Dr. Vámossy Ferenc búcsúztatása - Alföldi György, Becker Gábor, Krizsán András és Kovács Csaba gondolatai

Ahogyan arról az Építészfórum és minden szakmai szervezet beszámolt, 2020. április 10-én, életének 90. életévében elhunyt Dr. Vámossy Ferenc Ybl-díjas építész, a BME professor emeritusa, az MTA doktora, a magyar modern építészet elismert szakértője. Temetésén a szakma jeles képviselői mondtak búcsúbeszédet, amelyet elküldtek nekünk.

Alföldi György egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karának dékánja:

A BME Építészmérnöki Karának nevében szeretnék egy pár szóval búcsúzni Vámossy tanár úrtól.

Egy személyes emlékkel kezdem gimnazista koromban édesapámtól megkaptam a Vámossy Ferenc által írt Korunk építészete című könyvet 1975-ben. A könyv ott volt a polcomon és vonzott, húzott magával, néha beleolvastam, néha csak a képeket néztem meg benne. Ez a könyv nagyban járult hozzá ahhoz, hogy építész lettem és sok pályatársamhoz hasonlóan. Vámossy Ferenc olyan volt számomra, mint a régi korok szerzői: maga a könyv volt és maga az építészet.

Meglepetéssel és nagy örömmel találkoztam 1980-ban vele az egyetemen és azóta is folyamatosan. Egyszeriben megelevenedett számomra a könyv, tanár úr megelevenítette számomra – és mondhatom, azóta is sok generáció számára – az építészmérnöki szakmát, a kortárs építészetet. A tanszék, amelyen oktatott több mint 60 évig, akkoriban maga volt a kaland egy hallgató számára, ahol a kanyargó folyosón a kis szobákból óriások bukkantak elő. Tanár úr is ezek közé az óriások közé tartozott.

Utánam szólók ismertetik tanár úr hihetetlenül gazdag oktatási–tudományos–alkotó munkáját. Több mint 70 éves a kapcsolata – hallgatótól a professor emeritusságig – a Műegyetemmel és ezen belül karunkkal. Személyében az állandóságot, a szakma teljességét lehetett megtapasztalni. 

Állandóságot, hiszen minden nap tekintélyesen, beszélgetésekbe elegyedve vonult végig a K épületben a 2. emeleten a tanszékig. Azok közé a kollégák közé tartozik, akikkel mindig lehetett találkozni a folyosón és ma is, amikor végigmegyek, nem lepődnék meg, ha szembejönne és megállítana beszélgetni. Ott folytatná a beszélgetést, ahol legutóbb abbahagytuk. Most már mindig hozzánk fog tartozni jelenlétével.

A szakmai teljességet az utánam szólók is bemutatják majd: a MOME, az MTA, a MÉSZ képviselői beszélnek, hogy csak a legfontosabb tevékenységi színtereit említsem. Az építészmérnöki szakma teljességét, a szakma többarcúságát jelenítette meg egyszemélyben, életműve a statikus-szerkezet tervezőtől a művészetelméleti elemző kritikusig, a gyakorlati szakembertől a kutatóig terjed, de mindvégig oktatóként, tanárként dolgozott, a Műegyetemen, a MOME-én, és mindenütt ahol az építészet, a környezetalakítás ügyéért, a felnövekvő generációkért lehetett tenni.

Nevéhez fűződik a Kar doktori képzéseinek a megalapozása és tudományos dékánhelyettesként is dolgozott. Egy tevékenységéről még nem beszéltem, öt társával alapította meg a karunkat segítő alapítványt a Hazai Korszerű Építészmérnök Képzésért Alapítványt, mely nagyban segíti karunk hallgatóit, tevékenységeit a fejlődésben.  

Azzal kezdtem megelmlékezésemet, hogy számomra 1975-ben a Korunk építészete könyv egy jel volt. Most, hogy tanár úr elment, ismét jellé vált, a szakma, a Műegyetem Építészmérnöki Kara számára és számomra is, akinek a személyes találkozások nagyon fognak hiányozni a 2. emeleten, de velünk marad örökké.

Alföldi György

Dr. Becker Gábor a BME Építészmérnöki Kar, Épületszerkezettani Tanszék egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia Építészeti Tudományos Bizottságának elnöke:

A család kérésére búcsúzom Vámossy Ferenctől a Magyar Tudományos Akadémia Építészeti Tudományos Bizottsága elnökeként és egy kicsit édesapám okán is, mert bizonyára többen is tudják, hogy ők – különösen fiatal korukban – igen jó kapcsolatban álltak.

Vámossy Ferenc a tudományos életben is maradandót alkotott.
1965-ben lett az MTA Építészeti Tudományos Bizottságának titkára Major Máté akadémikus mellett, a bizottságnak haláláig, tehát 55 éven át tagja volt. 20 éven át szerkesztette az Építés-Építészettudomány című akadémiai folyóiratot. Munkásságában fontos szerepe volt a tudománynak: a modern és a kortárs építészettel foglalkozott, könyveket-tanulmányokat írt róla, és hazánkban elsők között próbálta tudományos igénnyel megfogalmazni, leírni az építészet elemeit, eszközrendszereit, hatásmechanizmusait. Sokoldalúságát jelzi, hogy az esztétikai vonatkozások és a környezet elemzésén túl foglalkozott az építészet mérnöki aspektusaival is, ennek egyik rangos eredménye a Kollár Lajossal közösen írt, a Mérnöki alkotások esztétikája c., az Akadémiai Kiadónál megjelent könyve. 

A tudományszervezésben is jelentős szerepe volt, ő volt az, aki a rendszerváltozás után az újonnan létrejövő tudományos fokozatok egyensúlyára vigyázva sokat tett a PhD doktori iskola és fokozatszerzési lehetőségmellett a művészi oldal, a DLA rendszerének építészmérnöki Karon történő felállításáért.

Könyveinek megjelenését az Akadémia rendre támogatta; amíg egészsége engedte, bizottságunk aktív tagja volt. 

Nyitottsága, szinte végtelen energiája, lendülete, segítőkészsége közismert volt, magam is hálával tartozom neki számos alkalommal nyújtott segítségéért. Ezek a dolgok szerintem legalább annyira fontosak, mint széles körű publikációs tevékenysége, szép és jó könyvei, eredményes oktatói munkássága és magas kitüntetései. 
 

Köszönjük Professzor Úr, nyugodjál békében!

Becker Gábor

Krizsán András Ybl-díjas építész, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke:

Kedves Tanár úr!

Felnőtt emberként értettem meg, hogy a legnagyobb elismerés és tisztelet egy embernek, ha tanár úrként szólítják. Tanár úrként nem csak a tanítványai, volt növendékei, ismerősei, hanem kollégái, barátai is. Mert átadni, adni, példát mutatni, felkészíteni csak kevesen tudnak. De te tudtál, és tudtad, hogy  igazán oktatni, nevelni csak befogadva, másokra figyelve lehet. Igazi tanító voltál, —ahogy Lao-ce (és már megint egy tanító…) mondja a Tao te King könyvében— aki: „Tanít szavak nélkül, tökéletesít a maga példájával. A világon csak kevésnek sikerül ez." És neked nem csak sikerült, de az életed volt … Mindenkinek tudtál valamit adni, átadni, tanítani. Mi a Magyar Építőművészek Szövetségében mindannyian őrzünk egy felejthetetlen előadást, egy világos, tiszta elemzést, egy tartalmas összefoglalást, egy fontos megjegyzést, hozzászólást, vagy akárcsak egy jó szót, iránymutatást, egy türelmes elnéző mosolyt. Én is … 

Amikor fiatal pályakezdőként egy vidéki irodába kerültem, nem éreztem jól magam. Szűknek, és kevésnek éreztem azokat a feladatokat, támfal és szállítógép szalag alapozásokat, amiket kaptam. Építész szerettem volna lenni. Hozzád fordultam segítségért. Felhívtalak és elmentem hozzád az egyetemre. Te türelmesen végig hallgattál, mondtál is valami biztatót, tanácsot, aztán amikor elköszöntem és már az ajtóban álltunk váratlanul utánam szóltál: „Aztán, ha majd kapsz valami díjat, hívj fel telefonon…" 

25 év múlva felhívtalak,… hogy megköszönjem.

Köszönöm tanár úr!

Köszönjük tanár úr! 

Kovács Csaba Pro Architectura-díjas építész, a MOME Építészeti Intézetének vezetője

DR. Vámossy Ferenc Ybl-díjas, Széchényi-díjas építész, építészettörténész,  építészetelméleti gondolkodó, a magyar építésztársadalom nagy hatású építészetelméleti mestere eltávozott.

Sokrétű tevékenysége mellett hosszú évtizedeken keresztül a Magyar Iparművészeti Főiskola kiemelkedő fontosságú oktatója volt.

Nagy tanáregyéniség, generációk tanítója. Nem egyszerűen építészettörténetet oktatott, hanem a Művészetre, Építészetre, Társadalomismeretre kiterjedő Kultúraismeretet és Kultúra-értést közvetítette diákjainak.

Az ember köré, ahogy a jó építész hagymahéjakként építi a kifelé táguló, végül a világot átfogó térrendszert, úgy építette Vámossy tanár úr a kultúra rétegeit, hogy végül az egész világ megértésére és művészi megélésére nyílhasson esélye a tanítványainak.

Amikor 1989 őszén gyakorló építészkén beültem az Iparművészeti Főiskola padjaiba, az ő „XX. század" előadásai maradandó élményt jelentettek. Egy éven keresztül, hétről hétre, a teljes évfolyam ott ült minden előadásán, és ittuk szavait, éreztük, hogy a tanár úr egy végtelen kutat nyit meg számunkra, a tudás, és kultúra kútját, amiből bármennyit ihatunk, ő ebben szívós kitartással, nagy szorgalommal, kifogyhatatlan lelkesedéssel segített bennünket. Nemcsak építészeket, belsőépítészeket, hanem valamennyi „iparos" diákot, textil és divattervezőket, formatervezőket, csomagolástervezőket, ötvösöket, üvegeseket, kerámia művészeket, fotósokat, animációsokat, grafikusokat, videoművészeket, interdiszciplináris társaságként csüggtünk szavain, gondolatain.

Mondandója sosem volt egyszerű, mégis képes volt az adott közönség potenciáljához igazítani. Az építészetből kiindulva, attól elkanyarodva, majd ismét visszatérve alapvető fogalmakkal és összefüggésekkel ismertetett meg bennünket, hogy azokból később összetett világ–képet vázoljon fel. Sosem felejtem el, mikor elmagyarázta nekünk, hogy miben különbözik a kreatív ember az álmodozótól. Ebben az alkotó életre készülő diákközegben ez különösen releváns volt.

A közelmúltban a MÉSZ és a MOME Építészeti Intézete közösen készített vele egy videóinterjút, amiben a kommunikáció fontosságáról és a tudás hálójáról mesél az utókornak, mai és jövőbeli építészeknek. A tudás maga, és átadásának olthatatlan vágya átsüt az interjún, ez volt és maradt ő számunkra, az Iparművészeti, a mai MOME diákjainak számára.

Most a búcsú pillanatában arra gondolok, hogy tanítását megköszönjük, emlékét, szellemi hagyatékát ápoljuk, megőrizzük.

Búcsúzik a MOME közössége.

Kovács Csaba

építész

MOME Építészeti Intézetének Igazgatója

Vámossy tanár úr egykori diákja

Szerk: Somogyi Krisztina