Tökéletes rekonstrukció? Az esztergomi vár felfedezése és kiépítése

Lux Kálmánnal foglalkozó sorozatunk következő része az esztergomi vár 1930-as évekbeli felújításával foglalkozik, mely az egyik legizgalmasabb rekonstrukciós munka a műemlékvédelmünk történetében. E helyreállításban egyszerre az Athéni Karta és bő 30 évvel létrejötte előtt már a Velencei Karta elvei csaptak össze.

Az 1934 és 1938 között zajló esztergomi építkezés máig úgy él emlékezetünkben, mint a műemlékvédelem egy új, még nemzetközi visszhangra is lelt korszakának kezdete. Az esztergomi palota tereinek föld alóli előbukkanása 1934-ben történt és az akkori sajtóban „szinte teljesen váratlan felfedezésként" ünnepelték. Ezt a képet persze érdemes árnyalnunk.

1934-ben egy olyan művészettörténész került a műemlékvédelem élére, aki a politikában is kiismerte magát, és az olasz-magyar diplomácia egyik legmeghatározóbb alakja lett. Gerevich Tiborról van szó, aki szoros barátságot ápolt Lepold Antal esztergomi prelátus, kanonokkal is. Azzal a Lepolddal, aki megszállott történész hírében is állt és nem alaptalanul gondolta azt, hogy a várhegynek nem csupán az északi, de a déli oldalán is lehetne keresni egy középkori palota romjait – minderre a déli oldalon elterülő ún. Lipót-terasz körüli kazamaták nyújtottak indokot. Kutatni, ásatni azonban biztos pont nélkül, anyagi forrás hiányában nem igazán tudtak. Ám amint Gerevich lett a Műemlékek Országos Bizottságának elnöke, a várhegyről a házra lehulló kövek ügye hirtelen a legfontosabb teendők közé került a MOB irathegyek tetején…

Gerevich Lux Kálmánt, a MOB műszaki főtanácsosát küldte ki az esztergomi várfalak állapotának megvizsgálása céljából, aki megállapította, hogy a várfalak biztosítása bizony különösen fontos feladat volna. Ám ha már ott volt, Lux azért még kint maradt Esztergomban pár napig, „mert sok fontos kérdés tisztázását is szerette volna megkísérelni." ¹

Nem valószínű, hogy véletlenekről volt szó. Alexa Kálmán, a későbbi ásatások építésvezetője ugyanis azt is megemlíti visszaemlékezésében, hogy Lux kiszállásának és vizsgálódásának nem titkolt oka a hercegprímás azon célkitűzése volt, hogy „Esztergom nevet kapjon". ² Gerevich a hivatalos felkérést a kutatások folytatására, Lux kérelmére 1934. április 21-én adta meg.³

Mindössze 500 pengőből, szép csendben elkezdtek kutatóárkot ásni a Lipót-terasz környékén. Kismarty-Lechner Jenő regényes beszámolója szerint már majdnem elfogyott a sürgősségi pénz, és be kellett volna ásni az első kutatóárkot, amikor Alexa Kálmán utasítást kapott egy vaskerítés kiépítésére az ásatási terület köré, hogy az védve legyen egy esetleges későbbi munkához. Végül pont e rézsűvágások folyamán, az udvar keleti falánál lépcsőkre bukkantak, s a lépcsők baloldalán, az udvar keleti falánál párhuzamos irányban faragott kőfal került elő. Mint írták akkoriban „Előkerült a Jáki kapu. Van felfedezés, folytatódhat a munka!" És micsoda munka lett belőle! Intakt terek kerültek elő a föld alól.

Az ásatás azonban rengeteg kihívással is küzdött. Az első szezon végén közeledett a tél, a falak a föld felszíne fölött azonnal rongálódni kezdtek. Az egyik legnagyobb kincse a felfedezésnek a reneszánsz, Erényeket mutató falkép volt, valamint természetesen a kápolna festett felületei. Gerevich Mauro Pelliciolit hívta meg a restaurálás irányítására, aki ekkor a milánói Brera munkatársaként már világhírű szakember volt. Mint egyszer nyilatkozta: „Nem hiába áll (a magyar műemlékvédelem) élén olyan kiváló férfi, mint Gerevich Tibor, akinek működését és nevét nálunk, egész Olaszországban ismerik." ⁴ A téma legtöbb publikációját az Erényeket restauráló Wierdl Zsuzsannától olvashatjuk.⁵

Jelen írás fókuszában az áll, hogy végül hogyan oldották meg ezeknek a felfedezett tereknek a romkonzerválását, kiépítését, bemutathatóságát. Mi a teendő akkor, ha a semmiből előkerülnek olyan középkori terek, amelyeknek boltozata már nincs meg, de minden más igen? Rekonstruáljunk stilizálóan? Nem lenne lehetetlen lépés, elvégre az 1930-as években még a két világháború közötti stilizálás sem volt elvetendő. 

A helyreállítás egyszerre mutatta fel a rekonstrukció legtisztább típusát, az anastylosis-t (eredeti kövek összeillesztésével történő rehabilitáció) a kápolna visszaépítése esetében, mindeközben a déli lakótornynál konkrétan látszó vasbeton födémet építettek a modern kor érzékeltetésére, ami hatalmas kontrasztot jelentett: az Karta és bő 30 évvel létrejötte előtt már a Velencei karta elvei csaptak itt össze.

A kápolna kiegészítése az egyik legtárgyaltabb témája az 1930-as évek műemlékvédelmének. Az épületnek sem a boltozati rendszere, sem a szentélye nem maradt fenn, viszont a betemetett térben a bedöntött boltozat elemei szép lassan előkerültek az ásatás során. Gerevich Tibor ragaszkodott ahhoz, hogy a kápolna hiányzó részei modern formában egészüljenek ki. Csakhogy a helyszín későbbi építésvezetője, Várnai Dezső egyre több olyan részletet talált meg, amivel Lux Kálmánnal együtt meg tudták győzni Gerevichet arról, hogy a kápolna tömege és bizonyos részletei igenis visszaépíthetőek lennének egész hitelesen. A felújítás tervezője Lux Kálmán volt, de Várnai Dezső helyszíni felmérései és felfedezései fokozatosan épültek be Lux terveibe, akinek még kezdetben historizáló elképzelései is voltak a kápolna újraépítését illetően.

 Az ásatások közben bekövetkezett „meglepetések" miatti tervváltozások egyik legreprezentatívabb példája a rózsaablak 1:1-es, anastylosis-szal összeállított rekonstrukciója volt.⁶ Egy 1935. október 21-én írt bejegyzésben írt arról Várnai, hogy megtalálta a rózsaablak eddig hiányzó középső részét is az oszlopbázisokkal együtt, így a többi fellelt részlet birtokában meg tudta győzni Gerevichet, hogy a homlokzat dísze lehet maga az eredeti rózsaablak.⁷

Elindult tulajdonképpen egy puzzle. Kulcskérdés volt például az arcus triumphalis, a templom diadalívének összállítása, melynek eredményével tulajdonképpen az egész kápolnatest tömege kikövetkeztethető lehetett.  A fellelt darabokat kezdetben a homokban állították össze. 1936-ban már fa mintaívre rakosgatták a megtalált ívkövek darabjait. Minél több kődarab összeállítása a középkori kivitelezés esetlegességei, apróbb hibái miatt volt sorsdöntő. A bordaköveken található, ornamentális díszítés alapján össze tudták illeszteni a kápolna egymástól nagyon különböző helyen fellelt bordaköveit is 1936. júliusára.

A mintaívek után, a kivitelezés során végül a bordaköveket vasbeton bordákból kilógó vasfoglalatokra rögzítették.⁸ „…rejtett vasbetonkonstrukciókat alkalmaztunk, amelyekbe az eredetükben tartó szerepre hivatott alkatrészeket beerősítettük. Ezt tettük a diadalív oszolpfőivel is, mert az volt a feltevésünk, hogy az oszloptörzsek előkerülhetnek még, s akkor különösebb kiváltó művelet nélkül azokat a megfelelő oszlopfők alá elhelyezhetjük."⁹

A hiányzó boltmezőket, boltíveket külön erre a projektre gyártott, jó minőségű, az iratokban olykor „csengő" vagy „műemlékes" téglának említett textúrával egészítették ki, hogy a néző értse: mi eredeti és mi nem. A rejtett vasbetont ekkor már szerte Európában használták műemléki helyreállításokhoz, kezdve a messinai földrengés okozta súlyos károk orvoslásához, egészen az ókori emlékek részleges helyreállításáig. Az Athéni Karta kifejezetten támogatta ezt az eljárást. Nikolaos Balanos athéni és Arthur Evans krétai munkái is bebizonyították ekkorra, hogy egy olyan eljárásról van szó, mely viszonylag gyors és oclsó. Mellette szólt tűzállósága és – akkoriban még tévesen vélt – tartóssága is. Ez főként sajnos a mediterrán klímára volt értendő.

Az esztergomi rejtett vasbetonnal történő visszaépítés azért volt előremutató és jobb megoldás, mert a vasbeton szerkezetet védte még ráadásként egy nyeregtető is. A kápolna tömegét a lombard középkori téglaépítészetre emlékeztető, de mégis teljesen sík felületű, neutrális tömeggel egészítették ki. Ez a megoldás nem historizált, de anyaga nem is volt konfrontálóan elütő az alsó részeken látható eredeti kőarchitektúrától.

Ezzel totálisan ellentétes dolog történt a déli lakótorony helyreállítása esetében. Míg Lux és Várnai meg tudta győzni Gerevichet arról, hogy rekonstruálni lehet a kápolna boltozatrendszerét, addig a déli lakótorony helyiségeinek esetében ez már nem volt opció.

Lux Kálmánnak és Gézának is fennmaradtak eszményi rekonstrukciós tervei a torony kiegészítésére, ám minden ötlet csak papíron maradt meg, elég faragvány (és hát szint) nem állt rendelkezésre, így Gerevich eddig is hangoztatott akarata végre érvényesülhetett a modern összkép megszületéséhez. Gerevich hitt abban, hogy a korszerű anyagok a műemlékek segítségére lehetnek, azok megfelelő szilárdságot nyújthatnak a megőrzendő értékek számára, mindemellett a néző fejében is rendszerezik, hogy mely részt láthatták, tapinthatták több száz évvel ezelőtt élt felmenőink is. A laikus fantáziájának megálljt tud parancsolni a beton hideg esztétikája, és üzen arról, hogy a torony lefedése eredetileg teljesen más volt és akár tovább is folytatódhatott a fejük felett. Ezért döntött hát Lux Kálmán egy bordás vasbeton födém kidolgozása mellett, amelyet több helyen természetes fényt beengedő luxfer prizmákkal nyitottak meg.

„Az esztergomi királyi palota erények-termében a XVI. századvégi ostrom alkalmával bedőlt s tönkrement boltozatot nem pótoltuk, mert szerkezetére nézve nem maradtak kellő kiindulási pontok, hanem a betonba ágyazott, modern, lapos üvegfedést alkalmaztuk, mintegy muzeális vitrint, melyben az eredeti falrészeket és freskókat megőriztük."¹⁰

A vasbeton ennyire direkt módon történő szemléltetése már az 1964-es Velencei Karta szemléletét előzi meg, mely a modern technológiák láthatóságát kezdeményezi. Az Athéni Karta azonban kifejezetten ellenezte ezt a megjelenést, habár volt már ilyenre példa a paviai katedrális bővítése esetében.¹¹ Mint arról már egy korábbi cikkben szó volt, Lux Kálmán jóval Gerevich Tibor kinevezése előtt, 1915-ben is egy nyers vasbeton födémmel egészítette ki a Salamon-torony legfelső szintjét a modern kor vizuális érzékeltetésére, így nem kizárólag Gereviché lehetett a szándék egy ilyen eljárásra.

Az esztergomi helyreállítás módszereiről, historizáló skicceiről, megoldásairól, történetéről rengeteget lehetne még írni, jelen írás csak a két módszer ellentétének érdekességét akarta feleleveníteni. Természetesen a vasbeton födém már a kezdetektől beázott a magyar hőingadozásnak is köszönhetően, tartós megoldásnak így nem bizonyult. A kápolna sem volt mindenben hibátlan, de jóval kevesebb gond adódott a kettős védelemmel. Egy arany középutat prezentált, melyből jelen korunk is tanulhatna a szélsőségek közötti vitatkozás helyett.

Az esztergomi vár jelenünkben már más képet mutat, azóta számos átalakuláson esett keresztül. Kápolnája azonban kívülről őrzi még az 1930-as évek esztétikáját. A vár jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeumhoz tartozik, 2020-ban felvetődött, hogy a tulajdonjog az Esztergom-Budapesti Egyházmegyére szállna. Bármi is legyen a jövő, a középkori részek védelmén túl érdemes tiszteletben tartani azt is, hogy ezen 1930-as évekbeli munka már a 20. századi műemlékeink közé is tartozik.

Pleskovics Viola

1 Alexa Kálmán: Az esztergomi vár feltárása, MÉM MDK, Tudományos Irattár, ltsz K. 633

2 „A munkák programját úgy kell megállapítanunk, hogy a Hercegprímás úr őeminentiája által kifejezett amaz óhaj is teljesüljön, hogy az esztergomi vár a biztosítási és feltárási munkák révén nagy művészettörténeti jelentőségével és érdekességével kidomborítassék.", Alexa Kálmán: Az esztergomi vár feltárása, MÉM MDK, Tudományos Irattár, ltsz K. 633

3 MÉM MDK, Tudományos Irattár, MOB iratok 1682/255/2

4  Pellicioli, a világ leghiresebb freskórestaurátora, In: Nemzeti Ujság, 27. évfolyam, 212.sz.

5 Például, Prokopp Mária, Vukov Konstantin, Wierdl Zsuzsanna: Botticelli., Az erények nyomában, Studiolo, 2009.

6 MÉM MDK, Tudományos Irattár, ltsz. 1682/244

7 MÉM MDK, Tudományos Irattár, ltsz. K. 841/10

8 MÉM MDK, Fotótár. ltsz. 14334

9 Lux Géza: Az esztergomi ásatások építészi feladatai, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Bp., 1942. 4.o.

10 Gerevich Tibor: Műemlékeink védelme, in: Szépművészet 1943/1.sz., 3.p.

11 Jukka Jokilehto: History of Architectural Conservation, The Contribution of English, French, German and Italian Thought towards an International Approach to the Conservation of Cultural Property, (England, University of York, 2005), 355.o.

A cikk és Lux Kálmán építészetének kutatása az NKA támogatásával jöhetett létre.