A közelmúlt továbbírása: Finta József Képviseleti Irodaháza

A ´90-es évek környékén épült nagyszabású beruházások közül jónéhány akad, ami építése idején megosztotta a közvéleményt, mára azonban a főváros meghatározó elemeivé és a korszak ikonikus alkotásaivá váltak. Ilyen a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán álló Képviseleti Irodaház (ma City Center irodaház) is, mely tervezője, Finta József "érzelmes funkcionalizmusának" egyik kiemelkedő példája. Gulyás Levente írásából kiderül, hogyan sikerült a tervezőnek "összevarrni az időről időre szétfoszló szövetet Budapest egyik könyökén".

Ekképp fakadt ki György Péter 1994-ben a Holmiban A Pest-Budai High Tech címmel megjelent tanulmányában az akkor a pályája zenitjén tartó Finta József budapesti építészeti ténykedése okán. György frusztráltsága a ’90-es évek közepén a budapesti városképet szinte egyszemélyben alakító Finta József építészetével kapcsolatban valószínűleg annak is köszönhető, hogy az esztéta szerint a megbízást megbízásra halmozó Finta pozíciójának, tehetségének birtokában olyan vissza nem térő lehetőség előtt állt az akkori Budapest városlakó-barátabbá tétele szempontjából, melynek vélt elszalasztása a körülmények ismeretében még fájóbbnak tűnhetett. Ezzel együtt azt gondolom, ha a György Péter által keresett direkt városi interakció lehetősége nem is tudott mindig kialakulni (ez vajon az építész felelőssége?), bőven akad olyan Finta alkotás, amely környezetébe való illeszkedése, egy indirektebb kommunikáció révén nem kis részben emelte a városi élet minőségét, és ezzel méltó helyet vívott ki magának a budapesti házak között. A ’90-es évek nagy belvárosi fejlesztéseit bemutató cikksorozatunk következő állomása – az Atrinova irodaház után – a Bajcsy-Zsilinszky úton tovább haladva, az Erzsébet tér sarkánál álló, Finta József által tervezett, 1989-ben megnyílt Képviseleti Irodaház.

Budapest legbefolyásosabb építésze

Finta nagyon korán, 1965-ben, csupán 30 évesen kapta meg első Ybl-díját dunaújvárosi garzonházáért, amelyet 1972-ben egy újabb követett, pedig a java még csak ezután következett. Első nagyobb budapesti megbízása 1969-ben a Hotel Intercontinental, a vasfüggöny túloldalán, a kádári Magyarországon először megjelenő nyugati tőke testet öltése, mely épület technikai és funkcióból fakadó követelményei elsőre az akkor még fiatal tervezőt is megrettentik, de a feladat sikeres megugrása után szinte egyedüliként bebocsátást nyer az utána lavinaként meginduló nyugati beruházások körébe. A városi legenda szerint Finta többek között az ekkor a magyar építészek között fehér hollónak számító angol nyelvtudásának is köszönheti hotel és irodaház megbízásait. Az Intercontinental után gyors egymásutánban jött a többi, a másik Duna-parti Forum (1981), a Déli Pályaudvarnál levő Penta (1982), a BAH csomópont melletti Novotel (1982) és Kongresszusi Központ (1985), majd a Városliget sarkánál levő Taverna (1985). A beruházások száma, pozíciója és méretei kiemelték Fintát a korabeli építészek közül, és azóta se sikerült egy építésznek se olyan szinten rajta hagynia keze nyomát Budapesten, mint ebben a 15-20 évben Finta Józsefnek.

Az érzelmes funkcionalista

Az építész tetemes életműve során a még egyértelműen brutalista vonásokat magán hordó 1967-es Salgótarjáni Pécskő Üzletház korszaka után a ma újra releváns kérdéseket feszegető posztmodern mellett a ’70-es, ’80-as évek a high-tech-je, dekonstruktizmusa valamint az akkoriban szárba szökkenő folding építészet gyakorolt hatást munkáságára. Finta a ’70-es évek végi magyarországi állapotokat ekképp diagnosztizálta a maga számára:

Ezekből a sorokból kiolvasható, minek a talaján állva alakítja ki Finta a ’70-es évek végén, ’80-as évek elején saját posztmodern stílusát a magyarországi félresiklott modernség-kritikájára támaszkodva. Finta a ’70-es évek után is megmaradt a mindenkori programot és igényeket a legmagasabb szinten kiszolgáló ’profi’ építésznek, modern funkcionalizmusát ugyanakkor a fenti idézetben hiányolt szentimentális vagy lírai szólammal egészíti ki, ezzel alakítva ki az általa "érzelmes funkcionalizmusnak" hívott hozzáállását.

"Az Andrássy út a millenniumi emlékműnél kezdődik, és egy kalapüzletben végződik"

A fenti Karinthy idézet arra a városépítészeti bakira hívta fel a figyelmet, hogy a millenniumi átalakítások következtében kialakított Andrássy út se nem a Deák tér sarkára, se nem az 1851-ben elkezdett Bazilika irányába nem érkezett ki pontosan, torkolata az egykori Marokkó (ma József Attila) utca és a Bazilika tere közötti háztömbre esett. A ’60-as évek közepén aztán utat nyitottak az Andrássy út folytatásának: a mai Gödör helyén álló egykori Marokkó udvar tömbjének elbontásával a Lánchíd felé vezető keskeny, kétszer egy sávos autóutat kétszer négy sávra bővítették, valamint a József Attila utca, Bajcsy-Zsilinszky út sarkán levő alacsony, kétszintes épületek elbontásával ennek a tömbnek a sarkát is áramvonalasították. Az Andrássy út innentől kezdve egy S-betűt megtéve haladt tovább a Roosevelt tér irányába. A telek aztán elkezdte közel húsz éves, a pesti foghíjakra jellemző csipkerózsikaálmát, sokáig alkalmi parkként, a tűzfalakra helyezett nagyméretű reklámok hirdetőfelületeként működött.

Finta így egy olyan helyzetet örökölt a leendő City Center irodaház telkével, amely több szempontból is összetett feladat elé állította városépítészetileg a tapasztalt tervezőt. Budapest nagy "sarkai" a mai napig a város méregfogának számítanak, beépítésük mindig nagy tervezői körültekintést igényelt[3]. Az itteni sarokhelyzet pikantériáját több tényező adta egyszerre. Először is, a Karinthy által megfogalmazott paradoxon feloldására egy elegendő és arányos ellenpontot kellett találni az Andrássy út lezárására a Hősök tere belvárosi oldalán. Másodszor, meg kellett oldani a pesti városrész két legnagyobb jelentőségű sugárútjának találkozását a város legkiemeltebb és legforgalmasabb terénél. Harmadszor pedig, kezelni kellett az adottságot, miszerint Budapest akkori legmagasabb épületének égig érő kupolája és tornyai szabályosan agyonnyomták a Deák tér felől a tervezési helyszínt. Nem csoda hát, hogy az építész kezdeti skiccei mind ebből az irányból mutatják az alakuló tömeget, a Bazilika nagykupolájának a leendő ház tömegébe való komponálásának törekvése mindennél jobban érződik ezeken a vázlatokon.

Az épület négy eleme – a lyuk összevarrása

Finta érzelmes funkcionalizmusa végül egy olyan bravúrt vitt véghez, melynek eredményeképp korántsem magától értetődő gesztusokon keresztül egy sokszállal a környezetébe kapaszkodó vizuális és téri viszonyulás alakult ki. Az ars poeticában megfogalmazott gondolatoknak megfelelően az ehhez szükséges mozdulatok végig két síkon működnek egyszerre: miközben a városi illeszkedés egy fontos elemét adják, egyszerre funkcionális igényeket szolgálnak ki. Az építész a házról készült későbbi interjújában négy fő elemet emel ki.[4] Az első két elem a két, egymásra merőleges szomszéd folytatása-átirata[5]. A sarok bezárásának kezdeteként a Bajcsy-Zsilinszky úti klasszicista épület folytatása még egyenesen indul, a József Attila utcai szecessziós ház mellől induló tag viszont már hajlított vonalban kanyarodik a telek belseje felé. Ezzel a ház működésére vonatkoztatva létrejön a két szélső szárny, külön közlekedő és mosdó blokkokkal, döntően utcai benapozással. A harmadik mozdulat azzal jön létre, hogy a két, szomszédnál indított vonal nem találkozik, hanem kikerülve a sarok problémáját a bejárat (a később Virág Csaba által is a Kálvin Centernél alkalmazott módon) a sarokponttól visszahúzva jelenik meg, ezzel a nagyobb lélegzetvételű hasítással egyrészt kijelölve a bejáratot, másrészt további benapozást adva a két szélső tagnak.

Finta esetében azonban volt még egy szerepe a bejárat öbölszerű visszahúzásának. Az előbb már említett Deák tér felőli fő nézetből, a bejárat visszahúzásának köszönhetően az épület két párkányvonala így középen szabályosan alábukik, az így keletkezett vállak közé biztosan ül fel a Bazilika nagykupolájának méretes feje. A bejárat melletti, Finta elmondása szerint "vizuális villámhárítóként" alkalmazott kupolás toronnyal feláll a negyedik elem, amellyel véglegessé válik a Bazilika "kilógó" részeinek az irodaházba való belekomponálása[6]. Az épülettel végül sikerült összevarrni ezt az időről időre szétfoszló szövetet Budapest egyik könyökén. Úgy gondolom, hogy az 1989. után, a város több pontján megépült Finta épületek közül ennél a háznál találták meg leginkább helyüket a tervező érzelmes funkcionalizmusának lírai elemei, az Erzsébet tér túloldalán található, 1992-ben átadott Hotel Kempinski esetében például már kevésbé látom ilyen szempontból érvényesnek a hasonló gesztuskészlettel bíró ház mozdulatait.

Mekkora lehet az építész befolyása?

Ez a városképi illeszkedés az, ami Finta érzelmes funkcionalizmusában az érzelmesség eredménye, egy nehéz helyzet megoldása, melynek keretében az illeszkedést megoldó, önmagában öntörvényű, akár merésznek is nevezhető döntéseket egyben a funkcionális igények kielégítéséhez köti. Habár György Péter kritikájában a Finta-házak városlakók általi használhatóságának kudarcát emeli ki, fel kell tennünk a kérdést, mekkora hatalommal rendelkezhet ténylegesen az építész (legyen az olyan pozícióban is, mint ekkor Finta) egy ilyen beruházás során. Képes lehet-e a tervező annál többet tenni, mint kidolgozni és általa leginkább támogatott változatként a megrendelő elé tárni a városi használat szempontjából leginkább kedvező verziót? Tudható, hogy Fintáék a kiviteli tervek rajzolásáig a sarkot a szomszédos kétudvaros klasszicista ház belső udvara mentén a Hercegprímás utcával egy passzázzsal összekötő változatot vittek, melyet végül az utolsó pillanatban vont vissza a beruházó a földszinti területek maximális kihasználtságát szem előtt tartva. Véleményem szerint ebben az esetben az építész illetékessége nem nagyon enged további mozgásteret, innentől kezdve már városépítészeti szabályozási szinten lehet olyan eszközt adni az egyes építészek kezébe, amely változást jelenthet városi terek javítása érdekében a beruházóval folytatott alkudozásban. Az utcaszinti passzázs megvalósulásától függetlenül azonban ennek a háznak az értéke nem ezen a lehetőségen múlt, fontosabb volt a fent említett sugárutak kereszteződéséből, az Andrássy úti illő lezárás igényéből és a Bazilika városképi érvényesüléséből adódó többváltozós képletének megoldása.

Továbbélés a mában

A ház megépülése óta eltelt időben, többek között fontos pozíciójának, kitettségének köszönhetően, könnyen megállapítható, mely elemei bizonyultak tartósnak, és melyeken látszódik inkább az 1980-as, 1990-es évek lenyomata. Számomra egyértelműen azok az elemek maradtak a mában is aktuálisnak, melyek a korábban már említett tervezés közben rajzolt skicceken is tisztán kivehetőek, amelyek a ház környezetében való működésének szempontjából váltak fontossá. A vázlatokon az illeszkedést megragadó négy tömegbeli gesztus szerepel hangsúlyosan, egy, a házról készült kezdeti tömegmakett fehér puritánságában jól érzékelteti ezt az absztrakciós szintet. A tömegek felületei, mint a homlokzati anyagok, az ablakosztások, a különböző stiláris részletek és idézetek itt még nem kivehetőek. Utóbbiak, a kor technikai színvonalát kifejező high-tech elemek az átadás után készült fotókon még korukat megelőzve képeztek kontrasztot a Bajcsy-Zsilinszky úton haladó Ikarus volánbuszokkal, Zsigulikkal és Trabantokkal, azóta viszont érezhetően a ház gyorsabban öregedő részeihez tartoznak. Ezáltal talán jobban kitapintható a kor, melyben az épület született, ez azonban nem feltétlenül kell, hogy negatív értékítéletet jelentsen a mindenkori alkotásra nézve. Az a közel harminc év, ami az átadás óta eltelt, egyre jobban képes megmutatni, mik voltak ennek a kornak azon vissza nem térő jellegzetességei, amelyek ezáltal egyszeri és megismételhetetlen értékeit jelentik a ’80-as évek építészetének. Védelmük mindannyiunk felelőssége lenne.

A már említett stiláris elemek, melyek közé a high-tech megoldások is tartoznak, a 2022-ben a belső előcsarnok átalakításában jelentettek viszonyulási pontokat a Pyxis Nautica tervezőcsapata számára. Budapest historizáló épületeinek felújításához képest egy egészen más hozzáállást, újfajta értékítéletet követel ezeknek a viszonylag frissen az építészettörténet részévé váló alkotásoknak az értékleltára. Az épület bejáratát jelentő keskeny, magas kanyont követően kalapács-szerűen kiszélesedő belső udvar előcsarnoka feletti döntött üveg függönyfal választja ketté vertikálisan a belső udvart. A félkörívben meghajlított belső homlokzat a forgalmas kereszteződésre kitekintést engedő sliccel érdekes át- és kilátásokat eredményez az irodaterekből. Mind a Pyxis, mind a 2021-ben belső átalakításokat végző Minusplus építészei számára érezhetően fontosak voltak ezek a ház belső viszonyait meghatározó téri játékok. A Pyxis Nautica, és a Minusplus-féle generáció képviselheti azt a tervezői réteget, akik még előítéletek nélkül, így talán egy tisztább kritikai szemlélettel viszonyulnak ehhez a nemrég elmúlt korhoz, valós értékeiket megőrizve lehetnek képesek az ekkor született házak kreatív továbbírására vagy segíthetik beteljesíteni az eredeti elképzeléseket. Ki tudja? Még az is lehet, hogy egyszer átsétálhatunk egy hídon a Váci utca felett a Tavernából a Nemzetközi Kereskedelmi Központba, a Bank Center bevásárlóutcáján korzózhatunk keresztül a Szabadság térre, vagy éppen a Képviseleti Irodaház passzázsán haladhatunk végig a Hercegprímás utcába az Andrássy útról.[7]

Gulyás Levente

A cikkben szereplő, a frissen átadott épületről készült képek, tervek forrása az 1997-ben Rappai Zsuzsa szerkesztésében gondozott, a Mundus Kiadó által megjelentetett Finta József műhelye című kötet.

Szerk.: Hulesch Máté

[1] Előadás Veszprémben, (1977)

[2] Finta József: Confessio (1984)

[3] Lásd a Clark Ádám téri saroktelek beépítésének kálváriája, (Hotel Clark, tervező: Anthony Gall) vagy a Virág Csaba által jegyzett Kálvin Center Irodaház.

[4] Az interjú az 1997-ben Rappai Zsuzsa szerkesztésében gondozott, a Mundus Kiadó által megjelentetett Finta József műhelye című kötetben található.

[5] A vélhetően Szegő György kritikájának (Szegő György: Kétnemű ház és androgín mítosz) köszönhetően szárnyra kelt népszerű antropomorf, női- férfi oldalt említő értelmezéstől eltérően én megmaradnék a szecessziós és klasszicista házakhoz való illeszkedésből fakadó gesztusok szintjén.

[6] Az utókor és a budapestiek fantáziáját is úgy tűnik, ez az utolsó elem mozgatta meg a leginkább. A városi legenda szerint (ami történetesen az eredeti tervezői szándék tökéletes ellentéte) a szocializmus utolsó hónapjaiban felépült épület kis toronysisakja éppen hogy a Bazilika kupolájának kitakarását szolgálta volna.

[7] A gondolatkísérletben lefuttatott szcenáriók mindhárom épület esetében Finta eredeti szándékára utalnak.