In memoriam Kenese István

Életének 68. évében elment közülünk Kenese István, statikus vezető tervező. Kenese István 2007-ben alapította meg saját irodáját a Kenese Mérnöki Iroda Kft-t. Munkái során mindig részt vállalt az építészeti koncepciók megvalósításában, bármilyen merész elképzelések is készültek. Nyugodt jellemével, kifinomult tudásával kisérte végig minden egyes épület elkészültét egészen a tervezőasztaltól a kivitelezési munkák befejezéséig. Golda János Príma, Ybl, Pro-architectura díjas építész gondolataival búcsúzunk tőle.

Máig meghatározó élmény az első közös debreceni művezetésünk Istvánnal valamikor a kétezres évek elején. Már kiásták az Élettudományi Épület százhúsz méter hosszú pincetömbjét és a nagyerdei campus parkjában megbújó védőkorlátok mögött hirtelen elénk tárult a földrézsűk közötti mélyben lágyan hullámzó szerelőbeton helyenként már bitumennel feketére mázolt markáns plasztikája, egy térbeli nyomatékábra lenyomata, leendő pillérek fordított gombafejeinek inverz kontúrja. Annyira szép volt a relief-szerű látvány, hogy szerettem volna mindenkinek megmutatni. Képzeletben számtalanszor bolyongtunk már korábban (Szenderffy) Gáborral és Istvánnal a campus-udvar vastag fatörzseit idéző 16 méter magas sudár vasbeton köroszlopok árkádja alatt, de a helyszínre érve váratlanul ért a gödörben hirtelen valósággá váló álom.

A még nem működő titokzatos gravitációs erők már körülrajzolták a szerelőbeton negatív lenyomatait és érzéki krátereit. Két hét múlva, az elkészülő lemezvasalás gyönyörű absztrakt struktúráját csodálva egyre igazságtalanabbnak éreztem, hogy ezt soha többé nem láthatja senki. Közeledett a mixer és a betonpumpa. Egy évvel később, a szerkezetkész, oldalról még nyitott aulában, mint klasszikus sztoában sétálva egy pillanatra összeállt a lényeg: anyag, szerkezet, struktúra, erőjáték, tér és környezet szemünk előtt megszülető csodája. Mindig akkor a legigazabbak és legszebbek a házak, amikor építészet, szerkezet és építés eggyé válik. István ilyenkor mindig csillogó szemmel, szótlanul mosolyog a bajusza alatt.

Kenese István a hetvenes évek elején először építészmérnöknek jelentkezett a Műegyetemre és lelke mélyén egész életében, vérprofi szerkezettervezőként is építészként gondolkodott. Főleg az építészeti minőség izgatta: vajon miként jön létre a tiszta szerkezeti rend és az abból fakadó autentikus forma. Végül is mitől lesz szép és jó a ház? Ugyanakkor mindig kritikusan, pragmatikusan és hatékonyan követte a koncepciót. Sokkal több volt ez egyszerű statikus altervezői gondolkodásnál, vele beszélgetve általában gyorsan helyreállt funkció, szerkezet és forma régi egysége. Ezt a kiemelkedően komplex szemléletet jutalmazta a szakma 2015-ben Csonka Pál Éremmel. Valószínűleg 1986 és 90 közötti iparterves időszakából hozta magával a régi klasszikus iparterves szellemi műhely innovatív, minőségközpontú szemléletét és gazdag kapcsolati hálóját, amit magas fokon kamatoztatott később saját tervezőirodai praxisában a legkülönbözőbb munkákban, legyen az középület, védett műemléki rekonstrukció, ipari épület, lakóház, feszített tartószerkezet, mérnöki műtárgy vagy kisebb-nagyobb átalakítás tervezése. A benne rejlő modern építőmester mindig az egészet próbálta megragadni a legkisebb és a legnagyobb feladatokban egyaránt, de nagy körültekintéssel és kreatívan viszonyult a speciális mérnöki munkákhoz is, minden idegszálával a legjobb megoldást keresve. Érzékeny, szelíd közösségi emberként mélyen hitt az egyéni alkotó szabadságban és az ebből táplálkozó kollektív bölcsességben.

Az építész hajdan a természetet tanulmányozva a természetfölöttit modellezte, az építés hétköznapi gyakorlata pedig a céhben mesterről tanítványra szállt. Volt bőven idő mindenre. A matematika és a geometria sokáig a metafizikai tökéletesség megközelítését szolgálta, az áthidalás, térlefedés hagyományos szerkezeteit inkább másolással és kísérletezéssel fejlesztették a mesterek. A történetek azonban idővel kuszálódtak, az égi geometria alkalmazott matematikává és informatikává, az épületek összetettebbé és bonyolultabbá, a mérnöki tudományok és technikák egyre parciálisabbá és meghatározóbbá váltak. A régi, klasszikus műveltségű architektus szép lassan ideges menedzser-karmesterré, az építészeti forma pedig a szemünk láttára bonyolult kommunikációs termékké változott. A tervezés egyre hálózatosabbá váló munkamegosztásában Kenese István szerkezettervezőként egyszerre képviselte az értékállandóságot és a folyamatos szemléleti megújulást. Abszolút biztos pont volt számunkra a háborgó tengeren.

Két évtizede a Teampannon Építésziroda állandó partnereként nevéhez fűződik többek között a Nádor utcai CEU-, a Fujimoto-féle különleges Magyar Zene Háza-, a Volán-pályaudvarból átalakított Design Terminál-, a SOTE új Oktatási Központ-, és a különböző megvalósult és megvalósulatlan piarista munkák tartószerkezeti tervezése. Idén tavasszal a sátoraljaújhelyi piarista kollégium többszáz éves műemléképületének kiviteli tervein dolgoztunk éppen barokk donga- és fiókboltozatok szerkezeti titkaival bajlódva. Közben felidéztük a Duna-parti piarista iskolapalota tizenöt évvel korábbi építését. Az épület nagyobbik udvarában régészeti feltárás után mélygarázst és két egymás fölötti nagytermet terveztünk, a tetején tetőterasszal, négyirányban konzolos vasbeton gerendaráccsal, hogy ne terheljük az udvari homlokzat falait és hogy minél több fény jusson az épület belsejébe. A tavaszi hóolvadás után mindenütt állt a víz a szigeteletlen födémeken. A második emeleti tornaterem dőlt pillérvázas vasbeton falán váratlanul megcsillant a kazettákon áttörő és a tócsákból visszaverődő napfény. István akkor megint csillogó szemmel, szótlanul mosolygott a nagy bajusza alatt. 

Golda János