Lux Kálmán és Géza: margitszigeti eszményi rekonstrukciók

Elődeink napjainkhoz hasonló kérdéseket boncolgattak a romok visszaépítését illetően, Lux Kálmán és fia, Lux Géza pedig egy korszak határán álltak a konzerválás és a stílszerű visszaépítések gyakorlata között. Rajzaiknál ott találjuk a hitelességre törekvő megközelítéseket és a historizáló elképzeléseket is. Nem volt ez másképpen az általuk ásatott margitszigeti romok esetében sem.

A téma azért is aktuális, mert a Budapesti Történeti Múzeumban márciusig egy új időszaki kiállítás nyitott meg „A Sziget. Szent Margit és a domonkosok" címen. A tárlat nagyon izgalmas témát dolgoz fel, elvégre ma a legtöbben el sem tudják képzelni, hogy az egyetemisták, randi partnerek, kutyasétáltatók, lánybúcsú indítók előtt a szigeten régen is nyüzsgött az élet, csak éppen egészen másképp. 1542-ből ismerjük például Eneo Vico metszetét, ahol gótikus építményeket, tornyokat látunk, köztük a domonkos apácakolostor templomának tömegét is.

Nyilván a hasonló ábrázolások arányaikat és részleteiket tekintve is idealizáltak voltak, ettől függetlenül segít minket realizálni, hogy milyen kis középkori univerzum lehetett itt az egyes kolostorok és világi birtokok külön-külön világával. E szóban forgó metszet készültekor az apácák már elmenekültek a szigetről, a kolostoruk pedig ezáltal szép lassan tűnt el évszázadok alatt a föld színéről.  A törökök után a megmaradt részeiben hadikórház is működött egy ideig, de lényegében a 18. századra már nem sok minden maradt meg belőle, csupán egy-két romantikus falcsonk. Az első fontos mozzanat a helyszín újraértékelését tekintve az 1838-as árvíz volt, amely a felszínre mosta a legértékesebb kincsét a területnek, az V. István sírjához kötött, drágaköves koronát.

Újabb fontos pont 1915-ben történt, amikor a domonkos kolostor templomának harangját is megtalálták egy véletlennek köszönhetően, s ennek nyomán megkezdődhettek a komolyabb régészeti ásatások is. 1921 és 1923 között napvilágra került az azóta is látható kerengő és a templom eltűnt kontúrja. Ezen 1923-as feltárást a Fővárosi Közmunkák Tanácsa szorgalmazta és Lux Kálmánt bízta meg a vezetésével, maguk a pontosabb kutatások pedig egyébként egy Ybl Miklós által készített helyszínrajz alapján indulhattak meg. A felszínre hozott romok rehabilitációja, konzerválása azonban ekkor még elmaradt, a szabad ég alatt viszont az értékek hamar pusztulásnak indultak. Lux azonban a vizsgálódás szintjén kitartóan foglalkozott a helyszínnel, sőt, publikálta is eredményeit, valamint látványos rekonstruktív elképzeléseket tett közzé a kolostor két korszakából.¹

Lux Kálmán ekkor már a Műemlékek Országos Bizottságának műszaki főtanácsosa volt, és olyan szenzációkon dolgozott, mint az esztergomi palotakápolna felfedezése és kiépítése 1934-től. Mégis, a domonkos kolostor területének új kutatását és a rehabilitáció terveinek elkészítését nem ő vezette. A BTM új kiállításában is csak Lux Kálmánt említik, pedig az 1930-as évektől fia, Lux Géza vezeti a kutatást és a tervezést is.²

Géza részletesen publikálta új megllapításait, valamint Ráska Lea domonkos apáca fennmaradt írása alapján a helyiségek rendeltetéseit is meghatározta. (Ezt napjaink kutatása már meghaladta, most jelenleg az 1930-as évek történéseire fókuszálunk csak.) Ezen publikációban³ egy szarkofág több mint 100 megtalált márvány töredékét is alaposan szemügyre vette, melyet a mai napig Szent Margit sírjához kötnek. Az 1930-as években ugyanis különösen nagy jelentősége volt a királysíroknak. A revízió hangulatában, a Horthy-korszak állameszméjében a Magyar Királyság területének összekovácsoló erejében óhatatlanul is a középkori királyok sírjait keresték és kegyhelyet akartak nekik emelni. Székesfehérváron, az 1936-ban indított nagyszabású feltárásoknak is az egyik legfőbb célkitűzése volt Szent István nyughelyének esetleges lokalizálása, ám ennek hiányában végül a Nemzeti Múzeumban, a Varju Elemér által Szent Istvánhoz kötött szarkofág köré emeltek díszes mauzóleumot konkrét kegyhelyként.

 A minta valamilyen szinten (és pozitívabb értelemben) az abszolút kortárs, Mussolini-féle császári „romanitá" és „sventramenti" kultúráját juttatja észbe. Utóbbi Róma városépítészeti koncepcióját is jelentette lényegében: azaz "felboncolni" a régi, császári Rómához kötődő legfontosabb kapcsolódási pontokat, mutatni a folytonosságot a Római Birodalom és napjaik Rómája között, a császárok és Mussolini között.  Magyarországon ez nem hódító kontextusban tűnt fel, de a feltárt középkori műemlékekkel, királyi sírokkal is reprezentálni akarták az 1000 éves kultúra legitimációját a régióban, egy új határokkal küzdő nemzet szomorú lelkülete mögött.

Az ásatásokon való látogatása alkalmával Horthy Miklósné felajánlotta, hogy a kolostor területén található templom vagy a kápolna kiépítésével Horthy kormányzóságának 10. évére emlékezhetnének meg és ezt ő is támogatná anyagilag a Fővárosi Közmunkák Tanácsának megbízásával. Lux Kálmán már az 1910-es években publikált arról, hogy a stílben tervezett visszaépítéseket középkori épületek esetében el kellene vetni, amit Gerevich Tiborral kialakuló munkai kapcsolata az 1930-as évektől még inkább megszilárdított, Gerevich a Műemlékek Országos Bizottságának elnökeként ugyanis végleg megszüntette a historizáló kiegészítések gyakorlatát a nagyobb, állami beruházásoknál.

Lux Kálmán azonban a Horthy Miklósné-féle kérésre kijelentette, hogy a kolostorral ellentétben az 1921-ben már többek között Zielinski Szilárd által is ásatott, premontrei Szent Mihály templom romjai egy drasztikusabb hipotézis elkerülésével már inkább alkalmasabb lehet a kérés teljesítéséhez. Lux az ásatások során napvilágra került eredeti köveket igyekezett beépíteni az új szerkezetbe, a hiányzó pontokon pedig a börzsönyi templom részletei nyújtottak segítséget, az új toronyba pedig a domonkos kolostor megtalált harangja került. A végül tényleg neoromán építmény kialakításában részt vett Kölber Dezső festőművész, Körmendy Jenő szobrászművész és Szabó Lóránd műépítész is. Természetesen az eredeti épület ennél komplexebb és nagyobb volt, már csak feltárt alaprajza is több bővítést, mellékkápolnát mutat északról és dél felől is.⁴

Maga a domonkos kolostor területe azonban így rommező maradt, melynek kutatása megtörtént, de területének látványos kiépítésére és bemutatására továbbra is számítottak a későbbiekben „Felmerült a terv, hogy a Halászbástya kőemléktárába kerülnek (az itt feltárt kövek). Holott a mi véleményünk szerint a Margitszigeten, Boldog Margit kolostorának és kápolnájának romjainál meg kellene építeni Boldog Margit múzeumát, amit egyúttal az ő nevéről elnevezett, az ő emlékét hirdető sziget múzeumává lehet kibővíteni, hiszen anyag van hozzá éppen elég!"⁵

Ugyanez az ötlet a székesfehérvári bazilika egyik déli kápolnájával is tervbe volt véve eleinte. E szóban forgó margitszigeti rekonstrukciós terv (a galériában a 13. kép) ráadásul pont egy hasonló funkciót, a lapidáriumot ötvözte volna egy templom hajójának teljes visszaépítésével. Bár apjával ellentétben Lux Gézát modernbebb alkotónak szokták titulálni, ezen „eszményi rekonstrukcióira" gondolva  bátran állíthatjuk, hogy ugyanolyan kísérletező kedvvel tekintett a középkori épületek kiegészítésére, mint apja. (A zsámbéki romtemplom esetében például nem csak a rom kiegészítésével, de a kolostor teljes kiépítésével is foglalkozott papíron.)

A terv valószínűleg költséghatékonysági okokból sem épült meg, bár még a ’40-es években is számítottak rá: „az oltár értékes kőmaradványai fölé dr. Lux Géza tervei szerint egy tüskeszerű védőtetőt építettek azért, hogy a finom faragványokat és a falakon némely helyen még megmaradt eredeti festéseket az idő viszontagsága el ne tüntesse. Ez a nyerstéglaépítmény egy része volna annak az építménynek, ami a kis kápolna fölé kerülne és kőtár céljait szolgálná. Egyelőre azonban még nem került sor arra, hogy ez a kőtár felépíttessék. A nyolcszög öt oldalából álló fülke belső falfelületei alkalmasnak mutatkoztak arra, hogy azon Szent Margit életére és a zárda romjaira vonatkozó képek és magyarázófeliratok helyeztessenek el. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa ebből a célból egyrészt megbízta Feszty Masa festőművésznőt, hogy Szent Margitról egy ide illő képet fessen, amely a fülkének a középső oldalfalára lett elhelyezve, a régi oltár fölé."⁷

A háborúig tehát csak egy finom romkonzerválás valósult itt meg, amely 1945 után ismét elburjánzott, de a későbbi híradások is arról tanúskodnak, hogy a kápolna kőmúzeummá történő kiépítése kifejezetten cél volt valaha. Bár a terület feltérképezése során a BTM kiállítása is megfeledkezik róla, egy korabeli riporter által írt, Lux Gézáról sokat mondó idézettel most emlékezzünk meg mégis arról, hogy milyen hittel foglalkozott ezzel a területtel:

Pleskovics Viola

1 Lux Kálmán: A Szentmargitszigeti domonkosrendi apácakolostor romjai, In: Élet, 1923/6.sz., 122-128.p.

2 Lux Géza: Ujabb ásatások a Margitszigeten, In: Technika, 1938/6.sz., 204-213.p.

3 Lux Géza: Szent Margitsziget törökhódoltság előtti építészeti emlékei, In: Magyar Építőművészet, 1942/12.sz., 310.p.

4  MÉM MDK,Tervtár, Lux-hagyaték, OMF 11358

5  Lestyán Sándor: Boldog Margit napján, Boldog Margit most feltárt kápolnájánál a Margitszigeten, In: Ujság, 1938/14.sz. 7.p.

6 MÉM MDK, Tervtár, Lux-hagyaték, OMF 11369, boltozat rekonstrukció OMF 11374

7 Szent Margit új képe a Margitszigeten, In Magyar Építőművészet, 1943/11.sz., 272.sz.

8  Török Sándor: Szent Margit kolostora napvilágra került a Szigeten, In: Magyarság, 1938/69.sz. 9.p.

A cikk és Lux Kálmán munkásságának kutatását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.