Vorarlberg III. : Továbbszőtt múlt – Interjú Markus Innauerrel

Lázár Csaba Vorarlberg kortárs építészetét bemutató cikksorozatának harmadik epizódjában Markus Innauerrel, a bezaui Innauer Matt Architekten társalapítójával készült interjút olvashatunk. Az interjú középpontjában a kortárs építészet kapcsolata áll a vernakuláris hagyományokkal és a kézművességgel: milyen eszközökkel fejezhető ki a reflektív és megújuló, helyhez kötődő identitás?

2024. október 28-án Markus Innauer „Sense and Sensibility" [Érzék és érzékenység] címmel tartott előadást a Műegyetemen, a Középülettervezési Tanszék meghívására. Az interjú ezt követően készült.

Lázár Csaba: Bevezetésként kezdjük a hazaköltözés témájával. A Bécsi Iparművészeti Egyetemen töltött éveid után (2002-2009) visszatértél szülővárosodba, Bezauba. A vorarlbergi ún. „hazaköltöző építészek" hatvanas években kezdődő jelensége [1] sokak számára ismerős. Számításba jött más lehetséges forgatókönyv is, vagy esetedben soha nem volt kérdés a hazatérés?

Markus Innauer: 2009-ben, diplomamunkámmal egy időben egy idősebb bregenzerwaldi építésszel, Bernd Frickel közösen vettünk részt egy Bezau melletti panorámavendéglő tervezésére kiírt pályázaton. Amint kiderült, hogy megnyertük, egyértelművé vált számomra, hogy mit kell tennem, mert a projekt véghezvitele jó szakmai kiindulópontnak ígérkezett. Szóval nem volt előre kitervelve a hazatérés. Ha akkor nem nyerünk, történhetett volna egészen másként is. Elégedett vagyok azzal, ahogy alakult.

Emlékszel még az otthoni életed első hétfő reggelére?

Nem emlékszem pontosan, viszont azt tudom, hogy az első hetek sokkolóak voltak. Tíz év nagyvárosi lét után nem volt könnyű visszatérni a 2000 főt számláló Bezauba. Szakmai szinten nem voltak problémáim, de az irodán kívüli élet kemény dió volt. Nehéz volt új barátokat szerezni és felmelegíteni a régi kapcsolatokat az itthon maradottakkal, hiszen mindenki sokat változott egy évtized alatt.

A vorarlbergi fiatalok körében továbbra is magától értetődő a hazaköltözés szokása? Tudnál hozzávetőleges adatokat mondani arról, hogy hány vidékről származó építészhallgató tér vissza a régióba az egyetem elvégzése után?

Az én évfolyamomból a többség visszaköltözött szülővárosába. Két közeli barátom továbbra is Bécsben él, szóval 25% maradt a fővárosban. Ez az adat csak a kreatív szakmákra érvényes, azaz formatervezőkre, grafikusokra, fényképészekre és így tovább. Lehetséges, hogy más az arány a közgazdász vagy üzleti szakokon végzett hallgatók körében.

Gondolod, hogy telítődik a vorarlbergi tervezői piac a közeljövőben?

Jelenleg van egy különlegesnek mondható helyzet, mert nem minden építészműhely engedheti meg magának, hogy új alkalmazottakat vegyen fel. Sok építésziroda van a térségünkben, és mindig van igény a friss gondolkodású fiatal munkaerőre, olyanokra, akik szeretnének itt élni és dolgozni. Egyelőre azt hiszem, nincs piaci telítődés.

Említetted az előadásodban, hogy irodátok részt vesz Bezau közösségi életében. Mesélnél erről részletesebben, példák mentén, hogy könnyebben elképzelhetővé váljon a világotok a magyar olvasók számára?

Sok eseményt szervezünk, mert műhelyünk tereibe és gondolkodásmódjába jól illeszkednek az előadások, találkozók, koncertek és bulik. Időnként betér hozzánk egy ács, asztalosmester vagy szakági tervező és elbeszélgetünk, egyeztetünk egy sör mellett. Amikor a falu életében való részvételről beszélek, arra gondolok, hogy a közösségnek is hasznos, hogy nálunk más országból, kultúrából származó fiatalok is élnek és dolgoznak. Jelenlétünket mindenki számára gyümölcsözőnek tartom. Irodánk kapui általában nyitottak, Szilveszterre is egy nyilvános bulit szervezünk. Szeretjük az ilyen alkalmakat, mert ilyenkor sokan összegyűlnek, az esemény összehozza a közösséget. Fontos nekünk, hogy a helyiek számára érdekes rendezvényeket szervezzünk és sokszínű meghívottjaink legyenek. Idén lesznek vendégek Bécsből, Berlinből, de még New Yorkból is. Úgy gondolom, a helyiek is örülnek, hogy különböző emberekkel találkozhatnak. Érdeklődőnek és nyitottnak tűnnek, jelen szoktak lenni ezeken az eseményeken és élvezik az irodánk ottlétének előnyeit.

A bregenzerwaldi regionális építőipari háló példaértékű, mert hatékonyan kommunikálnak és működnek együtt a különböző szakmák, az építészek és kézműves mesterek  „azonos szemmagasságban találkoznak" [2]. A huszadik század második felében, különböző egyetemi központokból hazaáramló építészek első generációjával kezdődően is így volt ez már? Ha nem, ki volt a kezdeményező fél?

Erre nem könnyű a válasz, nem tudom, milyen volt a hangulat, amikor az első építészek elkezdték a munkát itthon a hatvanas években, és arra sem tudok válaszolni, hogy kinek a kezdeményezésére indult be a gyümölcsöző együttműködés. Ki kell emelni a tényt, hogy Bregenzerwald esetében egy 40-50000 fős kistérségről beszélünk, tehát alig egy városnyi emberről van szó, így szinte mindenki ismer mindenkit. Nincs túl sok iskola, Bezaunak például csak egy van, mindenki oda járt és viszi ma is a gyerekét. Együttműködő partnereinket javarészt az iskolából vagy a különböző sportklubokból ismerjük, együtt járunk síelni, focizni, úgyhogy többnyire közvetlen kapcsolatban vagyunk, már kölyökkorunk óta. Jól ismerjük egymást és nincs titkolózás, nincsenek korlátok. Sokakkal igazán nyitott és őszinte viszonyban vagyunk. Ezt a fajta kapcsolódást például Németországban nem érzékeltem. Ott sokszor egyfajta formális udvariasságot tapasztalok csupán.

Gondolod, hogy ez a gördülékeny együttműködés a világ más pontjain is megtalálható vagy megjelenhet idővel? Mondjuk hasonló léptékű kistérségek közösségeiben? 

Lehetséges. De nem csak a lépték a lényeg, a gondolkodásmód a fontos. Valószínű, hogy Dél-Tirol vagy Svájc bizonyos részei hasonló utakon járnak. Az emberek összetartanak és büszkék identitásukra, gyökereikre, nyitottak és figyelnek egymásra, és ez nyilván összefüggésben áll a mentalitással.

Milyennek képzeljük el a bregenzerwaldi kézműves asztalosműhelyeket? Erdélyiként, nagyapám kézi szerszámokkal teli műhelye jut eszembe, ahol minimális a gépek jelenléte. Amikor előadásodban a magas szintű „kézművességet" említetted és ezt képekkel is illusztráltad, más megvilágításba került a prekoncepcióm. Mi különbözteti meg a vorarlbergi kézművességet az ún. iparosított gyakorlattól? Vagy hívjuk inkább ezt a működést kézműiparnak és a benne dolgozó mestereket inkább kisiparosoknak, mint kézműveseknek? [3]

Hívhatjuk kisiparosoknak, de nem a léptéket tartom a legfontosabb aspektusnak. Inkább a hozzáálláson van itt is a hangsúly. A mi asztalosaink és ácsaink készek az unikális megoldásokra, egyedi termékek előállítására, olyanokra, amiket csak egyszer készítesz el. Persze a műhelyeik sem olyan hatalmasak, mint az ipari csarnokok, és már régóta jelen vannak a bregenzerwaldi kultúrtájban, annak részét képezik. A mesterek rendhagyó megoldásokra való nyitottságát fontosabbnak tartom. Létezik egyfajta társadalmi és szakmai elvárás, nyomás is irányukba és egymással szemben is támasztanak ilyet, szeretnének valami újat, és értékeset letenni az asztalra. Ugyanakkor, mi építészek is igényeljük a jó mestereket, elvárásaink vannak a kisiparosok felé, akik szerencsére nyitottak az új dolgokra, új technológiákra. Szeretnek és tudnak számítógépen dolgozni, nem sajnálnak beruházni CNC gépekbe, állandóan fejlesztik magukat és műhelyeiket, innovációra éhesek, és mindezt természetesen a hagyományos tudásra támaszkodva teszik. Az utóbbi húsz évben az üzlet igazán jól ment, és ez persze sokat könnyít a dolgokon. Nem tudom, hogy van ez Erdélyben, van-e lehetőség és kereslet arra, hogy megtérüljön az asztalosoknak százezer eurókat fektetni új gépekbe. Mi földrajzilag is szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen Svájc és Németország közel van, így mestereink nagy [és prosperáló] területen dolgozhatnak. A turizmus is magas szinten van és mindenki a helyi terméket preferálja. Ha például a szomszédos Arlberg-hágó környékén húsz új hotelszobát kell berendezni, akkor biztos, hogy nem külföldi asztalosokat keresnek meg, hanem a helyi erőkhöz fordulnak. 

Bregenzerwaldban mi a hagyományos tudás szerepe a jelenkori kézművességben? Előfeltétele ez a tudás az innovációnak?

Természetesen igen. Muszáj megérteni a jó alapot képező régi alapszabályokat. Csak a régi nyelv szavainak elsajátítása után beszélhetünk jól, egy új nyelven, így haladhatunk tovább a fejlődésben, lépésről lépésre. Értelmezzük a régi szabályokat és apró lépésekben, innovatív javaslatokat teszünk. Munkáink közül talán a Julia és Björn házának (Egg, 2014) homlokzata szemlélteti a legjobban, amit mondani akarok. Itt megtalálható a négy, hagyományos épületszerkezeti réteg bentről kifele: a fólia, az átszellőztető réteg, a távtartó lécezés és a burkolat. Ezeket a régóta használt homlokzati rétegeket alkalmaztuk mi is, csak a méretbeli eltérés hozott újat, a hagyományos tudásra alapozva. A zsindelyeket ma már különböző méretekben és fajtákban használjuk, ami első ránézésre nem tűnik túl jelentős változásnak, mert csak egy kis lépés, viszont egy új gondolkodásmód felé vezet. Tudjuk a régi szavakat, archaizmusokat, de új nyelven beszélünk, ezt értem a tradíció megismerése és az új irányba való haladás alatt.

Munkáitokban figyelemre méltó módon egyesülnek a régi és az új elemek, izgalmas párbeszédet hozva létre. Pár példát kiemelve, ilyen a Helytörténeti múzeum restaurálása és bővítése (Bezau 2024), a saját műtermetek épülete, azaz a Kreichere 70. revitalizációja (Bezau, 2022), vagy a Weiterstricken [4] (Schwarzenberg, 2022) nevű családi ház projekt. Hogyan látod a régi és új viszonyát, mennyi új lehet a régiben? 

Ha értékes meglévő épületen dolgozunk, mindig a lehető legtöbbet tartjuk meg belőle. Ehhez újat hozzáadni mindig kihívást jelent. A „Weiterstricken"-nek elnevezett projektünknél az épület nagy részét megtartottuk, a homlokzati kiosztáshoz és a tartószerkezeti ritmushoz nem nyúltunk. Egyetlen hangsúlyos újító építészeti gesztusunk volt: kivágtunk egy részt a ház közepén, ahol a konyha, a nappali és a bejárat van, és ezzel a mozdulattal egy teljesen új téri minőség alakult ki. A tipikus bregenzerwaldi házak szobáinak hagyományos arányaival, sötétebb világával szemben erős a kontraszt, hisz ez a nyitás teljesen átvágja az épületet és fényt hoz a belsőbe, amire nagy szükség volt.

A Bezau Múzeum esetében a meglévő, régi részen ugyanígy szerettünk volna eljárni és a lehető legkevésbé beavatkozni, így az addíció teljesen új, és általa válik egésszé a ház. A meglévő épület arányai szerintünk nem voltak megfelelőek, ezért vízszintes értelemben meghosszabbítottuk a konstrukciót. Vagyis próbáltuk itt is a tradicionális szabályok mentén kiegészíteni a meglévőt.

Saját stúdiónk két részből áll: az egykori fotólabor [5], amit ma építész műteremként használunk, mellette a bejárat és függőleges közlekedő által elválasztott, apartmanokból álló épületrész. Ezt teljesen elbontottuk és kortárs technológiákkal építettük újra. Az előzőekben már említett elv érvényesül itt is: ismerjük az archaizmusokat, de már más dialektust beszélünk. A nyílások ritmusából és az anyaghasználatból látszik, hogy azok a tradíciókból eredeztethetők, ugyanakkor az is evidens, hogy kortárs beavatkozásról van szó.

Richard Sennett amerikai szociológus The Craftsman című könyvében [6] olvastam, hogy tévedés a mesterségbeli szaktudást csak az asztalosok kézügyességével azonosítani. A szerző számára a szakértelem a jól elvégzett feladat képességét jelenti, egy alapvető emberi késztetést, vágyat a magunk örömére végzett, eredményes munkára. Ezt az értelmezést továbbgondolva az építészek is „kézművesek". Szerinted tartható ez az elképzelés?

Igen, azt hiszem tekinthetünk mesteremberként magunkra, de nyilván nem minden építész teheti ezt meg. Ismerek olyanokat is, akik szeretnek túlesni a munkán, amilyen gyorsan csak lehet, és csak az anyagiak hajtják őket, nem a jól elvégzett munka öröme. Ez persze az eredményen is látszik. A végső produktum a befektetett energiától, az erőfeszítéstől függ és az érzékelhető, ha ezt jó szívvel tesszük. Azt hiszem Sennett is erre utalt.

Igen. Továbbá azt is hangsúlyozza, hogy az új gyakorlatok nyitott folyamatokban, lassított módon fejleszthetők ki, új, explicit tudást adva a tapasztalt, implicit ismeretekhez. Azt írja, hogy egy termék a cselekvések és a hozzáállás által nyerhet minőséget. Te mit gondolsz erről? 

Lassított folyamatokról van szó valóban, természetesen. Mi mindig megkérdőjelezzük önmagunkat és rengeteg különböző javaslatot teszünk. Én az explicit tudás alatt a tanulható dolgokat értem, és ez számomra a csinálva tanulás, míg az implicitet az intuícióval azonosítom. Természetesen mindkettőre szükség van. Sok tudást el lehet sajátítani az építészképzés alatt, ugyanakkor számos dolog nehezen magyarázható, nem tanítható. Például sokat dilemmázunk, amikor városépítészeti pályázatokra teszünk beépítési javaslatot. Ha azt kérdezzük, hogy fordítsunk-e el valamit vagy vágjunk-e ki belőle, akkor jön jól az intuíció. Svennel (Sven Matt, az iroda társalapítója) általában hasonlóak a megérzéseink, és ennek nem mindig érthető az oka. Bizonyára függ az interperszonális kapcsolatoktól is.

Ha már szóba kerültek a „lassított folyamatok", akkor az időfaktorról kérdeznélek. Az időbeli és anyagi erőforrásaink szükségest meghaladó használata lehet-e a luxus egy meghatározása? Hol kezdődik a luxus és hol ér véget a szükséges? Szerinted luxuscikk-e a kézművesség, mint építészeti hozzáállás?

Ez egy jó kérdés. Azt mondanám, hogy nem luxuscikk. A kézzel való munkálkodás a prehistorikus időkben kezdődött, több ezer évvel ezelőtt is létezett a kézművesség valamilyen formája, és azt biztos nem nevezném luxusnak. De értem mire gondolsz, több időt, pénzt, embert és tudást feltételez a kézműves minőség, ebből a nézőpontból luxusnak mondható. Másrészt, ha jól kigondolt csomópontokról, részletekről és minőségi anyagokról beszélünk, az nem feltétlenül jelent luxust, csak a jól megmunkáltságot. Nem első osztályú minőséget, csak egyszerűt és jót. Persze, egy kicsivel több időre van szükség a tervezéshez, a kigondoláshoz, de nem tartom fényűzésnek a minőségi tereket, a kellemes arányokat és az őszinte anyaghasználatot. Van például egy barátom, aki kézzel készít cipőket. Még sohasem vásároltam tőle, mert a termékei nagyon drágák, de valószínű, hogy egyszer veszek egy párat, és akkor tudni fogom, hogy az halálomig kiszolgál. Csak a vásárlás pillanatában tűnhet luxusnak, de ha figyelembe vesszük azt az időintervallumot, amíg használni fogom, akkor nem az. Azt gondolom, hogy az építészetben sem luxus a kézművesség, egyszerűen csak egy intelligens döntés. Egy jó beruházás. 

A téma kapcsán az általatok tervezett wirmbodeni kápolnára asszociálok. A hat éven át tartó tervezési-előkészítési folyamat és a belefektetett energia, amiről előadásodban is meséltél, a szükségesnél és elégségesnél többnek tűnhet.

Igen, értem a hasonlatot. A felhasznált anyagok minősége jó és a részletek kidolgozottak, a helybéliek és a mi általunk rászánt időt, energiát lehet luxusként értelmezni. Nyilvánvalóan mindenki a tőle telhető legtöbbet adta ehhez a kicsi, de fontos projekthez, ami minőségében távol áll a pompától, fényűzéstől.

Szerinted milyen jelentéstartalmi különbségeket hordoz az európai kortárs építészetben a kézművesség fogalma? Változó a kézművesség és építészet kapcsolata régiónként?

Igen, biztosan. A mi régiónkban, ahogy már te is láthattad, az építészet és a mesterségbeli szaktudás szorosan összefügg. Szerintem a kézművesség mindig regionális. Bregenzerwald különlegessége, mint már előbb is mondtam, az emberek közötti személyes kapcsolatokban áll. Nincs jobb magyarázatom erre. A mentalitásunk miatt speciális ez a hely. Mert ha egy feladatba belefogunk, azt úgy szeretnénk megcsinálni, hogy csak egyszer kelljen elvégezni és az örökké tartson. 

Van saját definíciód a kézművességre, a mesterségbeli szaktudásra?

Nem könnyű, inkább egy kisiparost kellene megkérdezni. De nem minden mesterember olyan szakavatott, mint gondolnánk, sokan csak úsznak az árral. Kívülről úgy tűnhet, hogy Bregenzerwaldban csak tökéletes dolgok születnek, de ez nem így van. Szóval nem csak professzionális kézművesek vannak itt, és közülük néhány időközben nagyon arrogánssá vált.

Valós forgatókönyvnek tartod, hogy a közeljövőben a számítógépet kedvelő, műszaki érdeklődéssel rendelkező és innovatív kézműves mesterek az építészeket kihagyva a mesterséges intelligenciát hívják segítségül?

Remélem nem, legalábbis a mi generációnk idejében. Erősebb lehet a fenyegetés az új építésű lakhatási projektek esetében, ahol az egyetlen kihívás az alaprajzi optimalizálás, ott hamarabb veszélybe kerülhet az építész jelenléte. Viszont azoknál az egyedi – kézművesnek is nevezhető – terveknél, amilyeneken mi is dolgozunk, szerintem nem lesz efféle gond az én időmben. A mesterséges intelligenciát mi is kipróbáltuk, és hasznos ötletgyűjtési eszköz lehet, például homlokzati kísérletek esetén, de szeretném azt hinni, hogy egyelőre biztonságban van a szakmánk.

/ Lázár Csaba / Középülettervezési Tanszék, Építészmérnöki Kar, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építőművészeti Doktori Iskola

Témavezető: Szabó Levente

Jegyzetek: 

[1]: Az 1960-as évekre vezethető vissza az az alulról szerveződő mozgalom, amely húsz évvel később a „Vorarlbergi Építőiskola" néven vált ismertté. A tagok munkásságának, valamint az osztrák egyetemi központokból hazatérő építészek és a hagyományos tudással rendelkező helyi mesterek közötti jó együttműködésnek, köszönhetően a régió pozíciója az európai kortárs építészeti szcénában ma már általánosan magasra értékelt (KAPFINGER Otto: Baukunst in Vorarlberg seit 1980. Stuttgart: Gerd Hatje, 1998)

[2]: A Középülettervezési Tanszék 2023-ban meghívott előadóját, Andreas Cukrowicz-ot idéztem. Az ő közreműködésével kerültem kapcsolatba az Innauer Matt irodával.

[3]: Az interjú angol nyelven készült és ezen a ponton röviden ki kell térni a „kézművesség" szakirodalmi fogalommagyarázatára. Az angol Craftsman szó jelentése összetett, a magyar nyelvben több hasonló értelmű szó – szakember, iparos, mesterember, kézműves – is használható fordításként. Közös ezekben a szaktudás birtoklásának, az előállítás-alkotás képességének kifejezése. Pusztán a Craft kifejezés jelentése lehet szakma, mesterség, testi eredetű erő, képesség, míg a Craftsmanship a mester(ember)séghez kapcsolódó tudás, mesterségbeli szaktudás, egyszóval szakértelem. Továbbá, a Crafting, Handicraft, Artisan szavak és a német nyelvterületen használt Handwerk a kézművesség, mint szó szerinti kétkezi munka irányába mutatnak. A Markus Innauerrel folytatott beszélgetében a Craft, Craftsman, Craftsmanship szavakat használtuk a Handwerk megfelelőjeként, így a „kézművességet" és „mesterségbeli szaktudást" szinonimaként használom jelen szövegben.

[4]: magyarul „továbbszövés", átvitt értelemben régi és új, múlt és jelen összekötése

[5]: A bregenzerwaldi életet 70 éven keresztül dokumentáló Hiller család fotó stúdiójának bezaui épületét Leopold Kaufmann tervezte a hatvanas évek elején. https://www.detail.de/de_en/wohnhaus-mit-architekturburo-von-innauer-matt

[6]: SENNETT, Richard: The Craftsman. London: Penguin Group, 2008.

Az interjú a Kulturális és Innovációs Minisztérium EKÖP-24-3-BME-351 kódszámú Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.

A Doktoranduszi Kiválósági Ösztöndíj Program (DKÖP) által támogatott projekt a Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közös támogatásával, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatallal kötött támogatási szerződés alapján valósult meg.

(szerk.: Őze Sándor)