Corner House: A viktoriánus sorház kortárs átirata

Első blikkre a 19. századi londoni házak egyszerű újraértelmezése a 31/44 Architects épülete a dél-londoni Peckhamben. Jobban megnézve azonban aprónak apró, de szerethető és gondos ötletek sorjáznak elő, amelyek egyszerre szervesítik a klasszikus elődök sorába és teszik egyedivé ezt a sarokházat.

A Talfourd Place és a Denman Road két Viktória-korabeli utcasor; téglaházaik annyira jellegzetesek, hogy valószínűleg még ma is így képzeljük el a „londoni otthont." A mai Peckham azonban más világ: London egyik legsokszínűbb kerülete, felerészt afrikai vagy karib eredetű lakosokkal. Itt nőtt fel és kezdte egy helyi közösségi színházban pályafutását a legújabb Csillagok Háborúja-filmek sztárja, John Boyega, de itt él Olivia Colman színésznő is. Peckham az utóbbi időkben Dél-London egyik legkeresettebb negyedévé vált, menő éttermekkel, új kulturális színhelyekkel, nagyszabású fejlesztésekkel. A kerület ennek fényében a spekulatív ingatlanfejlesztések célpontja; ilyen konstrukcióban készült a szóban forgó beruházás is. A főállású anyukából lett otthonépítő Sara Mungeam ezzel a beruházással kezdte meg saját üzletének felépítését, miután megvált korábbi partnerétől – sikerrel, hiszen a 31/44 Architects hozzáértését dicsérő Corner House, azaz sarokház komoly karriert futott be a designsajtóban.

A korábban beépítetlen, kertként használt saroktelken egyrészt egy új, három hálószobás lakóház épült, másrészt a mellette álló korábbi sarokház is átalakult, a földszinten egy nagyobb, az emeleten pedig egy kétszobás kisebb lakással. Az új épületrész külsőleg fő elemeiben, hangsúlyaiban a történeti beépítéshez igazodik: a szintkialakítással, a nyílászárók elosztásával, arányaival, a főpárkány magasságával és kiülésével, sőt, a korábbi és az új épület bejáratát egybefoglaló, dupla boltívvel is a meglévő 19. századi homlokzatokat követi. Hagyományos elemnek tekinthető a bejárathoz vezető külső lépcső kialakítása, sőt, a klasszikus londoni tömör tégla használata is.

A különbséget a kortárs homlokzaton megjelenő sávos-vakablakos tagolás, a lekerekített homlokzat, valamint mindenekelőtt a lapostető okozza – ezek révén az épület mégiscsak jól megkülönböztethetően leválik a 19. századi házsorról. A sarokhelyzetnek köszönhetően tulajdonképpen három homlokzata is látható; kortárs mivoltáról a sötét faszerkezettel megépített, üveges udvari szárny is árulkodik, amely egyszersmind a viktoriánus télikertek előtti kíván tisztelegni.

A klasszikusabb motívumokat közelebbről megnézve jól láthatóvá válik azok leegyszerűsített, lecsupaszított mivolta: egy redukált viktoriánus házról beszélünk, amelyről gondos kezek lehámozták a feleslegesnek ítélt, dekoratív részleteket. A figyelmesebb nézelődésre szembetűnő változtatások átgondolt tervezői folyamatról árulkodnak. Szemben a hagyományossal, a bejárat itt – az utca szintjéhez képest öt lépcsőfokkal lejjebb fekvő – alsó szintre került, azaz közvetlenül az utcáról nyílik; felette a porszórt fém előtető a szomszédos bejárat lépcsőjének ferde vonalát ismétli.

Az új épületrész alsó szintjét nagyvonalú téregyüttes: az étkező, a konyha és a nappali egybenyíló terei foglalják el, amelyekből az előkertbe, illetve a zárt hátsó kertbe nyílik átjárás. A konyha vízszintes ablaka az oldalsó, utcai homlokzaton a kerítés elemeinek ismétlésével tagolt, fekvő hasábként jelenik meg. A két felső szinten található az összesen három – a londoni sztenderekhez képest tágas – hálószoba, plusz minden szint kapott egy kisebb-nagyobb fürdőblokkot is. A teljes alapterület így 105 négyzetméter lett. A régebbi épület kötött alaprajza kevésbé kedvező kialakításhoz vezetett, de a hátsó bővítéssel itt is sikerült egy tágas konyha-nappalit kialakítani a 63 négyzetméteres földszinti lakáshoz. A feljebb fekvő, kétszintes kislakás 71 négyzetméterét a belső lépcső áthelyezésével sikerült észszerűbbé tenni.