A Sün, amit meg lehet simogatni

A Lázár Antal és Magyar Péter által jegyzett Tüskecsarnok az újbudai egyetemi negyed régi-új épülete, mely becenevét a kupolájának kristályszerű bevilágítóiról kapta. Különös előtörténet, sokéves várakozás; nemrégiben átadás. Mizsei Anett írása.

A csarnok térben és időben is rendkívüli körülmények közt épült. Húsz évvel ezelőtt a Béccsel együttműködésben tervezett expo előtti optimizmus szülte az első terveit, és a kilencvenes évek egyik építészeti kuriózuma lehetett volna. Alkotói számára is meglepetésként megosztott első díjat nyert a koncepció, amely rejtőzködő jellegéből adódóan valamennyi kívánt funkció elhelyezése mellett az előírt beépítési paramétereknek is megfelelt. A kivitelezés eljutott a szerkezetkész állapotig, amikor váratlanul leállították az építkezést. A félbehagyása és a csaknem teljes reményvesztettség állapota után most egy teljesen más társadalmi és épített közegben adták át. A soha meg nem valósult kiállítás területén egyetemi negyed nőtt ki a lágymányosi ingoványos talajból, látogatók helyett pedig egyetemi polgárok népesítik be. A Tüskecsarnok kiállítópavilonból egyetemi sportközpont lett, valamint közepesen nagy, négyezer fős befogadóképességével hiánypótló budapesti sportlétesítmény.

Helyzete egyedülálló. Nagyon kevés olyan házról tudni, amelynek az építése ilyen hosszú ideig húzódott volna, ráadásul ez olyan időintervallumot foglal magába, ami óriási változásokat hozott az építészetben és az építészeti tervezés technikájában is. Száz-kétszáz évvel ezelőtt egy húsz éves terv folytatása viszonylag egyszerű feladat lehetett: elővette az építész ugyanazt a tustollat és megrajzolta a befejezést. Sem szerkezeti, sem formai értelemben nem jelentett komoly változást egy efféle késlekedés. Ezzel szemben a Tüskecsarnok első tervei a tervezés digitalizálódását és az internetkorszakot megelőzve születtek. Speciális helyzetét csak fokozza az, hogy két tervezője sok ezer kilométerre egymástól, mégis együtt alkotta meg a koncepciót, rajzok ezrein kommunikálva egymással - a lehetőségeknek megfelelően faxon keresztül.

A befejezése és átadása feletti öröm mögött óhatatlanul tolakodik a kérdés: hogyan lehet aktualizálni egy húsz éves tervet? És aztán: hogyan állítható meg és fordítható vissza az azóta bekövetkezett állagromlás? Nem felejthetjük el, hogy itt nemcsak tervről, de egy, már szerkezetkészen álló épületről is beszélünk, ami komoly felkészültséget kívánt a kivitelező csapattól. A terület funkcionális átalakulása és az azóta megszületett beépítések szerencsére nem fordítottak hátat teljesen az épületnek. A nagyobbrészt föld alá rejtett ház ideájának pedig a mai napig nem áldozott le - noha az első fellángoláson már túlesett. A városi tér alá rejtett edzőtermekkel és a jelképévé vált üveg tüskebevilágítókkal azt a többrétegűséget valósítja meg, amivel a kampusz területén egyedülálló. Ugyanakkor az elmúlt időszakban folyamatosan fejlődő, fokozatosan kiépített környezetébe továbbra is illeszkedik, azzal együtt, hogy megtartotta az eredeti formavilágot és szerkezetet.

Az alkotói szándék szerint építészeti tájként megvalósított ház, a fókuszba helyezett, csarnokot rejtő dombbal, és a köré szerveződő “bástyákkal" sajátos mikrovilágot teremt az egyetemi negyeden belül. A pavilonszerű, felszíni építményekben a vertikális közlekedők találhatók, s a kompozíciót az edzőtermi “szárny" felülvilágító piramisaiból, valamint gépészetének felszíni egységeiből képzett sajátos mező egészíti ki. A szigorú, raszterbe rendezett gúlaformák sokasága és a köztük létesülő sétányok és kertek egészen biztosan nemcsak az egyetemistákat, de a családosokat is idevonzzák majd.

A domb alá épülő ház kulcsfontosságú pontja - vagy pontjai - a szükségképpen mégiscsak megjelenő függőleges felületek: a külvilág és a domb kapcsolódása. A bejárat kérdése még akkor sem megkerülhető, ha a bevilágítás a funkcióból adódóan nem igényel falakat. A megközelítés itt a telepítéssel és a funkcionális renddel szerencsés összhangban áll. A kétirányú megnyitás a kupolatér két átellenes oldalán nemcsak az előírt - kettőről négyezer főre bővített - nézőszámot tudja kiszolgálni, de helyzetbe hozza azt a hátsó parkot is, amiről az előzőekben már említést tettem. A bejáratok kőburkolatú támfalakkal képzett beharapásokban nyílnak, osztott módon, a sugaras elrendezésből adódóan a beengedési pontokon jól szabályozhatóan. A szélfogókon át elliptikus körüljáróba jutva azonnal vizuális kapcsolatba kerülhetünk a nagyszabású csarnoktérrel, amelyet napközben a nyolcvannégy darab három méteres négyzet-raszterben kiosztott felülvilágító áraszt el fénnyel. Szimbolikus, hogy ezekbe most színes LED-világítás, egy annak idején még nem is létező technológia kerülhetett.

Míg a kupolatér, mint önálló egység közvetlenül elérhető a felszínről, az edzőtermek önálló működtetéséhez és a használók napi beléptetéséhez szükség volt egy elkerülő útvonalra. A domb mellett széles rámpa mélyül, amely formai és szerkezeti szempontból is az építészeti tájat benépesítő bástyák világához tartozik, s jól bevilágított előcsarnokba vezet. Ez egyben a VIP vendégek érkeztetésére is szolgál egy kültéri parkoló irányából. Ezzel eljutunk egy másik mellékesnek tűnő, mégis fontos kérdéshez: a megnövelt nézőszámból adódóan ugyancsak duplájára duzzadó parkolóigényhez. Az első tervek rajzolásakor nem lehetett előre látni az épület sorsát, és mégis: Lázár Antal és Magyar Péter a küzdőtér alatt rejtőző parkoló padlója alá megfelelő fesztávon födémként működő lemezt terveztek. Igaz, bányászati eszközökkel, de így kerülhetett be az egész komplexum alá utólag egy újabb parkolószint - teljesítve a megváltozott követelményeket.

Mint látható, az aktualizálás szükséges volt. Az építészeti alapvetéseken azonban nem változtattak radikálisan a tervezők. Az a szabadon körüljárható térrendszer, amely a hagyományos értelemben vett homlokzatokkal nem rendelkező épületet övezi, ma is érvényes telepítési elképzelést képvisel. A jó házak nem kopnak ki a divatból, a Tüskecsarnok pedig - különös élettörténetével - húsz évi haladékot kapott, amíg Csipkerózsikaként várta a sorsa jobbra fordulását. Egyszerre vállalja a múltját és kiindulópontja egy olyan jövőnek, amiben évek óta reménykedni is alig mertünk.

Mizsei Anett