A makettkészítés szerepe a tervezésoktatásban

"Miért fontos a makettezés gyakorlata, szerepének erősítése az építészetoktatásban? Miért fontos eszköze a kreatív gondolkodásnak, és hogyan járul hozzá az építészeti innovációhoz?" Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ kutatásában Bartha András Márk, a BME Középülettervezési Tanszékének adjunktusa.

A valós fizikai térben létrejövő modelltárgyak készítési folyamata hatékonyan formálja az építészeti koncepciót. A valós makettek számítógépes társaikhoz és a rajzi eszközökhöz képest más építészeti tartalmat képesek magukba sűríteni. Miért fontos a makettezés gyakorlata, szerepének erősítése az építészetoktatásban? Miért fontos eszköze a kreatív gondolkodásnak, és hogyan járul hozzá az építészeti innovációhoz? Miért nem helyettesítheti a digitális eszközöket, ám hogyan egészíti ki azokat? Az elmúlt két év hallgatói munkáinak példáján szeretném bemutatni a makettépítés fontosságát, valamint az innovatív, kísérleti gondolkodás fejlesztésében betöltött szerepét.

Manapság az információk túlnyomó többségét képernyőn keresztül fogadjuk be, 2019-ben egy átlagos magyar ember napi 2,5 órát töltött a képernyőt nézve.[2] Ez a szám azóta valószínűleg még magasabb lett, kiváltképp az építészek körében. A járvány ideje alatt sokszorosára emelkedett képernyőhasználati idő negatív hatásait mindannyian éreztük, mindig üdítő volt olyasvalamivel foglalkozni, amihez nem szükséges számítógép. Erről az élményről számoltak be hallgatóink is, amikor „offline" megoldandó feladatot kaptak a karantén időszakában (1. kép).

Járványhelyzettől függetlenül is szükségünk van analóg eszközökre, a számítógépen kívüli valóságban megtapasztalható tárgyakra, helyzetekre. Újabban a digitalizáció ellenhatásaként figyelhetjük meg a kézzel készült, kézzelfogható tárgyak felértékelődésének tendenciáját. Az újraéledő kézművesség, a craft culture, a DIY- és makermozgalom, mind erősebben határozzák meg tárgykultúránkat.[3] Az egyre szélesebb körben hozzáférhető technológia és tudás lehetővé teszi az egyedi, igényekre szabott tárgyak személyes elkészítését. Napjainkban kevés a valódi kézműves, de egy kicsit mindenki annak érezheti magát néhány videó megnézése vagy olcsó szerszám megvásárlása után. Ez az erős vágy, illetve a manuális munkán alapuló kreatív energia, az építészeti tervezés szolgálatába állítható, ha maketteket készítünk. A kézművesség a mi egyetemünkön nem bír mélyre nyúló hagyományokkal, ugyanakkor fontos szerepe lehet az építészképzésben. A Bauhaus emlékévet magunk mögött hagyva mindezzel összecsengően juthat eszünkbe Gropius mottóként választott alapító kiáltványa.

Bár a Bauhaus iparművészeti iskola volt, a kétkezi alakítással járó szabadság az iparművészeti tevékenységekből az építészetbe is átszivárgott. A korabeli építészképző intézmények akadémikus historizmusa ezt a fajta tudást, kísérletező műhelymunkát nem támogatta. Ezzel szemben a Bauhaus elvei tág teret engedtek az alkotásnak, és hangsúlyozták a kísérletezés létjogosultságát a tervezésoktatásban, amely egy újfajta építészeti nyelvezet kibontakozásához vezetett.

A mintakövetés teljes elvetése manapság nem életszerű felvetés az építészképzésben, megfelelő magyarázat mellett az oktatás hasznos alapját jelenti, viszont aránya felülvizsgálatra szorul, és több teret kellene engedni az alkotás útkereső válfajainak. Míg a Bauhaus előtti időkben a mintakövetés leginkább minőségbiztosítási szerepet játszott, a mai információdömpingben sokkal nehezebb eligazodni: mintakönyvek helyett a sokkal könnyebben elérhető Pinterest- és Instagram-algoritmusok mutatják meg a fiatalok számára az építészet trendjeit, felvillanó képek adnak inspirációt lényegi magyarázat, háttér és mélység nélkül. Ezek ellensúlyozása érdekében kiemelt jelentősége kell, hogy legyen az anyagi, fizikai szabályszerűségek elsőkézből történő átélésének.

Az építészek a valós építés gyakorlatában érintettek, ezért az oktatásban szükségünk van olyan eszközökre, amelyek hozzásegítenek az épített környezet valódi megértéséhez és megéléséhez, amelyek ellensúlyozzák a könnyen elérhető információk negatív hatásait. Habár az építészoktatás természete virtuális – legtöbbször meg nem épülő épületekről beszélünk –, minden eszközzel segítenünk kell a terv valósággal való egyeztetését. A makettépítés ilyen segédeszköz: apropót és módszert ad a részletes megértésre, a valós körülmények megismerésére, az elkészítésre szánt idő és figyelem pedig fokozottan hasznosul a tervezés során (2. kép).

A vizuális kultúra legtöbb területén, így az építészeti tervezésben és oktatásban is megkerülhetetlen tényezővé vált a digitális kultúra. A CAD-eszközök segítségével készített tervek megépülve gyakran a digitalizáció szabályszerűségeit hordozzák magukon. Felkínált könyvtári elemekből rakhatunk össze néhány kattintással egy egész házat, a gép felajánl anyagokat, felületeket, szerkezeteket, amelyek a 3D-ablakban tökéletesen pontosak, és összeillenek egymással. Nagyon hamar vizualizálható, túlontúl részletes eredményt kapunk, valós tervezési munka nélkül. Nem egy megszülető kerek koncepció elemeit bontjuk ki lépésről lépésre, hanem pont fordítva, kész elemekből építkezünk. Egy kezdő építész(hallgató) számára az így létrejövő terv a részletesség, a kitaláltság illúzióját kelti, meggátolva a koncepció saját szabályszerűségeinek kibontását. Ez a fajta kitalálatlanság és látszólagos tökéletesség a valós fizikai térrel találkozva konfliktusokat szül. Emiatt szükség van olyan praktikáknak a tervezési folyamatba történő be- (vagy vissza)emelésére, amelyek képesek a valóság tökéletlenségében rejlő karaktert megőrizni, és azt a készülő építészeti mű szerves részévé tenni. Olyan eszközökre tehát, amelyek a terv kitaláltságához mérten kellően részlettelenek, avagy épp ellenkezőleg, részletesek.

A napi tervezési praxisban egyre kevesebb tér és főképp kevés idő marad a kézi rajzolásra, még inkább a kézzel formált tárgyak létrehozására. A kísérletező makettezés a maga hibalehetőségeivel, rákényszerít a terv részletes végiggondolásra, vagy adott léptékhez való igazításra. Az egyszerűség megőrzése mellett valós anyagok beemelésével mégis hangulati elemeket tudunk beemelni a kompozícióba (3. kép). Építése során automatikusan egyszerűsítünk, racionalizálunk tervünkön. A valóság próbája arra ösztönöz, hogy átgondoltabb koncepciók szülessenek, mivel a modellépítés kevésbé tűri el a valótlanságot, mint a látványtervezés. A gravitációt például minden esetben le kell küzdeni, végig kell gondolni legalább alapszinten egy-egy ház tektonikáját, tartószerkezetét. A makettnek van léptéke, vannak valós anyagvastagságai, ebből adódó részletessége, nem lehet korlátlanul ki-és benagyítani, mint egy számítógépen. Beláthatóvá és otthonossá teszik a makettel való munkát azok a kötöttségek, amiket egy valódi makett elkészítése megkíván, szemben a virtuális tér határtalanságával.

Az intuíció és a kreativitás tágan értelmezhető pszichológiai fogalmak, amelyek az innováció alapvető eszközei. Az intuíció kifejezés szótöve a latin intueri (megnéz, megtekint, megfigyel) szóból ered, más formában az intuitio (sugallat, megérző képesség) szóból vezethető le mai jelentése. Ezt úgy is érthetjük, hogy a sugallat feltételezi a pontos megfigyelést és a háttértudást az adott alkotási folyamatban. A pontos megfigyeléshez és az ihletett állapothoz jól jön a lassúság, a tágabb időkeret, amit modellkészítés közben kapunk. Az innováció másik mozgatórugója a kreativitás, a hagyományos definíció szerint a megszokott gondolkodástól való eltérés, J. P. Guilford amerikai pszichológus fogalmával élve a „divergens gondolkodás" képessége.[4] Az általa felállított kétfajta gondolkodási modellben „konvergensnek" hívja azokat a gondolatmeneteket, amelyek egyetlen jó megoldás felé haladnak, kiemelve, hogy ezek legfőbb motorja az intelligencia. Ellentétpárja a divergens gondolkodás, amely feltérképezi, bejárja az újszerű utakat egy-egy probléma megoldása során, és több jó megoldást ad – ennek mértékét írja le a kreativitás. Az építészeti tervezésben mindkét képességre szükség van – míg a tárgyi tudás, tapasztalat és szerkesztés inkább az előbbi, a szabadkézi rajzolás, skiccelés és makettezés inkább az utóbbiban jelent segítséget.

A makettépítés alapvetően különbözik a szerkesztési munka feszült figyelmétől, felszabadult lelkiállapot szükséges hozzá, ugyanakkor időigényessége okán intenzív és folyamatos gondolkodást feltételez. A megszülető gondolatok egy lépésben, azonnal fizikai formát kapnak, rövid úton igazolva vagy cáfolva felvetésünk helyességét. A makettkészítés egyben az építés folyamatának modellje is, azonnali visszacsatolást ad egy-egy koncepció megvalósíthatóságáról: ha eltörik, leszakad, elbillen a makett, akkor a terv valószínűleg újragondolandó (5. kép).

Egy-egy építészeti mű létrejötte felfogható a gondolattól a fizikai térig – tehát a ház megépült állapotáig – tartó útként is. A makettezés során ezt a gondolati és fizikai síkok közti utat előre szaladva, kicsiben járja be a tervező. A megvalósuló mű építészeti minősége szempontjából kulcsfontosságú ebben a köztes térben való tájékozódás, a lehetséges csapások feltérképezése, a megvalósításhoz vezető lépések mind részletesebb kidolgozása. A köztes térben töltött időt szánhatjuk útkeresésre, amely során sok különböző lehetőséget megvizsgálva jutunk el egy probléma legjobbnak vélt megoldásához, vagy haladhatunk lassan, részletesen megtervezve az újabb és újabb lépéseket.

A tanszék munkájában sok szinten, más-más szerepkörben foglalkozunk makettkészítéssel. Az alábbiakban konkrét hallgatói munkákon mutatom be a tanszék tárgyaihoz készült, fentieket alátámasztó, érdekesebb maketteket. A tárgyfelelősként koordinált Térkompozíció, Középülettervezés 2, illetve Mű/hely című kurzusok során az alapszintű absztrakt formálástól az egészen részletes, nagyléptékű tárgyak építéséig terjed a makettek spektruma.

A Térkompozíció című alapozó kurzuson fiatal építészoktatók és az egyetemre nemrég bekerült diákok gondolkodnak és alkotnak együtt, a komponálás, a térformálás és koncepcióalkotás különféle útjait körüljárva, a fő hangsúlyt a gyakorlati megvalósításra fektetve. A tizenkét alkotócsoport munkáját egy laza módszertani váz fogja össze, az oktatói gárda eltérő eszközökkel inspirálja, vezeti csoportja tagjait. A közös pont, hogy alapvetően a manuális készségek fejlesztése és a tárgyalkotás áll a feladatok középpontjában (8. kép). A hallgatói munkák alapján a frissesség és alkotókedv mutatkozik meg, s habár egyik alkotás sem önálló építészeti mű, könnyen beleláthatók tartalmi mélységek, atmoszférák, olyan építészeti minőségek, amelyek akár megépült házakban is szívesen viszontlátott hangulatok, kompozíciók lennének (9. kép). Ez a fajta illúziókeltés, az atmoszférák felidézése, az emlékeztetés fontos funkciója az építészeti szándékkal készült tárgyaknak, ezért későbbi tervezési kurzusokon is szerepet kapnak (10. kép).

A Középülettervezés 2 című tantárgy módszertanának is állandó eleme a makett, ám 2020-tól megújított formában és nagyobb szerepet kapva. A korábbi, teljes félévet kitöltő tervezést kiegészíti egy rövidebb, maketten bemutatandó pályázati feladat, amely során két léptékben kell kidolgozni a tervezett koncepciót (11., 12. kép). Az azonos problémát feldolgozó, eltérő léptékű makettek a hosszabb lélegzetvételű feladat során is nagyon hasznos eszközei a tervezésnek, ráirányítják a figyelmet a folyamat során kívánatos koncepciózus gondolkozásra, és önazonos művek létrehozását segítik elő (13., 14. kép). Jó példák születtek a helyszín sajátosságait feldolgozó és erre épülő koncepciókra, valamint az absztraktabb, elméleti megközelítésű felvetések térbe, anyagba ültetésére is. Külön említést érdemelnek azok a művek, amelyek esetében az elkészült tárgy önmagában is művészi értékkel bír aprólékos kidolgozása vagy jól megformált kompozíciója miatt (15. kép).

Felismerve a makettkészítés jelentőségét, 2021-ben új, szabadon választható kurzust indítottunk Mű/hely címen, amely keretében a makettkészítés technikai fogásainak iparművészek, professzionális makettépítők által ismertetett fogásait tanulhatják meg a résztvevők. A tervezés különböző fázisaihoz kapcsolódva, a modellkísérleteken keresztül figyeltük meg a makettkészítés technológiájának a tervezett építészeti megoldásra gyakorolt hatását. Mindezek alapján általánosan azt tapasztaltuk, hogy a bemutatott kurzusok apropóján elkészült tárgyak nagyban segítették a hallgatókat a tervezési feladatok megoldásában. Akik kellő lendülettel fogtak modellépítéshez, jellemzően az átlagosnál jobb eredménnyel zárták a félévüket, és különleges tárgyakat készítettek. Az építészoktatásban kívánatos volna a makettezés szerepének megerősítése – új módszerek kifejlesztésével és kísérletezéssel –, hiszen ez a tevékenység a modern digitális eszközökkel összehangolva komoly potenciált hordoz az építészeti innováció tekintetében is.

Bartha András Márk DLA

[1] GROPIUS, Walter: Bauhaus manifesztum, 1919. In: Mezei Ottó (szerk.): Bauhaus. Válogatás a mozgalom dokumentumaiból. Budapest: Gondolat Kiadó, 1975.
[2] WHO-jelentés a képernyőidőről: https://gateway.euro.who.int/en/indicators/hbsc_68-screen-time/
[3] DOYLE, Shelby Elizabeth, Bringing Bauhaus Back: Digital Architecture + Contemporary Craft. Architecture Conference Proceedings and Presentations, 89. szám, 2016. augusztus 25. https://lib.dr.iastate.edu/arch_conf/89
[4] HARSÁNYI Dávid, SZÁNTÓ Szilvia, Mérhető a kreativitás? Avagy a személyiségjegyek és a kreatív teljesítmény közötti összefüggések vizsgálata a gazdasági felsőoktatásban tanulók példáján. Vezetéstudomány / Budapest Management Review, XLIX. évf. 2018/1., 13–17.

A kutatás az az ÚNKP "Tudománnyal fel!" Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj program keretében történt. 

Szerk.: Winkler Márk