Acéltartók múlt és jelen között – az AMJGS Architektur épületfelújítása Zürichben

A svájci iroda rafináltan fogott egy műemléki épület méretes bővítésébe: a méretes, de filigrán rácsatlakozás egy régi lakóépületből csinál három apartmant, s egyúttal növeli a ház jövőbeli gazdasági, de legalább annyira az örökségi értékét is.

Zürich egyik védett épületekkel bíró negyedében járunk, ahol maga a szóban forgó lakóépület is védett örökségnek számít. A ház 1891-ben épült, de az 1970-es években szinte teljesen átalakították, főként az enteriőr szenvedte el a legnagyobb bontásokat. A házban szinte keresni kellett az eredeti fragmentumokat, de mint később látni fogjuk – ahol sikerült régi elemet találni, ott a legnagyobb percizitással és szakértelemmel fogtak a megmentésébe.

Ehhez az kellett, hogy a befektető is 100 százalékig partner legyen az olykor nem túl költséghatékony restaurálásokban. Meg akarta menteni az épület eredeti karakterét, de egyúttal a legmodernebb igényeket kielégítő apartmanokat is akart avanzsálni belőle. A lakásoknak közös a kertje, a szinteket és új teraszokat pedig egy csigalépcső köti össze.  Ahogy a tervezők fogalmaztak, ez a közös külső gang afféle lehetőség egy társasház új formanyelvére, nem idegeníti el privát bejárattal a lakókat, s a Living together attitűd attraktív formája kerekedik ki belőle.

Az eredeti téglaarchitektúra megújult homlokzata mögött immáron modern gépészet húzódik. Geotermikus hőszivattyús fűtés jellemzi, a régi burkolatok mögött is új szigetelés van, s a ház teljesen megfelel a szigorú tűzvédelmi előírásoknak is. Ha találtak eredeti parkettaelemeket, akkor azt számozták és restaurálás után az eredeti helyére tették vissza, de ugyanígy jártak el a nyílásszárókkal és a még kevés fellelhető vasalattal is. Ezen felül az újonnan legyártott elemek is a régi matériákra reflektálnak, sőt, a régieket idéző technikával is készültek. A spaletták tölgyfából vannak ma is, a fürdőkben pedig például a hagyományos eljárással készülő, műemléki beruházások során alkalmazott német Golem Company kerámiái láthatóak.

A hozzáépítés fát, betont és acélt használ. Van, hogy zárt – egy konyhát és ebédlőt is magában foglaló – helyiséget is magában foglal, melynek üveges homlokzati rendszerét a szintén műemléki fejlesztéseknél felbukkanó Janisol Arte készítette. A szerkezet kapcsolódásait, játékosabb részleteit, korlátprofiljait Gregor Portmann művész tervezte és rajzolta.

A projekt különlegessége a bővítés formanyelve. Nem kifejezetten a ház stílusát másolja, de a korszakból merít, méghozzá a 19. század öntött vasból készült historizáló megoldásait – lehet gondolni például Henri Labrouste párizsi olvasótermére, vagy legalábbis a korszak ipari műemlékeinek fémet használó építészeti megoldásaira. Ezt a múltat absztraháló, de kifejezetten kortárs formanyelvet már többször emlegettünk írásainkban – legutóbb például az angliai Carlisle katedrális együttesének egyik bővítésénél, vagy éppen haznánkban, a PLANT Atelier dór oszlopokat megidéző homlokzatánál a Gyarmati Dezső Uszodán. Az efajta múltidéző, de nem másoló, stílszerű formanyelv olyan gyakorlatot képviselhet mind a bővítéseknél, mind az újonnan épült beruházásoknál, amely a modernizmus minimalizmusát elutasító közeg számára is attraktívvá teheti a kortárs építészetet.