Képletszerű kollázs – Közösségi csűr a nagykökényesi Havas-Boldogasszony templom kertjében

A nagykökényesi Havas-Boldogasszony Római Katolikus plébánia együttesének új közösségi csűrje a templomkert korábbi vályog falazatú, romos raktárépületének helyére került, és annak puritán szellemiségét, képletszerű geometriáját követve jött létre. Rab Sarolta írása.

A helyszín történeti rétegzettségének megannyi mélységét értő-érzékelő módon, a plébánia udvarára teljes egészében nyitott, a külvilág fele pedig zárt tömegképzés különböző felületi minőségek, fehérre vakolt tégla, vastaglazúros faszerkezet és lécburkolat, cserépfedés, illetve építészeti elemek, legfőképpen a fal és a tető, mint elemi építészeti eszközök feszes kontrasztban egymásra rakódott kompozíciójaként fogalmazódik meg, újraértelmezve a korábbi gazdasági épület zárt tömegét, térarányait, szerkezetét, hagyományos épületszerkezeti részleteit, és kiterjesztve annak használatát. Ez a koncepcionális elv teremti meg a helyszín ellentétes minőségeket egymás mellé állító karakterisztikáját, a kint-bent, zárt-nyitott, és tömör-szellős érzetű felépítés kettőségét. A teljes kompozíciót, az anyagból következő építési módok összetételének őszinteségét segíti, hogy nyitott, ideiglenes funkciója alapján részben mentesül a belső terekre vonatkozó épületfizikai, épületszerkezeti és ebből következően azok építészeti vonatkozásai alól is.

A "közösségi csűr" fogalma ismert toposz a kortárs hazai és nemzetközi építészetben, a meglévő csűrök felújításától a csűrnek, mint archetipikus mintának az újrafogalmazásáig olyan ismert példái vannak a teljesség igénye nélkül, mint a Táncpajta (Őriszentpéter, U. Nagy Gábor, 2012) vagy éppen a székelyöldi csűrépítési, -felújítási és menedékház láncolatok (Oroszhegy, 2015). De más előképek is felmerülnek, elsősorban a fedett-nyitott jelleg, a fal felett lebegő tető képei alapján például borászatok nyitott munkaterei, vagy a lakóház és nyaralóépítészet területei. Egyszerűsége ellenére az épület abban hoz újat, hogy a környezet egyedi jelentéssel telített töredékeire reflektál: a templom falában megmaradt látványos középkori kőfalrészlet hangulatát, a plébánia paraszti- és műépítészet között átmenetet képező építészetét, illetve az elementáris gazdasági épületek sokszor nyersen látszó szerkezetét mind magába olvasztva fogalmaz meg egyetlen, többfunkciós fedett-nyitott teret. Mindez a régi épülethez hasonlóan részben terepszint alá süllyesztett, kívülről tömör és védett, de a kert felőli oldala teljesen nyitott, a természetes szellőzés és bevilágítás ebből kifolyólag adottság. A ház nagyméretű közösségi terében szabadon álló zárt dobozban helyezkedik el egy szociális blokk raktárral és vizesblokkal, hozzá kapcsolódva nyitottan a nyári konyha mosogatóval és gázpalackos tűzhellyel. Ez a külső kontúrtól visszahúzott könnyűszerkezetes belső "bútorelem" lényegében az épület kiszolgáló magja. A szociális blokk mögött az északnyugati oldalon egy fa létralépcsőn keresztül közelíthető meg a galéria, amely bringás tábori szállásként is használható.

A telken a barokk plébániával szembeforduló tömeg struktúrája annak téri felépítését tükrözve mutatja, hogy hozzá tartozik, illetve a plébániaépülettel egy murvás járda is összeköti a házat. Az udvarra nyitott, a terasz mögött zárt fallal, a csűr tartószerkezetében is a plébánia tornác-oszlopainak kiosztásához igazodó látszó kortárs favázzal és hagyományos ollólábas ácsszerkezetű nyitott fedélszékkel rendelkezik. A két különböző technológiával készült tartószerkezet időbeli, régi-új, illetve keresztmetszetbeli különbsége fordul egymással drámain szembe. Az új ház nyitottságát enyhén árnyalja a könyökfák ritmusa, melyek a fehér háttér előtt éles vonalgrafikát alkotnak és részleges téri határt képezve vizuálisan körbezárják a belső teret.

Ácsszerkezet és fal, mint "csűr" és "templom" absztrakciói leválnak egymásról: a hely különböző jelentéseit fogalmazzák meg, melyek más irányból jöttek, más nézőpontból keletkeztek és itt találkoznak, de nem érintkeznek, résnyi eltartásban maradnak. Mindez a kettőség, ami a korábbi házra is részben jellemző volt, már a dombra érkező látogató számára is érzékelhető: a falu felőli lépcsőn érkezve először csak a tető szinte lebegő tömege látszik a temető kontúrja felett, földszínű lécvázas burkolatával jelen pillanatban a megművelt tájba és a fák lombjai közé, mint háttérbe simulva, később azonban láthatóvá válik a fehér fal, amely első látásra a templomi együtteshez kapcsolja a házat, annak befele forduló, védetten közrezárt teréhez. A táj felől a teljes egészében látszó ház pedig a templomi együttes nyugodt, magától értetődő részének érződik.

Kétségkívül a hely talán legerősebb atmoszférájú elemeinek tekinthetők a középkori templomfal megmaradt részletei, melyek távolról szinte észrevétlenek ugyan, de erőteljes faktúrájú kőrakásukkal a legnagyobb hatást gyakorolják a látogatóra közelről. Mindez azért is hat ilyen erősen, mert ezek a falak általában hosszú időn át épülnek és idővel olyan fogalmak társulnak hozzájuk, mint például a kézművesség, gondosság vagy éppen védelem. Mindez kortárs módon be tudott épülni az új ház falainak koncepciójába is, mint sávos plaszticitást adó bordázott falazási technika, melynek sávossága az oromzat lécburkolatának szintjén is folytatódik a kettő között levő rés ellenére, vagy épphogy azt erősítve. A téglafal bordázott-ugratott kialakítása emellett a faoszlopok keresztmetszetével azonos sávokra bontja fel a faszerkezetnek háttért képező falat, ezáltal is igyekszik egyetlen átfogó keretrendszerbe foglalni a különböző minőségű téri elemeket.

Összességében a templomi együtteshez természetesen illeszkedő, képletszerű beépítéssel és anyaghasználattal ugyan, de a hely történetének és egyedi atmoszférájának többféle rétegét kortárs módon magába építve jött létre a ház. Mélyebb rétegei kívülről és távolról már-már láthatatlanok, ezért amennyire a bejárást némiképp korlátozó drótkerítések és a plébánia udvarát a templomtól elválasztó téglafal engedik, érdemes hozzá közelebb menni.

Rab Sarolta

A szöveg a BME Építőművészeti Doktori Iskolában készült, témavezető: Klobusovszki Péter

Szerk.: Hulesch Máté