Higgy magadban! Salné Balogh Erzsébet építészmérnök portréja

Idén ötödik alkalommal adják át a Roma Sajtóközpont által 2015-ben alapított Aranypánt-díjat a Roma Kultúra Napjához kapcsolódóan, amely minden év áprilisának első vasárnapjára esik. Idén a jelöltek között szerepelt Salné Balogh Erzsébet építészmérnök. Portré.  

Szép a keze, gondoltam, amikor bemutatkozás után beültünk a munkahelyéhez közel egy presszóba kávézni és beszélgetni. Spontán kérdezte, hogy cigánynak látszik-e. Mondom: szerintem nem. És tényleg. Hosszú barna haja, fehér bőre, nyílt tekintete van, finoman mozdul a csészéért — vonásai, halk cizellált beszéde összhangban van a lényével. Látom, hogy tudatos és önazonos. Semmi manír. Erzsi építészmérnök: az idén Aranypánt-díjra jelölték. Nem cigány a férfi, akivel boldog házasságban él. Cigány ételeket főz fűszeresen, csípősen — a párja pedig imádja. 

Hiába cigányok a szülei — mondja, a családjukban mindenkinek lehetett véleménye. Nem volt olyan, hogy gyermekként vagy nőként elnyomták volna. Apukája építési vállalkozó volt — tizenegy éve meghalt sajnos. Van egy négy évvel fiatalabb öccse, akivel sokszor kísérték el apjukat a munkahelyére, olyankor együtt dolgoztak: általa tanulták meg a munka iránti alázatot, szeretetet. A testvére azóta informatikus lett, rendszergazda, de még mindig az egyik legjobb hidegburkoló, akit Erzsi ismer.  Az édesanyjuk szeretettel teli következetes nevelése alapján váltak mindketten azokká, akiket a társadalom elfogad és elismer.

Óvodásként gyermekorvos akart lenni. A mai napig nem tudja elviselni, ha valakinek akár lelki, akár fizikai baja van. Ez megmaradt benne: hogyha tud, a lehetőségeihez képest bárkinek segít a problémáiban.

A származása miatti megkülönböztetést az óvodában és az általános iskolában viselte nehezebben, ezért a szülei nagyon figyeltek rá, hogyan öltözködik, hogy hiánytalanul meglegyenek a tanszerei és naprakész legyen a feladott leckékkel. „C", azaz cigány osztályba sorolták, ami azt jelenti, hogy a többiekhez képest gyengébb képességűnek minősítették, de nem törődött vele, csak azzal, hogy jól teljesítsen. Megtanulta kezelni a kéretlen leértékelő kapcsolati szituációkat. A valódi motivációja a későbbiekben az is volt a tanulásban, hogy felülírja a korábbi iskolai diagnózist. 

Sokat segített a közeli rokoni lelki támogatás, mert szerethetőnek, sikeresnek, és ügyesnek élhette meg magát. Óriási előny volt, hogy a szülei fantasztikusnak, különlegesnek látták és hittek benne. Elérte náluk, hogy Dabasra kerülhessen gimnáziumba, ahol egyedüli romaként kellett megfelelnie a harminchat fős osztályban. Az érettségiig csak kétharmaduk jutott el. Ő köztük volt. 

Erzsi a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Karának építészmérnöki szakán végzett 2006-ban és ugyanabban az évben az építész szakos mérnök tanári diplomát is megszerezte. Ezt követte 2010-ben a felelős műszaki vezetői és a műszaki ellenőri szakképesítés a BME-n. 

A diploma után dolgozott már fővállalkozó cégnél építésvezetőként, egy Pest-megyei kisváros Polgármesteri Hivatalában ügyintézőként, majd műszaki igazgató volt egy fővárosi cégnél. Hét éve viszont a „A-Híd Zrt"-nél dolgozik, jelenleg garanciamérnökként. Itt már több alkalommal milliárdos projekteket is sikeresen készített elő. 2017-től a „Hatékonyabb és fenntarthatóbb építőipari megoldások, a kockázatmenedzsment a műszaki kutatás eszközeivel" című pályázat keretein belül a „Hidak esztétikájának" kutatásával foglalkozik, amelynek jelenleg is a témavezetője. Az alprogram keretein belül lehetősége volt a BME-n előadást tartani többek közt az eddigi kutatásai eredményeiről. 

Erzsi büszke rá, hogy egy olyan patinás cégnél, amelynek története egészen a 19. század végéig nyúlik vissza és a mai napig meghatározó szerepe van Magyarország arculatának kialakításában. Elég, ha megnézzük az ország hídjait. Erzsi komoly szaktudást halmozott fel. A sikereit úgy érhette el, hogy az itt dolgozó szakemberek tanították nap mint nap. A teljesség igénye nélkül említi meg volt igazgatóját, Cseke Máriát, volt főmérnökét, Kovács Emilt és a már a nyugdíjas Fecskés Juditot, akiktől sokat tanult a vállalkozási igazgatóságon töltött hat és fél év alatt. Erzsi szerencsésnek érzi magát, hogy olyan helyen dolgozhat, ahol a rasszizmust hírből sem ismerik, mert mindenkit a teljesítménye alapján ítélnek meg. 

Erzsi nem alkudott meg azzal, hogy az általános iskolában leminősítették a származása miatt, mert ha elhitte volna, amit mondtak neki, akkor azon a szinten marad — mondja. Egyetlen dologban hitt: saját magában. Ez tényleg nem megy másképp — jelenti ki — mert attól, hogy naponta mantrázzuk bölcsességként a tükörbe nézve, hogy „higgy magadban!", valódi hit nélkül még nem fejlődött sokat senki. 

Attól lesz valakinek önbecsülése, hogy olyan dolgot tesz, amit lehet, hogy mások nem néznek ki belőle, vagy még ő is csak félve tudja elképzelni, hogy meg tudja-e valósítani, vagy sem, de mégis belevág, mert ezt csak bátorsággal lehet. Semmi különös nincs abban, hogy mitől sikerült megugrania az első lépcsőfokokat, mert mindig el tudta magáról képzelni, hogy igenis megcsinálja. Ha nem, akkor újra megpróbálja. Kudarcot érzett volna, ha nem tette volna meg.

Ez a fajta belső erő kell ahhoz — jelenti ki Erzsi — hogy a kritikus helyzetekben megtorpan-e valaki, vagy sem.

Meséli, hogyha valamilyen helyzettel meghasonlik, akkor abból mindenáron kilép, mert ami következik, az sem rosszabb annál, mint amiben benne maradna. Tehát, ha valaki úgy öregszik meg, hogy olyan életet élt, amilyet nagyon nem akart, az végtelen szomorú állapot. 

A valódi teljesítmény az, ha valami olyat csinál, amiről azt gondolja: nem biztos, hogy sikerül, de el tudja hinni, hogy lehetséges, ha egy kicsit meg is van ijedve a feladattól.

Ezek a jó kihívások! Csak ekkor nő az önbecsülés!

Ha nem állít ilyen célt maga elé, akkor mindig komfortzónán belül marad. Ha pedig olyan feladatai vannak, amelyek nem járnak rizikóval, attól nem fogja magát jobb embernek érezni. Pici lépésekkel, de akkurátusan kell haladni, mert ezek teszik elérhetővé a kitűzött célt.

A konfliktusok Erzsit sem kerülték el a pályafutása során. Nem azt mondja, hogy hagyni kell, magát szívatni — „dobd vissza kenyérrel" — hanem arról beszél, hogyan fordítsa át pozitívvá a helyzetet.

Ami a szorongás ellen hat, az a kontroll. Hogy kontrolálja-e mi történik az adott szituációban.

Ha Erzsinek korábban semmi baja nem volt és valaki nagyon idegesen elkezdi ráönteni a mérgét, ha ugrik rá, akkor az illető berántotta a játszmába. Ezt nem szokta megengedni. Rengeteg kisebbségi érzéses, frusztrált szorongó van, aki nem hiszi el magáról, hogy ő jó ember és csak egyet tud, hogy oldja a feszültségét, ha a környezetében lévőket lejjebb nyomja, mert ettől érzi, hogy feljebb van.

Mivel a közösségekben ez a dinamika sokszor előfordul, akkor vagy beleáll azzal, hogy tényleg elkezd szorongani, „úristen, mit mondtak rólam, kritizált" - ilyesmi, ezért lejjebb csúszik, vagy nem vesz részt a játszmában.

De ha feljebb emeli a másikat és azt mondja, hogy „bennem egyáltalán nincs indulat, de mond már el, hogy benned miért?" — ezzel megállítja a folyamatot és együttműködővé teszi a másikat, aki azért ilyen, mert ahhoz van szokva, hogy tüskésnek kell lennie: így tanult meg túlélni. Ha Erzsi is szórja a tüskéit, az nem vezet semmire. Egy jó szóért sokan hálásak. Tényleg megéri odafigyelni a másikra.

Kritika helyett érdemes magunkról beszélni. A kérdést tegyük fel, amikor kritikát fogalmazunk meg valakiről — mi helyett mondjuk? Ha valaki másról van szó, akkor miért nem magáról beszél? Erzsit nagyobb izgalommal tölt el, ha valaki megmeri mutatni önmagát, mintha inkább azt bizonygatja mi a rossz a másikban.

A kritika lehet izgalmas, de csak akkor, hogyha kapcsolatban van az illetővel egyébként, ha nem, akkor az nem nagyon érdekli.

Erzsi számára van pár ember, ebben benne vannak a hozzátartózói, a férje, a legjobb barátai — akikben megbízik, és mélyebb visszajelzést adhatnak — érdekli a kritikájuk, a többi szerinte kuka. Ezt azért is mondja, mert tízből nyolc, nem róla szól, hanem arról, aki a saját elakadását kritizálja benne - projektál, azaz kivetít.

Onnantól kezdve, hogy meg mert mutatni magából valamit, ő is ember lett a csoport szemében, mert a bizalmával megtisztelte őket. Nagyon izgalmas élmény, amikor befogadja ennek mentén egy-egy közösség. Ha valaki mindig csak fényezi magát, az nagyon szorongáskeltő. Erzsi szereti az egyenrangúságot.

Ha jókedvűen belép egy helyre, ahol ül két ember, akikre rámosolyog, akkor visszamosolyognak, viszont ha úgy érkezik meg valahová, hogy látszik: baja van, akkor az ott lévők először kicsiket válaszolnak, majd inkább távolabb lépnek, hogy „ennek valami baja van". Ez kicsiben így indul, de gyakorlatilag két nagyon távoli végponthoz vezet. Ha jó passzban vagy, akkor a környezet is ezt jelzi vissza. És régi dolog: ha kapunk valamit, akkor adni is akarunk. Ha az érzelmi spirál lefelé indul el, akkor meg efelé haladunk. Ezért kell értelmes párbeszéddel megoldani a frusztrált élethelyzeteket, hogy pozitívak maradhassunk.

Erzsi üzenete a roma fiataloknak, hogy mindenáron tanuljanak, és legyen bennük elég spiritusz ahhoz, hogy megvalósíthassák a céljaikat. Merjenek önmaguk lenni!

Láng Judit