A Red Dot díj nem design Oscar

A Vészabó Noémi körül kialakult ügy kapcsán sajtóvisszhangot kapott fizetős díjak az építészet és a design területén is jelen vannak. Azok az elismerések, amelyek pénzért vásárolhatóak, sokkal kevésbé a szakmai teljesítményről, mint inkább a médiavisszhangról szólnak Smiló Dávid szerint, aki a szakmai média felelősségére hívja fel a figyelmet véleménycikkében. 

A Német Formatervezési Tanács ICONIC díját elnyerni 2850 Euro, egy egyszerű selection kategóriája ugyanennek a díjnak 1850 Euro. A Red Dot Awardot, amit design Oscarként tart számon a hazai sajtó, hasonlóképpen több csomagban lehet megvenni és a teljes csomag 5995 Euro. Ezért már jelentős mennyiségű marketing megjelenés is jár, trófeát kap a nyertes, valamint részt vehet a kiállításon, amit maga a Red Dot szervez.

Fontos, hogy ezek nem nevezési díjak. Az egy másik műfaj, hogy bizonyos díjakra pár száz eurós áron lehet nevezni. Mint például a Dezeen Awardra, amely az egyik legolvasottabb brit online építészeti és design lapnak, a Dezeennek a saját díja. Erre az ember a nevezési díj fejében nevez és várja a zsűri döntését. Az olyan díjak esetében azonban, mint például a Red Dot, az Iconic Awards, az IF Design Award, a Europe 40 under 40, vagy régiónkban a BIGSEE, már a selection kategóriába való bekerülés, illetve a győzelem után keletkeznek fizetendő összegek. Persze csak ha a győztes kívánja kommunikálni is, hogy nyert. Ha nem akarja kommunikálni és így nem fizet, akkor vagy nem nyer, vagy csak szimplán nem említheti meg hogy nyert. De különböző díjaknál változó, hogy miként szankcionálják a győztest, ha mégsem kér a győzelemből.

Ezek a díjak ugyanis úgy működnek, hogy szervező csapataik szemlézik a jelentősebb design és építészeti orgánumokat, és aki az adott évben szerepelt valamely munkájával nemzetközi online sajtótermékekben, annak rendszerint küldenek egy felkérő emailt, hogy szerintük érdemes nevezned az adott munkáddal az ő általuk képviselt díjra. Ebben a levélben pedig már általában egyértelmű, hogyha fizetsz, nyerhetsz is. Kivételt képez a néhány komolyabb múltra visszatekintő német díj, mint például a Red Dot is, amely már oly beágyazott az európai ipari formatervezés és branding világban, hogy nincs szükségük arra, hogy ők keressék az ügyfeleiket. De ez a végeredményen nem változtat. A piaci modell lényege, hogy a díjat adó intézmény modellje kötött ahhoz, hogy díjakat adjon.

A zsűri folyamat persze nem színjáték, de azért fontos hangsúlyozni, hogy a fent említett működési okokból kifolyólag ezek a szervezetek meglehetősen bőkezűen bánnak a díjak osztásával.

Ezzel persze nem szeretném lebecsülni annak a tényét, hogy valaki a nemzetközi sajtóban annyira feltűnő lesz, hogy emiatt valamely fentebb is említett díj látókörébe kerül, és egyébként azt sem, hogy van annyi profitja, hogy abból milliókat költsön ilyen díjakra. Egy Kft. ügyvezetőjeként ez szerintem szintén elismerésre érdemes, de fontos hangsúlyozni, hogy ezek alapvetően marketing eszközök, nem pedig szakmai díjak, és legfőképpen nem design vagy építészeti Oscar-díjak.

A céljuk az, hogy fejlett ipari környezettel megáldott országok design és ipari termékeit a megrendelők irányába felértékeljék. Pont ahogyan ezt teszi egy hirdetés egy lapban, vagy egy online marketing kampány. A Red Dot és társai annyit tesznek hozzá a képlethez, hogy a "szakmai szervezet" szerepét játszák el ebben a reklámfolyamatban. Pontosan úgy, mint Kovács Béla mosógépszerelő, aki a megfelelő vízlágyítót ajánlja nekünk.

Marketing- és hírdömping van. A hazai stúdiók is érzik a kényszerét annak, hogy az ügyfelek eléréséhez folyamatos szakmai sikereket kell produkálni és kommunikálniuk. És ezt jól is teszik. De ennek a produkálásnak sajnos a legegyszerűbb módja a fentebb is említett díjak vásárlása. Mert az viszont igaz, hogy egy nemzetközi szaklap, egy biennále, esetleg egy világszinten elismert egyetem vagy múzeum látókörébe bekerülni, az nem történik meg egy egyszeri bankszámla átutalással.

Ezek nehezen elérhető célok, mert olyan kapcsolatok kiépítésébe vetett munka szükséges hozzá, aminél bizonyos esetben tényleg olcsóbb kifizetni pár millió forintot, az egyébként főleg magáncégként működő, de néha hivatalosnak tűnő szervezeteknek.

Ezek a cégek ugyanis játszanak a hivatalosság látszatára. Mint például a Europe 40 under 40 díj, amelyről neve okán, valamint az Uniós zászló alkalmazása okán könnyen elhihető, hogy az Európai Unió díja fiatal építészeknek. De nem az. Ezt egy amerikai Chicago Atheneum nevezetű, egyébként magáncég adja, elsősorban azt a hullámot meglovagolva, hogy összetéveszthetőek a tényleg az Európai Unió által kezelt Mies van der Rohe díjjal. Mondanom sem kell, hogy a Europe 40 under 40 díjért fizetni kell, a Mies van der Rohe díjért meg nem.

Ez a szöveg nem azok ellen szól, akik valaha vettek ilyen díjat vagy akár bármilyen excelence helyezést értek el rajtuk, az alapkategóriás díjon túl. Ez a szöveg csak arra próbálja meg felhívni a figyelmet, hogy amíg a magyar design és építészet teljesítményének mérése ezen díjakon keresztül fog történni, és a sajtó minden ilyen díjról tényleg azzal a szalagcímmel számol majd be, hogy ezek a díjak a design vagy az építészet "Oscar-díjai", akkor addig csak ámítjuk magunkat, hogy a hazai építészet és design érdemi sikereket ér el, illetve beárnyékoljuk a valós eredményeket, amelyből ráadásul szintén egyre több van idehaza.

Az Urba, Gutowski Robert és a RAPA sikerei a Dezeen Awardon, vagy az, hogy az AU Workshop építészetét bemutató első kiadvány a Prágai ViPer Gallery gondozásában jelent meg, és szintén az AU Workshop szereplése az Oslói Építészeti Triennálén, vagy az, hogy a GUBAHÁMORI építésziroda a Lengyel pavilonban állított ki a 17. Velencei Építészeti Biennálén más neves irodákkal együtt, vagy Hartvig Dániel és Kálna Dávid barcelonai sikere, és az, hogy most Gedeon Tekla, Schneider Ákos, Hulesch Máté és Hámori Péter a Lisszaboni Építészeti Triennálén fog szerepelni, azok szintén komoly szakmai sikerek. Ha ezeket nem tudjuk szétválasztani a megvehető fizetős marketing kommunikációs célokat szolgáló díjaktól, akkor ezek a teljesítmények nem fognak érdemben emelni a hazai építészet színvonalán.

Azt gondolom, minden hazai sajtótermék, és különös tekintettel építészeti szaklap, komoly felelőssége, hogy ne csapja be a szakmát és az olvasókat azzal, hogy nem tesz különbséget valódi szakmai eredmény és marketing eszközök között.

Smiló Dávid