Épülettervek
Háborús központi emlékhely - nevek a Vérmezőn
2016.06.14. 12:46
Az Első Világháború Centenáriumi Emlékbizottság első világháború hőseinek központi emlékhelye ötletpályázatára Keller Ferenc a sokat látott, háborús éveket is megélt Vérmezőre tervezte meg pályaművét. A terepből ívesen felhajló testen a háborúban elesettek neveit olvashatjuk.
„A történelem felgyorsult. E metaforán túl, azonban fel kell mérnünk, amit a kifejezés jelent: minden elmúlt dolog globális észlelésének a véglegesen befejeződött múltba való egyre gyorsabb átbillenését - az egyensúly felbomlását. Nem más ez, mint a történelem iránti érzékenység dinamikája révén való kiszorítása annak, ami a hagyomány melegében, a szokás hallgatagságában, az ősi ismétlésben még élmény maradt. Nem más ez, mint az elmúlt idő jegyében az öntudat ébredése, egy mindig újrakezdődő valami bevégzése. Csak azért beszélünk annyit az emlékezetről, mert már nincs."
„A folyamatosság érzése a helyekbe költözött át. Helyei vannak az emlékezetnek (lieux de mémoire), mivel nincs már valódi közege az emlékezetnek (milieux de mémoire)."
(P.N. Emlékezet és történelem között - A helyek problematikája)
6/9
környezetalakítás M=1:500
környezetalakítás M=1:500
Helyszín(ek)
Az emlékhely számára az elsődlegesen ajánlott helyszín a Vérmező. A XIV. században Logod falu feküdt ezen a helyen, amely a török időkben elpusztult. Miután a törököket kiűzték, a terület úgynevezett glacis, vagyis a védelem részére kilövést biztosító sík terület lett. 1752-ben a várfalaktól egy puskalövésnyire kijelölt katonai védőövezet lett, ezért egészen a XVIII. század végéig nem engedték beépíteni.
1769-ben a Haditanács engedélye alapján a glacison területeket kaptak azok, akik vállalták rajtuk az építkezést, az épületeket azonban a tulajdonosok felszólításra kötelesek voltak lebontani. Ilyen körülmények között azonban senki sem akart építkezni, így a terület beépítetlen maradt.
1784-ben a Helytartótanács a glacist megszüntette és ingyen telket adott azoknak, akik építkezni akartak. Ezekre a házakra a katonai igazgatás már nem vonatkozott. Később a Vérmezőt a várnagy kaszálónak használta, emiatt akkoriban a területet Generális rét-nek hívták.
Nevét Martinovics Ignác és társai itteni, 1795. május 20-i kivégzéséről kapta. A területet először 1820-ban parkosították. Később katonai gyakorlótérnek használták. Budapest második világháborús ostroma idején ez volt az utolsó terület, ahol könnyű futár-repülőgépek le tudtak szállni. Továbbá utánpótlást szállító vitorlázó gépek is itt szálltak le az ostrom utolsó részében. Ebből kifolyólag a háború befejezésekor szétlőtt repülőgéproncsok tucatja hevert szanaszét a területen.
5/9
helyszínrajz M=1:1000
helyszínrajz M=1:1000
1896-ban a millennium alkalmából, majd 1934-ben nagyszabású katonai díszszemlét és népünnepélyt tartottak a mezőn. A két világháború között lovaspálya működött itt. Érdekesség, hogy itt tartották a biatorbágyi vasúti merénylet áldozatainak temetési szertartását. Szintén érdekesség, hogy az 1930-as évek végén protestáns helyőrségi templomot terveztek a Vérmező északi részére, az a háború miatt nem valósult meg.
Jelenlegi formáját a második világháború után nyerte el. A korábbi füves teknőt pedig - ahol akkor még csak néhány fa állt a mező szélén, a romba dőlt Várból lehordott törmelékkel feltöltötték, majd 1948-ban hozzáfogtak a parkosításhoz.
A Vérmező történelmi „beágyazottsága" miatt, méltó lehet, az „első világháború hőseinek emlékhelye" kialakítására. Megközelítése mind az elsődlegesen preferált közösségi közlekedéssel, mind a Déli pályaudvar közelsége miatt (vasút) kiváló. A parkolás számára jelenleg felszíni és a környéken levő mélygarázsokban (pl. Koronaőr utca, Kosciuszkó Tádé utca, stb.) van lehetőség. Viszont a távlati fejlesztések között szerepel, hogy egy nagyobb befogadóképességű P+R parkoló fog a jövőben megvalósulni.
2/9
látványterv
látványterv
Miután a terv (csak méreteit tekintve) helyszínfüggő, ezért tulajdonképpen
más helyszínek is alkalmasak lehetnek az emlékhely elhelyezésére. Így pl. a Millenáris, a Nyugati pályaudvar melletti (jelenleg rozsdazóna) terület is megfelelő lehet.
Az emlékhely koncepciója
A bevezetőben idézett szöveg is rávilágít arra, hogy az emlékezet szerepét átvették, az emlékezés helyei. Ezért ezeknek a „helyeknek" nagyobb szerepük lett a korábbiakban használt emlékművek megfogalmazásnál, amennyiben nemcsak egy pontot jelölnek ki a térben, hanem komplexebb „élményt", ill. annak lehetőségét kell a megemlékezők részére nyújtani. Helyet, tért, teret kell létrehozni, amely nemcsak vizuális (egyszerű képi) üzeneteket hordoz, hanem az egyén, és a közösség részére esélyt ad az emlékezés „mélységi" átélésére is.
Az emlékhely ismertetése
A terepből ívesen felhajló test a legfőbb eleme a tervnek. A földből kiszakadó „tárgy", ezzel az egyszerű gesztussal (mozdulattal) teret határoz meg maga körül, és maga alatt is. A tér alkalmas az egyéni és csoportos megemlékezésekre
egyaránt. A felettünk levő felületet szinte teljes egészében az első világháborúban elesett hősök nevei borítják. A függőleges helyzetű (fémlemezből kivágott) név - sorok, attól függően, hogy milyen magasságban helyezkednek el, a láthatóság figyelembe vételével, különböző magasságúak, és különböző sortávolságra vannak egymástól.
7/9
műszaki tervek
műszaki tervek
Alkalmazott anyagok, szerkezet
Az emlékhely struktúrája tulajdonképpen acél rácsostartókból áll, amiket feszítéssel, visszakötéssel kell kialakítani. A látszó felületek fényes (nagytáblás) fémlemez burkolatot kapnak. A nevek szintén fémből, de a térlefedéstől eltérő (világos, fémes) színnel készülnek. Ezeket a név-sorokat előre lehet rögzíteni a nagytáblás burkolatra. A már korábban említett módon, a fedett tér alatt kőburkolat, kavicsterítés, és a felvezető (előtéren) gyeprács készül.
Az emlékhely „megnevezése" (a tulajdonképpeni funkció neve) a fedett tér kőburkolatába integrált felirattal jelenik meg. (az első világháború hőseinek emlékhelye - 1914-1918)
Az emlékhely előtti (rávezető) tér - a nagyobb létszámú megemlékezésekre is gondolva - műanyag gyeprácsos (vagy azzal megegyező tulajdonsággal bíró) zöldfelület lesz, amely kedvezőtlen időjárás esetén is megfelelő (zöld ill. szilárd) burkolatot képez.
3/9
látványterv
látványterv
Szimbolika
Az első világháborúban résztvevő katonák küzdelmeire talán a legjellemzőbb kifejezés, a heroikus lehetne. Ez a heroizmus köszön vissza az emlékhely szerkezetében is, amely nem hétköznapi módon viselkedik. Az íves megfeszített (már maga a szó is kifejező) forma, mindig valami izgalommal, feszültséggel teli jelentést hordoz (pl. felajzott íj).
Keller Ferenc
16:15
A középkori Logod falu nem a Vérmezőn feküdt, hanem a később glacis-nak nevezett védőövezetben, amely a várfalak alatt húzódott. (A törökök, sok más magyar faluhoz hasonlóan, voltak szívesek eltörölni a föld színéről.) A későbbiekben ide nem volt szabad lövésnyi távolságban építkezni. Tehát ez a helymeghatározás nem a tervezési, hanem az Attila úttól a várfalak irányába húzódó területről szól. A tervezett emlékhely ezzel szemben helyezkedne el.
A Vérmező a régészek mai tudása szerint mindig is egy nagy lapály volt, amit az osztrák katonaság az 1600-as években katonai célokra lefoglalt (kaszáló és gyakorló tér céljára) és ez az állapot a II. világháború végéig így is maradt, attól függetlenül, hogy Márainál szinte bukolikus vérmezei képekről olvashatunk, a hajnali harmatban itt lovagló arisztokratákról és katonatisztekről.
A tervezett emlékhelyre egyértelműen azt kell mondani, hogy NEM. A Vérmező - Budapest egyéb zöld felületeihez hasonlóan szüntelenül farigcsált - egybefüggő parkjának bármilyen megbontása, leburkolása ugyanazt jelenti, mint a Városliget bármilyen, parki használattól eltérő kisajátítása. Ezt semmiféle „zöldebb” gondolat nem kárpótolja, ha ma végigmegyünk a Millenáris jó szándékkal gyeprácsozott, néhány év alatt hepehupás, sáros, széttaposott, gyeprácsnak látszó tárggyá lezúzott burkolatán, könnyen elképzelhetjük mi lenne a Vérmezőn.Csak halkan kérdezem meg,vajon van ma naprakész fakatasztere a Vérmezőnek és ha van, akkor azt is tudjuk, hány fát kellene kivágni a "hely"-nek ? és még egy kicsivel többet, mert az építéskor útban van....
A Vérmező kedves ligeteivel kertépítészeti szempontból kellene sokkal inkább foglalkozni, mintsem háborús áldozatok emlékművével terhelni. Kellene valamit kezdeni a Vérmezőt most már nagy számban látogató hontalanok használati szokásaival, ami nem mindenben egyezik a babákat tologató kismamák, a fűben játszó kisgyerekek és a padon üldögélni kívánó, pihenő emberek parkhasználatával.
(Abba most ne is menjünk bele, hogy a kontinens és a világ egyik legszomorúbb, legöldöklőbb mészárszékének, amelyet nagyravágyó hatalmak a világ újrafelosztásáért indítottak és ami számunkra az ismert katasztrófába torkollott, miféle központi emlékművet kell ma emelni egyáltalán, de ha kell, annak nem a kényszer szülte hősiességről kellene szólnia, hanem szomorú mementóként, emberek millióinak, embertelen körülmények között való pusztulásáról. A háborús emlékhely számomra felkiáltójel, NE történjen meg újra, mert a XXI. században már jól tudjuk, háborúban csak veszíteni lehet, nyerni soha.)
07:39
@FenyvesiHK: Bár már megírtam, hogy ellenzem ezt a központi emlékművet, mert a sok, falusi I. világháborús kis emlékművet kellene rendbehozni, valamint a "réteg"-emlékműveket (pl. az akkoriban hősi halált halt egyetemi oktatók és hallgatók emlékére emelt, a Műegyetem könyvtára mellettit, vagy a Kozma utcai temetőben lévő, a "Nagy Háború" tízezer magyar zsidó hősi halottjának emlékére emeltet), tehát ezeket kellene ápolni, süket fülekre találok, találunk. Miért? Szerintem azért, mert a Fidesz kormányzati kultúr- pardon, kultuszpolitikusai mélyen műveletlen, egyszersmind a civil véleményeket meghallani képtelen, süket fickók.
A probléma hasonlatos a Budai Királyi Vár Hauszmann Alajos-i állapota visszaállításának problémájához. A fenti emlékezetpolitikusok - és kemény kobakú építész segítőik - közül senki nem hajlandó belegondolni, hogy minek is volna az emléke az az épület? Itt, az I. világháborús központi emlékmű kapcsán is gyomként tenyészik a végig nem gondolt gondolat. Mert mit is eredményezett számunkra, magyarok számára az I. világháború? Milyen, miféle érdekünkért indult az a harc? Ki volt az agresszor? Miért is halt meg az a nagyon sok százezer magyar katona? Nehogy már valaki azt mondja, írja, hogy a hazáért... Persze, ezt minden további nélkül hihették és véshették az elemi fájdalom és a népi sirató ritusok jegyében az árván maradt hozzátartozók a falusi főtereken emelt emlékszobrok talapzatára, de ismétlem: nehogy már ez legyen az I. világháború megítélésének hivatalos magyar állami krédója!
Úgy gondolom, hogy az akkor elesett katonák - köztük, a sebesülése szövődményeibe 1920-ban belehalt nagyapám - áldozatok voltak. Magyarország akkori gyarmati helyzetének, monarchikus alávetettségének és a korabeli európai őrületnek az áldozatai. Sem a nemzeti szintű jobbító szándék, sem a magyar érdek vagy igazság keresésének ethosza nem állt mögöttük. Úgy mentek a hadszíntérre meghalni, hogy előttük, utánuk, fölöttük, bennük, a lelkükben ott rejlett az ügy teljes értelmetlensége. A morális semmi, az elvtelen, dualista engedékenység mételye, valamint a nemzeti érdekű terv, a magyar politikai stratégia teljes hiánya.
08:19
@Pákozdi Imre: Köszönöm ezeket a gondolatokat,bizonyára nincs olyan magyar család, ahol ne emlékeznének hasonló módon a "nagy" háborúra. Ebből a gyalázatos háborúból nagyapám hatvan évesen menetelt a halálba a katonásdit kedvelő, a "haza védelmével" manipuláló hatalom által, a jól teljesítő, egy lényegében becsapott túlélőnek grandiózusan adományozott SL "kitüntetés"-ével, "hősi" helytállásában szerzett háborús sérüléseinek köszönhetően.És ezek a sérülések nem csak és nem elsősorban testiek voltak. A világháború emlékéről nagyanyáim megtört tekintetében semmiféle dicsőséges hősi múltat nem lehetett felfedezni. Valóban a történelmi műveletlenség bornírtsága akarhat csak valami hamis "hősi" identitást barkácsolni emberek millióinak könnyeiből, a tökéletesen értelmetlenül halálba terelt áldozatokból. Nem volt ebben az égvilágon semmi "heroikus", csak szenvedés és ráébredés egy új, kegyetlen és sárba taposó történelmi valóságra.