Új vitorlázó repülőtér a Hármashatárhegyre

Virág István diplomatervében erőteljes formaképzéssel alakította ki a Hármashatárhegyre már régóta szükséges új repülőtéri épületet. A domboldalba süllyesztett épülettömeget úgy tudta dinamikussá és igen hangsúlyossá tenni, hogy közben a táj képe és átláthatósága nem csorbult. 

Opponensi vélemény

"Kitalálni egy repülőgépet, az semmi.
Megépíteni azt, az a kezdet.
Repülni, az minden"
Otto Lilienthal - a vitorlázó repülés úttörője

Minden olyan egyszerű.
(Vagy legalábbis annak tűnik.)

Egy vitorlázó repülőgépet siklórepülésre terveznek. Vontatással vagy csörléssel magasba emelik a gépet, ahol a szárnyakon keletkező felhajtóerő tartja fenn. A kezdetben elért repülési magasság fokozatosan sebességgé alakul át a repülés közben, a folyamatos siklás lehetőségét biztosítva.

Minden olyan egyszerű.
(Vagy legalábbis annak tűnik.)

Virág István egy tereptárgyat tervezett. Háza a domboldali bevágásra ülve kihasználja a környezetből és az épület kétszintes elrendezéséből származó előnyöket. Minden a repülés irányába néz, alul a gépek, felül az emberek. Jó és hatásos a terv felütése.

Az egészben van egyfajta - jó értelemben vett – nyersesség, erő. Egyszerű szerkesztési elvek, dobozház, visszahúzott, tetőteraszos felső szint, homogén, gesztusszerű homlokzatok, szerkezet adta ritmusban. Tágas terek mindenütt. Erőteljesség és levegősség jellemzi a tervet. Olyan, amilyennek a földről a repülést képzeljük.

A szerzőnek van honnan építkeznie, családtagjai és barátai repülnek, pilótaként, "nem középiskolás fokon". A helyszínt, a Hármashatárhegyet, illetve az ott hol igen - hol nem üzemelő sportcélú repülőteret kiválóan ismeri. Az első kézből megszerzett információkat formálta tervvé. Tisztán látja, hogy a sportrepülőtér meglévő épületállománya bontásra érett, új épületért kiállt. Ezen változtat tervével, egy másik dimenziót hozva a területre. Érdekes ugyanakkor, hogy építészeti előképeit nem a repülésből válogatja, a szoborszerű épületek izgatják.

Használati szempontból tiszta a ház.

Ahogy rögzíti a szerző a repülőtér nem nyitott, hanem jellemzően hétvégente, klubszerűen működő intézmény. Sőt, tovább szűkítve a használat idejét, csak jó időben repülnek, ennek megfelelően rendezkedik be. Felül, középen a repülős klub fogadja a betérőt, jobbra az elmaradhatatlan oktatóterem és a repülésirányítás, valamint kiszolgáló helyiségek; balra a szálláshelyek (a távolról érkezőknek), szépen sorba rendezve. Az egész - rendezvényekre alkalmas kialakítással - csúcsterhelésre készül. Külön hangsúlyok nélkül, minden teret azonos rangúnak sorol a szerző, igazán demokratikus szemlélet. Alul a gépek pihennek, rendben egymás mellett és fölött, műhely a sarokban.

Szerkezetei helyénvalók.

Nagy fesztávú, előfeszített körüreges födémpanelek adják át terhüket a teherhordó falakra és pillérekre. Helyénvaló, hogy összesen csak két pillér áll be a hangártérbe. Azok is úgy elhelyezve, hogy a gépek rendben, tartalékkal számolva is elférjenek. Egyetértek a szerzővel, értelmetlen megoldás lett volna a belső alátámasztás nélküli hangár kialakítása. Ezért elfogadható kompromisszumnak ítélem a hangár terébe belógó vasbeton gerendát. A bevágott domboldalra feszülő, leterhelt hátfal szemmel láthatóan elviseli a földnyomást, a mögötte betervezett szivárgó is helyes.

Néhány megjegyzés a gyakorló építész szemével:

A vitorlázó repülés jellegéből adódóan, mozgássérült ember nem űzheti e tevékenységet. A diplomázó ezen elvnek megfelelően építette fel tervét, a hely ugyanakkor klubként üzemelhet, ahol családtag, vagy ismerős is megfordulhat. Így akár olyan személy is, aki mozgásában korlátozott. Erre majd javaslom, gondoljon.

A felső szint fűtött, hiszen telente is lehetnek repülésre alkalmas napok, a hangártér ellenben fűtetlen. A keresztmetszeten szépen ábrázolta a szerző, hogy - költségtakarékosságot is figyelembe véve - csak egy két méteres födémszakaszt hőszigetelt le alulról. A födém jellege azonban ezt nem engedi meg, hiszen köröregesek a födémpanelek, ahol a lyukak támasztól támaszig futnak, a hőszigetelést kikerülve, végig vezetve a hideget. Indítványozom e részletképzés átgondolását.

A végén arról, hogy az idő és a helyszín időnként összeér.

Alig egy hónap múlva elkezdődik Rio de Janeiróban a nyári olimpiai játékok. A versenyszámok közt most nem szerepel a vitorlázó repülés, pedig akár szerepelhetne is, ugyanis 1936-ban arról döntött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, hogy a sorban következő XII. újkori olimpiai játékokon új hivatalos versenyszámként a vitorlázó repülés is szerepelhet. Ahogy azt ismerjük, 1940-ben nem rendezhette meg Helsinki városa az olimpiát, sőt 1944-ben London sem a XIII.-at. De, hogy igazán fájdalmas legyen a sor, a világégést követően nem maradt (elég) vitorlázó repülőgép, így a következő években a NOB levette a vitorlázórepülést az Olimpiai sportágak listájáról.

Talán csak ezért nincs magyar érem ebben a számban, egyébként akár lehetne is, hiszen hazánkban a vitorlázórepülés gondolata már 1921-ben – és hol máshol, mint – a József Nádor Műegyetem sportrepülő egyesületének megalakulásakor megfogant. A korábban használt német gyártású repülők helyett két darab - Lampich Árpád és Rotter Lajos tervei alapján készülő - motor nélküli gép építését határozták el akkor.

Ezek után gondolhatja valaki, hogy a véletlenek önmagukban léteznek?

A diplomatervet támogatóan elfogadásra javaslom.

Pásztor József