Hagyományba oltott modernitás – Református templom és gyülekezeti központ Csömörön

Az utóbbi évtizedekben számos új szakrális épület született hazánkban, közülük több a főváros külső kerületeiben vagy az agglomerációs övezetben, hűen tükrözve az országon belüli népességmozgásokat. E folyamat indukálta templomépítési kedv egyik legújabb példája Csömörön „A Magvető Háza" nevet viselő református templom és gyülekezeti otthon együttese, amely Berzsák Zoltán és Nyikos László építészek nevéhez fűződik.

2020 januárja óta egy harmadik, csillaggal megkoronázott toronysisak is része a Gödöllői-dombság peremén elterülő nagyközség sziluettjének, az évszázados római katolikus (1773) és evangélikus (1873) templom mellett. A törökök kiűzését követően érkezett szlovák evangélikus és német katolikus telepesek után a reformátusok jelenléte a 20. század folyamán lett számottevő, akik a történelem viharai következtében költöztek ide, szerte a Kárpát-medencéből. Az önálló gyülekezetté válást (2010) követően egyre erősödött a lelki otthon megteremtésének vágya.

A 2013-ban kiírt meghívásos tervpályázaton Berzsák Zoltán és Nyikos László koncepcióját választották győztesnek; a ma látható elrendezés hosszas egyeztetések és a tervezési program racionalizálása nyomán alakult ki. Első lépésként a lelkészlakást, a hivatali és közösségi helyiségeket tartalmazó épülettömeg megvalósítására nyílt lehetőség 2016–2018 között. Kezdetben a templom felépítése bizonytalannak tűnt, ezért a tervezők egy önmagában is működőképes, a hitéleti és lakófunkciókat egyaránt kielégítő gyülekezeti központot alakítottak ki. Az „útközben" érkezett állami és egyházkerületi támogatásnak köszönhetően készülhetett el a templom, így az eredeti koncepció egésze megvalósulhatott.

Az önkormányzat által adományozott – korábban betonüzemnek helyet adó – területet a temető, valamint a HÉV használaton kívüli sínpárja határolja, így nem tűnik túl kedvező adottságúnak. Perifériálisnak tűnő helyzete ellenére a településközpont közelében található, délkeletről a Kálvária-domb védett erdőterülete övezi a középkori falu templomának helyével, ami a környék egykori kiemelt helyzetét jelzi.

Az Emlékű köz telekhatárától jelentősen hátrahúzott templom és a parókia nyeregtetős tömbje egy északkelet-délnyugati hossztengelyre fűződik fel, amelyet a két vertikális közlekedő mag – a torony és a lelkészlakás lépcsőháza – között feszülő fémlemez fedésű, könnyed árkádsor hangsúlyoz; ez a motívum a parókia épületén fedett-nyitott teraszként jelenik meg. A két tömeg közötti – kivitelezési cezúrát is jelentő – hasítékon át a lépcsők „a magyar nép lelki megújulásainak emlékművéhez" vezetnek le. Az utcához képest pár lépcsőfokkal megemelt vezérszint finoman jelzi a szakrális térbe történő megérkezés méltóságát a terek egyre zártabbá, bensőségesebbé váló láncolatában, amely a nyilvános, majd a „falakon belüli" gyülekező tér után a fedett-nyitott árkádsoron és a templom zárt előterén át vezet a monumentális hatású gyülekezeti térig. A helyszín adottságait kihasználva, mindkét épület alatt sokoldalúan használható közösségi és kiszolgáló terek kaptak helyet, nagyvonalú megnyitásokkal csatlakozva a hátsó, védett helyzetű udvarhoz. A koncepció átgondoltságát jelzi, hogy a különböző funkciók térben tisztán elkülönülnek, jól megközelíthetőek egymás zavarása nélkül.

A téglalap alakú templombelső az évszázadok óta kedvelt, centralitásra törekvő református elrendezést valósítja meg, amelynek középtengelyében és fókuszában a szószék és az úrasztala áll. Ezek elhelyezése kiemelt fontosságú, hogy a lelkészi szolgálat a tér minden pontjából egyformán jól látható és hallható legyen.[1] Az akusztikai igényeket gondos tervezéssel, a szükséges helyeken hangelnyelő burkolatokkal elégítették ki. Az U alakot formázó padsorok a szakrális centrum felé fordulnak, míg a falak mentén körbefutó ülőhelyek keretbe foglalják a teret, kiteljesítve az Ige körül összegyülekező közösség eszményét.

A protestáns téralakítás jellegzetes eleme a karzat, itt a délkeleti hosszoldalon, az előtér felett kapott helyet, középen a német földről érkezett orgonával. A tömör északnyugati hosszfal hármas áttörése – absztrakt diadalív-motívuma – mögött egy felső megvilágítású térbővület húzódik, ennek falához tapad az íves lezárású szószék tömege. A dísztelen, fehér falfelületek a reformátusság puritán hagyományát követik, az elmélyülés mellett a teret átjáró fény hatásait is erősítve. A világos tölgy tónusú berendezési tárgyakon és a karzat pácolt árnyékolóin megjelenő függőleges rácsozat motívuma egységes tervezői szemléletről tanúskodik. A négyzetes, tömbszerű úrasztala brazil kőburkolatát felülről kereszt alakban átvágó faelemek az ősi áldozati oltár kora helyett az Újszövetség időszakát hirdetik.

A templomba lépő számára a legnagyobb meglepetést a térlefedés kialakítása nyújtja. Szerkezeti megjelenését tekintve a karcsú pilléreken nyugvó, keresztirányú gerendák tartotta síkmennyezet a 20. század első felének modern alkotásait idézi, például a debreceni Egyetemi templom (1939–1941, Borsos József) vagy a tiszaberceli református templom (1948–1951, Zsanda János) térformálási elveit.[2] Másrészt a kazettás famennyezet évszázadokon át a hazai református templomok jellegzetes térlefedési módja volt, amelyet mesterei tökélyre fejlesztettek, különösen a festett ornamentika tekintetében.

A formálódó csömöri gyülekezet ezen örökséghez kapcsolódva próbálta meghatározni identitását már a tervpályázatban oly módon, hogy az ide települt családok származási helyén álló ősi templomok kazettáinak digitális másolatai jelenjenek meg a belső térben; ehhez kilenc település egyenként kilenc motívumát választották ki és fotózták le. Ennek építészeti formába öntéséhez a tervezők egy speciális, kétoldalt alumíniummal kasírozott, perforált kompozit lemez hordozóréteget választottak, amelynek feszes raszterébe kerültek az eltérő méretrendű, tompított tónusú digitális kópiák. Így a történeti példákkal szemben ez a lefedés könnyed álmennyezetként jelenik meg, amelynek ornamentális szövete egyre ritkul a szakrális centrum felé haladva, majd a perforált lemezeken a Szentháromság – Simon András grafikái nyomán készült – ábrázolása rajzolódik ki. A templomtér központja feletti megnyitás utat enged a beáramló fénynek, egy eget és földet összekötő vertikális tengelyt hozva létre.

Az együttes kívül-belül letisztult, karakteresen kortárs hangvételű, ám a tömegformálásban és anyaghasználatban számos közvetett utalás fedezhető fel a reformátusság hazai történetére és épített örökségére vonatkozóan. A tervezők az elhelyezkedés miatt indokoltnak látták a hangsúlyos fizikai lehatárolás alkalmazását, ennek analógiáját a kerített templomoknál találták meg. A meszelt, tömör téglafalak Jurcsik Károly 20. századi munkásságát is megidézik, míg a toronysisak vonalvezetését a tiszántúli, erdélyi fa harangtornyok inspirálhatták. A súlyos toronytest mellett a középkorra utal finoman a meredek tetőhajlásszög, amely a templomnál egy ferde síkú lemetszéssel kap egyedi formát, az északi tájolású bevilágítók elhelyezése érdekében. A függőleges felületekre is lekúszó antracit palafedés a fehér falakkal és a világos tónusú faszerkezetekkel együtt, kevés eszközt használva határozza meg a gyülekezeti központ összképét. Az állandóságot sugalló téglaköpeny mögött hőszigetelt, átszellőztetett tartószerkezet rejtőzik, az épületburok egésze teljesíti az energetikai elvárásokat, így a hőszivattyús üzemű padlófűtéssel a ház optimálisan működtethető.

Az épületek feszes szerkesztésmódját képezi le a környezet az utak és zöldfelületek raszterébe illeszkedő padokkal, amelyben az akadálymentes megközelítés is komponáltan, erőlködés nélkül kapott helyet. A település és a hazai kortárs szakrális építészet figyelemre méltó alkotással gazdagodott, amely reménység szerint minél többeknek nyújthat majd támpontot, megnyugvást, igazi lelki otthont a „magvetés" nyomán.

Garai Péter

Megjelent a Metszet folyóirat 2021/3. (május-június) számában: https://doi.org/10.33268/Met.2021.3.6

[1] Vukoszávlyev Zorán – Urbán Erzsébet – Danielisz Dóra – Baku Eszter: „Formakövetés vagy -újítás? Hazai református templomépítészetünk a századfordulótól a rendszerváltásig", Utóirat (Post Scriptum): A Régi-Új Magyar Építőművészet melléklete, Vol 17, No 93 (2017), pp 60-65.  
[2] Vukoszávlyev Zorán: „A 20. század hazai református templomépítészetének tendenciái. Egy tipológiai rendszer alapvetései", Architectura Hungariae, Vol 15, No 3 (2016), pp 157-170.

Szerk.: Winkler Márk