Varga Péter István: ”Az én fejemben sosem válik el egymástól a design, a forma, a termék és az üzlet”

Másfél évtizeddel a BME diploma után, design termékek fejlesztésében találta meg hivatását Varga Péter István építész, egyetemi oktató, beton-guru. Nem könnyű egy design utcabútorokat létrehozó manufaktúrát felépíteni és sikerre vinni Magyarországon, mert tudjuk, ez itt még nem egy design-tudatos hely. De egyszer majd az lesz. Sok elhivatott embernek - köztük VPI-nek is - köszönhetően. Pásztor Erika Katalina interjúja.

Pásztor Erika Katalina: Mi inspirálta a VPI Beton létrejöttét?

Varga Péter István: A véletlenek sorozata. 2000-ben végeztem a Műszaki Egyetemen, utána építészként dolgoztam, részt vettem a 4-es metró tervezésében, sok pályázaton indultam. Két évet jártam Nürnbergben egy képzőművészeti akadémiára és akkor, ott láttam, hogy a németeknél a beton mennyire kedvelt anyag. Az időm nagy részében nem is képzőművészettel foglalkoztam, hanem betonos előadásokra, képzésekre, konferenciákra jártam, szakkönyveket olvastam a témában. Amikor visszajöttem, még dolgoztam a 4-es metrón, és lényegében ez volt a kiindulópont, hiszen ott rengeteg betont terveztünk. Belekóstolhattam a beton kivitelezésbe, elkezdett az egész nagyon érdekelni. Megismerkedtem kivitelezőkkel, akikkel sokat beszélgettem erről az anyagról és akikkel végigkövettem több látszóbeton kivitelezést is.

PEK: Téged mint formatervező kezdett el érdekelni vagy a műszaki tevékenységben láttál lehetőséget?

VPI: Láttam benne lehetőséget. Az én fejemben sosem válik el egymástól a design, a forma, a termék és az üzlet, ezek egységet alkotnak. Ami igazán izgat, az alapvetően a beton végtelen formálhatósága, és az, hogy nagyon közel vagyok az anyaghoz. Sőt, így mindennel foglalkozhatom, amivel szeretek, több területet lefedek a tervezéstől kezdve az üzletfejlesztésig. Néha bemegyek a műhelybe, felveszem a munkaruhát és valamit kipróbálok, valamin dolgozgatok. Amit most látsz, az egy 4-5 éves fejlődés jelenlegi stációja. A legelején még nem volt külön helyünk, egy udvaron ketten betonoztunk, kevergettünk Vajda Szabolcs kollégámmal - aki egyébként tájépítész és a Corvinuson adjunktus. Ő nagyon anyagközpontú, kövek, építőanyagok alkotják az érdeklődési körét és ez kiegészült a „betonőrülettel", ami mindkettőnkre jellemző. A beton a nagyfokú szabadságot jelenti, mert van egy olyan anyagom, amivel gyakorlatilag bármit kiönthetek. Ez egy "nyers tett".

PEK: Hogyan találkoztatok?

VPI: Beérkezett egy megkeresés, hogy tudnánk-e padot csinálni, amiből végül semmi sem lett, engem viszont nem hagyott nyugodni ez a dolog, gondolkoztam rajta. Ekkor ismerkedtem meg Szabolccsal, és ketten ötleteltünk tovább. Őszintén szólva nem tudom, hogy jutott eszünkbe, hogy csináljunk egy 5 centi vastag, 2 méter hosszú, végtelenül egyszerű alakú padot. A kérdés az volt, hogy vajon megvalósítható-e? Kiderült, hogy igen, de nagyon bonyolult jól megcsinálni.

PEK: Miért, milyen problémák merülnek fel ilyenkor?

VPI: Hogyan köt meg, egyáltalán ki lehet-e önteni? Mit bír ki és elbírja-e az embert? Igazából egy olyan kísérleti padon kezdtünk el dolgozni másfél éven keresztül, ami végül nem is lett a termékünk. Ez a betanulás és a technika fejlődésének időszaka volt. Mindenki hozta a saját tudását. A receptúra is akkor alakult ki.

PEK: Saját receptúra alapján állítjátok elő a betont?

VPI: Igen, teljesen saját fejlesztés, csak az alapanyagokat szerezzük be. Másfél éves munka, amíg egy ilyen receptúrát kifejlesztünk.

PEK: Mindig egy receptúrával dolgoztok vagy folyamatosan kísérleteztek különböző dolgokkal, színekkel, felületekkel?

VPI: Folyamatosan kísérletezünk. A MOME-n vagyok adjunktus, ott rendszeresen szervezek betonkurzusokat a hallgatóknak. Ők annyi plusz és szokatlan igénnyel állnak elő, hogy állandóan alakítani kell valamit vagy fejlődni kell, hogy megoldást találjunk az elképzeléseikre. Ezek leginkább kísérleti kurzusok, amikből nagyon izgalmas dolgok jönnek ki, ám már maga az oktatás is nagy inspiráció. Hangsúlyoznám, hogy nagy szilárdságú betonokat készítünk: 100-110 N/mm² nyomó-, és 8-10 N/mm² húzó-hajlító szilárdsággal rendelkeznek.

PEK: Manufaktúraként működtök. Ez magával hozza a termékek megvalósításában az esetlegességet is. Ezen a szinten lehetséges-e, illetve ti képesek vagytok-e egyforma darabokat létrehozni?

VPI: Igen, de a beton élő anyag volta miatt – tehát nem is a manufaktúra jellegből adódva - mindig lesznek esetlegességek, még akkor is, amikor mindent ugyanúgy csinálunk. Valójában minden darab egyedi, hiszen nem műanyag fröccsöntésről beszélünk.

PEK: Kézzel készített termékeket állítotok elő, talán ez a legfontosabb része a folyamatnak. Ezt a későbbiekben is megtartjátok? Felvetődött már bennetek egy hatalmas design-beton gyár víziója vagy az már nem Ti lennétek?

VPI: Mindenképpen szeretnénk megtartani a manufaktúra jelleget, egy gigantikus termelő üzem már nem a VPI Beton lenne. Érdekes azonban, hogy a nagy, nemzetközi design betonnal foglalkozó cégek mind manufaktúrák, annak ellenére, hogy a miénknél akár négyszer nagyobb csarnokkal és tízszer több emberrel rendelkeznek.

PEK: A CROMA márkanevű paddal elnyertétek az Architizer A+ Awards közönségdíját. Mi ennek a padnak a különlegessége?  

VPI: Nagyon szeretünk ilyen termékeket csinálni. Egyrészt nem annyira pad-, hanem inkább objekt-szerű darabokról van szó. Az a lényeg, hogy nem szimmetrikus elemekből áll. Az egyes padok szögei eltérnek egymástól, így a forgatás által különböző elágazós rendszereket lehet létrehozni. Az első kísérleti padok sok-sok kudarccal és fejlesztéssel készültek el. Ezután próbaterheltük őket: a padokra egyenként rátettünk egy 1 köbméteres víztartályt, amit elkezdtünk vízzel megtölteni. Majd 900 kilónál eltört. Ez azt jelenti, hogy ez az 5 centis, 2 méter hosszú pad 900 kilót bír el vas nélkül. Ez nagyon extra dolog. Sőt, maga a tárgy olyannyira karcsú és légies, hogy például az elején nem mertem ráülni, mert nem hittem el, hogy elbír.

PEK: Az új termékeknél figyeltek arra, hogy az emberek ne féljenek majd ettől?

VPI: Igen, ezért vastagítottuk meg 7 centiméterrea keresztmetszetet. Öt is elég lenne, de az annyira vékony, hogy az emberek félnének tőle. Zavaró. Egyszerűen nem bízol a tárgyban. Emellett az is a hét cm mellett szólt, hogy könnyebb önteni, így a saját dolgunkat is megkönnyítettük.

PEK: A betonpadjaitok általában köztereket díszítenek. Mi a helyzet a védelmükkel? Mennyire sérülékenyek használat során, pl. amikor megtalálják őket a gördeszkások?

VPI: Nem lesz semmi bajuk. A legrégibb termékünk lassan öt éve kint van, ezen mindent csinálnak, amit csak el tudsz képzelni: rollereznek, BMX-eznek, mogyorót törnek rajta, de nincs semmi baja.

PEK: Az élei nem csorbulnak?

VPI: Nem. Direkt persze tönkre lehet tenni, akár egy vascsővel is, ha valaki nagyon akarja, de a hétköznapi használatban nem sérülnek. 

PEK: Örök életűnek is nevezhetjük őket. Mindezt azért kérdezem, mert tipikusan olyan objekteknek hatnak, amelyek mágnesként vonzzák az extrém sportok művelőit.

VPI: Az, hogy mit csinálnak a padokkal, függ attól is, hogy hol van és mennyire ellenőrzött az adott hely.

PEK: Milyen megrendeléseitek vannak? Olyan megrendelőitek vannak, akik kiválasztanak egy már kész terméket és abból legyártatnak X mennyiséget vagy az az ügyfél-típus talál meg titeket, aki a tervezést bízza rátok?

VPI: Ez a két típusú megrendelő van. Egyrészt ott van, aki egy már kész termékből szeretne többet, neki legyártjuk a kért mennyiséget; másrészt ott van az a megrendelő, aki terveztet. A CROMA is így fejlődött ki. A Tiba Stúdió felfigyelt a kész termékeinkre, megtetszettek nekik, ám valami egészen mást szerettek volna, ezért megbíztak minket a tervezéssel. Elkezdtünk gondolkodni, tervezni, megszületett az ötlet, amiből végül terméket fejlesztettünk, s amiből azóta rengeteget adunk el.

PEK: Kaptok megrendeléseket a privát szférából?

VPI: Előfordul. A munkánk nagyjából 20%-át egyedi megrendelések teszik ki. Ilyenkor a megrendelő közvetlenül keres meg minket. Volt, hogy beajánlottak bennünket, volt, hogy egyik munka hozta a másikat. Ez ebben a műfajban is így van. 

PEK: Ezeket egyedileg megtervezitek, legyártjátok, de a későbbiekben lesz belőlük termék?

VPI: Nem, ezek mind egyediek, a mosdópulttól kezdve a tévészekrényen át, az Év Tájépítésze Díjáig.

PEK: A termékfejlesztés saját költségen ment? 

VPI: Igen, de egy fejlesztés mindig utólag térül meg. Minden terméknek van optimuma, amikor elér egy bizonyos szintet, amikor már minden technológiája ismert – na ekkor kezd el lefelé menni az ára. A rutinszerű gyártáson megspórolt pénz a termék árában látható.

PEK: Mi az, ami a fejlesztést segíti? 

VPI: A termék. Nagyon komolyan visszaforgatunk a következő termékek kifejlesztésébe, folyamatosan bővítjük a termékportfóliót.

PEK: Összesen hány termékkel vagytok jelen a piacon?

VPI: Most olyan 9-10.

PEK: Mi a helyzet akkor, amikor van egy kész termék, de azt nem kéri senki. A sablonokat hova teszitek ilyenkor, ezt hogy képzeljük el?

VPI: Mindent digitálisan archiválunk. A sablonoknál a tervanyagot, mert az a fontos, hogy tudjam, hogyan kell a sablont megcsinálni és nem az, hogy tudjam, hogy hol és hogyan tároljam.

PEK: Mondhatjuk, hogy a termék egyik legfontosabb része pont ez, hogy megtervezed és legyártod hozzá a sablonokat?

VPI: Igen. Maga a betonöntés egy termék kifejlesztésének mondjuk csak az 5%-át teszi ki. 

PEK: Melyik a gyártás legkritikusabb munkarésze?

VPI: Az utómunkálatok. A felületvédelem, az ide-oda raktározgatás és mozgatás. Ez a leghosszadalmasabb, nem a megöntés.

PEK: Szükséges még ezen a területen fejleszteni? 

VPI: Igen. Folyamatosan monitorozzuk a munkálatokat, a termékeket. Figyeljük a munkafolyamatokat, amelyeken a termék átesett a megrendeléstől egészen addig, amíg elhagyja a gyárat. Több termékünket is végigkövettünk így, és nagyon érdekes eredményeket kaptunk. Ezek a későbbiekben segítenek a termelés optimalizálásában. Szeretem ezt csinálni és szerencsére nem vagyok egyedül, Édes Balázs közgazdász segít ebben. Ő egy teljesen új szemléletet hozott az árazásba és a gyártásoptimalizálásba. 

PEK: A mintákat digitális formában teszitek rá a betonra?

VPI: Igen. Ezek digitálisan, grafikus által megtervezett minták, és utólagos marási eljárással visszük fel a betonra. Ezt is itt csináljuk egy műhelyben, vegyszeresen marjuk le a felületet. Ezt úgy kell elképzelni, mint a homokfúvást.

PEK: Mi a helyzet a színekkel? Itt minden szürke.

VPI: Sokat kísérletezünk a színekkel, de az az érdekes, hogy a piac a színeket nem nagyon igényli. Ha a betont elkezded színezni, elveszti az anyagszerűségét. Ettől függetlenül kísérleteztünk anyagában színezett betonnal, mert lehet olyan design, amihez ez illik.

PEK: Hányan vagytok tulajdonosok?

VPI: Hárman csináljuk a céget: Szabolcsot már említettem, ő műszaki igazgató, aki minden újszerű műszaki problémát megold. Mellette még Paunoch Renáta építész a társam, ő külsősként dolgozik, de több termékünk terve is az ő nevéhez fűződik.

PEK: Vannak olyanok, akikkel ad hoc jelleggel dolgoztok együtt?

VPI: Meglehetősen széles kör dolgozik körülöttünk: designerek, grafikusok, filmesek, formatervezők, építészek, tájépítészek. Szeretek úgy dolgozni, hogy projektekbe, fejlesztésekbe csatlakoznak be az emberek, mert ilyenkor mindenki hoz egy-egy friss ötletet, újdonságot.

PEK: Ilyenkor ők jönnek hozzátok vagy ti keresitek meg az embereket?

VPI: Mind a kettőre volt már példa. Az Év Tájépítésze Díj ötletét például Kis Zsombor kívülről hozta, ő tervezte, mi semmit nem fejlesztettünk. Azoknál a koncepcióknál, amiket mi találunk ki, mi keressük meg az embereket. Az a legritkább, amikor valaki egy kész tervvel esik be hozzánk.

PEK: Mikor kezdtétek a céget? 

VPI: Tulajdonképpen 2011-ben kezdtük el ezt csinálni, azonban a VPI Beton mint cég, már korábban is megvolt. 2011-ben indítottuk a fejlesztéseket, akkor alakítottuk át a profilt, annak érdekében, hogy egy ténylegesen betonnal foglalkozó manufaktúrává válhassunk.

PEK: Ami a jövőt illeti, mi az álmod? Hol lesz a VPI Beton akár 5, akár 10 év múlva?

VPI: Én öt év múlva is azt szeretném csinálni, amit szeretek. Azt szeretném, ha valamit nem akarok megcsinálni, akkor arra képes legyek nemet mondani. Sokan kérdezik, hogy miért nem csinálunk betonburkolatokat, padló- és beltéri falburkolatot. Megvan hozzá a teljes technológia, akármikor nekiállhatnánk a gyártásnak, de nem fogunk. Miért? Azért, mert engem nem érdekel. A design kihívást nem a burkolatok öntögetésében, hanem a bútorok, az objektek megalkotásában látom.

PEK: A jövőre nézve mi a stratégiátok? 

VPI: Egyrészt van folyamatos operatív menedzsmentünk, másrészt van a stratégiai tervezés, amit nem Szabolccsal, hanem a stratégiai tanácsadónkkal, Balázzsal csinálok. Az összes hosszútávú koncepciót, a főbb irányokat vele határozzuk meg. 

PEK: A magyar piacon milyen a konkurencia? Hányan vagytok, akikkel versenyeznetek kell? 

VPI: Ez egy nehéz kérdés, attól függ, miben. Ha a betonból készült design tárgyaknál maradunk, akkor igen, 5-6 cég van jelen a piacon. Ez elsőre nem tűnik soknak, ám egy olyan kicsi piacon, mint a magyar, annak számít. 

PEK: Értékben mekkora lehet ez a piac? 

VPI: Ezt nem lehet megmondani. Nincsenek ilyen felmérések. A cég fő profilja és erőssége a beton mint utcabútor - e mögött jelentős elméleti tudás is van. Alapvetően nem a beton és a design piacon mozgunk, a mi termékeink nem kompatibilisek a beton gyertyatartóval, amit a Wampon árulnak. Ebben a tekintetben nem tudom megmondani, hogy milyen a piaci volumen.

PEK: Nemzetközi piacon van versenytársatok? Ők hogyan hatnak rátok? 

VPI: Van. Egyértelműen. A nemzetközi piac rettenetesen erős, telített, de ez inspirál minket. A legnagyobb hatással egy katalán beton utcabútor gyártó világcég van ránk, gyönyörű bútorokat csinálnak, a legjobb tervezőkkel dolgoznak és már vagy 50 éve jelen vannak a piacon. Ők a példaképeink, ők a követendő minta.

PEK: Van arra esély, hogy megjelenjetek a környező országok piacain?

VPI: Abszolút. Egyértelműen ez a következő lépés. Most keressük is errefelé az utakat.

Pásztor Erika Katalina