Dinasztiák: Bodonok – pesti tölgyfabútorok, amszterdami irodaházak

Építészdinasztiákról szóló cikksorozatunkban Gottdank Tibor építészeti kutató mutat be építészgenerációkat, építőiparban sikeres családokat az elmúlt másfél évszázadból. Ezúttal a Bodonok életútját ismerhetjük meg.

A mai Szlovákia területén, Gömör megye középső részén, a Vály völgyében fekszik Mihályfalva, ahol a protestáns Bodon-család is élt, régóta, már a középkortól.

Bodon Miklós a 15. században alispánja volt Gömör megyének. Szolgabírók, táblabírók sora követte őt generációkon át a Bodonok famíliájából. A kiterjedt család Mihályfalván kívül Alsó- és Felsővályon, a Morhó-, Ablonci- és Laponyapusztákon volt birtokos, de éltek Bodonok Érsekújváron, Nagysállón, Sajógömörön és Nemesradnóton is. Nemeslevelüket 1667-ben kapták és mihályfalusi előnevet használtak. Pesten a 19. századtól éltek Bodonok. Az asztalosmesterséget űzték.

Id. Bodon Károly (1853-1937) is asztalosmesterként tevékenykedett. 1878-ban indította kis műhelyét még Sajógömörön, amit idővel a pesti Józsefvárosba, illetve Terézvárosba helyezett át. 1890-ben hároméves szerződést kapott a Székesfővárostól, melynek nyomán többek között a Rottenbiller utcai elemi iskola, a Rudas fürdő uszoda épülete és a Práter utcai elemi iskola belső berendezését, a Jázmin utcai elemi iskola összes asztalosmunkáját, a Felső erdősori elemi iskola és óvoda és a Székesfővárosi Tápszervizsgáló Intézet belső berendezését is cége készítette. 1895-ben a zimonyi millenáris műemlék, majd ugyanezen évben az Országos Kiállítás XII. csoportjának a főkapu kivételével összes asztalos munkája és 1898-ban a Csurgói Református Főgimnázium belső berendezései is Bodontól származtak.

Idővel továbbképezte magát az Iparrajziskolában. Tagja lett az Országos Iparegyesületnek, majd a Magyar Iparművészeti Társulatnak is. Az Ezredéves Kiállításra is készített bútorokat és az Iparművészeti Múzeumban is kiállították munkáit. 1901-ben Koronás Ezüst Érdemkereszttel ismerték el eredményeit. Tekintélyes iparművészként tartották számon, és azzá nevelte fiát is, ifj. Bodon Károlyt (1880-1945), aki Felsővályon született, de a középiskolát már Pesten járta. A VIII. kerületi Főreálban, a mai Vörösmarty Gimnázium elődjében tanult (nem volt igazán jó tanuló, a rajzon kívül másban nem jeleskedett). 1900-ban lépett be édesapja pesti üzletébe mint üzlettárs. A párizsi világkiállításon Faragó Ödön tanár mellett segédkezett, akivel később együtt is dolgozott. Bodon Bécsben, Járay Zsigmond cégénél, majd Berlinben, és 1908-tól négy éven keresztül a Jugendstil egyik fellegvárában, Darmstadtban, a Ludwig Alter-féle bútoripari vállalatnál tevékenykedett. (Bécsben született fia, idősebb Bodon Károly unokája, akiről még szó lesz.)

Apa és fia (de gyakorlatban inkább ifjabb Bodon Károly) első jelentős közös szakmai eredménye 1901-ben a kereskedelemügyi miniszter megbízásából az Iparművészeti Társulat által hirdetett pályázatra készült magyar stílű hálószoba terv, mely első díjat nyert. Továbbá bútortervezőket, az Iparművészeti Társulat több bútorterv készítésével is megbízta. A Bodon Károly és Fia cég részt vett az Iparművészeti Társulat által rendezett más kiállításokon is, jelentős díjakat szerzett. 1904-ben a St. Louis-i Iparművészeti Kiállítás ezüstérmét nyerte el.

Ifjabb Bodon belsőépítészeti munkáival egyre nagyobb rangot vívott ki magának itthon és külföldön is. Darmstadtban készült terveit bemutatta a Magyar Iparművészet. 1910-től a Bútorcsarnok Szövetkezet alkalmazottja lett. Fontos munkái ebből az időből a Hazai Bank budapesti és a Nasici Tanningyár zágrábi intézetének kialakítása. A Gellért Szálloda berendezésére (szalon és kétágyas vendégszoba) hirdetett pályázaton II. díjat kapott 1915-ben. Az Országos Iparművészeti Társulat tagságának elismert belsőépítész-iparművész tagjaként, főként Grossmann Ármin kárpitossal dolgozott együtt. 1918-tól a Mérnökegylet is tagjai közé fogadta. Az 1920-as évek második felétől Bodon tanított az Iparrajziskolában.

1937-ben a Párizsi Világkiállításon az ipar-és népművészeti termek terveiért „Diplôme d´Honneur"-t, a Helsinkiben megrendezett népművészeti kiállítás terveiért pedig „Signum Laudis"-t kapott.

A család egy másik közeli rokoni ágáról jövő, az Érsekújvárról származó Bodon Sándor (1882-1958) is műasztalosként működött (erről az ágról való dr. Bodon Károly, neves főorvos, a magyar kardiológia úttörője, az első speciális hazai védőmaszk kikísérletezője).

Egy másik Bodon Sándorból, ifj. Bodon Károly fiából építész lett. Őt majd a 20. század modernista európai építészete Alexander Bodonként ismer meg.

Bodon Sándor Bécsben született 1906-ban (édesapja ekkor a Járay Cég alkalmazottja volt a Monarchia fővárosában). 1912-től a család ismét Pesten élt. Sándor 13 évesen egy nyarat töltött Hollandiában a Gyermekvédő Liga jóvoltából. Ez az élmény később meghatározónak bizonyult számára. Bodon a középiskola mellett kitanulta az asztalos és kárpitos szakmát édesapja műhelyében, de tanult grafikát is. Felvették az Iparművészeti Iskolára, bútortervező szakra. Ott 1923 és 1925 között tanult és olyan neves szakemberek mellett mélyíthette tudását, mint Györgyi Dénes, Weichinger Károly, Wigand Ede, Kozma Lajos vagy Kaesz Gyula. Utóbbi nagy hatást gyakorolt Bodonra, ő volt az, aki felfigyelt tehetségére és biztatta, hogy ne adja fel modernista, az akkori kánontól eltérő nézeteit. Javasolta, próbálkozzon Nyugat-Európában. Megfogadva tanácsát Bodon 1926-ban ösztöndíjjal hat hónapot töltött Jan Wils irodájában, ahol Cor van Eesterennel, a későbbi CIAM-elnökkel is találkozott. Az amszterdami olimpiai stadion tervein dolgoztak. Kapcsolatba került a De Stijl mozgalommal (többek mellett Theo van Doesburggal, Gerrit Thomas Rietvelddel és Huszár Vilmossal) is, ami jelentősen hatott művészi fejlődésére.

Budapestre hazatérve a Széchenyi fürdő bővítését irányító Francsek Imre, majd Dénes Gyula építész-irodájában kezdett dolgozni, de a friss nyugat-európai művészeti áramlatok vonzásában égő Bodon rövid idő alatt eltávolodott a hazai közízléstől és az építészeti irodák által követett vonaltól. Eltávolodott apja műhelyétől és iparművészeti iskolától is (ahol Kaesz Gyula volt az egyetlen, aki kiállt mellette). Végül az emigráció mellett döntött. A gazdasági válság kellős közepén, 1929-ben, 23 évesen, visszatért Hollandiába, immár végleg.

Eleinte Hágában, a Hugo de Grootstraaton lakott, majd Amszterdamba költözött. Jó kapcsolatokat alakított ki az ottani művészvilággal, tagja lett a De 8 avantgárd csoportnak, később a CIAM-nak is.

Ám Bodon kezdeti hollandiai évei kevés kézzelfogható sikert hoztak számára. A szakmai áttörést 1932 jelentette, amikor is a Schröder en Dupont cég Bodont bízta meg új amszterdami könyvesboltjának kialakításával a patinás amszterdami Keizersgrachton. Az igazán friss szellemű, funkcionálisan jól szervezett, letisztultan látványos üzlet a korszak progresszív holland építész-közösségében elismerésre talált. (Igaz, a konzervatív holland körökben nagy ellenkezést váltott ki.)

1934-től a Merckelbach & Karsten tervezőiroda munkatársa lett. Legfontosabb munkája itt az AVRO Broadcating Studios (1934-1936) Hilversumban álló épületének tervezése volt többedmagával.

1936-ban a Bauhaus központjában is megfordult festőművész, Paul Citroën iskolájában a belsőépítészeti tanszak megszervezésére Bodont kérték fel. 1938 és 1944 között ő volt a Nieuwe Kunstschool vezetője. 1939-ben holland állampolgárságot kapott. Időközben 1937-ben meghalt nagyapja, majd 1945 elején Budapesten, a bombázások következtében édesapját is elvesztette. Így alig maradt élő rokona Magyarországon.

Bodon Sándor a világháború után Amszterdamban önálló irodát alapított és idővel jelentősmegbízásokhoz is jutott: kiállítások, bankberendezések, mozi, irodaépület, gyár Rotterdamban, üzletátépítések Amszterdamban, lakónegyed Dél-Hollandiában, egy másik Amszterdamban. Többek között ilyen munkák köthetőek nevéhez.

1951-ben kérték fel a RAI (Rijwel Automobiel Industrie) amszterdami kiállítási és kongresszusi épületcsoportjának tervezésére. A nagy terv hosszú, 10 éves előkészítés után épült meg. Bodon e megbízással Hollandia egyik legnagyobb, 160 fős tervezőirodájába is betársult, ezért a cég nevét Van Bruggen, Drexhage, Sterkenburg en Bodon-ra változtatták. A RAI csarnokegyüttes karakteres íves acélbordáival látványos és egyedi alkotás volt építésekor (195 méter hosszú, közel 70 méter széles és majdnem 17 méter magas belsővel). Úgy épült, hogy közvetlen összeköttetéssel rendelkezzen a vasúttal, a kikötővel, a repülőtérrel, autóbusszal, villamossal: tehát Amszterdammal, a kontinenssel és a tengerentúllal. Alapterülete 40 000 m2. A RAI négy csarnokból és egy kongresszusi teremből áll, fogadó-tárgyaló termekkel, irodákkal, éttermekkel, műhelyekkel és raktárakkal kiegészítve. Négy csarnoka egybenyitható és felosztható úgy, hogy ez egyes egységek egymástól független, komplett kiállítási területek maradnak.

Bodon a RAI csarnokegyüttessel komoly nemzetközi tekintélyt vívott ki magának a modernista szakmai közvéleményben. És mit alkotott még ebben az időben? Lunterenben a De Leperkoen-lakóházat (1948), Keksz- és csokoládégyárat Rotterdamban (L.A. Cijsouw-val, 1950), a Lumiere Filmszínházat ugyancsak Rotterdamban (1954-1958), a Royer-villát Hilversumban (1953) és egy másik villát Beverwijkben (1958).

1971-ben irodaépületet tervezett Amszterdamba és Arnheimbe. Az Estel NV cég számára 1974 és 1976 között épült nijmegeni irodaház Bodon egyik kései alkotása – az épület acél-üveg szerkezete a korszak technikai csúcsteljesítményei közé tartozott. Utolsó ismert műve az amszterdami Halvemaan étterem, amely 1985 és 1989 között épült.

1981-ben értékes holland kitüntetést vehetett át (officier in de orde van Oranje-Nassau), 1986-ban pedig életmű kiállítást rendezett munkáiból az amszterdami Stedelijk Múzeum.

Bodon élete végéig kapcsolatot tartott magyar barátaival (főként Juhász Lászlóval és Lossonczy Tamással), Kaesz Gyuláról, mesteréről pedig mindig nagy tisztelettel mesélt. Bodon Sándor megvalósult és megmaradt magyarországi művéről nem tudunk. 1993-ban halt meg, a holland főváros őrzi hamvait.

Magyar nyelven Bodonról egykori évfolyamtársa és barátja, Juhász László írt könyvet, amit az Akadémiai Kiadó adott ki 1977-ben. Ettől eltekintve azonban életműve magyar nyelven nem feldolgozott, pedig Bodon Sándor és édesapja, Bodon Károly egyaránt jelentős munkássága több igényes hazai publikációt érdemelne. Kétségtelen, az Alexander Bodon név ma is jól cseng – igaz, csak a Lajtán túl.

Gottdank Tibor

Források:

Az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskola évkönyve, 1880-1930, online
Het Nieuwe Instituut: Alexander Bodon, online
Ferkai András: Magyar építészek Európában, Nyelvünk és Kultúránk, 1988/73., 59-64. o.
Janáky István: Bodon Sándor, Magyar Építőművészet 1966/1., 46-49. o.
Juhász László: Alexander Bodon, Akadémiai Kiadó, 1977.
Kempelen Béla: Magyar nemes családok, Grill Károly Könyvkiadója, 1911.
Kovács Dániel: Marslakók logarléccel, HG.hu, Online
Kubinszky Mihály (szerk.): Modern Építészeti Lexikon, Műszaki Könyvkiadó, 1978.

Folyóiratok, közlönyök: A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye/Évkönyve, Ars Hungarica, Építés – Építészettudomány, Építő Ipar - Építő Művészet, Építőmesterek Lapja - A Munkaadó, Hivatalos Közlöny, Magyar Építőművészet, Magyar Asztalosmestereke Lapja, Magyar Ipar, Magyar Iparművészet, Magyar Pályázatok, Magyar Szemle, Műemlékvédelem, Művészet, Nyelvünk és Kultúránk, Szépművészet, Tér és Forma, Új Építészet

Szerk.: Winkler Márk