Közélet, hírek
Nyilatkozat Budapest Belvárosának fejlesztési elképzeléséről
2010.07.26. 11:35
Visszafordíthatatlan pusztítás helyett értékőrző-értékteremtő városfejlesztés. Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság által kiadott nyilatkozat.
Az ICOMOS nemzetközi műemlékvédelmi szakmai civil szervezet, az 1972. évi UNESCO Egyezmény – közismert nevén a Világörökség Egyezmény – végrehajtó testületének, a Világörökségi Bizottságnak állandó műemlékvédelmi Tanácsadó Testülete. Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága hasonló szerepet vállal hazai viszonylatban, feladata és kötelessége a magyar világörökségi területeken történő, illetve az azokra hatással lévő változások és tervezett beavatkozások észrevételezése annak érdekében, hogy segítse a döntéshozókat abban, hogy a Magyar Állam által, a Világörökségi Egyezmény aláírásával 1985-ben vállalt nemzetközi kötelezettségeit betartsa. Ilyen értelemben tartozik felelősséggel az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság a magyarországi világörökségi területek értékeinek védelméért és annak megőrzésért.
A Duna-part és a budai Várnegyed 1987 óta, az Andrássy út és környékével kiterjesztett terület 2002 óta szerepel a Világörökségi területté nyilvánított kiemelkedő egyetemes értékek között. A világörökségi helyszín a védőzónával együtt áll világörökségi védelem, ellenőrzés alatt. A magterület és a védőzóna ugyanolyan elbírálás alá esik, annak érdekében, hogy a terület megjelenése, szerkezeti rendje megmaradjon, értékeit megőrizzük. Ezeken a területeken tehát csak olyan fejlesztéseknek szabad teret engedni, amelyek az eredeti értékeket tiszteletben tartva megőrzik azokat, értőn bemutatják, esetleg úgy tesznek hozzá új értéket, hogy az a meglévőt nem veszélyezteti, azaz akármennyire is alkotó módon közelítenek a feladathoz, mégis igazodnak a környezet beépítési rendjéhez.
Budapest Világörökség területén a belső-erzsébetvárosi átgondolatlan fejlesztések (ez esetben is a védőzónában!) már régóta komolyan veszélyeztették, és ha mostanra már csak kisebb mértékben is, de sajnos még mindig veszélyeztethetik a világörökségi értékeket. Éppen ez utóbbi helyzetnek a kivizsgálására járt a helyszínen (az UNESCO párizsi Világörökségi Központjának támogatásával) az ICOMOS nemzetközi szakértője. Ebben az összefüggésben az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság különösen aggályosnak tartja, hogy Budapest világörökségének védőzónájában, a műemléki jelentőségű területként védett pesti belváros területének értékeit most hasonló, újabb komoly veszély fenyegeti.
Az ICOMOS, amely egyebek között a Történeti Városok Nemzetközi Kartájában (Washington, 1987) is fontosnak tartja a történeti településekben az élet, és az azzal járó fejlődés, fejlesztések szerepét, természetesen számol azzal, hogy fejlesztési kezdeményezések lehetségesek, akár világörökségi elismertségű területeken, vagy azok védőzónáiban is. Az viszont egyáltalán nem mindegy, hogy a tervezett beavatkozás tekintettel van-e, lesz-e a meglévő értékekre, azok megőrzésére. Az eddig napvilágot látott szöveges és képi információk alapján úgy látszik, hogy a pesti Bécsi utcában, a Harmincad és a Deák Ferenc utca között tervezett radikális bontás és a tervezett új épület nincs tekintettel a történeti településszerkezet védelmére, az ott álló épületek értékére, és így a világörökségi terület látványának védelmére sem. Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság a hasonló indíttatású fejlesztések nemzetközi példáinak tapasztalatai alapján aggodalommal hívja fel a figyelmet arra, hogy az önmagában akármilyen jól kigondolt beruházás, ha az nincs tekintettel a történeti városi közegben megtestesült környezetére, annak értékeire, megvalósulása esetén újabb, visszafordíthatatlan károkat okoz világörökségi helyszínünkön. Ez nemcsak értékvesztést eredményez, hanem adott esetben jelentősen ront Magyarország nemzetközi megítélésén is - éppen az ellenkező hatást váltva ki, mint amit az ambiciózus fejlesztés megálmodói elérni kívánnak.
Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság biztos abban, hogy kidolgozható olyan megoldás, amely egyszerre teszi lehetővé a jól átgondolt fejlesztést és szolgálja az értékek védelmét, sőt azok még hatásosabb kibontakoztatását is elősegítheti. Ehhez azonban mindenképpen követni kell az e tekintetben releváns alapelveket, szabályokat, tehát azt, hogy az érintett területen csak olyan beavatkozás fogadható el, amely
- megőrzi a város településszerkezetét és minden építészeti, építészettörténeti és kultúrtörténeti értékét,
- a javasolt építészeti megoldások (program, formavilág, anyaghasználat, stb.) a meglévő beépítési rend ritmusához, léptékéhez igazodnak, mintegy annak kortárs megfogalmazású folytatásaként;
- tiszteletben tartja, kimagasló értékének megfelelő módon megőrzi, és rangjának megfelelően illeszti a programba Gulyás Zoltán Ybl díjas építész épületét (egykor a Chemolimpex székháza, később bank-épület), amely a magyar építészettörténet modern fejezetének korszakalkotó létesítménye, valamint a volt Fischer-áruház 1910-ben épült épületét, továbbá
- tartózkodik attól, hogy idegen városképi elemekkel változtassa meg a pesti belváros identitását, azaz például nem épít új szintet a városra - különös tekintettel annak a Gellérthegyi felőli megjelenésére – világörökségi látvány!
Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság, miközben üdvözli azt a fejlesztői szándékot, amely a történeti városrész felemelését kívánja szolgálni, elengedhetetlennek tartja, hogy olyan integrált szemléletű program, terv, projekt szülessék, amely megvalósulása esetén semmilyen, a magyar építészet és Budapest városának múltja szempontjából fontos meglévő és pótolhatatlan értéket nem pusztít el, nem veszélyeztet, és nem sodorja súlyos veszélybe a budapesti világörökségi területet.
Ezúton hívjuk fel minden döntéshozó figyelmét a program alapvető átértékelésének szükségességére, annak érdekében, hogy ez a nagyszabású beavatkozás ne visszafordíthatatlan pusztítást, hanem értékőrző-értékteremtő városfejlesztést eredményezzen.
Budapest, 2010. július 22.
ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság
18:42
Nagy Gergely (icomos) nyilatkozik éppen a klub rádión.
Nagyon szimpatikus pali. értelmes, normálisan, érthetően magyarázza el.
08:54
Végre egy minden ízében szimpatikus-értelmes szakmai nyilatkozat, ahogyan jó olvasni MB hozzászólását is, mindazonáltal ezek így ebben a formában "csak" szép-bölcs szavak, hogyan lesz ebből tett?
((a Duna-konföderáció gondolata is hiába volt gyönyörűséges...))
Borzasztó rossz lenne a romok fölött szomorkodni, esetleg a targikus félbehagyottságból a dolgok szerencsés pozitív együttállása (?) révén esetlegesen jól sikerülő "kármentést" csinálni...(lásd: Gödör Klub)
Hosszú-hosszú egyezetetési/újra-önszerveződő procedúrára, szabályokba foglalt városi öndefinícióra (JÁTÉKSZABÁLYOKRA) mindeképpen szükség van, de a konkrét ügyben erre biztosan nincs idő, az itt készülő beavatkozásnak a fele sem tréfa;
A TERÜLET EINSTANDOLVA VAN - A MEGSEMMISÍTENDŐ ÉPÜLETEK JÓ RÉSZE BE VAN CSOMAGOLVA...
07:49
Az első aránylag értelmes megszólalás szakmai szervezet részéről... lehet, hogy ezért tükrözik ezt a szemléletet a hozzászólások is. Egészen üdítő az ÉF-en mostanra mindent elborító fikázás és nyálverés után... kiváncsi vagyok, mikor téved ide valamelyik az ÉF házi trolljai közül...:/
18:50
Olvasva a Foster-tervek híreit és a hullámain született hozzászólásokat (persze talán nem mindet és nem egyenlő mélységgel) pár megkésett gondolat fogalmazódott meg bennem, illetve mintha lenne a véleményeknek valami olyan közös magva, ami szimptomatikusnak tűnik a honi építészetünkre nézve.
Egy város alakulásához-fejlődéséhez (egyszerűsítve) három fontos pillér látszik szükségesnek: (1) a tőkeerős befektető; (2) a saját értékeivel, múltjával tisztában levő és határozott jövőképpel rendelkező városvezetés és (3) a mindennek formát-teret adó építész(csapat). Ahhoz, hogy a város egészségesen fejlődjön, a három láb mindegyikének elegendően erősnek és határozottnak kell lennie – eközben egymást is támogathatják, de nyilván önnön sajátos érdekeiket is kellő erővel képviselik.
A befektető érdekérvényesítése tűnik a legproblémamentesebbnek: jellemzően tisztában van vele hogy mekkora érték van a kezében, ezt (érthető módon) szeretné is jól befektetni, és jellemzően kellő érdekérvényesítő képességgel is rendelkezik – ha nem rendelkezne, nem tudott volna annyit összeszedni, amennyije van.
A következő résztvevő a város – bár látszólag nem olyan tőkeerős mint a befektető, mégis hatalmas potenciállal rendelkezik: a város múltja, presztízse, infrastruktúrája – és emellett persze az egyes telkek valós piaci értéke mind mind a kezében van. De talán az előbbiek fontosabbak: a befektető a telek megvásárlásával a város nyújtotta további előnyökhöz is hozzájut, amit a saját fejlesztésével továbbis gazdagíthat, akár. Itt jön be a város lehetőségei mellett a város felelőssége: az ő feladata (lenne) saját értékeinek alapos felkutatása és védelme, a múltjának feltérképezése és dokumentálása, ÉS a saját jövőképének minél határozottabb felrajzolása.
A három „pillér” következő elemeként az építész ül le az fenti kettő mellé harmadikként, és figyelve innen az igényekre, onnan a lehetőségekre formát és teret, identitást próbál ad az Újnak, kapcsolódva a szabályzókhoz, a lehetőségekhez, az épülete(ke)t majdan megtöltő élethez. Az ő tárgyalási alapja az a mérnöki és térszervezési tudás, ami formát ad a lehetőségek és vágyak közt alakulgató építési vágynak.
Ha a fenti három pillér bármelyike csonka, sérült önértékelésű vagy nem kellően képzett, akkor az építési folyamat szükségképpen torz lesz.
*
A Foster-tervvel kapcsolatos vita számomra erről a csálé "háromlábú székről", erről a furcsa aszimetriáról szól. A vitában már szinte mindenki összeveszett mindenkivel (akár saját szervezeteivel), miközben az én olvasatomban nem történt más, mint ami ilyen esetben történhet: egy határozott és tőkeerős befektető megérkezett egy tétova városba, és – nem találkozván semmilyen konzekvens szabályzóval, a zsűri vállvonogatása közepette – elmondta, mit akar. Paradox módon a folyamatban a „gonosz” és „pénzsóvár” befektető volt az, aki a lehetséges párbeszédet valóban párbeszédnek tekintette, és egy csomó felajánlással élt a város felé (ld. Masznyik Csaba interjú-szemelvényeit).
Miközben tehát a kritikákban megkapta a magáét a „globális tőke” meg a „sztárépítész”, észre kell vennünk, hogy a VÁROS volt az, aki egész egyszerűen nem rajzolta fel azt a pályát, amin a fenti játékot le kéne játszani. Nincs tisztázva melyik épületek a védettek, nincs olyan, alapvetésnek számító szabályozás, ami zsinórmérték volna, amihez alkalmazkodni lehetne és kéne – mivégre hát a felháborodás? Ha maga a város nincs tisztában a múltjával, annak értékeivel, ha nincs határozott víziója a jövőjéről (majd ott lesz városközpont ahol elegendően nagy telket vesz meg egy befektető?), akkor annak az eredménye csak káosz lehet.
Naívság tehát a befektetőtől elvárni NEM VÉDETT (!!!) emlékeink spontán és önkéntes védelmét, vagy valamiféle szívjóságból felvállalt önmérsékletet. Ez semmikor nem is volt így: az építtetők (érthető módon) mindig minél nagyobbat szerettek volna építeni, a kereteket pedig a városnak kell(ett volna) megrajzolnia.
Miközben tehát összeveszünk a zsűrivel, a zsűri összeveszik saját magával, az építészek a kamarával, a városlakók Fosterrel, és mindenki más a „gonosz kapitalista nagytőkével” úgy általában, lehet hogy annyira volna csak szükség, hogy a városvezetés határozottan állást foglaljon a saját értékei mellett, és – például a pusztán esztétizáló felhőkarcoló-viták vagy más fél-projektek helyett – felrajzoljon egy olyan karakteres (jelen- és) jövőképet, ami érthetővé, élhetővé, netán vonzóvá teheti a várost, ÉS tisztázza minden ideérkező számára a játékszabályokat. Magyarul: éljen a város az erejével, az érdekérvényesítő képességével, legyen valódi partnere a befektetőnek – így, a szabályok tisztázásával lehet majd az építész is partner a majdani fejlesztésben.
Enélkül majd továbbra is ad hoc kezdhetünk szavazgatni az egyes épületek értékéről vagy értéktelenségéről (majd összeveszhetünk rajta), kaphatjuk fel a fejünket csodálkozva ha valakinek (velünk, városlakókkal ellentétben) TÉNYLEG vannak tervei a várossal, és az improvizáló kapkodásban majd megint petíciókat írunk alá valami ellen vagy mellett és ismét összeveszünk. Az pedig elég szomorú, hogy az az építésztársadalom, amelyiknek a közvetítés, a tárgyalás, egyfajta mediáció is szerepe lenne, csak idegesen csapkod és magával (is) veszekszik.
A befektető szapulása, a „sztárépítészek” lesajnálása, a tervzsűrik intézményének megkérdőjelezése (stb. stb.) helyett hasznosabbnak tűnne az alapok, a „játékszabályok” tisztázása, azok számonkérése az illetékesektől. Szabályok nélküli pályán CSAK rosszul lehet játszani, de az egyes résztvevők szidalmazása helyett az alapokat, magukat a szabályokat kéne végre megírni, megrajzolni.
(Ami miatt e hozzászólást ehhez a cikkhez tettem, az az, hogy a fenti ICOMOS nyilatkozatban találtam hasonló, a problémát az alapoknál megfogó felvetést.)
19:05
@mB: Mindhárom székláb rohad belülről.
Tehát a problémák (részben) függetlenek, Vannak a teljes széknek is globális problémái. És vannak csak a lábnak gondjai.
Egyik korhadt láb miatt is borulás jön.
19:48
@mB: "I don't think they play at all fairly," Alice began, in rather a complaining tone, "and they all quarrel so dreadfully one can't hear oneself speak -- and they don't seem to have any rules in particular; at least, if there are, nobody attends to them." Lewis Carroll, Alice's Adventures in WonderlandContemporary architecture, in the most general sense of an art after modernism, seems increasingly to be caught in the dilemma of Alice playing croquet with the Queen: she knew what the game was called, but there did not seem to be any fixed rules, and, to complicate matters, the equipment as in continuous and random movement, from the flamingo-mallets to the hedgehog-balls and the soldier-hoops. What had previously been understood as being played according to categorical rules that fairly divide up loss and gain, chance and skill, victory and defeat, was now entirely open to chance, deprived of the security of articulated moves and their known consequences.A Vidler, Trick/Track