Kezdődik az iskola... – A Budakeszi Széchenyi István Általános Iskola

A Budakeszin található Széchenyi István Általános Iskola már régóta kinőtte eredeti épületét. Az intézmény végül 2019-ben vehette birtokba a Triskell Építész Iroda által tervezett új otthonát, amely egy nagy, védett belső udvart ölel körbe. Az épületet Botos András építész írásával mutatjuk be, a vezető tervező, Turi Attila reflexiójával kiegészítve. 

A gyerekek lényeges tulajdonsága, hogy nőnek. Iskolás korban pedig különösen intenzív fejlődésben vannak. A pár hónapja még buggyos nadrág ma passzentos és már a lábukat sem lóbálják az iskolapadban, mert bőven leér. Az elsős ajtó mögött még csak szótagolva betűzik a Weöres-verset, míg pár folyosóval odébb már komplex fogalmazásokat írnak az ipari forradalomról. Minden évben egy évfolyam elmegy és az iskolakezdők lökésére az ottmaradó osztályok eggyel előrébb rukkolnak. Ez az örökös körforgás az iskolák sajátossága.

Ez a jelenség tetten érhető a Turi Attila tervezete Budakeszi Széchenyi István Általános Iskola tömegén is, mely egy magába harapó kígyóként helyezkedik el a külvárosi családi házak között.

Az épület Budakeszi központjától nem messze, egy a szuburbanizáció folytán kialakult lakóövezetben található. A városi szövet heterogén, a kis családi házas lépték mellett sorra jelennek meg a középületek. Az iskolán kívül nem messze található egy új bölcsőde és épülőfélben van egy uszoda is. Az iskola homlokzati kialakításánál fontos szempont volt a léptékkülönbségre való reflektálás. A homlokzatnak emiatt erős tagolása van, amely az épület tömegképzését is érinti. A kisebb egységekre tagolt épülettömeg ilyen módon reagál a környező családi házakra.

A tervező szavai szerint a formai előképet a kolostor archetípusa adta. A kolostornak pedig a leglényegibb eleme az udvar, az az üresség, ami nem tér.

Az épület bejárata az északkeleti sarkon nyílik, és karakteres fa előtetővel egyértelműen jelzi a megérkezés helyét. Az iskola előtt nagy burkolt terület és sok parkoló található. Ennek létjogosultságát délután érti meg az ember, amikor a gyerekek nagy részéért autóval jönnek.

Az iskola bejárata a dupla belmagasságú aulába vezet. A teret egyik oldalról egy galéria, a másik oldalról a belső udvar övezi. A burkolótéglával fedett oszlopokon rétegelt-ragasztott fa tartók terhelnek. Ez a mestergerenda-fiókgerenda kombináció megidézi a szerves építészetben gyakran alkalmazott fa motívumot, ámbár jóval absztraktabban. A fogadótér összhatásában megvalósítja azt a makoveczi szemléletet, amely szerint a tér hétköznapi, egyszerű szakralitást idéz meg arányaival.

A bejárattól jobbra lévő toronyban található a tanári részleg, az épületkaréjokban az osztálytermek, csoporttermek és szaktantermek. A tanulási terek elrendezése kevésbé kísérletező, inkább a hagyományos közép- és oldalfolyosós sémát követi. A többnyire szűkre szabott közlekedőknek itt-ott azért megjelennek olyan bővületei, melyeket a gyerekek közösségi térként használnak és vizuális kapcsolat alakul ki a belső udvarral.

Az épület tömegében is jól meghatározható eleme a tornacsarnok. A tornatermek szabvány mérete fejtörést szokott okozni iskolák tervezésénél, mivel léptékük jóval nagyobb, mint az iskolai funkciók többi elemének. Ez ebben az esetben sem volt kivétel: a tervező a lejtésviszonyokat kihasználva próbálta a tornaterem volumenét csökkenteni. A három szint magas tornacsarnok lefedését ívelt fa tartók támasztják alá.

A tervező odafigyelt, hogy a tartószerkezet egyben esztétikai élményt is nyújtson. A falak egy része törtfehérre festett nyers tégla, amely meglepően őszinte megoldás, mindamellett pozitív akusztikai tulajdonságokkal is bír.

Az épület anyaghasználata egyszerűségre törekszik. Fehérre vakolt falak takarják a külső burok legnagyobb részét, amely a lábazatoknál és fontos helyeken téglaburkolattal egészül ki. A tető antracit színű fémlemez lefedése egyes helyeken lefordul a homlokzatra is. Kívülről a másik karakterisztikus elem a natúr fa nyílászárók. Az ablakok kiosztása változatos, követve a homlokzat osztottságát. Pozitívum, hogy a nyílászárók mérete sokszor nagyvonalú. Az viszont sajnálatos, hogy árnyékolók felszerelése nem történt meg, így egyes termek túlmelegedésre hajlamosak.

A belső téri anyaghasználatot szintén meghatározzák a nyílászárók, a fehérre festett falak és a látszó fa szerkezeti elemek. A padlóburkolatok egyszerűek, a fő terek homogén gres burkolatai enyhén kontrasztban állnak a terek magasztosságával, de az összhatást tekintve működnek.

A belső udvar lépcsős elrendezése révén inkább kisebb zugokra tagolódik. Itt a tervező visszanyúlt iskolai emlékeihez, ahol a szünetben mindegyik bandának megvolt a külön helye az udvarban.

Az átrium ezen felül alkalmas különböző iskolai rendezvények megtartására; az épület tömege szerencsésen megvédi a környező családi házakat a kedvezőtlen akusztikai hatásoktól. A nyitás óta koncert is volt a belső udvarban, és a zajra senki sem panaszkodott. Az iskolaépület körüli külső udvart átmeneti állapotban találjuk. Annak rendes kialakítására már nem jutott keret és a jövőben fog megtörténni.

A Széchenyi István Iskola építéstörténete hasonló magába harapó kígyó, mint az új épület tömege. Az iskola eredeti, még ma is működő épülete egy favázas (FORFA) szerkezetű középfolyosós intézmény. Eredetileg 20 évre terveztek, de továbbra is üzemel (majd 45 évesen). Az épület nem tudta azokat a körülményeket nyújtani, amit a szülők egy szuburbán kisvárosban elvárták volna. Így elkezdték a gyermekeket más budapesti iskolákba beíratni. A város végül 2016-ban kapott forrást egy új iskola létesítésére. Bár az eredeti keret kissé szűkösnek bizonyult, sikerült átadni a tervezett épületet.

Az új intézmény az átadás óta megtalálta a városban foglalt helyét és népszerűvé vált. Beiratkozásnál a szülők nagy része szeretné, hogy gyermeke itt, a város új, korszerű iskolájában tanuljon. Ez a folyamat azonban önbeteljesítő módon kezdi rányomni erre az iskolára is a bélyegét.

Jelenleg az iskolában majdnem másfélszer annyi gyerek tanul, mint amekkora létszám szerepelt a terveken. Ennek kellemetlen következményei vannak. Egyes terek kényszerből váltak multifunkcióssá. A kémia szaktanterem egyben az egyik osztály osztályterme is. A fél osztálynyi létszámra tervezett csoportszobákban is teljes osztályok tanulnak. Az egyik lépcsőház alján lévő közlekedőbe rendezkedett be egy angol oktatást nyújtó külsős csapat. Ezek a kompromisszumok nagy szervezési és alkalmazkodási képességet követelnek a tanároktól.

A gyermek sajnos elég hamar kinőtte új ruháját. Azonban a jelenlegi gazdasági helyzetben úgy tűnik, hogy a ruhásbolt egy időre bezárt. A tervező szerint, ha kisebb gallért és kevesebb zsebet kértünk volna sem engedhettük volna meg eggyel nagyobb méretet.

Botos András

Reflektálás

Botos András írását kérdőmondattal koronázza. [A cikk korábbi verziójában a mondat így szerepelt: Kérdés, hogy ha kisebb gallért és kevesebb zsebet kértünk volna, megengedhettük-e volna az eggyel nagyobb méretet. – a szerk.] Ha jól értem arra utal, ha az épületen kevesebb a cifra (zseb) és felesleges formálás (gallér) akkor lehetett volna nagyobb is, és most nem lenne zsúfolt az épület. Érdekes mondat, sajnos abban a korban nőttem fel, amikor hasonló logikával formált ideológiai kérdéseket tettek fel. Olyanokat, melyek elsőre logikusnak és helyénvalónak tűnnek. Legyünk szerényebbek, a funkció az elődleges. A többi következmény, alap és felépítmény logikája és rendszere.

Csakhogy az a helyzet, hogy a kettőnek egy beruházás tekintetében nincs ok-okozati összefüggése sem a konkrét, sem általános esetben a mai közmegegyezésen alapuló közösségi életünkben.

Az adott eset tekintetében az ok, s a cél 11 vállalhatatlan FORFA tanterem kiváltása volt, melyre a központi költségvetési forrás maradványösszege (bruttó 1,2 MRd Ft) elkölthető volt. Olyan tervezési programot alakítottunk ki, és fogadtattunk el a Beruházó, az Önkormányzat és a Tankerület vezetőivel, ami két ütemben 16 tantermes iskola megvalósításáról szól – tudva azt, hogy a maradványforrás az első ütem teljes megvalósítására (11 tanterem, tornaterem, étkezés és igazgatás helyiségei) is szűkösen elegendő, de lehetőséget kínál a negyedik „szárny" megépítésére (5 tanterem, csoporttermek). Takarékos területfelhasználással számoltunk. Kitartó, a döntéshozás logikáját és felelősség rendszerét lekövető taktikánknak köszönhetően került forrás a befejezésre.

Nos, egy ilyen törtrénetben nem az a kérdés, hogy mennyi a zseb és mekkora a gallér, hanem, hogy mellé tudnak-e állni azok, akiknek ráhatása van a létesítésre. S ebben igenis szerepe van az építészeti üzenet közvetítés-képességének. Annak, hogy a közösségi akaratban egy épület kifejezi-e ezt a szándékot. Lelkessé teszi-e a történetet, vagy a hasznosság számai és ténye az elegendő üzenet?

Ami a számokat illeti (mert a forrásigény alapvetően három eredő függvénye: nagyságrend, struktúra és részletezettség): az épület hasznos alapterülete (minden helyiség szigorúan a megfelelőség szintjére tervezve) 4.360 m2, ez tanteremre lebontva 272,5 m2/egység. Az építési költség bruttó 2,5 Mrd Ft, azaz nettó 450.000. Ft/m2, (épülettel, udvarral, közművel, parkolóval, berendezéssel és technológiával együtt). Lehet, hogy ez nem tűnik a szakma számára érvnek, vagy eredménynek, de higgyük el, a forrásbiztosítónak, a beruházónak és az Önkormányzatnak az. Tekintettel arra, hogy több tucat oktatási létesítményt terveztem, és van rálátásom mások munkáira bizton állítom, hogy komplex oktatási programmal tervezett iskolák hasonló mérőszáma 380-650 m2/tanterem. A gallér és zsebkészítés nem elsősorban forrás, hanem odafigyelés, bevállalás és szervezés kérdése.

Amúgy érdemes végiggondolni konkrét esetben a sugalmazott kérdést: ha egyszerűbb lenne, akkor nagyobbat építenénk? Hogyan? Így is beletettünk 5 plusz tantermet, s vajon lehetett volna még hármat azzal az érvrendszerrel, hogy tessék, itt egy 16 tantermes iskola, de én ki tudok erőltetni belőle egy puszta egyszerűsítéssel még 800 négyzetmétert (3x275, 450 MFt) mert tudok egy egyszerűbbet? Nem, a megbízás 11 tanteremre szólt, de azzal, hogy hol a szabványra, hol másra, hol a terv értékeire hivatkoztunk, lehetett belőle 16 tanterem, egy nagyságrenddel nagyobb tornateremmel.

Amennyiben a kérdőmondat általános irányelvet jelent, akkor más a probléma. A szerző arra utal, hogy ha az építészek takarékosabban bánnának a rátétekkel (gallér és zseb, bár mindkettőnek használati haszna van), akkor a költségvetés több iskolát tudna építeni. Nos ez igaznak és logikusnak hat egy tervgazdasági rendszerben, de nem egy szabadpiacon alapuló mai nemzetgazdaságban. Egyetértünk abban, hogy feleslegeset nem kell építeni, de abban már nem, hogy mit tekintünk annak. Felesleges-e a szépség – mint a Vitruvius-i vagy Plótinos-i alapértékek egyike? Máshogy megfogalmazva: mi az üzenetessége, üzenetközvetítő ereje egy épületnek? Mitől lesz „alma mater" egy iskola? Valóban olyan egyszerű a képlet: az egyenes erkölcsös, a görbe pazarló, tehát erkölcstelen? (Az utalás nem a cikkíró, de egy nagytekintélyű professzor diplomaátadón elhangzott beszédéből való) Mitől maradandó építészetünk? Behódolunk a bővített újratermelés csalfa világának, és a kortárs egyenlő lesz a pillanatnyival, a trendek változása miatt lebontva 40-50 éves épületeket? Ezek kutatásához és megválaszolásához erős kérdések kellenek, nem elég a valóság első fuvallatára széteső vélemény.

Nos, arra akarok rámutatni, hogy a kérdéseket érdemes valódi formában feltenni, hogy a mai kor – ha tetszik kortárs – építészete kifejthesse azt. Kifejthesse és tovább léphessen impulzusai segítségével. A felszín helyett jobban hiszek Joseph Beuys mondataiban:

„Beszédbe kell elegyednem más emberekkel is és meg kell hallgatnom az érveiket, mert nem állíthatom, soha nem állíthatom, hogy amit létrehoztam, az objektíve és minden szempontból helytálló valami. Ezt senki nem állíthatja, legfeljebb azt mondhatja: amit létrehoztam, az a munkám eredménye és most további érveket kérek, mert még fejlődésben vagyok. Nem mondhatom, hogy valakinek hinnie kell az én ügyemben, ellenkezőleg, mindannak amit az emberek ilyeténmód létrehoznak, úgymond kérdésként kell a világban állnia – ez kellene legyen az új kultúra fogalom is – mely kérdés kiegészítésre, javításra és fokozásra vár."[1]

Turi Attila

[1] Volker Harlan: Mi a művészet? (műhelybeszélgetés Beuysszal) Metronom kiadó, 2001.

Szerk.: Winkler Márk