Az érzékelhető határán - más hangok

A Műcsarnokban olyan médiumspecifikus, de egyben tematikus kiállítást képzeltünk el, ami a hang lehetséges képzőművészeti felhasználásai mellett a külvilág érzékelésének – elsősorban az auralitás révén megragadható – aspektusait is vizsgálja. A hang képzőművészeti szerepével foglalkozó, hanginstallációkat bemutató kiállítások szórványosan voltak jelen Magyarországon. Az érzékelhető határán című kiállítás egyszerre jelent most bemutatkozási lehetőséget magyar, részben kevéssé ismert alkotók számára, és mutatja be néhány külföldi alkotó legutóbbi munkáit.

Kurátor: SŐRÉS Zsolt | Koncepció: RÓZSÁS Lívia
BINAURA csoport | BLAZSEK András | Arturas BUMŠTEINAS |
Thanos CHRYSAKIS |Jozef CSERES | Bernhard GÁL | hans w. koch |
NAGY Gergő | Gerardo NOLASCO MAGAÑA | Jon ROSE |
Christian SKJØDT | Carsten STABENOW | VÁRNAI Gyula

A hang az elmúlt évtizedek képzőművészetében egyre nagyobb teret nyerő médium, annak ellenére, hogy ez alapjaiban ellenkezni látszik a képzőművészet fogalmával. A hang kiterjedése időben és a maga absztrakciójában merőben különbözik az egyszeri képpé vagy plasztikus művé szervezett vizuális információtól, de még a többi időbeli műfajhoz (mint amilyen például a performansz- vagy videóművészet) képest is erőteljes a
vizualitás szinte teljes hiánya.

A hanginstallációk gyakran meghatározó eleme a külső helyszínen készült, többnyire a kész műben már modifikált formában hallható felvétel (field recordings) valamint a szonifikáció – a nem hangzó jelek (kép, adat és ezek mátrixai) – meghangosítása. A felvett és újrajátszott zajokkal, környezeti- vagy a szonifikáció során generált hangokkal, hangrétegekkel újra vagy először szembesülünk azáltal, hogy a művészek beemelik őket a kiállítótérbe.

A hangfelvételi eljárások mára már lehetővé teszik olyan hangok előállítását és reprodukálását, melyeket egyébként nem érzékelnénk; vagy azért mert nem mindennapos hangkörnyezetünk részei, vagy mert az emberi fül számára erősítés nélkül nem hallhatók. A kiállítás olyan művek bemutatását tervezi, melyek az érzékelés, természetesen elsősorban a hang érzékelésének határmezsgyéire reflektálnak. A Műcsarnok termeiben a legutóbbi bő egy évtized néhány hanginstallációját mutatjuk be, magyar és külföldi művészek részvételével. Néhányan közülük a képzőművészet, néhányan pedig a zene felől közelítik meg az ábrázolt tárgyat és az hanginstalláció felépítésének módszerét, akad azonban teljesen konceptuális reflexió is.

Más foglalkoztatja hans w. koch német zeneszerzőt, aki a kvintkört
teszi szemléletessé egy interaktív installációval, mint Bernhard Gál osztrák művészt és zenetörténészt, aki otthona felvett hangjait sajátos módon elegyíti Alsógalla és a turulmadár történetének áthallásaival.

Christian Skjødt több mint 200 hangszóróból álló törékeny és finom installációja a Műcsarnok tetőablakán beszűrődő fényt teszi hallhatóvá, míg a Nagy Gergő által teremtett, elsötétített teremben lévő hangkörnyezet egyszerre csak egy embert fogad „magába", aki odabent saját érzékeléséhez kerülhet közelebb.

Arturas Bumšteinas barokk színházak szélgépeinek hangját hozza a Műcsarnokba, a BINAURA csoport pedig olyan interaktív rendszert hoz létre, amit a megfigyelés önkéntelenül is átrendez. Várnai Gyula A gondolat formájában egy mozgásforma rekonstrukcióját kísérli meg, hanghatások segítségével: egy nyílvessző képzeletbeli útjának, majd koppanásának hangját halljuk a grandiózus tárgyakká konstruált hangszórókból. Gerardo Nolasco Magaña installációja kiterjedésében Várnai művének ellenkezője: egy kis hangszóró rejlik a Műcsarnok bejárata melletti egyik fán, amiből a Közép-Amerikában őshonos quetzal madár hangja szól.

Carsten Stabenow hasonló minimalizmussal egyetlen zongorahúrt mutat meg installációjából, ennél azonban sokkal több rejlik a tetőszerkezetben, ahonnan a zongorahúr rezonanciáit nyeri. Jozef Cseres Jon Rose-zal közösen a Rosenbergek állásfoglalásra késztető történetét mutatja be filmeken és vitrinben lévő tárgyakon keresztül, az összeállítás kifejezetten a Műcsarnok terére készült. Ahogy Thanos Chrysakis, az Egyesült Királyságban élő görög művész is egy új hangkörnyezetet hozott létre erre az alkalomra.

Az érzékelhető határán nem a hangművészet történetét kívánja bemutatni, így sem magyar, sem nemzetközi vonatkozásában nem arra törekszik, hogy a kiállított művek történeti vonalat rajzoljanak föl. Ugyanakkor a kiállításhoz tartozó interpretációs tér igyekszik támpontokat adni a látogatónak a hangművészet és a kísérleti zene elmúlt száz évéből: Tóth Pál szerteágazó zenei gyűjteménye, J. Milo Taylor hangművészet történetét feldolgozó munkája és egy sor más kiadvány és hanganyag segítségével. Itt hallgathatók meg a kiállító művészek zeneművei és performansz-dokumentációi is.

A Műcsarnokban olyan médiumspecifikus, de egyben tematikus kiállítást képzeltünk el, ami a hang lehetséges képzőművészeti felhasználásai mellett a külvilág érzékelésének – elsősorban az auralitás révén megragadható – aspektusait is vizsgálja. A hang képzőművészeti szerepével foglalkozó, hanginstallációkat bemutató kiállítások szórványosan voltak jelen Magyarországon. Az érzékelhető határán című kiállítás egyszerre jelent most bemutatkozási lehetőséget magyar, részben kevéssé ismert alkotók számára, és mutatja be néhány külföldi alkotó legutóbbi munkáit.