Opponencia — szombathelyi színházpályázat

A november 30-án rendezett kamarai vitán Kapy Jenő opponálta az eredményt – véleményének írásos összefoglalója

Kapy Jenő: Opponencia a Szombathelyi Weöres Sándor Színház meghívásos tervpályázat második fordulójának nyilvános ismertetéséhez

A pályázati kiírásról általában
Ad hoc meghívott opponensként először is arra lettem figyelmes, hogy az ismertetésen jelenlévő Szabó-Jilek Iván, a zsűri szakértői csoportjának vezetője szerint a pályázók többsége nem volt tisztában egy színház ma elvárható működésével. Már itt – és hivatalból is – fel kell vetnem a kiírók bizonyos felelősségét. Többször elmondtam már, hogy Magyarországon szerintem nincsenek jól előkészítve a tervpályázatok. A kiírások felületesek, rutinértékűek. Ahhoz, hogy a feladat, vagyis a megoldási cél megfogalmazható legyen, teljes részletességgel felírandó

• a közönség és színházépület
• a művészek és színházépület
• a technika és színházépület
• a várost használók és a színházépület

között megfogalmazható, a színházépület felől értelmezett összes (ma elképzelhető) reláció, és azok mindegyikéhez hozzárendelt több megoldási lehetőség. A kiírásnak a fenti használati-technikai funkcióvizsgálat mellett természetesen tartalmaznia kellene a részletes környezetvizsgálatot (ez részben megvolt), és a hivatkozott példákat.

Évekkel ezelőtt részt vettem egy meghívásos nemzetközi tervpályázaton, németek írták ki egy gyermekklinika fejlesztésére. Felkérés után megjelent a kiíró képviselője egy cca. 700 oldalas kiírással, valamint az 1:500 léptékű makettel (melybe a későbbiekben bele kellett rakni a tervezett épületek pályázati modelljeit). Ha nincs ez a „kiírás", csak találomra tudtunk volna felírni megfelelő technikai hátérrel rendelkező használati funkciókat.

Vissza jelen tervpályázathoz: Kalmár László, az első díjas terv egyik szerzője elmondta, hogy több száz órát töltöttek el tervelőkészítéssel. Az is nyilvánvaló, hogy egy akármilyen jól felállított team sem tud olyan szakszerű előkészítő (és kutató) munkát végezni, mint egy, a kiíró által a célfeladatra összehívott, nyílván a legjobb szakértőkből álló team. Nem kellene megspórolni ennek összegét, annál is inkább, mert gondos előkészítő munka után az is kiderülhet, hogy az elképzelt beruházás az adott kondíciók mellett nem valósulhat meg, vagyis hogy a kiírás eleve elhamarkodott, mint ahogy az a hazai tervpályázatok esetében gyakran előfordul.

A pályaművekről
Már a fentiek alapján sem vállalkozhattam a tervek teljes körű értékelésére, munkámat leszűkítettem a tervekben esetlegesen fellelhető pszichikai teljesítmények vizsgálatára, azon meggyőződésem okán, mely szerint építészeti értékek csakis a pszichikai összefüggések mentén értelmezhetők. Vagyis azt vizsgáltam, hogy a tervben megjelenített építészeti alakítás mennyiben hozhat létre kapcsolatot a használóval, vagyis a megrendelő pozitív gondolati, lelki és akarati – feltételezett – befolyásolása által.

Most tervenként sorra vennék néhány általam értékesnek tartott gondolatot, tisztemnél fogva kiemelve, hogy ezeket egyben a kiírók külön figyelmébe ajánlhassam.

Első díjas pályamű (Kalmár László, Zsuffa Zsolt és munkatársaik)
Szerzői a bontás-építés folyamatát kulturális eseményként kezeli, beemelve azt képzőművészeti akciók folyamatába. Az építkezés időről-időre kiállításoknak, mozgásszínháznak (pl. toronydaruk mozgására komponált balett), akcióknak ad majd helyet, mintegy előkészítve a legfőbb eseményt, a létesítmény kulturális birtokbavételét. Erről mindenkinek eszébe juthat Mátrai Péter kecskeméti könyvtára, ahol a szerző az építési zajokra zenét komponált, ami aztán a megnyitó fő attrakciójává vált. Nagyon jó, ha ezek a „nagy események" nem merülnek feledésbe, hanem kortárs hagyományként tudnak erősíteni további erős gondolati konstrukciókat.

A megépített létesítménynek az „agora" a színjátszással egyenértékű funkciója (ezt a kiírás is sugallta), továbbiakban is jelezve azt, hogy ennek az építészetnek meghatározó eleme az emberi élet. A terv talán legszebb gondolata az anyaghasználatban mutatkozik. A Károlyi Antal által az 1960-as években tervezett, a kor építészeti gondolkodását hordozó, de bontásra ítélt volt SZTK épület külső kőburkolatát a tervezők – felfelé ritkuló osztás-rendszerrel – fel kívánják rakni az új épületre. A színház tömegét – és természetesen alaprajzát is – e felrakhatóság érdekében alakították végletekig egyszerűvé. (Módszereit tekintve külön értékelendő, hogy a kontinuitás elgondolt szándéka hat a formálásra, és nem fordítva!)

Második díjas pályamű (építész: Bach Péter, Galina Zoltán; Sztájl Vizuális Alkotó Bt.)
A terv ereje abban van, hogy tudatosítja a Sugár úti fasor – Március 15. tér – Király u. – Fő tér – Víztorony tengelyt, amelynek mintegy hangsúlyos közepe a tengely mellé kihúzott, színjátszó kerámiával burkolt színház-épület tömege. Az épület sorsát összeköti az épület mögött lévő – jelenleg eléggé elhanyagolt – Pelikán-parkkal azáltal, hogy a főbejáratot onnan adja, és egy erősen strukturált átmeneti zónát hoz létre. A terv merész megoldásait illetően – a jelenlévő zsűritagok szerint – a bírálat folyamán igen heves vita alakult ki.

Megosztott harmadik díj (építész: Pelényi Margit, Wéber József; Wéber Építésziroda Kft. – Du-Plan Kft.)
A terv legerősebb eleme – számomra, és feltehetően a városlakók számára is – a megemelt agóra oldalában kialakított zöld rézsű, amely a színház előtti teret vizuálisan összeköti az épület mögött lévő zöld parkkal. A terv számos értéke mellett ez kiemelkedően szép gesztus: gondoljunk bele! – ott jelenik meg ez az intenzív zöldfelület, ahol ma mindenki csak burkolatot tud elképzelni.

Megosztott harmadik díj (építész: Dóczé Péter, Guczogi György, Kertész Balázs, Magyar Mária; Finta és Társai Építész Stúdió Kft.)
Szimbolikus épület, analóg tervezési metodika. Éjszakai kivilágításban felizzó, fekete bazalttömb: a kultúra erejébe vetett hit megjelenítése. Nagyon szép gondolat!
Eszembe jut Teilhard de Chardin, aki azt mondja, hogy az ember – a művész – feladata az, hogy krisztusivá tegye az anyagot. „Az élet az anyag méhéből fakadó özönlés megnyilvánulása" – mondja. A művészi tevékenység által megjelenő szellemi sűrűsödésben az anyag mintegy felizzik, és sűrűsödés egy állandóan növekvő, ún. No-szférát hoz létre a föld körül, amely egyben a földgolyó globális pszichologizmusának önmagára való központosulását is jelenti.

A kultúra ereje magával ragadja az embert e szellemi sűrűsödés felé, amelyben minden egyes résztvevő arra hivatott, hogy elérje legfelső szupraperszonális – magas fokon személyes – minőségét.

Megvétel (Gerő Balázs)
Az első fordulóban Gerő Balázs terve – szerintem – az egyik legérdekesebb terv volt, amennyiben zsinórpadlásának tömegét merész, színes burkolattal látta el, amely Láng Adolf száztíz évvel ezelőtti, szintén egy szombathelyi színház-pályázathoz készült tervének megidézése volt. Gerő gondolkodása ott az adaptációs módszer egy különleges esetére, az idézés-technikára épült. A kiírók a második fordulóban azt sugallták, hogy az embléma-szerű megjelenést kerülni kell, így ez a terv szerényebb lett – és így a város is szellemileg szegényebb lett egy idézettel, egy emblémával.

Díjazatlan, 1. számú terv  (építész: Basa Péter, Fernezelyi Gergely, Reisz Ádám; Fernezelyi Basa Iroda Építész Kft.)
A terv azért kap éppen itt figyelmet, mert megjelenése történetesen emblémaszerű. Nem is díjazták! (Tehát Gerő Balázsnak igaza volt, mikor kilépett előző tervének gondolatmenetéből). Pedig ez a terv nagyon szép és érdekes. Itt nem tudok egyet érteni a tisztelt zsűrivel. Meghagyja a Károlyi-épületet, de az új, erősen rácsozott, emblémaszerű homlokzatot kap, amely aztán csatlakozik a színháztömb screen-szerű, az épület-belső életét kivetíteni képes techno-homlokzatához. Nagyon élő, nagyon mai terv. Ehhez a tervhez tartozik az egyik legérdekesebb módon szerkesztett alaprajz: a terv trapézforma alaprajzban idézi meg a mellette lévő, szintén Károlyi Antal által tervezett sportcsarnok alaprajzi kofigurációját.

Megvétel (építész: Kertész András Tibor, Marián Balázs; Kertész Építész Stúdió Kft.)
A tervezett épület megjelenített külső-belső eleganciája, finom kisvárosi léptéke, feszes szerkesztettsége, monokróm anyaghasználata, szinte dekadens szépsége díjazást érdemelt volna. A terv építészeti szempontból egy előző, késő-modern – vagy a kritikai regionalizmussal leírható – paradigma csúcsteljesítményének tekinthető.

Megvétel (építész: Lakatos László, Tóth Károly, Szabó István; Amphy Antis Építész Iroda Kft.)
A rendelőintézetet „értékmegőrző városfejlesztés" jegyében tartja meg. A megmaradó és az új épületet mai, szénszálas építéstechnológiát igénylő, szinte alátámasztás nélküli, rendkívül érdekes, biológiai alakzatot idéző nagy tetővel köti össze. Az itt elképzelt városi élet számára az épületet teljesen átjárhatóvá teszi.

Díjazatlan, 12. jelű terv (építész: Kas Oosterhuis, Ilona Lénárd, Gijs Joosen, Pieter Schreurs, Csiszér András, Ilaria Giardiello, Káli Béla, Andrei Ivánescu; ONL / Hollandia [Oosterhuis, Lénárd])
A terv bár nem nyert, de színvonalával kimagaslik a mezőnyből; „ezredfordulós elmélkedés"-nek tekinthető, és már ennek okán is az opponensnek szinte kötelessége, hogy foglalkozzon vele. A terv gondolati alapvetése az a felismerés, hogy térben megjelenő tömegek rendeltetésüknek megfelelő intenzitású erőtereket hoznak létre, ezek aztán metszik egymást, különféle térinterferenciákat létrehozva. Az interferenciák mentén az (izobarikus) erővonalak épített paraméterek formájában leképezhetők.

Az egész, háromdimenziós keresztnek nevezett (puha) alakzat jelértelmezett feszes határolást kap, ebből emelkedik ki a zsinórpadlás, amelynek térbeli görbe felületei a becsomagolás érzetét keltik (képzőművészeti ihletettséggel). Az épület „bőrén" belül aztán, mint egy szerves élő alakzatban, minden mozog. Az interaktív belső tereknek mozgatható falai vannak, az előadóterem programozható héjszerkezete előadás alatt is mozogni képes, amit egy EFTE-(pneumatikus-) szerkezet tesz lehetővé. A fényeket LED-ek adják, és ezek a külsőben is megjelennek. A homlokzat szerkezete egy parametrikus sor, ami azt jelenti, hogy minden eleme kissé eltérhet az előzőtől, de mivel ezek az eltérések geometrikusan értelmezhetők, robotikával gyártható. Az embléma-szerű homlokzat rajzolata, mint egy WARRAT jelenik meg, egy helyen anyagváltással kirajzolja a W-betűt, amely Weöres Sándor nevére utal, és ennyiben, de csak ennyiben lokális.

A tervet nézegetve elképzeltem, amint a műítész megkondul, és tudós társaihoz fordulva szól: ez itt a való világtól elrugaszkodva elmélkedik, ukázokat ad; és idegesen félreteszi a tervet. Pedig ha mást nem, legalább egy megvételt megérdemelt volna, hogy később emlékezőn elővehessük, hogy a pályaművek között volt egy nagyon eltérő, egy másik paradigmában talán értelmezhető terv is!

Kapy Jenő DLA