Kálvin tér: az időalagút

A Belváros délkeleti sarkában különös időkapszula került a föld alá. A 3-as és a 4-es metró állomásainak közel 40 évnyi építészeti kontrasztja néz farkasszemet egymással. Az 1976-os metróátadáskor már tervezték a folytatást, de szalagot csak most vághattak újra a Kálvin tér alatt. Bán Dávid írása.

A mai Kálvin tér mindig is a pesti Belváros fontos pontja volt. Évszázadokon keresztül a korabeli pesti városfal délkeleti, kereskedelmi szempontból kiemelt, az Alföld felé nyitott kapuja állt itt, előtte – a mai tér területén – rendszeresek voltak a vásárok, állandó a szekérforgalom. A tér jelenlegi arculatának alapját a városfal elbontása után, az elmúlt két évszázadban nyerte el, és ugyan az utolsó néhány évtizedben – ha nem is feltétlenül az előnyére – sokat változott, de megtartotta 19. századi kontúrjait.

A forgalomtól mindig is nyüzsgő téren a szekerek, a lóvasút és a villamos után 1976-ban jelent meg a metró, ezzel megindult a közlekedési térség föld alatti terjeszkedése is, a tér minden szinten masszív csomóponttá változott. Az akkor elkészült észak–déli metróvonal első szakaszának átadásakor már egy komolyabb hálózat kialakításának terve feküdt a közlekedési mérnökök asztalán, amelyben a Kálvin téren egy, a mai 4-es metró nyomvonalában létesülendő új, kelet–nyugati vonal csatlakozó állomásának kialakítását is előkészítették. Igaz, akkor az új vonalat mélyebbre szánták, mint a most megépült 4-es metrót, így a csatlakozó alagút kiépítését lefelé kezdték meg, erre kellett a módosult vonalvezetéssel létrejött, magasabban fekvő állomásnak felülről rácsatlakoznia.

A 70-es évekből örökölt közlekedési gócpont újragondolására, a város részéről sokáig úgy tűnt, nincs átfogó koncepció, ezért a Belváros gyalogosbarát átalakítására a 4-es metró kapcsán képbe került építészek – így Erő Zoltán és a Belváros új Főutcáját jegyző Koszorú Lajos – tettek le átfogó urbanisztikai tervet az asztalra. Az elképzelést szinte sziszifuszi munkával, hatalmas kitartással sikerült elfogadtatni a három illetékes, nemegyszer egymással ellentétes irányban gondolkozó kerülettel és magával a Fővárossal. Így, mire elkészült, a 4-es metró már egy olyan revitalizált térre futhatott be, ahol a Belváros és az utóbbi években új szerepet kapott Ráday utca, valamint az autóforgalomtól megszabadított Baross utca kezdő szakasza a Szabó Ervin térrel egységbe forrt. A téren pihenő- és találkozóhely jött létre, a sétálóutcák felől a térre is elkezdtek kitelepülni a különböző vendéglátóhelyek. Egy jó értelemben vett nagyvárosi kortárs agóra bontakozik itt ki a szemünk előtt.
A most már egyre inkább a gyalogosforgalomtól nyüzsgő, de a felszínen még mindig komoly, bár egyre rendezettebb közösségi közlekedést bonyolító tér alatt egy kisebb építészeti oázis, a nyugalom és a csend szigete húzódik meg. A 4-es metró állomására halkan besuhanó szerelvényekről itt bonyolódik a vonal legnagyobb átszálló forgalma, az utasok mégis mintha némán cserélődnének és indulnának el főleg a 3-as metró irányába.

A felszínről egyelőre kisebb utasforgalom érkezik, ők az aluljáró nyugati végén található bejáraton érik el az állomást. Maga az aluljáró, a minimális – néhány kereskedelmi egység megjelenésében kimerülő – „ráncfelvarrást" leszámítva nem újult meg a 4-es metró bekötésével és a felszín átalakulásával, a kontraszt szembetűnő. Míg korábban érthetetlennek tűnt, hogy a Szabadság híd felé miért nyúlik el ennyire, ez az ág most, az új állomás csatlakozásával értelmet nyert. A megtisztított feljárólépcsők közül a felszínen néhány fölé új esővédő üvegtetők kerültek, amelyek hatalmas kitinpáncélokat idéző formavilága meglehetősen szokatlan. Méretük a tér arányaihoz képest talán túl nagyra sikeredett, vonalvezetésük pedig elüt a tér arculatától.

A liftezni vágyók a templom elől induló pavilonból kezdhetik meg útjukat az állomás felé, ami az aluljárószinten megszakad. Innen aztán a pizzasütő tőszomszédságából nyíló takaros, a 70-es évekből itt ragadt aluljáróból kikacsintó, de a 4-es metró arculatát már megelőlegező kis fülkéből ereszkedhetnek le a mélybe.

Az állomás itt is szabályos dobozszerkezettel került kialakításra. A nagy belmagasságú teret a felülről a mélybe merülő, több szinten eltolt mozgólépcső mellett a keresztgerendák szokatlan, alul-felül íves formája és a több helyen felbukkanó enigmatikus, apró mintás mozaikfelületek törik meg. Ez utóbbiak dekódolása már több ízben megtörtént, s Erő Zoltán is szívesen árulta el megfejtésüket: Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusának hangjegyei és a zsoltárok verssorai vannak olyan módon pixelizálva, hogy azt leginkább csak digitális fényképekről lehet visszafejteni. A föld alatti tér ezzel az idézettel teremt kapcsolatot a felszínen található református templommal.

A dobozszerkezet szögeit lépten-nyomon lekerekített megoldások oldják fel. Maguk a mozgólépcsők is egy széles, íves, alulról világos lapokkal burkolt teknőszerűségbe lettek belefoglalva. Ezek az ívelt burkolati elemek pedig több helyen is visszaköszönnek, például a vágányok felett a peronok szélénél vagy a liftaknák oldalánál. Ugyanerre hasonló, igaz, más szerkezetű és színű ívekkel reflektálnak az átszálló alagútból felbukkanó mozgólépcsők lezárásai is. A legfőbb íveket pedig maguk a vízszintes tartógerendák rajzolják ki, ezzel teremtve meg az állomás jellegzetes építészeti arcát. Az ívek játéka végül középmagasságban, a peronok szélén, a szerelvények tetősíkja fölött törik meg, ahol az üvegből készült térelválasztó sort halszálkaszerű tartószerkezetek erősítik.

Az állomás alapvető építészeti megjelenésében itt is a látszóbeton dominál, amit jól emelnek ki a tükrökkel visszavert fények, illetve a közvetlen világítótestek. A jól megtervezett világítástechnika folytatja az ívek által megkezdett formákat, s egyfajta letisztult, finom eleganciát kölcsönöz a térnek.

A térség közepén nyílik a mélybe az a mozgólépcső, amely a 3-as metró állomásához vezető összekötő folyosóba visz. Ebben az időalagútnak tűnő átvezető térben még mindig a 4-es metró állomásának csendes, nyugodt hangulata uralkodik. Az élénk színű, derűs, narancsban és sárgában úszó folyosó váratlan kanyarulataival, sötétszürke, ipari lemezfelületű mennyezetével leginkább egy sci-fi jelenetre emlékezteti az átszálló utast, akit egy újabb mozgólépcső repít fel a tényleges magyar valóságba, a 3-as metró közel negyvenéves, igencsak elhasználódott és zajos állomására. A peron bejáratánál még utoljára felbukkannak a 4-es metró következetesen végiggondolt arculatába illeszkedő információs elemek, majd a tervezők elengedik az utazó kezét, hogy innentől már maga birkózzon meg a 3-as vonal vizuális káoszával.

Következő állomás: Rákóczi tér…

Bán Dávid

A projekt 2015-ben a beton.hu ´Minden építés alapja´ pályázatán első helyezést ért el. A pályázat 2017-ben ismét várja olyan építésztervezők, belsőépítészek, kreatív alkalmazók projektjeit, valamint egyetemi hallgatók elképzeléseit, akik nem félnek kihasználni a betonban rejlő lehetőségeket, és kreatívan alkalmazzák azt. A pályázat kiírása itt érhető el.