Agria Park – Élmény Eger szívében

...szóval, ahová mi bemegyünk: a Pláza. Lehetetlen nem gondolni az országos botrányt kavart kecskeméti Malom Centerre, vagy pl. az Aréna Plázára. Talán ezúttal mégis inkább nézzük meg mi is történt Egerben. Dely György írása az Agrai Parkról.

Ez is kész, mondhatnánk. De talán érdekli a nagyérdeműt ennek az új ténynek néhány aspektusa. Mert mi is az, ami született? Az a hely, ami mindig oly sok méltatlankodás között születik, „ami nélkül a hollandok megvannak", de ahova mi, félretéve az intellektuális finnyogást, ami vidéken amúgy sem szokás, a karvalytőke ellen táplált ősmagyar viszolygásunkat, ami viszont vidéken nagyon is szokás..., szóval, ahová mi bemegyünk: a Pláza. Lehetetlen nem gondolni az országos botrányt kavart kecskeméti Malom Centerre, vagy pl. az Aréna Plázára. Talán ezúttal mégis inkább nézzük meg mi is történt Egerben.

1. A HELYSZÍNRŐL

A 19. század végéig beépítetlen terület volt itt, a város nyugati szélén, ami vásártérként funkcionált; az egykor a mainál még nagyobb kiterjedésű részen országos vásárokat tudtak rendezni. A tér fokozatos beépítése a 1800-as évek végén kezdődött el, a Dohánygyár épületeinek idetelepítésével. A szivargyártásnak errefelé hagyományai nem voltak, de a szőlőkben pusztító 1890-es filoxéria-járvány nyomán Grónay Sándor polgármester maga kérvényezte a dohánygyár Egerbe telepítését azért, hogy a szőlészet-borászat problémái ellenére biztosítani tudja a városlakók megélhetését.

Az első ütemben épült fel a kapuslak, az igazgatói épület, a gyártmányraktár és egy további melléképület. A második ciklusban épült meg a gyártási épület, a bonyolult ácsszerkezetű nyersdohány-raktár, a szivattyúház és a tetszetős, arányos víztorony. Helyükre kerültek a belső járdák, a légfűtési és szellőző berendezések, a vízvezeték, az iparvágány, a házitelefon. A második ciklus építési munkái 1897. szeptember 23-án befejeződtek.

Az 1950-es években nagyarányú gépesítési hullám indult el, és a szaporodó gépek további termelési területeket igényeltek. Elsőként 1953-ban megkezdődött az emeletráépítés a gyártási épület északi és déli szárnyaira. Az emeletráépítéssel az öltözők is helyet kaptak, megindult egy sor szociális célú beruházás, a portalanító berendezés felszerelése, az óvoda és az étterem bővítése. Erre az időre esik az új kazánház alapjainak lerakása is. 1956-ban kezdődött el a mai 60 méter hosszú, 15 méter széles, háromszintes gyártási-előkészítési részleg építése, s ezzel folytatódott a cigaretta-előkészítés erőteljes fejlesztése.

Az amerikai Philip Morris jóvoltából 1978-tól Egerben gyártani kezdték a világ vezető márkájának számító Marlboro cigarettát, ebben az évben fejeződött be egy jelentős szociális beruházás – átadták a 850 főt kiszolgáló öltöző-fürdő épületet, majd néhány év múlva átadták rendeltetésének az óvodát, bölcsődét, konferenciatermet, konyhát és éttermet befogadó szociális épületet. A privatizációt megelőző időszak utolsó nagy beruházása az 1987–1989 között felhúzott négyszintes ún. filtergyártási épület volt, melynek legfelső szintjén a filtergyártás technológiai termei, a harmadik szinten a filterraktár, az első és második szinten a karbantartó műhelyek, a targoncagarázs és a műszaki raktár egy része kaptak helyet.

A gyártelepet – fennállásának több mint 100 éve alatt – körbevette a város. A nyugati oldalán elterülő Hajdúhegy családi házakkal népesült be, a raktárak mentén kiépült az új négysávos belső elkerülő út, a város talán legforgalmasabb útja, népes közintézmények költöztek a szomszédságába, mint pl. az általános iskola, a bíróság, a börtön, üzletek, a buszmegálló, egy bank, hivatalok és társas lakóházak nagy számban. A mindenkori tulajdonos működésének utolsó évéig jelentős összegeket fordított a terület karbantartására. A gyárépület Törvényház utcai bejáratát komolyan átformálta a porta- és raktárépület betontömbjét elbújtató fémburkolat. A felújítási munkák kiterjedtek a teljes vízi közmű- és csatornarendszer felújítására, az elektromos hálózat megújítására is. Az új tulajdonos a gyár százéves évfordulójára Kungl György zsolnay-kerámia szökőkútját helyezte el az udvar közepén, az egykori hűtővíz tároló helyén.

A Philip Morris 2004-ben keletebbre telepítette gyártását, dolgozóinak felmondott, a terület üresen maradt.

2. TERVEK ÉS ELŐZMÉNYEK

A terület értékesítésénél a tulajdonrésszel bíró város vezetése meg kívánta határozni a majdani funkciót.

Hosszú bizonytalankodás és ötletelés után kereskedelmi–szórakoztató–kulturális program mellett döntöttek és készíttettek is erre vázlatokat. Az első pályázati kiírás is ezt tartalmazta. A befektetői pályázat győztese, a Wallis Ingatlan Rt. ajánlatában is valami ilyesmi szerepelt. A további tárgyalások és vizsgálatok során egyértelművé vált, hogy a meglévő épületek felhasználásával, a kulturális funkció dominálásával a magántőke az elképzelt megtérülési időt nem érheti el. Az önkormányzat egyetértésével a program egy bevásárlóközpontra, „plázára" változott. Az első tanulmánytervet erre a funkcióra Lázár Ferenc építész (Wing Tervező Iroda) készítette, aki a terveivel – mely a meglévő épületekből sokat felhasznált – megnyerte a városvezetés támogatását, de mint utóbb kiderült, talán pont emiatt, vagy talán az elvártnál kisebb összterület miatt elvesztette megrendelője bizalmát.

A területre vonatkozó régi rendezési terv a dohánygyár funkcióval számolt, ezért szükség volt újra. A szabályozási tervet Koszorú Lajos építész (M-TeamPannon) készítette, a közgyűlés 2006. elején el is fogadta. Miután az épületterv még nem volt kész, biztos, ami biztos, egy Eger szintjén szokatlanul nagy beépítést lehetővé tévő szabályozásra volt szükség, pl. 70%-os beépíthetőség, 18 m építménymagasság, 2,4-es szintterületi mutató.

És itt szükségét érzem egy szubjektív kitérőnek: hol voltak ekkor az egri építészek?, miért nem léptek valamit?! Ez időben kaptunk is az ország több részéről fellépésünkhöz segítséget ajánló támogatási ígéreteket. A magam részéről a kulturális-kereskedelmi funkciót – minél több épület megtartásával – támogathatónak véltem. A tisztán kereskedelmi funkciót nem, de akkor sajnos senki nem tudott megvalósítható jobbat. A városnak pedig sem szellemi, sem gazdasági ereje nincs arra, hogy saját koncepcióját, akár tanulmánytervekkel előkészítve, maga valósítsa meg, de még arra sem, hogy megvárja, amíg erre külső erő bevonásával lehetőség nyílik. Pedig itt, mint kiderült, csak 2–3 évről lett volna szó, hiszen a terület kiválóan alkalmas lenne a jelenleg pályázható Agóra multikulturális központ felépítésére.

A rendezési terv túlságosan sokat megenged, ami ellen a hivatalos bizottsági fórumon észrevételeket tettem; de ekkorra már semmit sem lehetett elérni, a projektet minden párt támogatta. Még egy beavatkozási lehetőségem lehetett volna, amikor a megrendelő – a polgármesterrel egyetértve – megbízott a tervezéssel, de ezt végül is nem vállaltam el, egyrészt bizonytalan voltam abban, hogy ez a nagyberuházás mennyire életteleníti el a belvárosi üzleteket, milyen forgalmi terhelést jelent a belváros közelében, másrészt a helynek ennél jobb funkciót reméltem. Nem tudtam továbbá, hogy a megrendelő mennyire akarja kihasználni az időközben jóváhagyott rendezési terv adta kereteket, és végső soron ekkor még Lázár Ferencet gondoltam tervezőnek és tiszteletben akartam tartani eddigi munkáját. Néhány hónapig még valóban Ő maradt a tervező, majd – gyorsítandó a folyamatot – képbe került a munkát megvalósító tervező stáb.

Ilyen léptékű terv a hatályos rendeletek szerint központi tervtanács elé tartozik. Eger Megyei Jogú Város önkormányzati rendelete szerint viszont konzultációs jelleggel a helyi építészeti tervtanács is megtárgyalja, javaslatot téve a tervezőnek, illetve sok esetben (pl. rendezési tervek) az önkormányzat felé. A központi tervtanács véleményét nem ismerem, de a helyi tervtanácsét, ahol a terv kétszer is szerepelt – annak levezető elnökeként – már igen.

A tervezők – különös tekintettel Schön József és Szerdahelyi László felelős tervezők együttműködésére – konstruktív hozzáállása folytán a tervtanács – és benne különösen Thoma Emőke, Bodonyi Csaba, Cséfalvay Gyula, Kormos Gyula építészek, mint tagok és Erő Zoltán építész mint opponens – rendkívül sokat tudott módosíttatni (hitem szerint javíttatni) a terven. Az észrevételek főként a meglévő épületek egy részének megtartására, funkcionális átalakítására, a belső kert használatára, az univerzális „pláza"-design helyett egy egribb megjelenés tervezésére vonatkoztak. Ezeket a javaslatokat Schön József és a tervező stáb nem egyszer még a megrendelő ellenében is magévá tette és meg is valósította.

3. A BEÉPÍTÉS

A beépítés sikerrel felel meg az igen sokrétű követelményrendszernek. Megőrzi, sőt kiemeli a helyi védettségre javasolt víztornyot. Megőrzi és részben integrálja
a Törvényház utca felőli értékes irodaépületet és a Vörösmarty utca több lépcsőben megvalósult térfalát. Így a két utca részben az eredeti képét, részben az új beépítést mutatja. Megnyitja az eddig a városlakóktól elzárt belső ősfás parkot. Így egy városias, kertes, szinte nőtt szövet jön létre a belső, védett zöldterülettel. A Dr. Nagy János utcánál – ahol korábban a dohánygyár ipari és konferencia része állt, mely egyáltalán nem volt harmóniában a történeti utcabeépítéssel, most lelépcsőzött, hátrahúzott épülettömeg épült a fasor megtartásával, sőt megkettőzésével. Az egyetlen homlokzat a keleti, belső átjáró útra néző, mely kendőzetlenül mutatja meg az épület nagyságát, de ez egyrészt oly keskeny, hogy szinte beláthatatlan, másrészt ez előtt állnak a tömb legnagyobb épületei (pl. bíróság, iskola, bank) és jótékonyan betakarják.

Könnyebb feladat volt, és a terv sikerrel meg is felelt a rendezési tervi követelményeknek, ami kb. 54%-os beépítést és 12,3 m-es átlag építménymagasságot jelent. A gépkocsiforgalom kellően osztott, külön gazdasági megközelítéssel – ami ráadásul zárt teherfogadó területtel rendelkezik, és külön logikusan szervezett, egyszerű, átlátható vásárlói megközelítéssel.

4. A FUNKCIÓ

Egy „L" alakban kialakított bevásárló-utcájú, kétszintes bevásárló és szórakoztató (mozi) funkciójú „pláza", a pincében egy kb. 500 állásos mélygarázzsal ~35000 m²-en megvalósítva. A gyalogos főbejárat a városközponthoz legközelebbi, Törvényház utcai oldal felé fordul. Ezen túl még két bejáraton, a víztoronynál lévő felső udvari, illetve a Vörösmarty utcai buszmegállónál, a két megmaradó épületet összekötő új épületnél kialakított utcai bejáraton keresztül közelíthető meg gyalogosan. A belső kialakítás nagyjából a már kialakult standard szerinti, azzal, hogy jó átlátható, kényelmes és természetesen azzal, hogy van egy védett barátságos belső udvara. A terv többlet-értéke a meglévő épületek értelmes felhasználása.

A régi és új épületek alkotta beépítés igen sokrétű funkció befogadására alkalmas. A változó méretű és funkciójú kereskedelmi egységek mellett szórakoztatás, mozi, vendéglátás található a főépületben. A megmaradó épületek közül az igazgatási épületben iroda, az „M" és „U" épületben iroda és raktározás, a „V" épületben pedig a helyi specialitások, borok méltó bemutatása, a Dohánygyár Múzeum, illetve éttermek, bárok használják ki a kovácsolt-vas oszlopok és fafödém szerkezetek által biztosított speciális hangulatot, a földszinten pedig játékterem kap helyet.

A víztorony tövében étterem, kávézó-cukrászda, illetve a parkban még játszótér, szabadtéri színpad, a hűs árnyékot biztosító fák alatt kerti bútorok teszik aktív pihenésre alkalmassá ezt a természeti környezetet a város szívében.

5. ÉPÜLETSZERKEZETEK

A szokásos bevásárlóközponti előre gyártott vasbeton pilléreken előre gyártott vasbeton rövid főtartók, azokon 16 m fesztávolságú, szintén előre gyártott TT panelek; merevítő monolit vasbeton lépcsőházi, lift és merevítő falakkal. Az épület belső rendjét meghatározó bevásárló-utcához, illetve mélyszinti parkolóhoz igazított szerkezeti raszterhálója 7,5×16 m-es. Helyenként a terheléstől függően (pl. a földdel fedett részben) monolit vasbeton födémek, bővített pillérosztással.

6. ÉPÍTÉSZETI ESZKÖZTÁR

Mondhatnák tehát, a válasz olyan mint a kérdésfelvetés maga, de nem mondjuk.
Az épületet tágabb kontextusában vizsgálva ugyanis árnyaltabb megállapítások szükségesek. Az épület telepítéséről szóltam. Erénye, hogy t.i. a védett fákkal büszkélkedő parkot nem csupán életben, de érvényben hagyja, már az egészen korai koncepcióból örökölt sajátosság. A védendő víztoronyhoz való kapcsolódás
a műemlékvédelem és az építész szakma közötti skizofrén viszony őszinte vetülete, és mint ilyen, szintén értékelendő. A Vörösmarty úti raktározási épületek integrálása valóban sikeres: külső térfalként mementó, a belsőben való megjelenése viszonyítási pont.

A további telekhatárok felé – dr. Nagy János utca – Kracker köz – azután az épület saját logikája szerint terjeszkedhet, de ez a lehetőségeket és adottságokat szem előtt tartó megoldást eredményez. Az alaprajzi kontúr és a tömeg viszonya a tervezési folyamat töredezettségéről árulkodik, az íves formák tömegben való folytatása hiányzik, ez azonban a telek fekvése miatt kevéssé érzékelhető. Az előre gyártott szerkezet és az alaprajzi elrendezés feszültségét a burkolatok, fa- és kőburkolatú álló falpanelek játékossága takarja jótékonyan. A műfajból eredő csomagolások szintjén megoldódó homlokzati klisék határmezsgyéjén vagyunk, de a veszély elhárul. A finom vizuális sokkolást kimondott örömmel fogadjuk, nem felejtvén természetesen: plázában vagyunk.

A belső kialakítás megegyezik a szokásos bevásárlóközpont-dizájnnal: burkolatok, nyílászárók, álmennyezetek, mozgólépcsők, feliratok stb. egy kész, kiforrott eszköztár elemei. Talán itt is azt tudnám kiemelni, hogy az egész jól átlátható – még én sem tévedek el – a kétszintes légterek átlagosnál nagyobb területe még szinte barátságossá is teszi, ha – legalábbis engem itt is, mint máshol – nem nyomasztana folyamatosan a friss levegő hiánya.

7. ZÁRÁS

Kissé bajban vagyok így a végére, mert a mai folyóirat-építészetet nehezen értem és általában nem is tetszik, bár folyamatosan, a központi tervtanács tagjaként edződöm. A plázák meg pláne távol állnak tőlem; barátságtalanok, harsányak, túl nagyok, bonyolultak, ha muszáj odamennem általában eltévedek, nyomaszt a zártságuk, az, hogy kifelé nincs semmihez kapcsolatuk – tehát ez nem az én világom. Építészként mégis azt kell mondjam, ezzel az épülettel a tervezőgárda egyfajta általános értelemben is komoly építészeti minőséget teremtett meg városunkban és ekkor ne is beszéljünk a szokásos plázaszínvonalról. A város polgáraként pedig – bár sajnálom, hogy itt nem pl. egy kulturális központ jött létre – látom, hogy a város befogadta ezt az épületet. Egyelőre különösebb forgalmi problémák nincsenek, mégha a beruházó az épülettel még nem is érte el az általa elvárt forgalomnagyságot. A belváros üzletei pedig nem haltak ki, bár kétségtelen némi forgalomcsökkenés, de reményeink szerint ez csak időszakos: bízzunk a jobb jövőben!

Dely György