10+1 – Péterffy Miklós

"Van magyar kortárs: múltat értő, jelent jól értelmező, jövőt pozitívan generáló építészet, amire érdemes figyelni..." Az Építészfórum 10+1 sorozatában a hazai építészeti szféra legelismertebb és legizgalmasabb szereplőit kérdezzük ki. Ezen a héten Péterffy Miklóssal, a PÉTERFFY + DŐRY architects vezető építészével készítettünk interjút. 

Péterffy Miklós tanulmányait a Kolozsvári Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karán, majd az ÉME Mesteriskola XIV. ciklusában folytatta. A BME Építészmérnöki Karán részt vett a DLA képzésben 1998-2002 között, ahol azóta is rendszeres külső óraadó. 2006 óta a bukaresti Arhitectura 1906, majd a Zeppelin és az Urban Report szaklapok budapesti szerkesztője, emellett számos szakírás szerzője magyar és román nyelven egyaránt. Pályafutását Janáky István műtermében kezdte (IPARTERV), 1999-ban önálló tervezői irodát alapított (Péterffy és Társa). 2018-ban tanítványával, Dőry Bálinttal megalapította a PÉTERFFY + DŐRY architects építészműtermet. Olyan épületeket jegyez, mint a kolozsvári Nadasan 1.0, Nadasan 2.0 és PJ-ház, a fóti istálló vagy a nógrádi Zsoldos ház. Két évben is díjazták munkáját a BAB – Bukaresti Építészeti Biennálén, 2006-ban az ARHITEXT/DESIGN különdíjasa, 2019-ben a Média Építészeti Díja finalistája, a rá következő évben közönségdíjasa, ugyanekkor a ljubljanai BigSEE Awards kétszeres díjazottja és a BETA – Temesvári Építészeti Biennále fődíjasa. A Pro Architectura díjas építész jelenleg Erdélyben és Magyarországon is vállal megbízást, mindkét ország Építész Kamarájának aktív tagja.

Ha az építészetet három szóban kellene bemutatni, mi lenne az a három szó?

Az anyag kitalált vagy eredeztetett értelmes, de élettelen kiteljesedése. Van építés is!

Mi számodra a legkülönlegesebb, legfontosabb épület vagy hely? 

Torockó, dédszüleim lakhelye, a természetes és az épített; a táj és a kultúra éterit megközelítő összhangja. Az épület a dédszüleim piactéri háza része ennek az egésznek, főhomlokzata a piactéri Unitárius templomra és a Székelykőre néz. Minden ház hófehér, különleges keveréke a klasszicizáló késő barokk és a népi építészetnek, a templom belseje az Egy(unitárius templom) talán legcsodálatosabb megfogalmazása – ez is klasszicizáló késő barokk, hófehéren. A Székelykőnek is fehér mészkősziklái vannak.

Továbbá Karl Friedrich Schinkel charlottenburgi pavilonja meghatározó számomra. Az egyik legidőtlenebb épület ez, nekem mindenképpen az origó, azt a tartományt próbálom képviselni, amelyet neki annyira mesterien sikerült világra hoznia. Úgy fogni meg az időt, hogy egyszerre jelenkortudatot képviseljen a ház, de mégis az időtlenség hamvas fényét idézze meg. Ennek az épületnek az elemzése kapcsán kezdtek megfogalmazódni bennem azok a minőségek, amelyek az anyag szigorú, de érzelmes, határozott, de szelíd, kemény, de bensőséges megnyilvánulásai.

Ha csak kettőt lehetne választani, mi mellett döntenél az ember, funkció, esztétika hármasa közül? 

Az igaz szép. Az igaz egyszerre mindhárom, és még része is az egésznek. Az igaz része a hely által generált kultúrának. Csak sikerüljön jól faggatni-kérdezni-érteni azt a kultúrát, amelynek része akarunk lenni házunkkal. Az igaz azt jelenti, hogy működik, hogy az idővel valóságos viszonyban van.

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb? 

Azért nem mondok olyat, amelyik megépült, vagy amelyik meg fog, mert összeveszek magammal, hogy melyiket miért emelem a többi fölé-elé. Viszont van egy, a Mesteriskolás pályázatom, a Cella Trichora romemlék bemutatása, amelyik 1998 ban készült. Akkor második lett, talán azért, mert túl bátor volt és nem szájbarágós. Viszont az ott megfogalmazottak és a látogatókhoz, használókhoz, helyhez, időhöz való viszonya, pont azt az igazságot szolgálja, amiről fentebb beszéltem. Nem kioktatni akarja a szemlélőt, hanem ahhoz az élményhez és örömhöz segíti hozzá, ami által kíváncsi lesz és többet szeretne tudni a korról. De a jelenben legalább olyan téri-anyagi-tömegi világot képviseljen, amelyik méltó a római kor építészetét, kultúráját megidézni, de sokkal inkább folytatni. Az egykori műleírásból: 

„Úgy gondolom, hogy illúzióromboló lenne újraépíteni a Cella Trichora tömegét bármilyen anyagból. Csak kevesebb lehetne és felületesebb bármilyen részletes elemzés, értelmezés és kiértékelés, hitelességre törekvő helyreállítás esetén, mint ami bennünk élhet. Azt hiszem, hogy a Cella Trichorát csak álmodni lehet. Az álom a levegőben, az éterben van... A templom tere, belső tere létezik, csak valahogyan meg kell jeleníteni levegőből, fényekkel árnyékokkal."

A legbüszkébb talán arra vagyok, hogy ezt a munkát most sem csinálnám másként, a szemlélete, amelyet sugall, hozzáállásmódja, az idővel való viszonya rendben van ma is. Kár, hogy nem épült meg! Ennél a munkánál fogalmaztam meg legszűkszavúbban és mégis a legmélyebben, azt, amit ma is követek, és ahogyan gondolkodom, és amit az egykori zsűri megértett és nagyon precízen fogalmazott meg 1998 februárjában, idézem:

„A ma még kialakulatlan teresedés képébe keményen, határozottan avatkozik be a terv, de ez a beavatkozás erősen művészeti jellegű is, költői, vagy ha úgy tetszik képzőművészeti hatóerőket ébreszt. Ezek az erők – a tervező szándéka szerint is – a befogadó emberre a szubjektumon átszűrődve hatnak, így a terv – szakítva mindenféle didaktikai célkitűzéssel – az élmény átélését és feldolgozását jelentős mértékben »az olvasóra bízza«."

Mit jelent számodra a siker? Mitől érzed magad sikeresnek? 

Fontos! Öröm! Még nagyobb örömmel tehetem a dolgomat. Akkor érzem magam sikeresnek, ha teljes lényemmel tudok részt venni környezetem érzékelésében és alakításában, és az örömöm megosztásában.

Milyen aktualitás, kérdéskör vagy téma foglalkoztat jelenleg az építészetben? 

Mindig az aktuális feladat foglalkoztat a legjobban, de úgy gondolom, ebben benne vagyok teljes lényemmel, benne a világ minden gyönyörével, félelmével, problematikájával. Válaszaim nem függetleníthetőek el attól a kortól, amelyben élek! A régi és új viszonya talán a legtöbbször előjövő kérdéskör, szinte naponta pontosíthatom álláspontomat a témában, motivál, néha vitára sarkall. 

Milyen terveid és céljaid vannak a jövőre nézve?

Gyönyörű munkáink vannak, azokat szeretnénk látni kiváló minőségben megépülni. Talán a legizgalmasabb és legszebb ezek közül a Jáki templom látogatóközpontjának nemrég elnyert pályázata. Fontos továbbra is az a tény, hogy két ország, Magyarország és Románia területén is dolgozhatok. Kegyelminek gondolom azt a lehetőséget, hogy Csíkszeredától Jákig tervezhetek épületeket. Úgy gondolom, nekem sikerült lebontanom a határokat. Fontos a bukaresti építész és lapszerkesztő barátaimmal kialakult baráti kapcsolatom, amelyet az Architectura 1906, majd a Zeppelin és az Urban Report építész lap budapesti levelezőjeként is kamatoztathatok mindkét ország építésztársadalmának hasznára. A három éve Dőry Bálint tanítványommal alapított PÉTERFFY + DŐRY architects építészműtermünket szeretnénk az elkövetkezendő években mindkét országban jól csengő névvé fejleszteni szép, megvalósult munkák kíséretében.

Mit üzennél a megbízóknak?

Van magyar kortárs: múltat értő, jelent jól értelmező, jövőt pozitívan generáló építészet, amire érdemes figyelni, tehát nemcsak a visszaépítés az egyetlen út, sőt! Egy egész nemzedék önértékelését és időhöz való viszonyát lehet elszúrni. Megéri ez?

Hova utaznál el legközelebb? 

Itália számomra kifogyhatatlan inspirációs forrás. Emellett Berlin egy olyan hely, amit most nagyon aktuális látogatni nekünk a múzeumi installációk, a világítástechnika, az anyaghasználat tanulmányozása végett, például a Neues Museumot. De a kolozsvári-berlini művészcsapat, a Plan B-nek készülő munkánk miatt is.

Egy könyv, film, sorozat, zene, amit mindenkinek ajánlanál?

Most olvasom Karl Ove Knausgård Harcom regényfolyamát. Beszippantott, mint egy mély örvény. Nagyon fontos kérdéseket bont ki ezekben a könyvekben. Néha párhuzamba állítom Nádas Péter Párhuzamos történetek regényével. Míg az utóbbi fikció, az előbbi nem, de hasonlóan fontos mindkettő számomra. Olyan szempontok és minőségek is kibomlanak a szövegből, amelyek létezéséről hallgatólagosan tudunk, fikció irodalomban is megjelenik ugyan, de túlírtan, megrágva, értelmezve is a szerző által, tehát olvasót befolyásolóan. Knausgard nem értelemezi ezeket csak megmutatja: pőrén-szárazul-igazul-ellentmondásosan, a többit ránk bízza, olyan, mintha helyettem írta volna. (A Cella Trichoránál hasonló hatóerők létezésében bíztam.) És még egy fontos szempont: a szövegnek neme van, érezni, hogy férfi írta! A szöveg nem nemtelen. (Térey János jut eszembe, a híres Nemes Nagy Ágnesről írott esszéje...) Ráadásul nagyjából velem egyidős Knausgard, azokat a zenéket hallgatta és hallgatja, amit én, így a végtelenségig sorolhatnám ezt a köteléket. 

Öröm megélni, hogy a fiam, Péterffy Barnabás, Stravinsky Tangóját és Ragtime-ját, valamint Bartók Szonatináját gyakorolja zongorán a szomszéd szobában, szálkásan, keményen, virtuózan és mégis líraian úgy, ahogyan Knausgard más műfajban teszi, és én közben őt olvasom. A napokban jelenik meg az 1 200 oldalas hatodik kötet Patat Bence fordításában! Ugyanakkor rendkívüli öröm számomra, hogy Hajdu Szabolcs barátom elképesztően jó lakásszínházat rendez, ír és pont itt Budapesten követhetjük azt, amit a Látókép csapatával alkot. Mindenkinek csak ajánlani tudom az Ernelláék Farkaséknál, a Kálmán nap és az Egy százalék indián műveit. Összefügg a fentiekkel!

Kivel készítenél interjút a sorozat keretében?

Ifj. Benczúr Lászlóval és Dőry Bálinttal.

Szerk.: Sütöri Laura