Az Iparművészeti Múzeum épületének rekonstrukciós és értéknövelő fejlesztése pályázat zárójelentése

"A pályázók egy része inkább a távolságtartást választotta, ahol a tervezett bővítmény a szándékosan egyszerűbb tömeg- és homlokzati formálással háttérbe vonul, és a lechneri épületet engedi érvényesülni. Mások a műemlék épülethez való kapcsolatot egy általuk érdekesnek tartott építészeti részlet kiemelésével, transzformálásával, átfogalmazásával vélték megtalálni. Sok esetben azonban ez a motívum túlzott hangsúlyt kapott, elburjánzott a külső és belső homlokzaton, tetőfelületen, és sokszor a térburkolatot is dominálta." - az Ipaművészeti Múzeum tervpályázatának zárójelentése.

Az Iparművészeti Múzeum épületének rekonstrukciós és értéknövelő fejlesztése

A pályázatok értékelése

Bevezető

1. A magyar stílus és az iparművészeti mozgalom jelentősége, a múzeum egykori és mai feladatai

Az iparművészeti mozgalom a 19. század második felében hasonló célokat tűzött ki maga elé, mint a mai design, s ezek megvalósítására érdekében jöttek létre Európában az első iparművészeti múzeumok, amelyekhez iparművészeti iskolák és főiskolák kapcsolódtak; ez utóbbiak később (mint pl. Bécsben) egyetemi rangra emelkedtek (Universität für angewandte Kunst). Az iparművészeti oktatás a múzeumi gyűjteménnyel szoros kapcsolatban volt, s az oktatási és muzeológiai struktúra hasonló, egyrészt művészettörténeti, korszakokat követő, másrészt anyagi-technológiai (textil, kerámia, üveg stb.) elveket követ.

A gyűjtés és oktatás egységes rendszere a közízlés fejlesztését és az egyedi, valamint sorozatgyártásra alkalmas használati tárgyak megformálásának javításával a mindennapok esztétikai szintjének emelését tűzte ki célul. Természetesen ugyanilyen fontos volt kezdettől fogva a “műipar" nemzetközi versenyképességének biztosítása. A nemzeti program sehol nem jelentett elzárkózást, hanem a nemzetközi megmérettetés, a nemzetközi piacokon való jelenlét lehetőségét. Ma, amíg a kortárs művészet a társadalom nagy része számára nehezen megközelíthető, a divat, a lakáskultúra, a használati tárgyak továbbra is az “életstílus" fontos összetevőjét képezik. Ezért a múzeumnak egy design-gyűjteménnyel való kiegészítése egy fiatal közönség számára új  látványosság lehet, amely bevezeti e közönséget a kézművesség és iparművészet vonzó világába.

2. Az Iparművészeti Múzeum épülete és mai állapota

A budapesti Iparművészeti Múzeum 19. század végén létrejött úgynevezett magyar „nemzeti stílus" legfontosabb alkotása, s a stílus megteremtője, Lechner Ödön egyik főműve az egykori M. Kir. Postatakarékpénztár és a Földtani Intézet mellett. Az 1893 és 1896 között épült épületegyüttes tervezésében Pártos Gyula is részt vett. A keleti, elsősorban az ázsiai művészet hatása Lechner második angliai útja után jelentkezett építészetében. A magyar ornamentika keleti eredetét számára Huszka József már korábban bebizonyította. A keleti hatás Lechner Iparművészeti Múzeumánál a legnyilvánvalóbb, itt építészetének már minden összetevője jelen van, jól elkülöníthetően, még nem olvadva annyira össze egy személyes formanyelvvé, mint későbbi alkotásaiban.  Az Iparművészeti Múzeum hasonló célból épült, mint a londoni South Kensington (a későbbi Victoria and Albert) Museum, vagy a bécsi Iparművészeti Múzeum (a mai MAK: Museum für angewandte Kunst): hogy kiállításokkal és tanműhelyekkel segítse elő a modern iparművészet megismertetését és oktatását. Ezért a kiállító csarnokon túl, az épület magába foglalt egy iskolaszárnyat, irodákat és személyzeti lakásokat is. A múzeum maga volt a példa arra, hogyan lehet a színes népi motívumokat felhasználni egy új építészeti stílus teremtéséhez. A festői épületet mázas agyagcseréptető fedte, amelyet később Zsolnay pirogránit-cserepekre cseréltek ki. A tető formái keleti sátor és kupola formákat idéznek. Emellett érezhető a velencei Dózse-palota mintegy a lagunák felett függő, szőnyegszerű, zárt homlokzatsávjának a hatása is. Lechner a homlokzati nyílásokat hangsúlyos, szűrrátétre emlékeztető keretezéssel veszi körül. A Dózse-palotánál valószínűleg még jobban hatottak Lechnerre Andalúzia mór téglaépületei. Az egyes részletek, például a bejárat feletti széles ablak megformálásába minden bizonnyal belejátszottak az andalúziai mór épületek szőttesszerű tégladíszítésének mintái. Lechner egyaránt alkalmazott andalúziai azulejo technikát követő színes, mázas téglát és Zsolnay-féle, újonnan kifejlesztett, különleges fémmázas pirogránit kerámiát is.

A kerámiaburkolat választásának indoklásában Lechner kifejtette: olyan modern nagyvárosi építészetet kívánt teremteni, amely kifejezi a nemzeti identitást: "Azzal első percben tisztában voltam, hogy valamelyes művészi irányzat kiindulása csakis egy monumentális anyagból lehetséges.

A különböző vakolattechnikák és tréfák, melyek már akkor, de különösen azóta divatosak lettek, mint szurrogátum talán megbocsáthatók egyes olcsóbb épületeken, de új művészi formák kialakításánál kiindulópontul nem szolgálhatnak. Egy másik meggondolás, mely a majolika javára döntött, általános érdekű s úgy vélem, minden modern nagyvárosra s minden jelenkori építkezésre egyaránt érvényes megállapítások eredménye.

A modern nagyvárosok poros, füstös levegője berakódva a házak homlokzatának pórusaiba, azokat piszkossá, az egész várost ezáltal komorrá teszik, míg egy mosható, nem porózus anyag a házakat higiénikusan és eredeti kellemes színekben tartja meg. A szín maga szintén a kerámia mellett döntött, úgyszintén a lapok vékonysága, kis térfoglalása, ami a nagyváros drága telekárainál, a modern szerkezetek takarékosságánál szintén erősen számba veendő tényező. Ezen általános szempontokon kívül különleges magyar viszonyok is késztettek a majolika fölhasználására. Hazánkban, legalábbis a jelenben kitermelt kövek egyike sem alkalmas arra, hogy mint szerkezet építésre fölhasználható legyen, s az ország nagy része, legmagyarabb része hatalmas síkság, ahol az emberek a követ csak hírből ismerik, ahová a szállítás igen drága, viszont a gölöncsér, a cserepesipar ősi hagyomány s így a szükséges építőanyag mindenütt könnyűséggel előállítható."¹

Az anyagválasztással, anyaghasználattal kapcsolatos gondolatok képesek arra, hogy ma is hasonló törekvéseket inspiráljanak, még ha azok a ma anyagok, technológiák felhasználásával más formai eredményekhez is fognak vezetni.

A múzeum bejárata egy fedett, de nyitott előtérből nyílik, ami felidézi Huszka leírását az iráni szasszanida paloták bejáratáról. E tér dús ornamentikájú, színes kerámiaburkolatát a sárga kerámia korláttal maga Lechner "kissé nagyon is 'indus'"-nak tartotta később. A belső előcsarnok formái felvillantják a francia reneszánsz stílust, a teret csillagszerű, színes üvegezésű felülvilágító látja el fénnyel. A nagy kiállítócsarnok árkádsora az indiai mogulok palotáinak "durbar"-jait, belső udvarait idézi, melyeket Lechner könyvekből és fotográfiákról ismert. Lehetséges, hogy angliai útján látott hasonló "indus stílusú" épületbelsőket, erre önéletrajzában utalt is. A múzeum központi csarnokát sátorszerű, színes üvegtető fedi, ennek vas tartóit dekoratív perforáció ékesíti. Gazdag díszítés jellemzi az egész épületet: majolika csempék és tagozatok, mélytüzű eozin máz, különböző kidolgozású kőfelületek, színes üveg és filigrán vasszerkezet nyújtanak érzéki élményt szemnek és kéznek, látásnak és tapintásnak. Lechner különös figyelmet szentelt a villanyfénynek, ami akkoriban újnak számított Európában: kifejlesztette a közvetett és közvetlen megvilágítást szolgáltató reflektorok rendszerét. A "német" historizmus, amelyet elutasított, valóban szürkének és unalmasnak tűnt e nagyvárosi orientalizmus térbeli, díszítésbeli és anyagválasztékbeli gazdagságával összehasonlítva. Lechner biológiai analógiáját követve korabeli elemzők az épület architektúráját "idegen fának" írták le, de ismerős ágakkal: "magját nyugatról hozta a szél, keleti szemmel lett beoltva és itthon hozta virágait."² 

Lechnernek (éppúgy, mint Gottfried Sempernek, Otto Wagnernek, vagy Hendrik P. Berlagének) meggyőződése volt, hogy a modern építészet, amelynek megteremtésére törekedett, a díszített, de homogén falfelületek és egyszerű, geometrikus tömegek építészete lesz. Az Iparművészeti Múzeum homlokzatain megjelenik Lechner építészetének legtöbbet utánzott, szinte ismertetőjeggyé vált motívuma: a díszítő téglaszalag. Ezek a szalagok adják a homlokzatok elsődleges struktúráját, míg közöttük a vakolt mezők kitöltésként tűnnek fel.    

A felületművészet segítségével Lechner rátalált a modern nagyváros építészeti nyelvére, amely ugyanakkor félreismerhetetlenül magyar volt, - míg Otto Wagner homlokzatainak nyelve félreismerhetetlenül bécsi volt - de ugyanúgy kielégítette a higiénia követelményeit: homlokzatai ellenálltak az időjárás igénybevételeinek, tartósak voltak, nem úgy, mint a vakolt homlokzatok. Az egyszerű geometrikus tömegek, melyeket ez a színes köpeny burkolt, jól beleillettek a nagyváros raszterébe, s ez a gondolkodás is folytatható – és folytatandó – mai eszközökkel.

3. A városi kontextus

Az Iparművészeti Múzeum esetében (ugyanúgy, mint más városi középületek tervezésénél) Lechner Ödönnek Budapest belső udvaros, sejthalmazszerű beépítési rendszerét kellett egyeztetni a múzeum reprezentatív térsorával. Ő ezt a feladatot úgy oldotta meg, hogy a rendelkezésre álló telken egy keretes beépítést tervezett, adott esetben az Üllői utca felé monumentális, kupolás, bejárati szárnnyal, a Hőgyes Endre (Rákos) és Kinizsi utcák felé zárt, de mozgalmas párkányzattal ritmizált oldalszárnyakkal, valamint a bejárattal szembeni oldalon, a szomszéd telek határán épült hátsó szárnnyal. A telekrendszer és az utcahálózat adottságai miatt az egyes szárnyak nem derékszögben illeszkednek egymáshoz. A nyitott-fedett előcsarnok, a kupola alatti bejárati csarnok, lépcsőházak és galériás üvegcsarnok (aula) reprezentatív térsora a bejárati szárnyra merőleges, s így a belső udvart aszimmetrikus rész-terekre osztja. Ezek az udvarok az említett konfiguráció következményei, nincsenek közönségforgalomra tervezve. A múzeum látogatói az ablakokból ezekbe az udvarokba kilátnak, s Lechner a vakolt homlokzatokat egyszerű, de hatásos és esztétikai felfogásának megfelelő módon tagolta, az ablaknyílásokat téglaszegélyekkel keretezve, s a lábazatokat is téglával burkolva. Az épületszárnyak magassága miatt az udvarok hatása, főleg az összeszűkülő sarkokban, kürtőszerű, így a földszint esetleges beépítésével megemelt udvarszint a tér hatását inkább javítja, mint rontja.

Az udvarok hatása nem pusztán használatuk, hanem az ott megjelenő földszintes építmények, de elsősorban a téglából falazott, magas kémény és a homlokzatok már említett, a gyárépítészetből ismert felülettagolása miatt ipari jellegű. Elképzelhető, hogy az udvar illetve udvarok jövőbeli kialakítása ezt az atmoszférát kiindulási alapnak, mintegy témának tekinti, amit nem megszüntetni kell, hanem amire reagálni lehet. Mindenestre lényeges, hogy a Lechner épület tipológiája, az új épületszárny geometriája és a belső udvarok rendje egy konzisztens egészet alkosson. Az első díjas terv kertkialakítása jelenlegi formájában ezt a gondolatot még nem tükrözi, ezért továbbfejlesztendő.

4. A történelmi épületrész helyreállításának kérdése

A benyújtott tervek nem foglalkoznak részletesen a lechneri épület rekonstrukciójának kérdéseivel; többnyire általános megállapításokat tartalmaznak arról, hogy visszaállítandó az épület eredeti állapota. Ez a homlokzatok esetében általában lehetséges, de a belső terek felújítása során a rekonstrukció, konzerválás és új megoldások között esetenként kell dönteni, figyelembe véve a feltárt részleteket és a funkcionális igényeket. Kérdéses például, hogy az üvegcsarnok, a múzeum leglátványosabb tere visszakapja-e eredeti, még az áttört vastartókra is kiterjedő színességét, ami pl. befolyásolja kiállítási térként való használhatóságát.  A helyreállítást nem lehet pusztán műemlékvédelmi, illetve technikai kérdésnek tekinteni. Fontos az épület minden részletének alapos, kritikus, tágabb értelemben vett kulturális szempontú értékelése. Minden beavatkozásnak arra kell irányulnia, hogy az épület legfőbb értéke, a Lechner által alkotott térkontinuum hatásában átélhető legyen. Figyelembe veendő, hogy a mai látogató a mű megértéséhez más tapasztalatokkal, más szempontokkal rendelkezik, mint több mint száz évvel korábbi elődje.

5. Az új épületszárny viszonya a Lechner-épülethez

A Lechner által tervezett keretes beépítés nem valósult meg teljes mértékben. A telek Hőgyes Endre utcai, déli sarka nem épült be, jelenleg ezen a nyitott részen történik a gépkocsi-behajtás. A tervpályázati kiírás természetesen ennek a helyzetnek a megoldását kéri, anélkül, hogy ez feltétlenül zárt homlokzatot eredményezne a Hőgyes Endre utca felé, hiszen az új design-múzeum (a gyűjtemény bővítése egy design-kollekcióval), valamint az étterem itt lenne elhelyezhető. Itt lehetne akadálymentes bejáratot, s a gépjárművel való megközelítés lehetőségét is biztosítani. Mindebből az következik, hogy a Hőgyes Endre utca, amely jelenleg építészeti szépségei ellenére kis forgalmú, üzletekkel, éttermekkel stb. nem rendelkező útvonal, most látogató-forgalommal számolhatna, s lényegesen felértékelődne. Ennek megfelelően kell az új épületszárnyat, annak tömegét és udvari, valamint utcai homlokzatait megoldani. Egy nagyvonalú megoldás lenne képes arra, hogy az Üllői úton haladók figyelmét felhívja az új funkcióra.

Ezzel a kérdéssel szorosan összefügg Lechner épületének és az új épületszárnynak a kapcsolata, amely részben a tömegalakítás és homlokzattagolás, részben az anyagválasztás és felületek kérdése. Az I. díjas terv tartalmazza annak a lehetőségét, hogy az udvart lezáró új tömeg kristályszerűen alakított határfelületeivel pontosan illeszkedjen az udvari szárnyak mérvadó pontjaihoz, s ugyanakkor expresszív, nagyvonalú geometriai formaként érvényesüljön, amelynek nem anyagaival vagy részleteivel kell Lechner épületéhez hasonulnia. A jelenlegi homlokzatok ezt a nagyvonalúságot még nem tükrözik, különösen az utcai homlokzat kialakítása szorul ilyen szempontból felülvizsgálatra. A feladat fontossága miatt az anyaghasználatot és a részleteket illetően célszerű lenne a megoldást 1:1-es modellek segítségével megtalálni. Figyelemre méltó a második díjas terv, amely az üvegcsarnokot tartalmazó udvari épületrészen való új szint, illetve az annak homlokzatára kerülő új burkolat miatt valószínűleg sok ellenérzést vált ki. Az új homlokzat azonban üvegből készülne, helyenként ráégetett fehér porcelán elemekkel, így helyenként átlátszó, helyenként áttetsző lenne. Ez az épülettömeg, valamint a vele összekapcsolt, hasonló burkolatú és tagolású új épületszárny egy olyan kettős magot alkotnak, amely a régi és új szerves kapcsolatát hangsúlyozza.

Moravánszky Ákos

Összefoglaló értékelés

A TERVPÁLYÁZAT KIÍRÓJA (AJÁNLATKÉRŐJE):

Iparművészeti Múzeum
1091 Budapest Üllői út 33-37.

A TERVPÁLYÁZAT TÁRGYA:

Az Iparművészeti Múzeum főépületének rekonstrukciója és értéknövelő tervezése.

A TERVPÁLYÁZAT CÉLJA:

A tervpályázat általános célja az Iparművészeti Múzeum műemléki védettségű főépületének komplex rekonstrukciós és értéknövelő fejlesztésének tervezése, javaslat az intézmény épített környezetének megújítására.

A tervnek az ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátandó tervezési program alapján a következő építészeti-műszaki és műemléki kérdésekre kell megoldást adnia:

1. A rendkívül rossz állapotban lévő épület építészeti, műszaki, műemléki rekonstrukciója.
2. A teljes kiállítási rendszer újraformálása, figyelembe véve az épület funkcióinak átszervezését, jelentős területek felszabadíthatóságát. A műtárgyállomány elhelyezésének során olyan terek kialakítása, melyek a legszigorúbb műtárgyvédelmi feltételeknek megfelelő környezet kialakítását teszik lehetővé.
3. A Hőgyes Endre utcai, megvalósulatlan épületszárny helyének beépítése, az épület építészeti “befejezése". A régi és új épületrészek olyan egységének létrehozása, amely funkcionálisan és esztétikailag a legmagasabb színvonalat képviseli.
4. Az épület és környezetének kapcsolata, urbanisztikai beágyazódása.
5. Az üzemeltetési kérdések átgondolása, környezettudatos, gazdaságos működtethetőség biztosítása.

Az eljárás közvetlen célja a benyújtásra kerülő építészeti tervjavaslatok összevetése és rangsorolása útján a tervezési feladat megoldására alkalmas tervező(k) kiválasztása, valamint a tervezői megbízás szakmai feltételeinek előzetes tisztázása.

A nyertes pályamű szerzőjével (szerzőivel) az Iparművészeti Múzeum tervezési szerződést kíván kötni az épület építési engedélyezési terveinek elkészítésére, figyelemmel a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 94. § (5) bekezdésére.

A tervpályázat jellege:

Nyílt tervpályázati eljárás.

Általános értékelés

A műemléki épület értékei

A benyújtott pályázatok túlnyomó többsége a lechneri épület eredeti formájának, díszeinek lehetőség szerinti legteljesebb rekonstrukcióját javasolja, a belső terek funkcióinak újragondolásával párhuzamosan. A benyújtott tervek a kiemelt „lechneri térsort" (külső és belső előcsarnok, központi csarnok és galériái, a külső előcsarnok fölötti Díszterem és Kupolaterem) érintetlenül meghagyni javasolják, bár született néhány vitatható megoldási javaslat is (pl. a külső előcsarnok v. a földszinti galéria beüvegezésére). Néhány terv komolyabb ráépítéseket javasolt a központi csarnokot körülvevő galériák fölötti szinten: ez a megoldás a bíráló bizottság általános véleménye szerint (egy hangsúlyos különvéleménnyel) önmagában még nem jelentett hátrányt a pályázatok elbírálása során. Az indokolatlanul nagyméretű beépítések – amelyek ezt a felső szintet pl. új tetőteraszokkal kapcsolják a régi szárnyakhoz – azonban már kritikusabb értékelésben részesültek. A tervezők egységesen a központi üvegcsarnok alatti tér használatba vételére tettek javaslatot, eltérő funkciókkal: konferenciaterem v. időszaki kiállítótér.

A pályázatok három alapvető csoportba sorolhatók aszerint, ahogy a meglévő épület műemléki értékeihez viszonyultak. A pályázók egy része inkább a távolságtartást választotta, ahol a tervezett bővítmény a szándékosan egyszerűbb tömeg- és homlokzati formálással háttérbe vonul, és a lechneri épületet engedi érvényesülni. Mások a műemlék épülethez való kapcsolatot egy általuk érdekesnek tartott építészeti részlet kiemelésével, transzformálásával, átfogalmazásával vélték megtalálni. Sok esetben azonban ez a motívum túlzott hangsúlyt kapott, elburjánzott a külső és belső homlokzaton, tetőfelületen, és sokszor a térburkolatot is dominálta.

A Bíráló Bizottság azokat a pályázatokat értékelte, ahol a régi és új épület viszonya, a műemléki és kortárs építészet párbeszéde sokrétű, túllép egy történeti motívum mechanikus sokszorozásán, felnagyításán, ahol a múlttal való kapcsolat építészeti leképezése emblematikus, tereket is alakító, funkcionális elemmé válik.

A lechneri koncepció értelmezése és annak folytatása

A múzeum épületének fő nézete jelenleg az Üllői útról a városközpont felé haladva tárul fel. A sarokkupola és a főbejárat feletti kupola egymás mögött, felett megjelenő tömegének ma már megszokott, festői látványa azonban az épület megépülésének időpontjában még nem volt látható, hiszen az csak a Körút sarkán lévő tömb háború utáni visszabontásával bontakozott ki.

A Lechner által hangsúlyosnak tervezett főbejárati szimmetriatengely nem érvényesül, mert az Üllői út felé mutat, ahonnan nincs megfelelő távolság a teljes kompozíció feltárulására. Pedig ez a szimmetrikus szerkesztés az, ami a múzeum fő tereit erőteljesen meghatározza. A városi tömb alakját mereven követő mellékszárnyak és az üvegcsarnok közötti udvarok alakja ezért esetleges, maradék terület.

A Bíráló Bizottság értékelte azokat a pályázatokat, amelyek ennek a térkompozíciónak, a főtengely hangsúlyának a folytatását, lezárását is szem előtt tartották a tervezés során.

Az új beépítés építészeti kialakítása

Az új beépítés kérdését a benyújtott tervek többféleképpen közelítették meg. Legtöbbször a szabályozási tervből (és Lechner Ödön eredeti, meg nem valósult tervéből) következő, L-alaprajzú beépítést javasoltak erre a részre, amely mintegy folytatja a meglévő épületet, ahhoz több szinten is közvetlenül kapcsolódva. A legtöbb terv szintén erényt tudott kovácsolni a szabályozási terv által megszabott nehéz feltételből, miszerint az új épületszárny homlokzatának a szomszédos, Hőgyes Endre 8. sz. lakóház alacsonyabb párkányszintjéhez kell igazodnia azon az oldalon.

A javasolt megoldások egy része a teljes L-alakú új tömb helyett inkább egy hangsúlyos keresztirányú beépítést javasol az udvar hátsó szárnyában. Ez a beépítés a tervek szerint különböző módon, de az első megoldásnál mindenképpen légiesebben (pl. hídszerű elemekkel) kapcsolódna a meglévő épület utcai szárnyához. A II. díjat elnyert terv eltérő formájú, csak az udvari fronton végighúzódó beépítést javasolt, szabadon hagyva így a hátsó udvart, míg az új szárnyat a javasolt építészeti megoldás vizuálisan is összekapcsolja a régi épülettel (amelyhez rámpák és folyosók összetett rendszere kapcsolja).

Volt a benyújtott tervek között olyan is, amely ennél lényegesen nagyobb beépítéssel – pl. a nagy belső udvar teljes lefedésével és beépítésével számolt, de ezeket a megoldásokat a bíráló bizottság túlzónak tartotta. A legtöbb tervező ugyanakkor sikeresen funkciót talált az épületszárnyak közé ékelt belső kis udvarnak: alagsori szintjét csaknem minden terv beépíteni javasolja, és több terv az udvar felső szinten való lefedésével további hasznos tér kialakítását javasolta. Az egyik terv ezt a lefedést a nagy udvar fölé is kiterjesztené.

Az új épületszárny építészeti megformálásáról elmondható, hogy minden pályázó kortárs formanyelven megtervezett épületet javasolt ide. A visszafogott, klasszikus modern stílusú beépítések domináltak a tervek között. A lechneri épülettel a kapcsolatot sok tervező a homlokzat kiképzésével kívánta megteremteni: sokan javasoltak valamilyen kerámiaburkolatot az új szárnyra is, vagy a Lechner-épület egyes motívumaiból (jellemzően a zöld-sárga tető elemeiből) javasolták a homlokzat műformáit megtervezni. Ezen megoldások között voltak jobbak és kevésbé átgondoltak is.

A meglévő épület szerkezetének megóvása, alápincézés, tetőbeépítés

A pályázatok többsége kitért a meglévő épület szerkezeti gondjaira, megoldási javaslatokat téve a teherhordó szerkezetek megerősítésére, és az épületben folyamatosan gondot okozó nedvesség kezelésére. Nagyobb mérvű szerkezeti beavatkozásra azoknál a terveknél van szükség, ahol a régi épületrészt is érintő komolyabb beépítést terveznek (pl. emeletráépítés a galériák fölött). Általános javaslatnak tekinthető a központi csarnok alápincézése, és a kis udvar alsó szintjének beépítése. Ezekkel az új terekkel összefüggésben több terv is az alagsori szintek teljesen egy magasságra hozásával számol – de az alagsorban jelenleg is meglévő szintkülönbségek, valamint az új épületrész alagsorának ehhez kapcsolását a legtöbben rámpákkal és liftekkel javasolják megoldani.

Az új beépítésnél a legtöbb terv egy vagy két pinceszint beépítésével meg tudta oldani a tervezési programban meghatározott funkciók elhelyezését (gépkocsi-parkoló, gépészet, logisztikai raktárak), de néhány terv indokolatlanul mély beépítéssel (3-4 föld alatti szint) számol ezen a területen.

Több tervben is született javaslat a Lechner-épület magas tetőterének teljes vagy részleges beépítésére. Egyes javaslatok itt olyan funkciókat javasolnak elhelyezni – pl. könyvtári raktár – amelyek egészen biztosan statikai problémákhoz vezetnek. A harmadik emeleten a Hőgyes-szárnyon ill. az épület hátsó szárnyán jelenleg is meglévő tetőtéri beépítést a tervek megtartják, több terven ezek a terek szervesen kapcsolódnak az új épületszárny felső részéhez. Ezeket a térkapcsolatokat a bíráló bizottság pozitívan értékelte, ugyanakkor a teljes tetőtér beépítése és használatba vétele nem tűnik szükségesnek és indokoltnak.

Az udvarok beépítése, lefedése, meglévő növényzet megtartása

Az udvarokkal kapcsolatban változatos megoldások születtek. A kis udvar alsó szintjének hasznosítását a legtöbb terv javasolja – ám eltérnek a javaslatok arról, hogy egy felső szinten is le kell-e fedni ezt az udvart. A nagy udvar hátsó része alatti beépítés a legtöbb terven megjelenik (van olyan terv, amely különös figyelmet fordít az itt álló fák gyökérzetének megóvására), és több terv számol a teljes udvar alatti szint beépítésével. Egyedi megoldást nyújt a 21. sorszámú terv, amelyik az földszinti padló szintjében egy részben áttört lemezzel fedné le az udvart, ezzel új tereket nyerve. Néhány terv a nagy udvar befedésével, beépítésével számol – ezeket a megoldásokat a bíráló bizottság nem tartotta indokoltnak. Az udvari kertek részletes megtervezése nem volt a tervezési feladat része, de erre vonatkozóan is számos érdekes javaslat született. Szellemiségükben rokonszenvesek azok a tervek, amelyek az udvar meglévő fáinak megtartásával számolnak – egyes tervek kimondottan ezt tekintették az egyik vezérfonalnak (21. sz. terv, 29. sz. terv).

Az üvegcsarnok tetőteraszának kiépítése

A tervezők többsége figyelembe vette, hogy az eredeti lechneri koncepciónak részét alkotta a központi csarnok galériája fölötti tetőterasz is, és ennek rekonstrukcióját javasolják. Más megoldások is születtek, amelyek ennek a szintnek a beépítését, zárt kiállítótérré való átalakítását javasolják – egyúttal megoldva a központi üvegcsarnok fényvédelmének, klimatizálásának a problémáját is.

Több javaslat született a kupola előtti kis terasz használatba vételére, közönségforgalom számára történő megnyitására is.

Az új homlokzatok (udvari és utcai)

Az utcai homlokzatok kezelése során a meglévő épület eredeti homlokzatainak teljes restaurálását javasolja minden terv. Az új épületrész homlokzati kialakítása során számos tervező javasol a Lechner által alkalmazott kerámiaburkolathoz hasonló megoldásokat, és többen a lechneri épület formáiból levezetett síkbeli ornamentikát javasolnak ide. A belső homlokzatoknál az új szárny udvari homlokzata volt a legizgalmasabb tervezői feladat: a számos terv jól megoldotta ennek a homlokzatnak a kinyitását a régi épület felé.

Az épület környezetére vonatkozó ajánlások

A tervek részét képezte az épület környezetének rendezése is: a jelenleg elhanyagolt Angyal István tér átrendezése, az épület méltó megközelítésének és feltárulásának biztosítása. Többen a kupoláról leszedett lanternát javasolják itt felállítani, amely kellő hangsúlyt adna a tér átszervezése során. Az új szárny megépítésével felértékelődik az épület Hőgyes Endre utcai oldala – a legtöbb terv ezt figyelembe véve javasolta az utca rendezését, a forgalomcsillapítást. Az Üllői úti homlokzat előtti kertek rendezésére is több javaslat született – leginkább a Petz Ármin eredeti kert-tervét figyelembe vevő megoldások jöhetnek itt szóba. Ezzel összefüggésben némely terv javasolta Lechner Ödön itt nehezen érvényesülő szobrának áthelyezését a felértékelődő belső udvarba.

A Bíráló Bizottság döntését az alábbi, előzetesen meghatározott értékelési szempontok figyelembevételével hozta meg:

1. Viszonyulás a műemléki főépület értékeihez a következő kontrollkérdések alapján:

Az átépítés, rekonstrukció milyen mértékben vette figyelembe a főépület kiemelt műemléki voltát?  Mennyire tudta összeegyeztetni az épület meglévő értékeit a hozzáadott, újonnan kialakított, vagy megvalósított értékekkel. Hogyan tudta kibontakoztatni az épület meglévő, vagy rejtett értékeit? Foglalkozott-e az épület keletkezése óta eltelt évszázad fellelhető nyomainak kérdésével?

2. A Múzeum kiállítási tereinek, közönségforgalmi tereinek, rendszerének megújítása a következő kontrollkérdések alapján:

A benyújtott pályamű milyen mértékben tudott megfelelni a kiállítási és raktározási rendszerrel szemben támasztott követelményeknek? Képes-e követni a kiállítási koncepciók esetleges változásait? Milyen mértékben valósíthatók meg a műtárgyvédelem feltételei? Mennyiben felel meg a terv a modern múzeumi közönségforgalmi terekkel szemben támasztott elvárásoknak? Hogyan érvényesül a tervben az átépítés ütemezhetősége?

3. A bővítés építészeti kialakítása a következő kontrollkérdések alapján:

A benyújtott pályamű milyen építészeti választ adott a Hőgyes Endre utcai beépítésre? Milyen módon viszonyul a környezetéhez, hogyan reagál a kortárs épületszárny a lechneri főépületre? Milyen építészeti többletet tud adni az épületegyüttesnek?

4. A Múzeum szellemiségének térbeli kiterjesztése a következő kontrollkérdés alapján:

Mi módon tudja kivetíteni a megújult Iparművészeti Múzeum szellemiségét városi környezetére? Összhangba tudja-e hozni a múzeum rekonstrukcióját a kapcsolódó közterületek megújításával?

5. Arányosság érvényesülése a következő kontrollkérdések alapján:

A beavatkozások milyen arányban állnak az elérni kívánt célokkal és elért eredményekkel? Hogyan alakultak a tervben a funkcionális, alapterületi arányok, hozzáadott értékek és kibontakoztatott értékek arányai, milyen a beavatkozás költséghatékonysága? Szem előtt tartja-e az üzemeltethetőség, környezettudatosság kérdéseit?

---

2: Fittler Kamill, “Az Orsz. M. Kir. Iparmüvészeti Muzeum és Iskola Épülete," Az iparmüvészet 1896-ban. Milléniumi évkönyv. A Magyar Iparmüvészeti társulat megbizásából szerkesztette: Ráth György elnök. (Budapest, 1897). 199 old.