A balatoni nyaraló – tervezési és berendezési tanácsok a negyvenes évekből

A Balaton-régió építészetének 20. századi történetét bemutató, Szezonális örökség című sorozatunk következő részében a balatoni nyaralók belsőépítészete kerül a középpontba. Wettstein Domonkos írásából láthatjuk, hogy egyes tervezők nemcsak a tóparti házak helyhez és korhoz illő külsejével, hanem szerintük ideális belsejével kapcsolatban is markáns véleményeket fogalmaztak meg. 

A Szezonális örökség sorozat nyári időszakában a nyaralókultúra problémáit járjuk körül. Bár a tópartot végeláthatatlanul apró parcellákra osztják a nyaralókertek, a Balaton érdekében fontos, hogy a tulajdonosok a saját kerítésükön túl is lássanak és a nyaralótelepek civil társadalmának kulturális kérdéseiről is gondolkodjanak. Az Európa Kulturális Fővárosa évada az üdülőövezeteket is a balatoni kultúrtáj részeként mutatja be, és számos projekt foglalkozik az üdülőtáj használóinak szemléletformálásával. A nyaralók edukációjának igénye azonban nem újkeletű, már a huszadik század első felében megjelentek azok az írások, amelyek elsősorban a nyaraló építtetőket és használókat kívánták megszólítani. Érdemes visszatérni a nyaralókultúra történetének kezdeti korszakaihoz, amelyek a tájhasználat, a közösségi lét és az építőkultúra szempontjából is tanulságokkal szolgálhatnak.

A balatoni nyaraló tervezési kérdései már többször előkerültek a sorozatban, miközben kevésbé ismert, milyen anyagokat, bútorzatot alkalmaztak, és hogyan rendezték be a nyaralókat. Pedig a szerkezeti, részletképzési, sőt a berendezési és kertalakítási tanácsok is előkerültek a korabeli publikációkban. A nyaralótervezés elveit Kotsis Iván egyetemi tanár foglalta össze egy átfogó regionális tervezési modellben, melyet korábban már részletesen is bemutattunk.  Kiemelkedő alkotása a kenesei Kresz villa (1934), amelynek a belsőépítészetét is gondosan kialakította. A belső térben megjelenő lakástextilek tervezője Szabó Éva textiltervező művész volt. Az épületet az enteriőr fotóival együtt a német Baumeister szaklap is leközölte. A Kotsis által széles körben publikált nyaralótervezési szempontok a társszakmák képviselőit is foglalkoztatták a korszakban. Közülük Möller Károly építész szerkezettervező és Kaesz Gyula belsőépítész bútortervező szempontjaiból vizsgáljuk meg a nyaralók kialakításának kérdéseit: hogyan alkalmazták a helyi, hagyományos anyagokat és a korszerű szerkezeteket a szezonális funkciójú épületek esetében?

Illusztrációként pedig egy olyan villát mutatunk be a korszakból, amelynek belsőépítészeti kialakítása is gondosan megtervezett és dokumentált: A Preisich Gábor és Vadász Mihály által tervezett földvári György villa 1936-ban készült el, a villa belsőépítészetét Révész Zoltán tervezte. Preisich Gábor és munkatársai a megbízást a néhány évvel korábban elkészült, modern földvári strandfürdő révén kapták meg.[2] A tiszta modern formálás a György villa kialakításában is megjelenik. A kétszintes villaépület alsó szintje 70, felső szintje 50 m2 alapterületű. A nappali tere egy nagy üvegablakkal télikertszerű kialakítást kapott, míg a kisebbik nappali és ebédlő tér nagy megnyitással, háromszárnyú ajtóval a fedett teraszra nyílt. A hálószobákból az emeleti teraszra lehetett kilépni, ahonnan a Balatonra nyílt kilátás.[3] A villa belsőépítészete és bútorzata gondosan megtervezett, és a modern formálású, praktikus elrendezésű nyaralók belső téri kialakítását is plasztikusan illusztrálja.

A nyaralók anyaghasználata és szerkezetei

Először ismerjük meg a nyaralók részletképzésének szempontjait. Möller Károly (1894-1945) építész, szerkezettervező, apja a műemlékvédelem terén kiemelkedő Möller István építészprofesszor volt.[4] Építészeti tevékenysége mellett az építőanyagok és a szerkezetalakítás kérdéseivel foglalkozott és ebben a témában számos publikációt jegyzett. A nyaralótervezés szerkezeti kérdéseiről már a háborús években, 1944-ben jelent meg írása, mindössze egy évvel a budapesti ostrom során bekövetkező tragikus halála előtt. A szovjet katonák családjával együtt budai villájában brutálisan meggyilkolták. Modern szemléletű írásában a gazdaságosságra, takarékosságra és a szezonális használatból adódó sajátosságokra hívta fel a figyelmet.

Ezeket a szempontokat azonban a háborús évek felülírták. Bár a korszakban a nyaralókat valóban elsősorban nyaralásra használták, 1944-ben a háborús front közeledtével a fővárosból sokan épp a vidéki, balatoni nyaralókba menekültek és a házak téliesítését kezdték el, miközben a nyaralókertekben az önellátásra készülve háztáji gazdálkodásba kezdtek.

Möller Károly nyaralószerkezeti modelljében Kotsishoz hasonlóan a klimatikus, funkcionális és gazdaságossági szempontok játszottak fontos szerepet. A szerkezetválasztásnál azonban nemcsak a nyári, hanem a szezonon túli téli időszakra is tekintettel volt. „Balatoni építkezésnél figyelembe kell vennünk, hogy az épület 8—10 hónapig felügyelet nélkül van." [6] Ebből a tézismondatából vezette le a különböző szerkezetek megválasztását, különösen az épület külső burkára, a falakra, nyílászárókra és tetőfedésre gondolva.

A gazdaságos építést támogatva a korszerű szerkezeti megoldásokat is előtérbe helyezte, ami már az épületek egyre inkább modern formálását is feltételezte. Mindez a könnyűszerkezetes és vázas építés részletes bemutatásában, valamint a lapostető megoldásaiban jelent meg. Míg Kotsis a harmincas évek első felében írt publikációjában a kivitelezési nehézségek és a vidéki építőmesterek szaktudásának hiánya miatt a lapostető készítést még nem javasolta, Möller javaslatai közt már a fa pallószerkezettel készített könnyűszerkezetes lapostető is megjelenik. A kavicsolt lemezfedést ő már biztosabb megoldásnak látta, mint a széllel szemben sérülékeny cserép- vagy palafedést. A téli időszakban elmozduló fedés ugyanis a felügyelet hiányában több hónapos beázást okozhat, ezzel szemben számára a modern lemezfedés már biztosabb megoldásnak mutatkozott. Mindez a modern építészet fokozatos térnyerését is mutatja, bár a hagyományos szerkesztés és anyaghasználat még a háború utáni évtizedekben is továbbélt.

Praktikus és takarékos megoldásai egyben az építészeti karakterre is hatással voltak. Kotsis Iván elveihez hasonlóan a klimatikus adottságokból adódóan az olasz vidék analógiáját használta. „Ellenben igen kívánatos pontosan illesztett, keretbe feszített hálókkal az ablakokat szúnyog és légy ellen állandóan védeni és a bejárati ajtókhoz is külön szúnyoghálós szárnyat készíteni, önműködő csukóval, ahogy az pl. Délolaszországban szokásos." [7] De szintén a gazdaságos megoldások révén helyezte előtérbe a helyi anyagokat is, elsősorban a kő falazóanyagokat, a permi vöröshomokkövet és a kevésbé használt bazalttufát. „A költséges fuvarokra való tekintettel igyekezzünk a helyi anyagokat, elsősorban a szép almádi homokkövet, illetve a badacsonyi bazaltot felhasználni. Badacsonyban a bazalt egy része olyan lyukacsos, mint a jól kelt kenyér. Ezt a kitűnő természetes hőszigetelőanyagot dobják, holott a »habláva« falazáshoz és könnyű betonba elsőrangú anyag." [8]  

A tóparti építkezések kapcsán rendre előkerül a nád is, mint a helyi hagyományos tetőfedés anyaga, ugyanakkor a nádfedés készítésével kapcsolatban már kritikusabb, ahogy a tópartról kotrott kavics alkalmazásával is: „A nád is helyi anyag, de nem olcsó és tűzveszélyes: ezért fedésekhez már ritkán használják. A Balaton partjáról kotrott betonkavics rossz eredményt adott, mert az egyes szemcséket finom iszapréteg vonja be és megakadályozza a cement tapadását."[9] Szemléletében a tájegységi karakter a gazdaságos építésmód következménye. A helyi anyagokban rejlő lehetőségeket nem a díszítés, hanem az egyszerű és természetes építésmódból bontotta ki.

A nyaralók bútorzata és belsőépítészete

A szerkezetépítés után érdemes megismerni a modern nyaralók berendezésének szempontjait is. Kaesz Gyula a huszadik századi magyar bútortervezés meghatározó alakja, 1919-52 között az Iparművészeti Iskola, majd Főiskola tanára. Elindította a Bútor című szakfolyóiratot, de szerkesztőként részt vett az Új Építészet folyóirat kiadásában, valamint a Tér és Forma munkatársaként is tevékenykedett. Ez utóbbi szaklapban jelentette meg a nyaralók berendezési kérdéseit elemző írását. A szöveg szenvedélyes tónusából is érezhető, a szemléletformáló írásával nemcsak a tervezőket, de a nyaralók használóit, a szélesebb civil társadalmat is meg akarta szólítani.

„Volt idő, amikor nyaraló alatt valami furcsa „svájciház"-szerű képződményt értettek, Ez se ház, se villa nem volt, hanem valami egészen jellegtelen építményfajta: a »lak«, korának minden nyárspolgári, proccos, hamis magamutogatásával ékesen. Csak az elmaradhatatlan vadszőlő takarta el jótékonyan — bár csak hosszú évek múlva, de végül mégis — a »lak«-ot és annak szentimentális ízléstelenséggel a homlokára Irt nevét: »megkoplalta-lak« vagy más hasonló ilyen szellemességeket. A lak kora nem múlt ugyan még el egészen, de megszületett mellette mégis az épkézláb, korszerű nyaraló sok jó típusa, amelyek merőben elütnek a korábbi lak-októl, mert más kor más életformájú embereire vannak szabva."[10]

A korszak gazdasági nehézségei a nyaralók takarékos, szedett vetett berendezésében is tükröződtek. Kaesz Gyula a városi lakásból leselejtezett bútorok helyett az egyszerűbb, praktikusabb berendezési tárgyakat propagálta, bár kérdés, hogy a korszak nyaraló építtetői számára az új, korszerű megoldások mennyiben voltak elérhetőek. Javaslataival épp ezért vélhetően a tehetősebb, de kevésbé tájékozott közönséget célozta, akik számára valós alternatívát jelentett a korszerű berendezés. „Amennyire nem illik a nyaralót ócska lommal berendezni, éppúgy ne töltsük meg a legalsóbbfokú igényekre szabott, lélektelen árjegyzéki tömegbútorokkal sem, mert a mai ilyenféle készítmények teljességgel nélkülözik a jó használati tárgy civilizált arculatát. Nem igaz, hogy »oda ez is elég jól«. Ez túl kevés az igényesebb embernek." [11] A funkcionális szempontokon túl írásában a formai kérdések is megjelennek. A nyaralók építészeti kérdései kapcsán a sorozatban már több alkalommal tárgyaltuk a népi kultúra inspirációját az üdülőhelyeken. Ebben a kérdésben Kaesz Gyula is karakteres véleményt fogalmazott meg: „Amint említettük, a rosszul utánzott parasztbútor se való a nyaralóba, mint ahogy nem való csizma a sorthoz. Két világban nem lehet egyszerre élni: a fogalmakat nem lehet büntetlenül összekeverni. Az úgynevezett »magyaros bútorok« legtöbbnyire nem magyarosak és nem bútorok. Csupán csonttörően primitív deszkatákolmányok, rikító, triviális pingálással és legfeljebb a hamis romantikájú álhangulatot szolgálják, de a kényelmet és a modern lakáselveket semmi esetre sem. Hagyjunk mindent a maga helyén!" [12]

Kaesz Gyula berendezési modellje a kis alapterületű nyaralókban a funkcionalitást és a praktikusságot helyezte előtérbe és ebből adódóan könnyed, modern karakterű bútorzatot javasolt. Ugyanakkor a modernitást divatként kezelő megközelítést már kritikával illette. „Nyaralóházak belső berendezése modern szellemű és nem modern divatú legyen! A divat álljon csak meg a fürdőtrikónál és ne menjen be a szobába, mert ott csak bajt okoz." A bútorok anyaghasználatánál a természetes anyagokat és a természetes felületeket kihangsúlyozó felületkezeléseket javasolta. Épp ezért a kényes, lakozott, furnérozott, vagy épp kárpitozott városi bútorokkal szemben az egyszerűbb, időtállóbb megoldásokat javasolta a nyaralókba. Möller Károlyhoz hasonlóan a hosszú téli fűtetlen és nedves időszakra is tekintettel fogalmazta meg az elvárásait. Szerinte az egyszerű szerkezetű tömörfa bútorok viselkednek a legtermészetesebben a nyaralókban és alkalmasak a nagy hőmérsékletváltozások és a nedvesség elviselésére is. A párnázásokat is könnyen cserélhető, mobilis kialakítással, a párnák bevonását pedig olcsóbb vászonanyagokkal javasolta.

A helyiségek berendezésénél a modern lakásberendezéseket adaptálta. A minimális alapterületű szobákba a praktikus, összecsukható, többféle funkcionális igényt kielégítő megoldásokat propagálta. Kiemelten foglalkozott a konyhával, mivel ennek alapterülete a nyaralókban rendkívül kicsi, épp ezért gondosan megtervezett bútorokra és használatra van szükség.

A legfontosabb bútor számára ugyanakkor a fekvőhely kialakítása volt, mivel a nyaralókban a legtöbb esetben nem készültek külön hálószobák. Épp ezért a fekvőhelyeket ülőbútorokból átalakítva javasolta megoldani, így napközben nem foglalnak fölös helyet és lehetőség van a társas életben is használni a szobákban. A szekrények esetében a hagyományos állószekrényt elutasította, csak a modern beépített szekrényt tartotta elfogadhatónak, mivel az nem foglal fölös helyet. Hasonló szempontból közelítette meg az asztal elhelyezésének kérdését is:

A beltéri bútorok mellett a kültéri elemekre, a veranda és kerti bútorok kérdésére is kitért. Bár a külső tér kétség kívül tágasabb és szabadabb elrendezést tesz lehetővé, a tárolás szempontjából itt is meghatározó szempont a mobilitás és az összehajtható szerkesztés. Mindezt összegezve Kaesz Gyula az egyszerűséget és a természetességet hangsúlyozta:„Kevés szín, világos felületek, természetes, derűs fatónusok, egy kevés dekorált textilanyag elégségesek a belső hangulatos otthonosságának létrehozásához. Keveset, de jól! — ez a nyaralóberendezés első és legfőbb szabálya."

A re-kreáció karaktere – formálódó modern nyaralókultúra

Az eltérő szakterületek tervezési modelljei alapján láthatjuk, hogy a nyaralók kialakításáról koherens kép rajzolódott ki a harmincas évek végére. Kotsis Iván tervezési módszertanához jól illeszkedik Möller Károly szerkezeti részletképzése és Kaesz Gyula berendezési logikája. Mindkettő az építés egyszerű, természetes anyagaihoz, konstrukcióihoz tér vissza, ami a re-kreáció kísérletező, alapelemeket kereső karakterét is kifejezi. Mindez mutatja, hogy a korszerű nyaralók építészete, részletképzése és berendezése elméleti szempontból már egységes, modern építőkultúrát alkotott. Mindez azonban nem jelentette a dogmatikus értelemben vett modern formálás térnyerését is a tóparton, a modernitás és regionális szemlélet kölcsönhatása továbbra is plurális teret adott a nyaraló építészeti kísérletek számára. Ezt a kísérletezést Preisich Gábor balatoni alkotásai is tükrözik. A most megismert, a harmincas években elkészült földvári nyaraló mellett érdemes visszaidéznünk a korábban már bemutatott, a hatvanas években tervezett saját szigligeti nyaralóját.

Bár manapság már egyre inkább a négyévszakos használat és építésmód kerül előtérbe, de a tópart épített örökségében még ma is meghatározóak a huszadik században épült, szezonális használatú nyaralóépületek. Szakszerű megújításukhoz, a téliesítésüket szolgáló rehabilitációjukhoz, valamint az új nyaralók kialakításához is érdemes lehet megismerni a nyaralóépítés történetében rejlő formai és szerkezeti logikákat. A korszak épített öröksége rejti ugyanis az üdülőhelyek sajátos építészeti karakterének zálogát, és az átépítések révén ez a törékeny karakter egyre inkább eltűnőben van. Fontos lenne az üdülőhelyek identitását adó épületek megújításához megértenünk az építéstörténetben rejlő szempontokat. A rekreáció kortalan egyszerűsége, természetessége – talán nem is vesztett sokat érvényességéből.

Wettstein Domonkos

Szezonális örökség: A Balaton kultúrtáj, miközben kérdés, a vízparti üdülőterületek huszadik századi emlékei is a tájegységi örökség részévé válnak-e? A harmincas, majd a hatvanas évek balatoni építészetében identitásformáló elemmé vált az a szezonális használatból adódó fesztelen karakter, amely a korszakban alkotó építészek számára is inspirációt jelentett. A balatoni építészetet elemző doktori kutatásomban a „re-kreáció" alkotásmódszertani folyamataként írtam le ezt a különleges, az alkotás alapelemeit kereső, kísérletező építészeti mentalitást. A kutatás során feldolgozott huszadik századi tervek és épületek rehabilitációja ma egyre inkább aktuális kihívást jelent. A sorozat ennek az egyre inkább eltűnő Balaton-parti identitásnak ered nyomába.

[1] Kaesz Gyula: Tanácsok nyaralók berendezéséhez. Magyar Építőművészet (1944) 8. 199–200.
[2] Preisich Gábor: Építészeti, városépítészeti pályafutásom története. Lapis angularis VII. Források a Magyar Építészeti Múzeum gyűjteményéből (szerk. Fehérvári Zoltán–Prakfalvi Endre) Budapest, 2009.
[3] Preisich Gábor, Vadász Mihály, Révész Zoltán: Nyaraló, Balatonföldvár. Tér és Forma 10 (1937) 1, 20-21.
[4] Dávid Eszter, Kovács Evelin: Möller Károly építész. https://memmdk.hu/cikkek/cikksorozatok/a-mai-napon-1894-oktober-27-en-szuletett-moller-karoly
[5-9] Möller Károly: Szerkezeti szempontok a balatoni nyaralóépítkezéseknél. Magyar Építőművészet 43 (1944) 8. 199–200.
[10-13] Kaesz Gyula: Tanácsok nyaralók berendezéséhez. Magyar Építőművészet (1944) 8. 199–200.

Irodalomjegyzék:
Fabinyi Tihamér: Építkezés a Balaton mentén. Tér és Forma 8 (1935) 3. 65–66.
Kaesz Gyula: Tanácsok nyaralók berendezéséhez. Magyar Építőművészet (1944) 8. 199–200.
Kotsis Iván: Épületek és tervek. Pósa, Budapest, 1945.
Möller Károly: Szerkezeti szempontok a balatoni nyaralóépítkezéseknél. Magyar Építőművészet 43 (1944) 8. 199–200.
Nemes Árpád: Hogyan építsünk a Balatonpartján? Tér és Forma 8 (1935) 3. 69–77.
Preisich Gábor: Építészeti, városépítészeti pályafutásom története. Lapis angularis VII. Források a Magyar Építészeti Múzeum gyűjteményéből (szerk. Fehérvári Zoltán–Prakfalvi Endre) Budapest, 2009.
Preisich Gábor, Vadász Mihály, Révész Zoltán: Nyaraló, Balatonföldvár. Tér és Forma 10 (1937) 1, 20-21.

A tanulmány az alábbi kutatásokra támaszkodik:
Wettstein Domonkos: Regionális stratégiaalkotás a Balaton-part rekreációs célú építészetében (1929-1979), BME Építészmérnöki Kar, Csonka Pál Doktori Iskola, 2018. Könyvalakban megjelent: Wettstein Domonkos: Balatoni építészet – Stratégiakeresés a huszadik században. Tarsoly Kiadó, Budapest, 2022.
Wettstein Domonkos: Resort Architecture in Regional Perceptions: Multiple Aspects of a Region in Iván Kotsis’ Design Method for Balaton Lakeshore. Prostor, Vol. 29 No. 2(62), 2021.
Wettstein, Domonkos: Regionális törekvések a Balaton-parti üdülőterületek építéstörténetében a két világháború között. Építés - Építészettudomány, 45 (1-2). pp. 139-171. (2017)
Wettstein Domonkos: Modernizáció és modern építészet a két világháború közötti rekreációs célú építkezésekben. In: Veöreös, András; Horváth, Tamás (szerk.) Kortárs építészettörténet V. 100 éves a Bauhaus. Győr-Moson-Sopron Megyei Építész Kamara, Győr (2020) pp. 111-128.

Szerk.: Winkler Márk