Francia pavilon – Infinite Places
Milyen szabályok és előírások közé szorulnak ma az építészek? Mit jelent számukra a szabadság? Milyen alternatívái vannak ma az alkotóknak a környezeti és biztonsági kihívások miatt létrejött korlátozások között? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozik a francia pavilon.
A kiállítás a szabad tér (free space) koncepcióját nem csak fizikai, hanem elméleti-filozófiai síkon is értelmezi. Az építészek szabadságával, a kísérletezés lehetőségével, a kreatív megoldásokkal és az épületek olykor meglepő felújításával foglalkozik a pavilon.
A kurátorok szerint manapság új perspektívákban kell gondolkozni, alkalmazkodni kell a változásokhoz, az átalakíthatóságra kell helyezni a hangsúlyt. Szerintük az épületek örökké befejezetlenek, folyamatos transzformáción mennek keresztül, így felmerül a kérdés, hogy egy építésznek épületet vagy inkább (közösségi) teret kellene-e alkotnia?
A pavilon tíz, 1650 és 1977 között épült épület átalakításával kapcsolatos projektet mutat be. Ezek a kezdeményezések bár nagyságban és természetben eltérnek, közös jellemzőjük, hogy választ keresnek napjaink kihívásaira, vakmerő és úttörő alkotások. Bemutatásukra számos eszközt hívnak segítségül az alkotók: makettek, képek, grafikák, térképek és a közreműködők kommentárjai olvashatók és láthatók a pavilonban, valamint a falakra halmozva egy, a projektek helyszíneiről összegyűjtött tárgyak alkotta montázst is megtekinthető.
A kiállítás további része egy leválasztott, kis közösségi tér is, ahol a projektek képviselői tartanak felváltva workshopokat.
Stáblista
kurátor: Nicola Delon, Julien Choppin, Sébastien Eymard- Encore Heureux
07:19
Jó az idei Biennálé! Ezt a kommentárt (átfogó ÉF-es ismertetés hiányában) a francia kiállítás méltatásához fűzöm, egyszerűen mert ennek alkotói sikeres erőfeszítést tettek, ha nem is a jelige, de legalább a pavilonépület építészeti mondandóval történő megtöltésére. Ám az idei kiállításnak nem a nemzeti pavilonok a hősei, sőt: ők a semmitmondásig tág kurátori jelszó legfőbb áldozatai. Ha kiutazik, kedves olvasó - és ezt ajánlom - elsősorban az Arsenale nagy, hosszú kiállítótermében láthatók miatt tegye. Itt idén legalább 50 építésziroda bemutatkozását rendezték meg egy-két projekttel, kiválóan. A legnagyobbak közül is vannak itt, méghozzá bőven mért, tágas térben, egymást nem zavarva. Szellősen sorjáznak az élményszerű installációk, képekkel, leírásokkal, makettekkel.
Nagyon klassz továbbá a Giardini központi kiállítása. A két ír építész kurátor itt becsületesen nekiveselkedett, hogy utolérje az általuk kreált jeligével hosszan szöktetett labdát; van fából készült térgazdálkodási kabin(ett)bemutató - egyfajta emelt szintű Hello Wood -, tele fotogén darabokkal. Vannak teret ölelő városépítészeti látomások (pl. a Humanhattan), amelyek már csak távlatosságukkal is azt sugallják, hogy a tér, ja kérem, a tér, na az szabad... (Pedig dehogy az. A 2050-ig terjedő vízió New York Manhattan városrészének csupán egy kis szeletét, a részben már ma is felhagyott kikötőnegyedet célozza.) Ezzel együtt, a Giardini központi pavilonja élményt és ismeretet nyújt, érdemes megtekinteni.
A német pavilon alkotóinak igazuk van, a fal a szabadság korlátja, a helye pedig zárt terület. A falak lebontása ezáltal kétszeresen is a szabadság, a szabad tér bővítésével jár. Ez ugyan távolról sem építészeti, hanem inkább politikai gesztus, de legalább fogalmilag kapcsolódik a Biennálé "free space" jeligéjéhez - a berlini fal helyén felhúzott, a bemutató magvát jelentő, valóban imponáló épületek pedig az építészethez. Az idei német pavilon előtt le a kalappal. Gondolatisága, aktualitása, belsőépítészeti kivitele, az abban foglalt invenció és anyaggazdagság egyaránt kiemeli a Biennálé nemzeti pavilonjainak szegényes átlagából. Nem beszélve a brit kiállítás szó szerint üres cinizmusáról, vagy a svájci pavilon lapos játszadozásáról a léptékhibákkal.
A legszebb persze most is az olasz kiállítás, amely minden skrupulus nélkül hirdeti az ország és az itáliai kortársi építészet kvalitásait. Tájegységenként, igényes idegenforgalmi propagandát is kifejtve, a természet mint ágyazó közeg felmutatásával ad képet a gazdagon burjánzó építő- és rekonstrukciós erőfeszítésekről. Nagyon sok projektről van szó, de korántsem nyomasztóan. Megint bebizonyosodott, hogy a Biennálé legnagyobb mutatványa maga a vendéglátó ország.