Úton a karbonmentes építés felé

Október 19-én tartotta meg éves Green Future konferenciáját a HuGBC, ´Válaszút előtt – Úton a karbonmentes építés felé´ címmel. A konferencián a hazai szakemberek mellett külföldi meghívottak is beszámoltak a karbonmentes építés irányába tett nemzetközi lépésekről, irányelvekről – beszámolónkban e tendenciákat mutatjuk be.

Az, hogy a klímaváltozás itt van, nem lehet kérdés. Az elmúlt hónapokban Európa-szerte tapasztalt szélsőséges időjárási viszonyok is ezt bizonyítják – hangoztatta elnöki köszöntőjében Szarvas Gábor, a HuGBC elnöke hozzátéve, hogy van lehetőség a hatások mérséklésére: a technológiai eljárások adottak, szükség van azonban a megfelelő pénzügyi-gazdasági ösztönzőkre a célok eléréséhez. Hasonló megközelítéssel nyitotta meg az eseményt Christiana Markert, az idei konferencia fővédnöke a Német Nagykövetség képviseletében. Markert, aki meglehetősen techno-optimista álláspontot képviselt beszédében, azt hangsúlyozta, hogy a karbonmentes átállás akkor jöhet létre, ha a lakosság személyes szokásai megmaradhatnak, ehhez pedig innovatív technológiákra van szükség. Az építőipar klímavédelmi törekvései ugyanakkor nem veszíthetik szem elől a különböző iparági szereplők – befektetők, kivitelezők, ingatlantulajdonosok – érdekeit. Vagyis a cél a „business as usual" modell fenntartása, melynek eléréséhez a technológiai innováció és az azt előmozdító piaci folyamatok segítése az eszköz.

Cristina Gamboa, a WorldGBC ügyvezető igazgatója nem volt ennyire optimista előre felvett videóelőadásában, melyben arról beszélt, miért elengedhetetlen az épített környezettel foglalkozni az ENSZ által kitűzött Agenda 2030 céljainak eléréséhez. Gamboa elmondta, hogy a jelenlegi állás szerint 2:3 esélye van annak, hogy túllépjük azt a bizonyos 1,5 fokos globális átlaghőmérséklet növekedést, mely – mint emlékeztetett rá a szakértő – nem egy cél, hanem egy kritikus határ, melyet meghaladva drasztikusan csökkenni fog annak a lehetősége, hogy mérsékelni tudjuk az egyre súlyosbodó hatásokat. Más szóval „vesztésre állunk a klímaváltozás elleni küzdelemben" – fogalmazott Gamboa –, és ebben az építőiparnak is komoly felelőssége van.

Mit lehet mégis tenni? Ehhez próbál meg iránymutatást adni a WorldGBC által kiadott Global Policy Principles dokumentum, melyben a már meglévő és újonnan megvalósuló épületek teljes élettartamra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátásának kezelésére, a rugalmas, egészséges, méltányos és befogadó helyek kialakítására, valamint a megújuló, erőforrás-hatékony és hulladékmentes infrastruktúra biztosítására irányuló alapelvek lettek kidolgozva. Gamboa azt is kiemelte, hogy a befektetők nem engedhetik meg maguknak, hogy ne fenntartható épített környezetbe invesztáljanak – ezt hivatott alátámasztani a szervezet Beyond the Business Case című beszámolója, melyben különböző esettanulmányok segítik a tervezőket, befektetőket, döntéshozókat.

Dr. Christine Lemaitre, a német DGNB igazgatója kolumbiai kollégájánál optimistább álláspontot képviselt, felhívva a hallgatóság figyelmét arra, hogy az építés, az épített környezet átalakulása lassú folyamat, az elmúlt években végbement gondolkodásbeli változásoknak idő kell, mire épületek formájában is manifesztálódnak, de szerinte jó úton járunk. A német szakértő ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy helyén kell kezelni a technológia szerepét, nem tekinthetünk úgy rá, mint a bármilyen felmerülő problémát megoldó csodaszer. A technológiai innovációk eszközök lehetnek a cél elérésében, de jóval fontosabb az olyan jellegű kérdéseket feltenni előbb, hogy valóban szükség van-e új épületre.

Gyakran felmerülő érv a környezettudatos építés ellen, hogy drágább, mint egy „normál" épület, ezért nem éri meg a befektetőknek. A német szervezet saját tanúsítványrendszerének tapasztalatai alapján azonban Lemaitre arra is rámutatott, hogy nincs összefüggés a fenntarthatósági törekvések és az építési költségek között: a 2009 óta működő DGNB System által minősített épületek költségei és a minősítési rendszerben elért pontszáma között nincs korreláció.

Lemaitre előadása utolsó részében – ismételten felhívva a figyelmet arra, hogy nem szabad összekeverjük az eszközöket és módszereket az elérni kívánt célokkal – arról beszélt, hogy a történelem nagy részében az emberiség alacsony energiaigényű épületekben élt, vagyis a tudás megvan ahhoz, hogy fenntartható épületeket építsünk, csak éppen az állandó innovációra törekvő ipar ezt elfelejtette velünk. A jövő azonban a német szakember szerint a minimális építésé: a meglévő épületállomány felújítása és a low-tech megoldások válnak egyre hangsúlyosabbakká.

A nemzetközi előadók sorát Dirk Bartsch, a Berlin Hyp bank ESG szakértője zárta, aki az építőipar zöld befektetési rendszereiről beszélt. A téma átfogó ismerete nélkül meglehetősen nehezen követhető előadásából az nyilvánvalóvá vált, hogy a pénzügyi szakemberek egészen más logika mentén gondolkoznak a fenntartható épített környezetről, mint ahogy azt az építészet felől közelítő szakemberek teszik. A piaci szereplőknek szükségük van a zöld építés számszerűsíthetőségére, jól definiálható fogalmakra, melyhez Európában az EU taxonómia jelent útmutatást. Az előadást követő, elsősorban banki szakembereket és pénzügyi tanácsadókat felvonultató kerekasztal-beszélgetés (résztvevők: Deák Tamás -  Erste Bank, Dirk Bartsch - Berlin Hyp AG, Gyura Gábor - ENSZ Környezetvédelmi Program, Nagy Tamás - Magyar Nemzeti Bank, Suba Levente - K&H Csoport, Szabó Krisztián - Raiffeisen Bank; moderátor: Horváth Áron - CBRE) tovább árnyalta a képet arról, hogyan gondolkodik a szektor a klímaváltozás pénzügyi kockázatairól – arról azonban kevesebb szó esett, hogy e financiális kockázatok mögött milyen valós ökológiai kihívások állnak.

Kétségkívül előremutató az az irány, hogy az építőipar és építésgazdaság képviselői egyre szélesebb körben foglalkoznak a klímaváltozás és fenntarthatóság kérdéseivel, melynek kulcshelyszínei az olyan jellegű konferenciák, mint a HuGBC eseménye. Fontos lenne azonban a szélesebb diszciplináris párbeszéd: a klímaváltozás és azzal összefüggésben álló válsághelyzetek komplexitása nem írható le csupán egyetlen iparág képviselőinek szemszögéből, ezért gyümölcsöző lenne ökológusok, klímakutatók, társadalomkutatók, ne adj isten bölcsészek álláspontját is meghallgatni egy építőipari konferencián – még akkor is (vagy épp azért), ha e szakemberek bizonyos kérdésekben más álláspontot képviselnek, mint az iparági szereplők.