Múltbéli összkép, jelenkori kényelem – Egyedi fotelek az Operaházban

Az 1960-as évek elejétől járok Operába, akkor még a szüleimmel, de több évtizede saját bérlettel. Többnyire páholyba szólóval, de sok évadot a zsölyében ültem végig. Most végre ismét "birtokba vehettük" az első pillantásra csodálatosan felújított "Sugárúti palotát". Nagy a csillogás-villogás, arany minden mennyiségben - de sajnos nem mind arany, ami fénylik. Kénytelen vagyok néhány kritikus észrevételt tenni. Kezdjük a zsöllyével. Mivel bérletem páholyba szól (ismét), az ottani székekben nem ültem, de azt látom, hogy a korábbi hármas tagolás megszűnt (ahogy a fentiekben írták is) de ez szerintem nem erény, mivel így a sorok túl hosszúak lettek, ezért az előadás elején ill. a szünetek végén a széleken sokan ácsorognak a szélen ülők közül várva a belső helyekre későn érkezőket, hogy ne kelljen miattuk állandóan felugrálniuk. Így tumultus keletkezik a szélső közlekedő folyosókon - és egyáltalán: én nem szeretnék a szélen ülve sem felugrálni és folyamatosan kiaraszolni a bentiek miatt, de toporgás sem vonzó opció. De a túl hosszú sorok legbelső székein sem szívesen ülnék... mások is vannak ezzel így. Marad tehát a páholy. A régi páholyok (én az első és második emeletieket ismertem igazán) elrendezése a következő volt: az első sorban három, a másodikban kettő szék volt, hátul pedig egy furcsa alakú magas ülésű kanapé, ami a páholy belső kiszögeléséhez igazodott. Az első három székről jól lehetett látni (a legjobb mindig a színpadtól legtávolabb eső volt), de elég szorosan kellett ülni. Normál testalkatú embereknek viszonylag kényelmes ülést biztosított. A második sor székeiről korlátozott látás esett a színpadra (a páholy fekvésétől erősen függően), de kényelmesek voltak. A legkényelmesebb a hátsó magas kanapé volt, de arról az eredeti helyzetében semmit sem lehetett látni - be lehetett viszont forgatni a páholy belsejébe, és ebből a helyzetből elég jó rálátás volt a széken ülők feje fölött. Vagyis három teljes értékű, két fél és még akár másik két egyharmad-fél értékű ülőhely volt egy páholyban, összesen hét személy, érték szerint kb. öt. Heten persze nagyon ritkán voltak a páholyban, ahhoz nagyon népszerű előadásnak kellett mennie. A sorok ülőhelyeinek ára az élvezeti érték szerint csökkent, és egyenként lehetett őket megvenni. A páholyban nagy kényelmet jelent az, hogy - azon túl, hogy nem kell várni a később jövőkre (lásd fent: zsöllye) sőt akár késni is lehet (annak, aki vidékről próbál a budapesti csúcsforgalomba bevergődni és parkolóhelyet találni ez is fontos szempont!). További jó dolog volt, hogy a falra felszerelt fogasokra fel lehetett tenni télen a kabátot-bundát, nem kellett a ruhatárnál várakozni. A falon kis tükör is volt, alatta kis konzol-asztalkával, amire sok mindent: női táskát, ezt-azt le lehetett tenni. Na, ezeknek a mostani szuper-páholyban nyoma sincs! Tessék a ruhatárba vinni a bundát vagy a földre dobni az ásványvizes palack és a ridikül mellé! Ezekre a fontos apróságokra már nem tellett a sok-sok milliárdból, vagy esetleg Ybl mester eredeti rajzain nem láthatók? Nem hiszem, hogy ő átadott volna egy páholyt fogas és tükör nélkül... Ami a ülőhelyeket illeti: a három szék helyét két meglehetősen mély, amúgy kényelmes és tetszetős fotel vette át a mellvédnél. Ezekkel az a baj, hogy az emeleti páholyokban az alacsonyságuk miatt (ami olyan kényelmessé teszi őket) időnként ágaskodni kell, ha látni akar egy's mást az ember, ez pedig már nem olyan kényelmes. De az igazi baj a második sorban álló bárszékszerű magas, két idomtalan tákolmánnyal van. Ezekről ugyanis ugyanúgy nem lehet látni sokat az előadásból, mint a régi "másodsorbeli" székekről, mert hiába magasak, az előttük terpeszkedő fotelek miatt eléggé hátra szorulnak, cserébe viszont iszonyúan kényelmetlenek, ugyanis a rajtuk ülőnek lelóg róluk a lába, nincs mire feltámasztania. Egy több felvonásos Wagner-operát kész kínszenvedés ezeken végigülni, volt "szerencsém" a Parsifalhoz a közelmúltban, hát nem sok élvezet volt benne! A régi kedves kanapé eltűnt, helyén fájó űr tátong: valahogy üressé, túlméretezetté vált a páholy hátsó fele. Mondjuk ki tehát: az Operaház új páholyai igazából kétszemélyesek, a hátsó két bárszék egyfajta szükségmegoldásnak tekinthető, de csak ideiglenes használatra, állandóra nem javasolt. Egy baráti házaspárnak semmiképpen sem ajánlanám, hogy együtt vegyék ki. Jobban járnak, ha két külön páholyt bérelnek - mert persze csak egyben lehet kibérelni egy "egész" páholyt, igen-igen borsos áron! A végére hagytam a legfontosabbat: egy ilyen csiri-viri felújítás után szégyen azt látni, hogy a hölgyek változatlanul sorban állva toporognak a női mosdó előtt idegesen nézve órájukra, hogy bejutnak-e a szünet végéig vagy sem, merthogy tervező úr elfelejtett megfelelő számú mellékhelyiséget biztosítani számukra. Na, ez régen is így volt, a helyzet nem változott. De szerintem így a XXI. században nem lett volna szabad átadni az épületet, műemlék ide vagy oda! Hozzászólásom kicsit hosszú lett, az alulméretezett emeleti büféről és a főlépcsőház mennyezetének sarkán a frissen pingált díszítések között éktelenkedő több négyzetméteres rejtélyes beázásról már nem is beszélek... Amikor jó másfél évtizede az egyik közkedvelt műemlék fürdőt hossza felújítás után átadták és mi, régi vendégek döbbenten néztük egyebek mellett az egykori öltőző-kabinok helyére épített kutricákat és hiába kerestük a kupola vörös bevilágító üvegét, a régi hangulatot, egy építész barátom azt mondta: tudod, az a baj, hogy a tervező, aki ezt a csodálatos feladatot megkapta korábban soha nem járt itt de talán még gyógyfürdőben sem. Hát valami hasonlót érzek a felújított Operaházban is.