Étterem kilátással - Oxygen Restro

A Pongrác-tető régóta kedvelt turisztikai cél a Gyergyói havasok rengetegében, ezen felül Székelyföld határát is jelképezi. Mindezt figyelembe véve épült meg a tetőn az Oxygen Restro, mely igyekszik a környezet struktúrájába simulni, és az évek alatt kialakuló igényeknek eleget tenni.

A Pongrác tető ikonikus kapu, átjáró Székelyföld, Erdély legkeletibb határainál. A tárgyalt épület mélyebb megértéséhez fontos a környezetét is bemutatni röviden. A Keleti Kárpátokat átszelő hágó régóta kiaknázatlan turisztikai helyként nyűgözte le önmagában is az arra járó utazót. Gyakran megálltak itt eddig is a kelet fele tartó vándorok, hogy még egy utolsó pillantást vessenek a Gyergyói medence békés hegyek koszorúzta fennsíkja fele, mielőtt a Gyergyói havasok vonulatai közé tűnne kígyózó útjuk. Vagy épp a Székelyföldre keletről érkező utasok pillanthatták itt meg végre a helyet, amerre tartanak: emberek lakta, fél megyényi mikrouniverzumot, melyen megpihenhetett végre a szem a sok kanyar és sziklaszirt után, noha még fél órányi autóút van hátra a következő településig.

Évek óta próbáltak már e helyen különböző árusok portékájukkal a figyelem középpontjába kerülni, egyesek örömére, mások fejcsóválására. Ugyanis e helyen az emberi jelenlét tiszteletet parancsol. Nem illik megszentségteleníteni a fenyvesek csendjét. Ebben a környezetben született meg az a befektetői igény, hogy megmozduljon az építész ceruzája, de csak olyant vázoljon fel, ami többet mond a hely csendjénél. Épített környezet diktálta elvárásokat csak a távolabbi települések helyi építészete diktál, ezért látszólag szabadabban értelmezhető a téma, viszont a viszonylag érintetlen tájban éppen ezért jóval megfontoltabban kellett megközelíteni a feladatot. Ezt a kihívást és bizalmat kapta Nagy Árpád fiatal építész, aki merész, de érzékeny vonalvezetésével nyúlt a tájhoz.

A tervezés fő vezérelve az volt, hogy mindenképp olyan épülettest alakuljon ki, ami nem elvesz, hanem hozzáad a hely minőségéhez. Ugyanakkor szerényen a környező tájra irányítja a figyelmet olyan módon, hogy harmóniát teremtsen ember és a természeti környezet, a táj között. Továbbá nem utolsó szempont, hogy a vendéglőnek meglegyen a szükséges vonzereje.

Az épület formavilága mintha örökölt volna a környező hegyek, sziklák, fenyők formáiból, noha az építész az összekapcsolt tipizált épület-elemekkel csupán formai játékosságot és egyszerűbb kivitelezhetőséget kívánt megjeleníteni saját bevallása szerint. Maga az épület is egy hegyoldalon helyezkedik el. Részben onnan vétetett: anyagszerűségében fellelhető a hagyományos-, a helyi mesterségeknek kenyeret adó anyaghasználat, a környező hegyek adta ősi alapanyag: a fenyőfa. Ezek mellett viszont megtalálható a hagyományoson túlmutató kortárs megközelítés és technológia is. Ilyen például a hatalmas, külvilág fele nyitott, üvegből készült - egy hosszú, és két rövid - homlokzat, melyekben bizonyos szögekben a túloldali fenyves hegyoldal tükröződik, más szögből meg a majd nemsokára szemlélhető tájat ígéri meg a közeledő utas számára.

Esti órákban viszont a belvilágban uralkodó kivilágított faszerkezetek melegsége dominálja az épület karakterét, és csalogatja be az utazót. Az épület észak-dél irányítottságú, a nyugati homlokzat a vendéget a völgy és a túloldali hegyek irányába orientálja, részben meg a Gyergyói medence fele tekint, miközben a keleti homlokzat elvész a neki otthont adó hegyoldalban, menedékként óvva vendégét. A formának ez a medence felé „kíváncsiskodása" erős formai hangsúlyt kap azáltal, hogy alaprajzilag az épület ugyan inkább a hegyvonulatokat szemléli, de a szerkezeti kialakítás, a belső tér és tető tagolása és hajlásszögei már a tágas, távolba tűnő kilátás felé tereli a szemlélő tekintetét.

Az épület maga fizikailag tehát zárt, de vizuálisan teljes mértékben nyitott, transzparens, ezt erősíti az a jelenség is, hogy a belső vendégtér a szabadban is folytatódik, az épület előtt is helyet foglalhatunk, és nem csak közvetlenül szemlélhetjük a tájat a magasságból, hanem annak részévé is válhatunk. A terasz a belső tér meghosszabbítása kíván lenni. E külső és belső terek központi, hangsúlyos eleme a bárpult, mely igen dinamikus formával rendelkezik. Kialakításával is kifele mutat, valamint levegős teret hagy a mellette állók számára, szinte lebeg, ahogy lebegni tűnik belülről maga az épület is. A bútorzat is könnyedségre törekszik.

Hogy a kezdeti célt mennyire sikerült megközelíteni, majd eldönti az utókor. Mindenképp figyelemre méltó, kiegyensúlyozottan bátor, kiemelkedő építészeti elemmel gazdagodott a térség építészeti repertoárja.

Balázs Imre

Szerk.: Vermes Ráhel