Egy kritikai újregionalizmus lehetősége: Job Floris nem tipikusan holland és többértelmű építészetéről

Job Floris, a Monadnock Architekten társalapítója március 29-én a BME Építőművészeti Doktori Iskolájában tart előadást. Az esemény apropóján a BME DLA három hallgatója, Karlovecz Ádám, Starkbauer Lilla és Szederkényi Lukács írt recenziót a holland építész munkásságáról.

2019 májusában jelent meg az OASE #103-as kiadványa, melynek fókuszában Kenneth Frampton kritikai regionalizmus elmélete állt, apropóját pedig az angol teoretikus előző évi Arany Oroszlán életműdíja adta.[1] A lapszám első két harmada elméleti és történeti szempontból idézi meg és értelmezi a kultikus, 1983-ban megjelent és hazánkban is jól ismert cikket.[2] A kritikai regionalizmus eredetének vizsgálata, kontextualizálása és újraolvasása mellett az utolsó harmad kortárs alkotói nézőpontokat körvonalaz, hat független belga és holland építésziroda szövegein keresztül. Közülük részletesebb vizsgálatra érdemes a Véronique Patteeuw építészeti szakíró által Job Floris-szal, a holland Monadnock Architekten társalapítójával készített interjú.[3] Ennek oka, hogy a klasszikussá vált elméleti munka kortárs külföldi értelmezései kevéssé ismertek Magyarországon, miközben Floris már személyes, szakmai kapcsolattal is bír itt.[4] A Monadnock főként kisléptékű épületeiről ismert, amelyeknél – első ránézésre – a Frampton tanaiban megfogalmazottakhoz hasonlóan hangsúlyos a kontextus figyelembevétele, az anyagszerűség és a tektonika hangsúlyozása, a részletek precíz kidolgozása. Sejthető azonban, hogy a tervezői gondolkodásmód bonyolultabb a mára épp negyven éves programszöveg szolgai követésénél, és az is feltételezhető, hogy a magyar építészek számára szolgál némi tanulsággal a háttér felfejtése. Jelen írás ennek próbál utánajárni az interjú nyomán.

Holland építészekként Floris és társa, Sandor Naus első munkatapasztalataikat belga, pontosabban flamand irodákban szerezték. Floris szerint ez kulcsfontosságú volt szakmai fejlődésükben, mivel így kimaradhattak az akkor, az ezredfordulón Hollandiában uralkodó Superdutch építészet látványos, nagyléptékű, formalista és konceptuális építészeti hullámából[5] és helyette finom, precíz, kisléptékű flamand építészetet gyakorolhattak. Emellett az anyagszerűség, a pontosság és a tektonika hangsúlyozására való törekvés miatt érdeklődni kezdtek a svájci építészet iránt is. Ilyen értelemben válhattak "józan" és a holland fősodort nem követő regionalista (nyugat-)európai építészekké.

Ugyan Frampton tanulmánya a Superdutch globális jellemvonásainak megjelenése és globális hódítása előtt íródott, magától értetődőnek tűnik, hogy Florisék pozíciójában az elmélet kijátszható a pragmatista gyakorlat ellen. Ahogyan az OASE-szám bevezetőjében a szerkesztők megjegyzik: a kritikai regionalizmus lényege, hogy felhívja a figyelmet a globális stílusokban megjelenő lokális sajátosságok fontosságára. Az építészetet nem történeti, hanem topológiai nézőpontból vizsgálja. Decentralizálja a korábban Észak-Amerika és Közép-Európa hangsúlyú szakmai érdeklődést azáltal, hogy reflektorfénybe helyezi az általa perifériális területeknek nevezett vidékeket. Az egyes régiók kultúrájának folytonosságát biztosító és identitását megőrző eszköz – Frampton szerint – a hagyományokból táplálkozó kortárs építészet. Hangsúlyozza, hogy a kritikai regionalizmus a jelen kor technológiai újításait használva táplálkozik a helyi kultúra és éghajlat által életre hívott sajátosságokból, miközben elhatárolja magát a vernakuláris építészettől.[6]

A beszélgetésből azonban az derül ki, hogy annak ellenére, hogy Floris fontosnak tartja a regionalizmus gondolatait, miszerint egy épületnek alkalmazkodnia kell ahhoz a helyhez, éghajlathoz, ahová épült, illetve tükröznie kell az adott kultúrát, melyben létrejött, Frampton kritikai regionalizmusát a modernizmushoz vagy a posztmodernizmushoz hasonlóan túlzottan dogmatikusnak gondolja. Nem veti el az egyes "tájidegen" építészeti elemek használatát sem, ha azzal a saját formanyelvét gazdagíthatja. A regionalizmus ideájához való ragaszkodás helyett tehát inkább az egyensúlyt keresi az egyediség (nála: az alkotás autonómiája) és a helyhez kötődés között; hasonló gondolkodásmódra példaként Friedrich Schinkel, illetve a Diener & Diener iroda munkáit említi (kifejtett igazolás nélkül). A megfelelő tervezői magatartás megtalálásához pedig ("frappáns, de dogmatikus") modellként Miroslav Šik svájci építészprofesszor metaforáját ajánlja, ami szerint egy épület beágyazása a környezetébe hasonlatos egy hangszer hangolásához.

Ehhez a (finom)hangoláshoz Floris kulcsfogalma az ellensúlyozás vagy kiegyensúlyozás. Saját építészetét ellensúlynak tartja egyrészt a kiüresedett építészeti praxisokkal, másrészt a gondolatisággal túlzottan elnehezített koncepciókkal szemben. Az előbbi "a gyorsan elmúló, globalizált és generikus megközelítésnek", illetve a "töltelék nélküli egyszerűség, a szegényes, könnyű, koncentrálatlan gesztusok építészetének" kritikáját jelenti. Vagyis a holland tervezőt az elanyagiasodott, kritikus állítások megtételére képtelen építészet nem érdekli. És ugyanígy ellensúlyt akar képezni a túlterhelt és a jelentéssel terhes, tehát egyértelmű, lezárt, "kizárólag a szilárdság és a súly kifejezésére irányuló" tervezői gondolatokkal szemben. Ebben az értelemben a framptoni dogmatikussággal szemben is.[7] Floris ideája tehát az a kritikai egyensúly, ami az elsősorban és magától értetődően az élet szükségleteit szolgáló építészet és a pusztán szolgáltatást teljesítő építészet között billeg.

Mindezt a gyakorlati oldalról is igyekszik alátámasztani az építész, kiegészítve azzal, hogy műveinél a többrétegű értelmezhetőség is alkotói szempont. Érveit az egyik első megépült, Eindhoven külvárosában található családi házuk bemutatásával fejti ki. (A példa nemzetközi hírű, a magyar közönség a 2018-as Wienerberger Brick Award győzteseként ismerheti.) A vizuális kétértelműség forrása Florisék gondolkodásában az (interjú során kifejtetlenül maradt) "intrikus flamand kétértelműség" régiós sajátosságában gyökerezik,[8] amit Robert Venturi (1962-ből származó!) is-is fogalma termékenyített meg számukra.[9] A holland építész túlzónak tartja Frampton ítéletét a posztmodern, megengedő építészettel szemben, hiszen például az anyagok megszokottól eltérő használata, vagy a vizuális nyelvezet többértelműsége Venturi építészetében jogos és helyénvaló.[10]

Hiába bír nagy jelentőséggel – a túlzó mértékű absztrakciót kiküszöbölendő – az anyaghasználat a Monadnock munkásságában, az mégis más megvilágításban jelenik meg, mint ahogyan Frampton regionalizmusa állítja. Az adott helyre jellemző anyagokat alkalmazzák, de nem megszokott módon, attól eltérő csomóponti képzéssel – a hagyományos és tektonikus megformálást felülírva. "Olyan épületeket próbálunk készíteni, amelyek nem azonnal és teljesen érthetőek, hanem – rétegzettségük miatt – lassan bontakoznak ki," – mondja Floris.[11] A többértelműség Frampton és Venturi egymást kizáró elméleteinek, elképzeléseinek egyidejű jelenlétén alapul, és ezt az Atlas Házról le lehet olvasni. Az Adolf Loost megidézően szabad belső térszervezésről ugyanis leválasztották a burkolatként kezelt téglahomlokzatot. Nem hangzik el a beszélgetésben, ám a sajtót bejáró fotókról látszik: hiába épített, burkolatszerű és a mélységnélküli fuga miatt szövetszerű is a külső, a helyiségek falai ugyanabból az anyagból készültek; a nyílások felett néhol vannak áthidalások, másutt nincsenek; nyersen hagyott és önkényesen lefestett felületek tagolják a homlokzatokat, ahol a lábazati szint és a felsőbbek elválasztása hagyományos elem, miközben az attikazárás egyedi módon ívelt.

A fentiek árnyalhatják a kortárs holland építészetről alkotott (közép-európai) képünket, másrészt az önképünk kialakítását is segíthetik. A hazánkban található több jelentős és kézzelfogható holland kötődésű alkotás, köztük Erick van Egeraat ING székháza (2004) vagy Kas Oosterhuis dunaparti Bálna épülete (2013) a Superdutch jegyében, annak hullámán született. Ehhez képest a fiatalabb Floris munkássága és kritikája számunkra talán követhetőbbnek tűnő álláspontot képvisel, amikor a belső vívódásáról beszél:

Karlovecz Ádám – Starkbauer Lilla – Szederkényi Lukács
Szerkesztő-konzulens: Bun Zoltán

Job Floris március 29-én a BME Építőművészeti Doktori Iskolájában tart nyilvános előadást.

[1] Az OASE harmadévente megjelenő holland folyóirat, ami egyes számaiban alaposan körüljár egy-egy konkrét témát az építészet, a tájépítészet vagy az urbanisztika területéről. Az egyszerre holland és angol nyelvű számok online is elérhetők: https://www.oasejournal.nl/. A lapszám szerkesztői (Tom Avermaete, Veronique Patteeuw, Hans Teerds, Lea-Catherine Szacka) a bevezetőben úgy fogalmaznak, hogy nem csak hasznos, de szükséges is a közelmúlt meghatározó építészetelméleti ideológiáinak felelevenítése. Állítják, hogy az egyes építészettörténeti korszakokat meghatározó szerzők szándékainak értelmezése által átfogó képet kapunk a szakmáról és annak vonatkozásairól. Ezáltal könnyebben el tudjuk helyezni magunkat a jelen kulturális, gazdasági, társadalmi kontextusában.

[2] Toward a Critical Regionalism: Six Points for an Architecture of Resistance, in: Foster, Hal (szerk.): The Anti-Aesthetic: Essays on postmodern culture, Port Townsend, WA: Bay Press, 1983, 16-30. Magyarul: Kritikai regionalizmus: az ellenállás építészetének hat pontja, in: A mérhető és a mérhetetlen, szerk.: Kerékgyártó Béla, Budapest: Typotex, 2000, 290-306.

[3] Véronique Patteeuw: Ambiguity & Counterweight. A Conversation with Job Floris (Monadnock), OASE #103: Critical Regionalism Revisited, 2019, 125-128.

[4] A budapesti Architecture Uncomfortable Workshop alkotói – gondolkodásmódjuk vélt hasonlósága okán – felkérte a holland építészt cikk írására az általuk szerkesztett magazinba. Floris, Job: Letter to a room / Levél egy szobához, in: Ghyczy Dénes - Szederkényi Lukács (szerk.): Thoughts On Architecture III., Budapest: AUW, 2019.

[5] Lootsma, Bart (szerk.): Superdutch: New Architecture in the Netherlands, New York: Princeton Architectural Press, 2000.

[6] Tom Avermaete, Veronique Patteeuw, Hans Teerds, Lea-Catherine Szacka: Revisiting Critical Regionalism, OASE #103: Critical Regionalism Revisited, 2019, 1-10.

[7] Patteeuw, i.m., 129.

[8] Patteeuw, i.m., 127.

[9] Eredetileg: "both/and". A magyar fordítást lásd Robert Venturi: Összetettség és ellentmondás az építészetben (Budapest: Corvina, 1986) 4. fejezetében. Floris nem tér ki arra, hogy az ötven évvel korábbi, euroatlanti kontextusból származó elmélet pontosan hogyan és milyen korlátozásokkal alkalmazható Hollandiában a 2010-es években...

[10] Lásd még az OASE lapszám bevezető szövegét, mely kontextualizálja a témát. Feleleveníti ugyanis, hogy 1980-ban, az első Nemzetközi Építészeti Biennálé kurátori csapatából a kiállítás megkezdése előtt nem sokkal Frampton kilépett, mivel a Presence of the Past című, a posztmodernizmus építészetét "kihirdető" megközelítéssel nem akart azonosulni. Az ezt követő években kezdte publikálni gondolatait a korszak építészetének újító szemléletéről.

[11] Patteeuw, i.m., 127.

[12] OASE, 127.

Szerk.: Hulesch Máté