Építészlátvány - látványépítészet

"Az elmúlt időszakban több hazai beruházás keretében is felmerült, hogy az induló látványtervek és a megépült, vagy építés előtt álló épület építészeti színvonala köszönő viszonyban sincsenek egymással. Egy óriási manipuláció áldozatai vagyunk mindannyian. Kinek a felelőssége ez és mennyiben? Miért felelős a tervező, és miért felelős az eszköz, amit használ?" Borsay Attila írása.

A minap láttam a legnépszerűbb video megosztó portálon egy interjút David Chipperfield angol építésszel. Ő arról beszél ott hosszasan, hogy az építészet és a világ általános digitalizálódásával egy olyan eszközt fejlesztettünk ki, amelyet aztán a fejünkhöz tartunk, mint egy öngyilkos fegyvert. Korábban egy ceruzarajz esetén senki nem várta el, hogy az épület végső képe úgy nézzen ki, mint az előzetesen bemutatott kézi rajzok, skiccek. Ma a megbízók különböző tervpályázatokon már az alkotási folyamat legelején fotórealisztikus látványterveket várnak el a tervezőktől akkor, amikor még további 3-4 év tervezési munka van a tervek teljes és részletes kidolgozásáig. A megrendelők ezzel gyakorlatilag homlokzati ötletversenyre késztetik az építészeket az épülettervezés helyett. Vagyis nem érdekli őket a terv, a struktúra, csak a látvány. Ez baj, mondja Chipperfield. Mert a számítógép egy hasznos eszköz, de a kontrollálatlan használat ilyen módon veszélyeket hordoz. Olyan épületvázlatok születnek, születhetnek, amelyek mögött nincsen valós tartalom.

Mesteriskolások voltunk és még élt Janáky Pista, aki rendszeresen és nagyon határozottan kikelt a gépi rajzok (értsd számítógépes látványtervek) lélektelensége ellen. Azt mondta, hogy a mai fiatalok nem házakat terveznek, hanem látványokat készítenek. Ez baj, mondta Pista. Mert a számítógép által generált képek, látványok soha nem adhatják vissza annak az adott épületnek a szépségét, esztétikáját, harmóniáját, puhaságát, lágyságát. A gép mint eszköz a legfejlettebb programokkal sem képes arra, amire egy ceruzarajz talán a múlt században még képest volt - érzelemmel megtölteni azt. Mindig is létezni fog egyfajta távolság a gépi képek és a valóság között, mert az előbbi nem képes hangulatokat ábrázolni, csak egyfajta mesterséges víziót, amelyen megjelenik a tervezett objektum. Talán ezért is vonzódott annyira Pista a kézi rajzoláshoz, annak megfoghatatlan erejéhez.

Ez a két gondolat az itthoni viszonyaink kapcsán jutott eszembe két aktuális projekttel kapcsolatban. Az elmúlt időszakban több hazai beruházás keretében is felmerült, hogy az induló látványtervek és a megépült, vagy építés előtt álló épület építészeti színvonala köszönő viszonyban sincsenek egymással. Egy óriási manipuláció áldozatai vagyunk mindannyian. Kinek a felelőssége ez és mennyiben? Miért felelős a tervező, és miért felelős az eszköz, amit használ? Miért készülnek olyan látványtervek, amelyek a megrendelő, a köz, a politika kiszolgálására tökéletesek, de a valóságtól messze, teljesen elrugaszkodottak? Kinek jó ez? Az építészet ügyének, az építészeknek jó ez vajon? És miért történnek ilyenek, hova vezet ez? Milyen jövő előtt állunk szakmailag, ha ez általánossá válik? Létrejött, létrejön egy virtuális építészeti kultúra akkor, amikor az építészet ügye hazánkban évtizedek óta a mélyponton, a teljes érdektelenség övezi mindenhonnan. Tömegével épülnek az országban olyan házak, amelyek látványterve szép, a valóság azonban érdektelen. Nem ennek fordítottja lenne az elérendő cél?

Hosszú évek mélyrepülését követően egy dinamikus bővülés előtt álló építőipar és a társadalom számára fontos lenne, hogy a magyar építésztársadalom megfogalmazzon egy olyan jövőképet, amely egységbe kovácsolja a szétforgácsolódott erőket és alkalmas az ország újjáépítésére. A virtuális Magyarország helyett építsük fel a modern európai Magyarországot. Látványok helyett épületeket tervezzünk - minőségben. Teendő van bőven.

Borsay Attila, építész