Dráma és opera játékos kettőssége Pozsonyban

Tervezésére huszonnyolc éve, 1979-ben írták ki a pályázatot, s a következő évben eredményt hirdettek: az 53 pályamű közül három fiatal építész, Martin Kusý, Pavol Paňák és Peter Bauer munkája nyert első díjat. Meg lehet nézni a tervüket, majdnem pont az valósult meg, amit lerajzoltak. Vargha Mihály járt a helyszínen

Hosszú előzmények után lett kész

 

Az új Nemzeti Színház Pozsonyban régi darab. Tervezésére huszonnyolc éve, 1979-ben írták ki a pályázatot, s a következő évben eredményt hirdettek: az 53 pályamű közül három fiatal építész, Martin Kusý, Pavol Paňák és Peter Bauer munkája nyert első díjat. Meg lehet nézni a tervüket, majdnem pont az valósult meg, amit lerajzoltak. A Slovenské Národné Divadlo (SND) új épületegyüttese két nagy színházat foglal magába szimmetrikus elrendezésben, valamint egy stúdiószínpadot. A fehér travertin kővel burkolt, hatalmas épületegyüttes 10-15 perces sétával közelíthető meg a központból – egy új, kialakulóban lévő városrész jelentős színfoltja. Leburkolt térfelületben talán túl sok is, bár igyekeztek körülültetni növendék fákkal.

 

 

Főhomlokzatának közepén óriási, félkör alaprajzú beharapás – tér, amely beszívja az odaérkezőt. Két bejárat közül választhatunk: balra a prózai színház, jobbra az opera és balett. A tér fókuszában kerek szökőkút, benne nagy bronzszobor, Peter Roller alkotása, mely Henry Moore formavilágához áll közel. Kétlábú óriás-lény, ami a másik irányban mintha fejet/farkat növesztett volna. Sokminden belelátható, s még a város szimbólumát, a négytornyú várat is képes megidézni. Mögötte a homorú félkör fal hatalmas, álló ablakokból tevődik össze, tükröző felületekkel, amitől a látvány folyton változik. Az effektus, ahogy a nagy üvegtáblákon lépésről-lépésre minden megsokszorozódik, nem új, mégis hatásos: dráma és opera játékos kettőssége.

 

A tükörfal ikerívei mögött galériás foyer-ek vannak, amiknek ferde tetőzetét sima kőlapokkal burkolták. Hatalmas konkáv kúppalást felületek, méretük mégsem zavaró, és megfelelően készítik elő a föléjük magasodó látványt, a két kiugró színpadtornyot. A kétoldali csarnokok középen összetalálkoznak, végigfutva az épületen, egészen a hátsó frontig. Ki lehet látni a parkolóra, ahonnan a művészbejáró nyílik, és föl lehet pillantani az égre, mert a tengelyt teljes épület-mélységben üvegdonga-tető hangsúlyozza. Ismert eleme annak a majd‘ mindig fehér, tiszta építészeti formavilágnak, melyet neomodernként említ a szakirodalom. Amikor a kockamerevből kibújik az építész, s igenis törődik a hellyel, vagy igyekszik helyet teremteni.

 

Helsinkiben a Városi Színház és az Opera hasonló – egymástól nem messze, tóparton, más-más időszakból (az Opera ott is sok-sok évig épült). Legendás továbbá a történet a párizsi Bastille Opera tervpályázaton született döntésről: egy „ismeretlen“ építész nyert, mert hasonló stílusú – megjegyzem eléggé gyenge – tervéről azt hitték, hogy az amerikai Richard Meier a szerzője. S megemlítendő még egy elvetélt budapesti Nemzeti, Hofer Miklós terve a Városligeti helyszínre. Eredeti II. díjas, 1965-ös pályaművét éppen ilyesmire dolgozta át, mikor a nyolcvanas évek első felében ismét szóba került a megvalósítása. Pont akkor, amikor beindult a tervezés Pozsonyban, a szlovák fővárosban.


Új ország régi és új színháza

Az ország akkor még Csehszlovákia része volt – gondolom, volt némi ellenkezés a prágai központban a Nemzeti ellen, s ezért nem tudott megépülni az évtized végéig. Pozsony azóta egy új állam fővárosa – nagyon sokféle arccal, számos pillanatnyinak, sokszor egyenesen letaglózónak mutatkozó üzleti fejlesztéssel. Még ha az építészet sokat is változott közben, üdítő színfolt a meglehetősen lassan realizált kulturális objektum. A szlovák főváros élő, formálódó színházi élete erősen kívánta már a játszási helyek gyarapodását. A befejezés azonban így sem ment könnyen, még a 2000-es évek elején is szóba került, hogy színház helyett kongresszusi és szórakoztató központ lesz belőle, annak ellenére, hogy az operaház már majdnem készen állt, a széksorokat is beszerelték.

A szomszédos ország szintén elég zaklatott politikai légkörében végül mégis úgy döntöttek, hogy az új Nemzeti elkészülhet a háromtagozatú színház számára – ugyanakkor továbbra is használják a régi, Fellner és Helmer-féle épületet. Az öreg teátrumot, eredeti nevén Városi Színházat 1886. szeptember 22-én nyitották meg Erkel Ferenc Bánk bán című operájával. Nézőtere akkor kb. 1200 férőhelyes volt, ám az idők során kapacitása jelentősen csökkent, most alig több mint 600 fős. Ebben játszott az opera és a balett, míg a prózai társulat az 526 fős nézőterű „Új Színház"-ban.

 

A régi színházat az 1960-as évek legvégén újították fel kompletten, amikor az üzemi részeket jelentősen bővítették. Az épület mögötti tér szintje alatt díszletraktárat alakítottak ki, gépi süllyedő-pódiummal. Konténeres díszletszállítási rendszert dolgoztak ki, melyhez a külső nagy díszletraktárat a városközponttól távoli díszletműhely mellett építették meg. Mindezt azért érdemes említeni, mert az új színházkomplexumot szintén e meglévő műhelyegyüttes szolgálja ki, s nem hagyják el a régit sem.

 

Az ötmilliárd koronát (kb. 35 milliárd forintot) felemésztő építkezés során 46.776 m² össz alapterületű komplexum létesült. Elrendezése szimmetrikus ugyan, ám rögtön érzékelhető, hogy a két fél nem pont azonos: az épület nagyobbik egysége az opera, 900 fős nézőtérrel, két oldal- és egy hátsószínpaddal. A kéttagúra bontott nézőtér íves sorban elhelyezett székeit piros bársony fedi, a vasfüggönyt négyzetekre bontott, bronz színű fémburkolat borítja. Hasonló anyag fedi a proszcénium nyílást kétoldalt, míg az oldalfalakon és hátul világos, a mennyezeten sötétebb faburkolat van.

 

Hasonló belsőépítészeti részletek jellemzik a prózai színházat, melynek egytagú nézőterén 640 a székek száma. Itt is megvan a két oldalszínpad, a főszínpad mögött azonban nem játéktér van, hanem raktár és manipulációs terület. Az épület két hátsó sarkában természetes módon adódott a lehetőség a díszletrakodásra alkalmas áthajtók megépítésére, a művészbejárók pedig a hátsó homlokzat közepére esnek. Mindkét oldalon illetve hátul az öltözők és irodák, valamint egyéb üzemi helyiségek esnek a homlokzati traktusokra, körbevéve a színpadtereket. Az oldalsó és hátsó homlokzatok monotóniáját nem egy helyen erkélyekkel, a kőburkolat váltásaival igyekeztek oldani a tervezők.

 

 

A harmadik játszási hely az épület mélyében a fekete doboz rendszerű stúdió, ahol 150-190 néző foglalhat helyet. Eredetileg próbaterem lett volna, csak később határozták el, hogy bekapcsolják a közönségforgalomba is, így megközelítése kissé komplikált.

 

Átalakulás

A hosszúra nyúlt építkezés után a beköltözéssel új korszak kezdődött az évtizedek során meglehetősen nagyra duzzadt kompánia életében. A 2007. április 14-én felavatott óriási épületben majdnem ezer ember munkáját kell összehangolni, nem egy esetben úgy, hogy az új körülményeknek megfelelően más szervezési metódushoz kell alkalmazkodniuk, át kell alakítani berögzött módszereiket. Ahogy Silvia Hroncová, a színház főigazgatója elmondta, mindez sok problémával jár, de a jól összeszokott három tagozat között sikerül megtalálni az összhangot, mindamellett, hogy sokan eddig a városnak más-más szegletében dolgoztak, így alig ismerték egymást.

 

 

A színház világa végső soron önmagában is folyton alakuló, változatos tevékenységből áll össze, és a legújabb időszak munkáját segíti továbbá az is, hogy a szlovák színházi élet igyekszik nyitott lenni a külföld felé. Alig egy hónappal a színház megnyitása után két nemzetközi eseményt rendeztek a Szlovák Színházi Intézet szervezésében. Május 9–10-én “Előadóművészetek: nem-kiállítási, nem-múzeumi objektumok?" címmel nemzetközi tudományos tanácskozást rendeztek, melyen Magyarországot Nagy András, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója képviselte.

 

 

A konferencia résztvevői vendégei lehettek egy fesztiválnak is, melyet a 2005-ös indítás után harmadszor rendeztek meg Pozsonyban “Új dráma" – a kortárs szlovák és világszíndarabok fesztiválja – címmel, május 9–15. között. A két esemény lehetőséget adott arra, hogy nemzetközi megmérettetésben részesüljön a vadonatúj színházegyüttes.

 

A Dunához közel eső épület előtti területen jelenleg további építkezés zajlik: egy felújítással új művészeti múzeumot létesítenek a folyóparton, a színház előtt mindkét oldalon nagyszabású üzleti befektetéssel új vegyes tömböket alapoznak. A színház előtti tér fókuszából a középtengely lefut majd a Dunára.

Vargha Mihály (szöveg + kép)

A Szlovák Nemzeti Színház új épületegyüttese Pozsonyban, 1979–2007.

Építész: Martin Kusý, Pavol Paňák, Peter Bauer