A Kocsisok Építész Stúdió szentendrei társasháza

"A szellemes és sokrétűen korszerű térhasználatot biztosító alaprajzi elrendezést két hagyományos megjelenésű épülettömeg foglalja magába, amelyek összekapcsolása a közös lépcsőház fölött szándékoltan hangsúlytalan, spontán kisvárosi formai megoldásokat idéz, illetve követ" - írja Szalai András építész, művészettörténész a Kocsis Barnabás és Kocsis Gáspár által tervezett Kucsera Ferenc utcai házról.

Szentendre a festők városa – mondják, és a város vendégváró szlogenje is ez. Szentendre ékszerdoboz – mondják, akik a városba látogatnak, a Dunakorzón, a Fő tér környékén és a Szamárhegyen, esetleg a Bükkös patak mentén sétálgatva, többnyire amolyan egynapos ebéd-turistaként. A városban lakók egy része – elsősorban, aki ide született, illetve aki régebben itt él – ugyanakkor inkább azt tapasztalja, hogy a város megtelt.

A festők az első kirándulókkal és nyaralókkal együtt annak idején azért jöttek a szerbek lakta kisvárosba, mert Szentendrében „az elsüllyedt keleteurópai hagyomány arcát őrző helyet" láttak, ahol a hely teste mintha megőrizte volna a hely szellemét. Jóllehet – Hamvas Bélával szólva – „Szentendrén a történet a néppel együtt, amely kultúrát hozott oda, eltűnt. Az, ami megmaradt, még csak nem is a műemlék, úgy, ahogy máshol a műemlék muzeális szépség és ritkaság, történet. Utánozhatatlan légkörére éppen a nemritkaság jellemző".

A városka utánozhatatlan légkörét a huszadik század második felében először az erőltetett iparosítás és ennek számos következménye – lakosságnövekedés, úthálózat bővítés stb. – kezdte el felhígítani, manapság pedig a spekulatív ingatlanfejlesztés zabolátlan elszabadulása – lakóparkok, egy telken sok lakás stb. – veszélyezteti. Ilyen körülmények között nem könnyű a hely testében a hely szellemét őrző, a hagyományt folytató építészetet csinálni. Ehhez a folytatáshoz nem elegendő a „barokk motívumok" sokszor indokolatlan vagy rosszul értelmezett szaporítása esetleg ott is, ahol sohasem volt ilyen. Szentendre barokk mítoszának erőltetett folytatása kevés ahhoz, hogy a város utánozhatatlan atmoszférája megmaradhasson. Erre a problémára is érvényes Hamvas Béla megállapítása: „Az elveszett mitikus kép felmerülése még nem teszi élővé a hagyományt. Ha kibontását nem folytatják, akár újabb babonák és újabb erőszak tárgya lehet.... a mítosz felmerülése jelenkortudat nélkül irreális. ... A folytatás sohasem utánzás, hanem az, amit a szó mond folytatás."

A Kucsera Ferenc utcai társasház esetében elmondható, hogy ehhez a jelenkortudatot kifejező folytatáshoz az épület megvalósítása érdekében együttműködő szereplők munkája nyomán létrejött a szinergia. Az optimális feltételeket biztosító építtető, a hely adottságait kibontakoztató és építészetileg tematizáló tervezők, az épület megjelenését dekórummal fokozó képzőművész és a kivitelezők egyaránt részesei annak, hogy megépült házban a részek egészet erősítő összhangja szinte maradéktalanul érvényesülhet.

A funkcionális követelmények kielégítése szempontjából szerencsés adottság, hogy a társasháznak nem csak a Kucsera Ferenc utcára nyílik homlokzata, hanem a Jakov Ignatovity utcára is. (Az építési helyszín eredetileg két telek volt.) Ez tette lehetővé, hogy a három, közös lépcsőházból elérhető lakásnak kellően elkülönülő téri elrendezése lehessen. A ház gyalogos bejárata a Jakov Ignatovity utca felől nyílik, és így a Kucsera Ferenc utca felől az udvar végében elhelyezkedőnek tűnő két lakás is – külön épülettömegként – elsősorban a Jakov Ignatovity utca felé fordul, levegősebb udvarhasználatot engedve a harmadik, Kucsera Ferenc utca felé forduló emeleti lakásnak. A lakás alatt utcára nyíló, alápincézett üzlethelyiség, mögötte udvarból megközelíthető gépesített parkoló, amely lakásonként két személykocsi tárolását teszi lehetővé.

A szellemes és sokrétűen korszerű térhasználatot biztosító alaprajzi elrendezést két hagyományos megjelenésű épülettömeg foglalja magába, amelyek összekapcsolása a közös lépcsőház fölött szándékoltan hangsúlytalan, spontán kisvárosi formai megoldásokat idéz, illetve követ. A tömegében, léptékében és arányaiban egyaránt környezetéhez illeszkedő épületegyüttest mértéktartóan adagolt, s ugyancsak hagyományt idéző, de nem utánzó, elegáns építészeti gesztusok nemesítik architektúrává. A Szentendre utánozhatatlan légkörére jellemző nemritkaság aktualizált formanyelvén megszólaló architektúrához ugyanakkor ebben az esetben egy eleddig ritkának számító többlet is adódik; nevezetesen az épületegyüttes formai beszédét kiegészítő festmények emelkedettséget fokozó szólama.

A társasházat tervező Kocsis testvérek ezzel is hagyományt folytatnak – hasonló együttműködést építészet és képzőművészet között korábban Ybl-díjas édesapjuk, Kocsis József – a szentendrei építész – kezdeményezett, amikor szobrász barátait kérte fel arra, hogy a Kovács Margit Múzeum új, Görög utcai kerámia burkolatú homlokzatára készítsenek kámea-domborműveket.

A Kucsera Ferenc utcai társasház utcai, illetve utcáról is látható ablakainak spalettáira Dóró Zsolt festőművész készített kompozíciókat. A Kucsera Ferenc utca felől az utca névadójának, a szentendrei vértanú káplánnak a portréiból készültek montázsok, variációk az ablaktáblákra. Különös tekintettel arra a körülményre is, hogy a ház éppen abban az évben készült el, amikor a város a mártír halálának 100. évfordulójára emlékezett. A Jakov Ignatovity utca felől a spaletták képei viszont könnyed témát dolgoznak fel hasonló művészi igényességgel – a képsorozat címe: Szentendrei twisterező asszonyok.

A 2019-ben átadott társasházat létrehozók együtt munkálkodásának eredményeképpen létrejött szinergiának köszönhetően azután, 2021-ben a sikerben oroszlánrészt vállaló építész tervezők, Kocsis Barnabás és Kocsis Gáspár szakmai elismerésben részesültek. Az épületegyüttes Év Háza Terrán Támogatói Különdíjat kapott.

Szalai András



Szerk.: Nemes D. Nikolett