Fészkek a kikötő árnyékában

Alapvetően egy ipari és közlekedési zónába beékelődő kis oázisba, a szlovén Koper melletti madárvédelmi rezervátumba tervezett a természethez szorosan kapcsolódó, ugyanakkor izgalmas formavilágú és helyenként még kifelé is kikacsintó objektumokat a Ravnikar-Potokar építész iroda. Bán Dávid írása.

A szlovén kikötőváros, Koper fejlődése során számos átalakuláson ment keresztül. Az ókori település évszázadokon keresztül szigetként állt az Adriai-tenger északi öblében, körülötte pedig élénk kereskedelmi élet alakult ki. A hullámzó történetű város végül az olasz Trieszttel állandóan konkurálva Jugoszlávia egyik legfontosabb kikötőjévé alakult, majd a függetlenné vált Szlovénia számára pedig már elengedhetetlen lett a város gazdasági és közlekedési szerepe. A település kontúrja azonban az elmúlt bő évszázadban jelentősen megváltozott: míg az 1900-as évek elején még lényegében minden irányból víz vette körül, egy évszázaddal később már a part felől nagyjából teljesen feltöltötték a tengeröblöt, Koper lassan összeépült a szárazfölddel. A feltöltött új terület azonban még ma is egyfajta átmeneti zónaként működik, részben a helyét keresi, ahol a sugár irányban a város felé tartó utak közé körutak épültek, amelyek mentén idővel az elővárosokban ismert kereskedelmi- és szolgáltató terület alakult ki, bevásárlóközpontokkal, ipari területekkel, sportpályákkal, raktárakkal, parkolókkal. Néhány helyen zöldterület fejődött, másokra most kerül új építésű lakónegyed.

Ezen a területen egyfajta oázisként maradt meg a mai 122 hektáros Škocjan  természetvédelmi körzet, amely fontos szerepet játszik a vándormadarak életében. A korábbi kereskedővárosban számos só rakatárat működött és ennek hatására egyfajta különleges, magas páratartamú mikroklíma alakult ki a kikötő és a lakott részek között. Egy közel egy kilométer hosszú gáttal az erre hömpölygő két folyócskát ideterelték és azokat elzárva egy lagúna alakult ki. Sajnos az 1980-as években egy újabb folyószabályozás hatására, amikor is egy újabb, nagyszabású területet zártak el és szárítottak ki a későbbi kereskedelmi célokra, a lagúna édes-sós vízösszetétele megváltozott, ezáltal számos madárfaj és –egyed száma jelentősen megcsappant. A már függetlenné vált Szlovéniában azonban számos civil szervezet és szakértő kezdeményezésére sikerült kijárni azt, hogy a vasútvonal, autópálya és a kiszárított területen futó autóút közé beszorult természeti zóna magas fokú védelmet kapjon. A nagyközönség számára figyelemfelkeltő bemutatókat, vezetett túrákat szerveztek, így a terület és annak különleges biodiverzitása, állat- és növényvilága egyre szélesebb körben vált ismertté, egyfajta nemzeti ügy vált a kérdésből. Több nemzetközi állat-, és környezetvédő alap és társaság figyelt fel a körzetre és segített a rezervátum létrehozásában.

A 2000-es évek elején indult meg a terület tudatos és végiggondolt rehabilitációja, a szervezett turizmus kiépítése. Ehhez jelölt és vezetővel végigjárható tanösvényeket létesítettek, illetve pályázatot írtak ki a tájba megfelelően illeszkedő különböző létesítmények megtervezésére. A DOPPS Birdlife Slovenia megrendelésére kiírt tervpályázaton már 2005-ben eredményt hirdettek, majd a nyertes, Ravnikar-Potokar Építész iroda kapta meg a megbízást az építmények végleges megtervezésére és megépítésére, de a szlovén környezetvédelmi minisztérium és Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapjának finanszírozásában elkezdődött fejlesztés csak nemrég fejeződött be.

A tervezési feladat nehézségét a számos irányba való illeszkedés jelentette. Hiszen a rezervátum egyfajta kisebb oázisként ékelődik be az autópályával, vasúttal határolt zóna és a városi terület, valamint a közeli kikötő közé, így mindkét irányban másfajta hátteret kap. Ugyanakkor maga a terület egyfajta, az időből és térből kiragadott elvarázsolt szigetként is értelmezhető, amely saját identitással rendelkezik. Épp ez utóbbi gondolatból indult ki a Robert Potokar, Janez Brežnik, Urša Komac, Špela Kuhar, Ajdin Bajrović, Mateja Šetina, valamint Urša Komac tájépítész alkotta tervezőcsapat. A területre kerülő 14 különböző épített objektum alapvetően az itt kialakított tanösvényen vezeti végig a látogatót. Mindezt természetesen egy fogadóépület nyitja, információs épület követi, majd leginkább a tanösvény mentén elhelyezett különböző tájékoztató és megfigyelő egységek alkotják. Az építmények kialakításának egyik fő szempontja a minél kisebb ökológiai nyomhagyás volt, így nagymértékben törekedtek az újrahasznosított és természetes anyaghasználatra, valamint a hatékony, alacsony energiaigényű gépészet elhelyezésére. Elsődlegesen fát használtak az építkezéshez, amely anyag a természetessége mellett jól illeszkedik a tájképi környezetbe is.

A nagyobb építmények homlokzatán elhelyezett vertikális tartópillérek részben strukturális elemként szolgálnak, ugyanakkor rajzolatában egy fészek hatását keltik. Az építészek egyértelmű célja volt, hogy minél inkább tájba simuló elemeket kívántak elhelyezni, de egyben határozott karaktert, identitást adni a park épített környezetének, egyfajta jelet létrehozni. Olyat, amely nem zavaró momentumként pattan le környezetéről, egyértelműen összhangban van azzal. Akárcsak valami épített fészkek lennének a madárrezervátumban. A henger formájú madármegfigyelő torony pedig fricskaként kacsint hátra a kikötő olajtároló tartájai felé is.  A világos faépítményeket és –burkolatokat időnként látszóbeton elemek egészítik ki, de az összhatásban mindenképpen a visszafogott anyaghasználat jelenik meg, mindezt pedig izgalmas, mégsem tolakodó formavilág teszi teljessé.

Bán Dávid