Magyarország Főkonzulátusa Lendván – Az Alsó-Lendvai Takarékpénztár továbbépítése

A dmb műterem az épület múltját kutatva fogalmazta meg a Főkonzulátus építészeti megújulásának a programját, amire továbbépítésként utalnak. A belsőépítészeti megoldásokon az MCXVI építészműteremmel dolgoztak együtt. Nagy Márton az örökségi környezethez kötődő értékszemléletükön keresztül mutatja be az épületet. 

Párbeszéd az épülettel: 2016 őszén, amikor a tervező csapattal először érkeztünk Lendvára, az egykori Takarékpénztár lecsupaszított, szürke homlokzatával eltűnt az utcaképben. Az első találkozás alkalmával semmit nem tudtunk a ház történetéről, így a többször átépített homlokzat előtt állva az építés pontos korát sem tudtuk megállapítani. Bejárva a belső tereket, a részleteket szemlélve élesedett ki a kép. Az udvari homlokzat kifelé-befelé nyíló ablakai, a belső füllungos nyílászárók, a vasalatok, a kovácsolt korlátrészletek, a boltozott pince, a tető ácsszerkezete egy 1800-as évek végére datálható épület képét rajzolták elénk. 

A könyvtári, levéltári, művészettörténeti, diagnosztikai és épületszerkezeti kutatások során előkerült leírások, képek, szerkezeti részletek temérdek rendszerezetlen információ mozaikként hevertek előttünk. Ezekből lassan előtűnt az Alsó-Lendavi Takarékpénztár egykori székházának 1884-es képe. A Fő utcában a Takarékpénztár épülete volt a legreprezentatívabb épület, mind volumenben, mind homlokzati megjelenésében. Funkciójával a település mindennapjainak részévé vált, az emberek ki be jártak kapuján, a település életének motorja volt. Az intézmény által folyósított hitelek újrarajzolták Alsólendva térképét az első világháborúig terjedő időszakban. 

Az összegyűjtött információk alapján megerősödtünk abban, hogy az épület egy kultúrtörténeti landmark. Nem műemlék, de mind településszerkezeti, mind településtörténeti szempontból nagy jelentőséggel bíró épület. Továbbépítése mellett döntöttünk. Az anyaországtól elszakadt településen egy ilyen jelentős intézmény esetében a pusztulást megakadályozó továbbépítés[1] társadalmi szerepe is kiemelendő, hiszen az újjáéledő épület történelmi többletjelentése által erősíthető a helyi „kisebbségi“ identitás. 

A továbbépítés szót nagyon tudatosan használjuk a megszokott terminológiák – rekonstrukció, revitalizáció, rehabilitáció, átalakítás, felújítás –  helyett. Épített környezetünk minősége és karaktere a megőrzés és átalakítás változó egyensúlyán alapszik. A felsorolt fogalmak pontosan definiált jelentése kizár bizonyos megoldási lehetőségeket, így az egyensúly megteremtését is, amelyre nincs pontos recept. Minden hely, minden helyzet, minden mű más-más bánásmódot igényel. Sola-Morales egy írásában így foglamaz: „A beavatkozás feladata valójában a már meglévő építészeti alkotás értelmezése. A beavatkozás lehetséges formái, lényegében az eredeti épülettel létrehozható párbeszéd lehetséges formái, amik mentén az épület eredeti jelentése újradefiniált értelmet és irányt kap."[2]

Módszertani megközelítés: A tervezés kezdetén a továbbépítés építészet módszertani alapjait kerestük. A tervezési program és a kutatások során talált mozaikok útvesztőjében sorvezetőként Alois Riegl (1858-1905) osztrák művészettörténész értékkategóriáit használtuk. ’A modern műemlékkultusz lényege és kialakulása’ című dolgozatában Riegl kifejti, hogy a műemlékekkel kapcsolatos döntések soha nem abszolútak, mindig az adott társadalom felfogásától és értékítéletétől függenek. Értékkategóriái minden mű kapcsán értelmezhetők, de az egyes kategóriák között vállaltan konfliktus áll fenn.[3] Az egyensúly magtalálása tehát egyedi döntést igényel, komoly építészeti felelősség. Riegl szerint az épített örökség miden eleme a múltbéli és a jelenbeli értékek mentén értelmezhető. A múltbéli értékek az épület régiségértéke, történelmi értéke, valamint emlékértéke, míg jelenbeli érték a használati és a művészeti érték. Utóbbi is kétféle lehet: újdonságérték, azaz elemi művészeti érték és viszonylagos művészeti érték. A továbbiakban a Takarékpénztár épület továbbépítésének építészeti alapvetéseit a Riegl által bevezetett kategóriák mentén mutatom be. 

A beavatkozás alapvetései: Az Alsó-Lendvai Takarékpénztár épülete nem ítélhető meg pusztán egyetlen értékkategória szerint. Az első építési periódus végén, 1884-ben elkészült székház a település legreprezentatívabb épületeinek egyike volt. Az 1900-as évek első évtizedében bekövetkezett második építési periódust alapos átgondolás előzte meg. Bár az épület első periódusban létrejött képe a szimmetrikus szerkesztés megszűntetésével megváltozott, az épület értéke és presztízse nem csökkent. Az eredeti funkció 1945-ös felszámolása után a sorozatos átalakítások eredményeként azonban a korábbi jelentős városképi karakter megkopott. A homlokzati architektúra végleges leradírozásának oka és pontos időpontja ismeretlen. Tény azonban, hogy 2017-re a homlokzati tagozatokból csak a töredékes zárópárkány maradt meg. Mivel az első átépítés utáni átalakítások inkább praktikus szempontokat vettek figyelembe és nem egy átfogó örökségvédelmi koncepciót, saját alapvetéseinket az első és második építési periódus régiség értékeire és kortárs eszközökkel létrehozott jelenbeli értékekre alapozztuk. 

41/41
Magyarország Főkonzulátusa Lendván - keleti eredeti és tervezett homlokzat - építészeti terv: Falvai Balázs, Nagy Márton, Török Dávid, dmb műterem

Szimmetrikus szerkesztés: A szimmetrikus szerkesztést összetett történeti, valamint használati értéke miatt visszaállítottuk. Az eredeti homlokzat historizáló, neoreneszánsz szerkesztését művészettörténeti szempontból, a szimmetriából adódó reprezentatív megjelenést az épület egykori és megújulás utáni településtörténeti szerepének kiemelése miatt tartottuk fontosnak. A visszaállított kapuáthajtóval kettéosztott földszint a megújuló használat szervezését tette könnyebbé. A megközelítés tengelyétől balra a település közössége számára nyitott funkciók, míg jobbra és az emeleten a zárt funkciók kaptak helyet.

Historizáló homlokzat: A homlokzati tagozatok eltűnése nem az épület öregedéséből adódó kopás, hanem egy adott pillanatban meghozott döntés következménye, melynek sem pontos idejét, sem pontos indokát nem ismerjük. Bár az eredeti homlokzati architektúrából a zárópárkányon kívül semmi nem maradt, az archív fotók alapján töredékesen, de rekonstruálható volt az eredeti állapot. Az épület az első világháborúig a térség meghatározó intézménye volt. Történelmi kordokumentum értéke ennek értelmében a historizmus korára tehető, ami a homlokzatok tekintetében az épület aranykorához való visszanyúlást indokolta.

Pártázat és felirat: Az eredeti homlokzat markáns eleme volt a pártázat és a pártázaton megjelenő felirat. Az átalakítások alkalmával a pártázatot is elbontották. Bár visszaépítése nem volt kérdéses, a használók kérésére nem az eredeti felirat került helyreállításra. A kétnyelvű felirat „Magyarország Főkonzulátusa – Generalni Konzulat Madzarske" a beköltöző új funkció megnevezése. Az emlék értékkel bíró eredeti egynyelvű szöveg, „Alsó-Lendvai  Takarékpénztár" csak a belső térben nagyítva bemutatott archív fotón olvasható.

Szerkezeti rend: Az örökségvédelmi kutatások és az épületszerkezeti feltárások egyértelműen bizonyították, hogy az épület középfőfalas kialakítással épült, mely két, közel azonos szélességű szerkezeti egységet hozott létre. Az épület közlekedőrendszerét a középfolyosó jelentette, innen nyíltak jobbra és balra a helyiségek, de innen lehetett a helyiségekben lévő cserépkályhák tüzelését is megoldani. A szerkezeti rendszer logikája az első építési periódusokban tiszta átlátható alaprajzokat, nagyvonalú belső tereket eredményezett, melyet a későbbi átépítések a felismerhetetlenségig torzítottak. Mivel az alaprajz tisztasága, a nagyvonalú, egymáshoz kapcsolódó terek, az átlátható közlekedőrendszer a kortárs építészet számára is használati és művészi értékkel is bír, így a továbbépítés során az épületbe költöző hivatal programban meghatározott helyiségeit az eredeti középfőfalas szerkesztés mentén javasoltuk kialakítani.

Lépcsőtér: A művészettörténészek vezetésével zajló helyszíni kutatásaink alapján kijelenthető volt, hogy a 2016-ban talált lépcső nem az eredeti közlekedője az épületnek. Építése az 1900-as évek eleji átalakítás idejére datálható. Az első építési periódus ‚C‘ alakú lépcsőháza a középtengelytől jobbra, az udvari traktusban volt, és a pincétől a padlásig összekötötte a házat. Az egy pontra sűrített eredeti lépcsőtér optimálisabb működést jelent a továbbépítés előtti szétszabdalt megoldáshoz képest, így a használati érték is az eredeti állapot visszaállítását tette indokolttá. Az eredetivel megeggyező helyen, de attól eltérő geometriával tervezett lépcső csak a pinceszintet, a földszintet, valamint az emeletet köti össze. Az eredeti, a pincétől a padlásig terjedő közlekedőteret egy bevilágítókürtővel érzékeltettük. A kürtőből áradó természetes fény miatt a lépcsőtér egyben bevilágító is, ami új, kortárs téri elemmel gazdagítja az enteriőrt.

Enfilade: A középfőfalas szerkesztésnek köszönhetően kialakuló utcai traktusban enfilade-szerűen, ajtókkal egybenyitható nagyterű helyiségek voltak. A helyiségek nemcsak egymásból nyíltak, hiszen a középfolyosó segítségével egymástól függetlenül is működhettek, de az ajtók kinyitásával elegáns térláncolat jött létre. Bár az eredeti falak nem minden helyzetben maradtak meg, ahol mégis, ott megtalálható volt a széles, magas, kétszárnyú ajtó, vagy annak befalazott nyílása. Az enfilade, mint a barokk és a historizmus jellegzetes térszervezése, művészettörténeti érték. A nagypolgári lakásokra jellemző sorolás a korabeli lakások életébe, egykori tereibe enged betekintést. Az egybenyitott, levegős, világos terek a modern építészet számára is kiindulópontot jelentettek, így a modernben gyökerező kortárs építészetben is megjelennek. Az enfilade eleganciája művészi értéke több kortárs épület térszervezésében felbukkan. Kettős értéke miatt az utcafronti enfiládot az emelet meghatározó építészeti elemeként állítottuk helyre.

Eredeti részletek: Az Alsó-Lendvai Takarékpénztár székházának első, illetve második építési periódusból származó egyedi szerkezeteinek régiségértékét már az első bejárások alkalmával felfedeztük. A sokszor tönkrement szerkezetek, épületelemek kapcsán előkerülő régiségérték és a józan működés előfeltételeként megjelenő használati érték konfliktusa ezekben a helyzetekben éleződik ki leginkább. A tervezői szándék természetesen a kevés eredeti szerkezet továbbélését irányozza elő, de sokszor a racionális szempontok előtt a tervezői szándék meghajolni kényszerül. Az udvari nyílászárók menthetetlen állapotban voltak. Néhány mintadarab kiszerelésével azonban a rekonstrukció tökéletesen megvalósulhatott, s bár a külső nyílászárók sehol sem eredetiek, az eredetivel teljesen azonos kialakításúak. A belső tér nyílászáróit a külsőkkel ellentétben szinte kivétel nélkül sikerült eredeti helyükön, vagy áthelyezve megmenteni. A Bécsben gyártott „Franz Astleitner – Wien“ feliratú széf természetesen a megújult épület belső terét is díszíti, és a megmaradt a padláson talált, egyetlen megmaradt cserépkályhaszem alapján, annak beépítésével egy semleges formájú cserépkályha épült az egyik irodában.

Bizonyos elemek, amelyek eredeti helyükön nem tudtak megmaradni, új helyzetben éledtek újra. Az egykori pénztárhelyiség vasbeton oszlopainak márványburkolatát a földszinti és emeleti teakonyhák falburkolataként, a tetőtéri deszkázat használható elemeit gyalulva, olajozva az udvari gépkocsitároló burkolataként, a padlásteret egykor burkoló téglákat a pinceszint padlóburkolataként, a tetőszerkezet fagerendáinak megmenthető részeit udvari padokként használtuk újra. 

Falfestések: A festőrestaurátori kutatás alkalmával előkerült nagyobb felületeken megfigyelhető falfestések kopottsága és hangulata sugározta talán legerősebben az épület régiségértékét, azonban az épület vizesedés miatt feltáskásodott vakolata, és a többszöri átépítés, faláthelyezés, és festés okozta töredezettség miatt helyiség léptékű egységes felület nem maradt megmenthető. A falfestések az épületben kétféle módon jelennek meg. Restaurálva, vagy rekonstruálva.

A földszinti és az emeleti tárgyalóhelyiségben az eredeti vakolatra festett falfestések restaurálva láthatók, míg az emeleti utcafronton egymásból nyíló irodahelyiségekben rekonstruált falfestések találhatók. A festőrestaurátori feltárás alkalmával feltárt minták közül az öt legszebb mintát választottuk ki. A minták közül kettő eredeti helyén lett újrafestve, három minta az épület más helyiségeiből került áthelyezésre. A kétféle technika, restaurálás és rekonstruálás véleményünk szerint képes közvetíteni a kortörténeti emlékkel bíró századfordulós enteriőrök hangulatát.

Egyensúly: A továbbépítés egyensúlya csak úgy valósulhat meg, ha az épület nem fordít hátat múltbeli értékeinek, de képes a jelenkor számára új értéket létrehozni. Múlt és jelen így kéz a kézben kell járjon a tervezés során. Lendva városa és a magyar közösség számára egyaránt fontos volt, hogy az épület ismét a Fő utca díszévé, a hétköznapjainak részévé váljon. Olyan tradíciókon alapuló, identitást erősítő továbbépítés volt a célunk, amely képes megidézni egy letűnt, de emlékezetes korszakot, megszólítva ezzel a helyi közösséget és megújítani az épületet, hogy az a XXI. századi városlakók és használók számára egy korszerű, jól működő intézményt eredményezzen. A továbbépítés a Takarékpénztár épületének esetében részleges rekonstrukciót, és ezzel egyidejűleg új, karakteres, kortárs elemek megjelenését jelentette, ami véleményünk szerint az épület múlt béli, valamint jelen béli értékeit kiemelte, és azokat új rétegekkel gazdagította.

Nagy Márton

[1] „Továbbépítés és újrahasznosítás" az Építőművészeti Doktori Iskola 2017-2018 tematikus évének mottója, http://dla.epitesz.bme.hu/oktatas/2017-2018/

[2] Solá-Morales, Ignasi: “Del contraste a la analogía: Transformaciones en la concepción de la intervención (1986) ". in: AA.VV.(eds.): Història Urbana i intervenció en el Centre Històric. Institut Cartogràfic de Catalunya, Barcelona, 1989. pp. 38-39.

[3] Alois Riegl: A modern műemlékkultusz lényege és kialakulása (1903) in: Alois Riegl: Művészetelméleti tanulmányok, Balassi Kiadó, Budapest 1998. pp. 7-47

Szerk.: Somogyi Krisztina