Helyek/Városépítészet

Egy koncepció, száztíz történet – Kolontár és Devecser új utcái tíz év után

1/25

A vörösiszap-tározótól alig egy kilométerre, a kolontári Kossuth Lajos utcát érte el elsőként az áradat. Itt később, valamennyi lakóház lebontása után emlékpark létesült, központjában egyetlen, eredeti állapotban meghagyott pajtával.

Devecser északi utcái helyén egy még nagyobb, bár kevésbé gondozott park terül el. A mamutfenyő és a kastélypark fái csodával határos módon túlélték a szennyezést.

A közeli magyarpolányi Petőfi utca jellegzetes, száz éves népi házsora fontos támpont volt a sváb múltat őrző környék újjáépítésekor.

Az újjáépítés egy másik előzménye az Országos Nép- és Családvédelmi Alap (ONCSA) segítségével 1941-44 közt megépült közel 12 ezer vidéki ház, melyeken szintén fellelhetőek a népi építészet elemei. A Dunapentelei lakótelep, 1944; forrás: Főmterv/Fortepan

A Dunapentelei ONCSA-lakóházak közt ma egyaránt található bővített, jó állapotú családi ház...

...illetve kifejezetten rossz állapotú épület is.

A 2001-es beregi árvíz után is volt példa a vidékre jellemző, nagy számú új ház tervezésére, részben a tíz évvel később is szerepet vállaló tervezők által. Tákos teljesen megújult faluképe. Forrás: Kós Károly Egyesülés

Kolontáron és Devecserben egyaránt a települések szélén, magasabban fekvő területen épültek újjá az elpusztult otthonok, összesen mintegy 110 ház.

A Turi Attila, Zsigmond László és Jánosi János vezette tervezőcsapat, és a Kós Károly Egyesülés építészei 15-féle lakóház típusterveit készítették el 58 és 140 négyzetméter közti alapterülettel.

A BME hallgatói és az Útilapu Hálózat önkéntesei építőtábor keretében vettek részt – sok egyéb mellett – a devecseri újtelepen álló park pergolájának építésében is. A fali díszen Devecser címere és a típusépületek pontosan ábrázolt homlokzatai láthatók.

A devecseri park közepén áll Makovecz Imre egyik utolsó műve, az Újjászületés kápolnája, amely a fotó készítésének idején, 2012 októberére készült el, a 22 hazai állami erdőgazdaság támogatásaiból.

A park és a kápolna 2021 májusában.

A devecseri Eszterházy utca, szintén 2012 októberében, bő egy évvel a lakók beköltözése után.

Az Eszterházy utca 2021 májusában. A gyümölcsfák mellett számos nagyobb, árnyékadó fát is ültettek, amelyek hamarosan a városrész legmagasabb építményeit is túlnövik.

A devecseri emlékpark körül az eredeti terveknek megfelelően egy miniatűr városközpont született, benne ma is minden hétköznap nyitva tartó orvosi rendelővel.

A téren nyílt kis élelmiszerbolt helyén ma elvitelre dolgozó konyha működik.

Az utca távolabbi házaiban is megjelent néhány új funkció, de minden esetben a lakóhely megtartása mellett.

Az építés évszáma számos, különböző díszítésű oromfalról visszaköszön

A nyitott tornácokat több lakó is zárttá teszi. A telkek 30 százalékos beépíthetősége akár a házak új szobákkal történő bővítését is lehetővé teszi, de erre eddig nem akadt példa.

K18 háztípus udvari homlokzata. Az oromfalak díszeinek vakolata több épületen is a képen láthatóhoz hasonló állapotban van, itt már a felújítását követően. Ezen kívül viszont az elmúlt tíz év egyéb látható nyomot nem hagyott a házakon.

Egyedi homlokzatrészlet az Eszterházy utcából, amely megvalósult formájában nem szerepel a 15 véglegesített típusterv között.

A látványos kapuzat a Gerencsér Judit és Arnóczki-Nagy Mariann által tervezett 90 négyzetméteres, négyszobás lakóházak jellegzetessége.

Egy másik, szintén 90 négyzetméteres, négyszobás lakóház, Turi Attila munkája.

Játszótér a kolontári Bezerédi utcában. Hasonló, valamivel nagyobb játszótér, kosárlabdapályával, Devecserben is épült.

A Bezerédi utca folytatásában 2011 óta további házak épültek, igazodva a korábban kialakított utcaképhez.

?>

2021.05.08. 10:26

Cikkinfó

Szerzők:
Fotók: Gulyás Attila

Projektinfó

Földrajzi hely:
Devecser, Kolontár

Építészek, alkotók:
Turi Attila, Kós Károly Egyesülés

Nézőpontok/Történet

Varjúvár // Egy Hely + Egy hely

2024.12.18. 10:45
9:12

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

A magyargyerőmonostori református templom // Egy Hely + Építészfórum

2024.12.18. 10:43
10:12

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.