Bontásra ítélve – Valóban nem lehet jövője a vályogházaknak?

A közelmúlt egyik legnagyobb port kavaró híre volt, hogy az új Hosszú Távú Épületfelújítási Stratégia, amelynek célja a magyarországi épületállomány energetikai és dekarbonizációs fejlesztése, végső ítéletet fogalmaz meg a vályogházakra tekintve, mivel a HTÉS szerint ezeket a házakat nem javasolt felújítani, hanem csak a bontásuk jelenthet megoldást. Felmerülhet a kérdés, hogy a rövid indoklás és az általános hiedelem, miszerint a vályog egy elavult anyag mennyire helytálló. Az Építészfórum összegyűjtötte a szakmai véleményeket.

Július elején jelent meg Magyarország Hosszú Távú Épületfelújítási Stratégiája, amely előfeltétele azoknak az EU-s kifizetéseknek, amelyekből 2021-2027 között számos szociális, infrastrukturális, város- és vidékfejlesztési beruházás valósulhat meg különböző Operatív Programok (OP-k) keretében. A stratégia egyik fő célja a hazai épületállomány épületenergetikai és dekarbonizációs fejlesztése 2050-re. A Habitat for Humanity szakértőjének a hvg.hu-n megjelent cikke szerint ezzel a stratégiával a kormány kimondja a végítéletet a vályogházakra, mivel azok esetében a bontást javasolja felújítás helyett.

A stratégiából kiderül, hogy a vályogházak éves energiafogyasztása 440-450 kWh/m2/év, és bár a számuk jelentős, „ezek egy jó részét már elhagyták, nem lakják," aminek oka a rossz lakókörülményekben, vagy a lakók elöregedésében keresendő. Ezeket az épületeket „azért nem javasolt felújítani, mert az értékük (gyakran az elhelyezkedésükből is adódóan) olyan alacsony, hogy a felújítás piaci értéken nem térül meg." A HTÉS megfogalmazása szerint a vályogházaknál „a nagy energiafelhasználás mellé gyakran társulnak szerkezeti problémák, és alacsonyabb lakókomfort, így az energetikai felújítás nem feltétlenül térül meg. Ebben az esetben bontásuk jelenthet megoldást. Ezért felújításukra célzott támogatási program indítása nem célszerű."

A Habitat for Humanity álláspontja szerint a vályogházakról való lemondás több okból is számos kivetnivalót hagy maga után. Egyfelől azért, mert a vályogból készült épületek „a megfelelő hőszigeteléssel és javításokkal egy kiemelten környezetbarát, egészséges és korszerű lakóépület alapját is adhatják." Másfelől az igazán nagy problémát az jelenti, hogy ezeket az épületeket túlnyomó többséggel a legalacsonyabb jövedelmi csoportba tartozók lakják. A stratégia nem tér ki arra, hogyan oldanák meg a vályogházakban élők lakhatását a bontások után, holott ezek a lakók azok, akik „egy új hűtőszekrényt sem engedhetnek meg maguknak, nemhogy egy új energiahatékony ház építését!"

Emellett a Habitat for Humanity Magyarország több szakmai és civil szervezethez hasonlóan nem győzi hangsúlyozni, hogy a leginkább rászorulókat is elérő, célzott energetikai felújítások nélkül nem érhetőek el az uniós klímacélok, és nem csökkenthető érdemben a légszennyezettség sem.

Dr. Lányi Erzsébet, a BME Épületszerkezettani Tanszék egyetemi docense – és fenntartható építészeti rovatunk állandó szerzője – szerint az épületek felújításának a szigorúan vett energetikai/műszaki szempontokon (az épületek élettartamának meghosszabbításán és a „mai kor igényeinek" megfelelő átalakításán, korszerűsítésén) kívül, ökológiai és építészeti/kulturális elvárásoknak is meg kell felelnie. Az ökologikus építészeti alapelveket bevezető cikkében bemutatott R.C.R. (Reduce, Conserve, Recycle; vagyis csökkentés, megőrzés, visszaforgatás) modell szerinti mindhárom „betűhöz" kapcsolható a vályogházakkal való munka.

A múlt építészeti példáit egymás mellé állítva Dr. Lányi Erzsébet úgy fogalmazott, hogy a paraszti életforma és kultúra elemeit a népi építészet foglalta keretbe, amelynek emlékei évről évre fogytak. „A múlt század közepétől azonban a hagyományos paraszti életmód megszűnésével, a 60-as évekbeli „kockaházak", a 70-es évek típustervei, majd más gyökeres változások az építészeti formálásban és beépítésben létrehozták a falu szomorú látványt produkáló „településtörmelékét". (…)Az építőipar, nem tudott mit kezdeni a régi mesterek szerkezeteivel, az általa ismert módszerek a parasztházak felújításánál több kárt csináltak, mint hasznot."

Az említett Népi Építészeti Program szakmai feladataival megbízott Teleki László Alapítvány a témához kapcsolódóan elmondta, hogy a forráson keresztül a program célja a hagyományos építészeti értékek megőrzése és helyreállítása a hagyományos építési technikák újraélesztésével, anyaghasználattal. Az érintett épületállomány között szerepel számos föld, vertfal, vályogtégla, rakott sárfal, patics, zsilipelt, borona, kő, tégla vagy akár vegyes falazatú építmény.

A támogatás ezáltal lehetőséget biztosít a népi építészeti emlékek - eredeti történeti értékeinek megtartó szemléletű - helyreállítása mellett azok használatát biztosító korszerűsítésére is.

A Környezettudatos Építők Szövetsége állásfoglalásában a korábbiakhoz hasonló gondolatokat fogalmaz meg a vályogházakról és az energetikai korszerűsítésekről. A dokumentumban a hazai épületállományt vizsgálva megállapították, hogy a vályogfalazatú épületek jelentős részt képviselnek. A 2016-os mikroncenzus számai szerint a 624 350 db vályogfalazatú lakás közül 502 095 db lakott. A Hosszú Távú Épületfelújítási Stratégia (HTFS) becslése alapján a 2020-ban Magyarországon lakott mindösszesen 274 149 410 m2 alapterületből 35 362 470 m2 tehát csaknem 13% vályogfalazatú.

A szervezet arról is ír, hogy „a köztudatban elterjedt vélekedés, miszerint a vályogfalazatú épületek nem, vagy csak irreális anyagi ráfordítás által korszerűsíthetők nem igaz. A meglévő vályogfalazatú épületek “közel nulla" vagy annál kedvezőbb energiaigényű épületté történő fejlesztése műszakilag megoldható. Természetes anyag lévén és páraáteresztő mivoltából kifolyólag ezen szerkezetek bár bizonyos szempontból speciális tervezési és kivitelezési megközelítést igényelnek, mindezen eljárások régóta gyakorolt, az építőipari piacon meglévő szolgáltatásként elérhetőek, így kimagasló többletköltséget nem jelentenek. Természetesen vannak olyan leromlott műszaki állapotú épületek, melyek felújítása gazdaságilag már nem indokolt, de ez az állítás nem vályogfal specifikus, ez bármely más falazatú épületre is igaz."

A szövetség érvei között az is szerepel, hogy a teljes életciklusra vetített energiafelhasználás (LCA) számítás szerint a meglévő épület felújítása nagyságrendekkel kisebb beépített energiát eredményez, mint egy bontás és egy új épület létesítése. Hangsúlyozták, hogy a vályogfalazatú épületek maradéktalanul kielégítik a 305/2011 EU rendelet természetes erőforrások fenntartható használatára vonatkozó követelményeket. Illetve, hogy a vályogépületek nem csak a természeti környezet tekintetében kedvező hatásúak, hanem a benne lakók szempontjából is. „Olyan egészséges életteret hozhatnak létre, mely garantálja, hogy a használói nem szenvednek az épületekhez, lakhatáshoz köthető megbetegedésektől."

Néhány egészség- és környezettudatos tudatos szemléletben felújított vályogfalazatú lakóépületet jógyakorlatként bemutatva összegezte álláspontját a szervezet, amely szerint épületbiológiai és környezetterhelési szempontból érdemes megtartani a vályogházakat, amelyek energetikai, műszaki korszerűsítése megoldható. Javasolják a vályogfalazatú épületeket építési év szerint is differenciáltan, a teljes életciklusra vetített energiafelhasználás mentén figyelembe venni és kiemelték, hogy „a vályog nem egy idejétmúlt építőanyag.  Kortárs felújításra és új építésre is alkalmas mind az elvárt műszaki teljesítmények, mind az esztétikai, formai szempontok tekintetében."