Hosszú érés

Sokszor mindent előre kőbe vésünk építendő családi házunk tervezésénél, nem adunk teret a spontaneitásnak. Az Iványi Katalin tervezte budai ház ezzel szemben leginkább a helyszínen, a tárgyakat kézbe véve, a megrendelő és az építész közötti intenzív diskurzusok során formálódott.

Képzeljünk el egy családi házat, amelynek minden szegletét előre pontosan megtervezték, papíron – számítógépen – kitalálták, amelyben mindent előzetesen elhelyeztek, berendeztek, az elkészült végeredmény pedig lényegesebb módosítások nélkül tudja szolgálni a megrendelő család igényeit. Nos, ez a ház nem ilyen. A tervezési folyamat nem követte ezt a sémát. Pontosabban sok szempontból mégis, hiszen itt is voltak pontos előzetes elképzelések, de azok megmaradtak inkább az általános igényeknél, a megvalósulásban viszont sokkal inkább az ösztönök, a rugalmasság, valamint a tervező és a megrendelő közötti, nem véletlenül kialakult szoros összhang játszotta a főszerepet.

A hegyoldali környéket jól ismerő család szépen növekedett és mire a negyedik fiúgyermek is megszületett, egyértelmű volt, hogy a korábbi otthonuk falai már szűkösek lesznek számukra. Hosszas keresgélés után leltek rá a pár utcával odébb található, erőteljes lejtésű telekre, amelyen az 1970-es évek közepe óta egy félbehagyott műszaki állapotú ikerházcsonk árválkodott. A csökkentett szerkezetkész állapotig eljutott épület másik fele már korábban elkészült, abban egy panzió üzemelt, így első pillantásra nem is tűnhetett vonzó és egyszerű választásnak a kiszemelt telek. Az építőiparral foglalkozó megbízót családi szálak kötik a felkért építészhez, akinek egy igencsak komplex képlettel kellett megbirkóznia. Első lépésként máris erőteljes kötöttséget jelentett a már elkészült szerkezet, ezen kívül a szomszédos panzióval való ikerpozíció, pontosabban a feladat, hogy a közös alapról valahogy sikerüljön levágni a megszületendő családi házat. A tervnek számos ponton igazodnia kellett, mind magasságával mind a tető hajlásszögével, de még az oldalsó homlokzat kialakításával és az erkélyek elhelyezésével is. A területre még a közműkiállásokat is be kellett hozni.

A megrendelői elképzelés leginkább a praktikumot helyezte előtérbe, főleg a megfelelő számú helyiség és a ház belső orientációja tekintetében, de egyúttal nagyfokú szabadságot adott az építésznek. A tervezési és a hosszúra nyúlt kivitelezési folyamatot leginkább a közös párbeszéd, az együttes ötletelés jellemezte. A négy, kamaszkorban levő és abból gyorsan kinővő fiúgyermeknek olyan tereket kellett teremteni, amelyek rugalmasak, a szükségek szerint változhatnak, könnyen tovább oszthatóak. Emellett szintén fontos volt egy külön bejárattal, előtérrel és vizesblokkal rendelkező rendelő kialakítása is.

A tér központi eleme termesztésen a konyhával egybenyitott étkező és a tágas, panorámás nappali. Ebből a szellős térségből indul el az emelet felé tartó lépcső, amely középre került, ezáltal markáns, szoborszerű eleme a térnek. A kiszélesedett pihenő szintén szerves részét képezi a családias hangulatnak, ott akár egy kisebb leülősarkot is ki lehet alakítani, de jelenleg egy látványos akvárium tölti ki a terület nagy részét. A lépcső alatt praktikus beépített szekrényrendszer egészíti ki az északi oldalra rendezett konyhát. A földszint hátsó, az ikerházhoz kapcsolódó traktusában találjuk a szülői hálószobát és fürdőt, az utcai fronton az előszobát, valamint a külön bejáratú rendelő-helyiségcsoportot.

Az emeletre felérkező lépcső köré galéria rendeződik, amely amellett, hogy nyitott közlekedőként szolgál a szinten található két gyerekszobához és a fürdőhöz, közös légterével egyúttal szoros kapcsolatban marad a földszinti terekkel. A nagyobb gyerekszobát idővel úgy sikerült kettéválasztani a felnövő fiúk igényei szerint, hogy közéjük egy folyosó került, amely elvezet a ház hátsó frontjában elrejtett padlásfeljáró lépcsőhöz. Maga a padlástér pedig alkalmasnak bizonyult arra, hogy ott egy fantasztikus panorámájú, szellős és világos tetőszobát lehetett berendezni, amely mellé kis fürdőszoba is került. A ház gépészetét a tető alatti térségekben rejtették el. A tetőtér és az emelet szobái mind terasz- vagy franciaerkély-kapcsolatosak, egyúttal mindegyik megfelelő intimitást, saját külön világot nyújt a bentlakó fiúk számára.

A házat azonban praktikus és rugalmas kialakítása mellett leginkább annak nem mindennapi hangulata határozza meg. A jó értelembe vett eklektikus megjelenés már a kertkaputól kezdve a külső homlokzati kiképzésen keresztül az összes belső helyiségig végigvonul. A kellemes hangulatot leginkább a meleg hatású anyaghasználat, valamint a mindenhol megjelenő, változatos és szórakoztató tárgyak teremtik meg. Ez az, amit az építész számítógépén előre nem lehet megtervezni, hanem a helyszínen, a próbálgatósok, a közös diskurzusok eredményeként, lényegében spontán módon kerülnek a megfelelő tárgyak, színek, minták, anyagok oda, ahova.

A kertbe egy mesevilágból kilépő – vagy akár éppen oda bevezető – manóház szerű, nagy kerekablakos, félköríves kapun juthatunk be. Különös találkozás ez a telket ezen az oldalon határoló játszótérrel. A kerítés vaskos tölgyfagerendákból készült, itt-ott rejtett kis pihenőkkel, bennük megbújó antik tárgyakkal, fölötte pergolával. A kertre remek árnyékot vet a terebélyes diófa, tövében rönkpadon lehet ücsörögni. A máshonnan kinyert patinás építőanyagok a kertben és a homlokzat egyes pontjain jelennek meg. A homlokzaton egyedi kialakítású vastag téglaburkolat, amely egyben jól rejti a szigetelő réteget is. Már az első pillantásra felbukkannak a család különös gyűjtőszenvedélyéből eredő tárgyak, amelyek a spontán tervezés során, a külső és a belső térben egyaránt megtalálták állandósult helyüket. Minden zugban ránk köszön valami meglepő: a kandallóra antik dugóhúzókat szögeltek, a fejünk felett koncertlámpák lógnak, némi ipari hangulatot kölcsönözve, a nappaliban egy sor felhajtható moziszék, még a multiplexek előtti hőskorból. A nappali tetején hatalmas, deszkával borított, szintén meleg hatású panorámaterasz, mögötte rakott téglafal, az árnyékot pedig a fölé bekúszó, tetőtéri erkély adja. Érezhető az építtető kötődése a fához, mint anyaghoz, s nem rettenti el, hogy a fa éli saját életét, idővel változik, vetemedik, átszíneződik.

Ez az a ház, amelyet valóban nem lehetett előre pauszpapírra vetni, hanem a folyamatos közös beszélgetések, a tárgyak rakosgatása, az anyagok és a színek próbája során született meg. Emellett érződik rajta a tervező és a megrendelő közötti szoros kötelék, a több évtizedes egymásra hangolódás, az elharapott félszavak jó megértése.

Bán Dávid

Szerk.: Winkler Márk