Mussolini tévedett: Elena Luzzatto

Makacs, bátor, vagy esetleg önfejű. Részben talán mind igaz lehet az elfeledett olasz építészre, aki az első diplomát szerzett nő volt a Római Egyetem építészeti karán, ezzel azt is bizonyítva, hogy a szakma bárkié lehet, építész bárki lehet.

Elena Luzzatto Valentini az 1900-as évek Olaszországában született és élt. Apja, Vittorio Valentini zsidó volt, ezért később a problémák elkerülése érdekében el kellett hagynia a nevét, így ezután csak katolikus anyja, Anna Luzzatto Gabrielli nevét vette fel. A fasiszta állam eleve nehéz és igencsak kötött terepnek bizonyult minden szempontból, de egyik rendszer vagy nézet sem megbonthatatlan és ennek Elena is tudatában volt. Az akkori politika a nőnek az anya szerepet szánta, de a dolgozó nő egyre erősödő jelensége ennek ellentmondott. Nem véletlen, hogy számtalan hasonló történet maradt meg úttörő nőkről, akik tevékenységükkel ezt az előre meghatározott szerepkört megkérdőjelezték, felrúgták, átalakították vagy éppen száműzésén fáradoztak.

Luzzatto is valami mást akart, valami szokatlant, de valami olyat, amivel elszántan foglalkozhat, minden ellenvéleményt félresöpörve, talán kissé provokálva is azokat. A hagyományos narratívákkal szemben olyan szakmát választott magának, amit nők abban az időben ritkán vagy egyáltalán nem választottak és ami a közvélemény szerint is a férfiak területe volt.

Luzzatto nem volt hajlandó elfogadni és döntéseivel alátámasztani Mussolini álláspontját, miszerint a nők bonyolultabb építési feladatok elvégzésére alkalmatlanok. Így felvállalva minden nehézséget inkább a kíváncsiságának és vágyainak engedett és elkötelezte magát e szakma iránt, végül pedig egy igen jelentős alakjává vált az olasz racionalista építészetnek.

Az 1900-as években Olaszországban több főiskolát és oktatási intézményt emeltek egyetemi rangra, sok helyen az építészképzés egyetemi fokozata is ezekben az időkben idult. Ennek körvonalazottabb meghatározása nyomán némi bizonytalanság és konfliktushelyzet így is megmaradt, a mérnök képzésekkel szemben például az építészetnek eleinte kevesebb autonómia jutott. Elena Luzzatto a Római Egyetem (Regia Scuola di Architettura di Roma) felavatásának évében, 1921-ben iratkozott be és négy évvel később meg is szerezte az építész diplomát. Anyja szintén építészként tevékenykedett, először még hivatalos cím nélkül, de lánya után két évvel ő is lediplomázott ugyanitt, ezzel a második diplomás, női építész lett Rómában.

Egyetem után Luzzattot a Római Önkormányzat Műszaki Hivatalánál (Ufficio Tecnico del Comune di Roma) alkalmazzák és a városi tervezőirodával számos pályázaton vesz részt, melyek jó részét el is nyeri. Templomokat, iskolákat, vásárcsarnokokat, kórházat tervez, restaurálási munkát végez hazai és nemzetközi megbízatásból is. Emellett önkéntes adjunktusként dolgozik Vincenzo Fasolo segédjeként az egyetem műszaki karán 1928 és 1934 között, ami megalapozza benne a későbbi építészetének néhány sajátos, racionalista és korai modernista jegyeit, de itt kerül közelebb a mediterrán építészet karakterjegyeihez is.

Intézményesnek nevezhető kezdeti karrierjét nagy részben a rendszer határozza meg, de hamar rájön, hogy neki ennél több szabadságra van szüksége. Hivatali korlátok nélkül, önállóan szeretne tervezni és dolgozni. Éppen ezért néhány év után egyéni tervezőként kötelezi el magát, időnként mérnök férjével, Felice Romolival együttműködve, de többnyire egyedül tevékenykedik. Ekkoriban főként lakóépületek és monumentális komplexumok tervezése áll folyamatos munkájának középpontjában.

Első egyéni projektje, amelyet ő maga írhatott alá 1928-ban a fasiszta párt egy prominens alakjának, a miniszter Giuseppe Bottainak tervezett mediterrán nyaralóház volt Ostiában, aki nem mellesleg később Mussolini közeli kollégája lett. Emellett Luzzatto fáradhatatlanul lépdel előre szakmájában, nem retten vissza semmilyen tervezési feladattól, aminek köszönhetően egy igen széles skálán mozgó pályát tudhat maga mögött. Elvállal szinte akármilyen megbízást, legyen az lakóépület, iskola, temetkezési vagy mezőgazdasági épület. Tervez két sikeresnek mondható kórházat is Bolzano és Viterbo városában. 1929-ben megnyeri Alexandriában a görög és római ókor múzeumának tervpályázatát is, de női mivolta miatt nem kapja meg az első díjat.

Pályája során nem csak az önkormányzatnál, de egyénileg is számos pályázaton ér el eredményt, 1930-ban elnyeri a Tirenna nevű ingatlan cég által a Lido di Roma (Ostia) településre kiírt pályázatot. Itt más neves építészekkel - mint például Adalberto Libera - együttdolgozva közösen alkotnak és határoznak meg típusházakat. Ez már egy lépéssel tovább megy, a korábban a területen jellemző, részben igencsak diverz és sokszor historizáló elemekhez ragaszkodó építészeti arculatnál. Egy tengerészeti visszhangokkal teli, de racionalista építészeti karaktervilágot határoznak meg, lekerekített szerkezeti elemekkel és csőszerű korlátokkal tűzdelve. A pályázat keretein belül ezekből meg is építenek egy sor villát, amelyek később meghatározóvá válnak Ostia jövőbeli fejlődésének hangvételében. De ugyanígy fontos lépésként említhetnénk 1958 és 1964 között az Ina-Casa szervezet keretein belül Szardínián és Dél-Olaszországban megépült szociális lakásokat is, melynek vezetője volt.

Elena Luzzattonak megvoltak saját építészetére jellemző - többnyire racionalista - stílusjegyei: egyszerű vonalak, a tér pontos elosztása a szerkezet által meghatározva. A tervezési folyamatban többnyire ezek mentén haladt, de elsődleges szempontnak tartotta a környezethez való igazodást, így ha arra került sor könnyedén vett más irányt, hogy a meglévő adottságokat a lehető legjobban be tudja építeni a tervébe. Célja az volt, hogy mindezt funkcionalista módon díszítés és más “kiegészítő elemeket" nélkülözve érje el, vagyis az épület “csontváza" adja meg ezt a kapcsolódási pontot. Azt azonban láthatjuk, hogy saját elveit és gondolatait sem félt felrúgni, ha épp úgy ítélte jónak. Az 1935-ben épült fedett piactér épülete a római piazza Alessandrián is például a kor monumentális fasiszta habitushoz igazodik a Lupa Capitolina homlokzatdíszével együtt.

Mussolini tehát tévedett, Elena Luzzatto ezt termékeny és sikerekkel teli karrierjével bizonyította, de nem egyedüliként, ugyancsak meg lehetne említeni Maria Casoni-Bortolotti, az első mérnöknő, és Maria Teresa Parpagliolo, az első női tájépítész nevét is, akik szintén úttörőnek számítottak saját szakmájukban. Az olasz építész alig néhány évvel halála előtt tette le a ceruzát, a több mint ötven éven átívelő munkássága során számos helyen dolgozott, ahová csak hívták: Róma, Nápoly, Szomália, Pescara csak néhány ezek közül. Luzzatto munkásságában, azt gondolom érdemes meglátni, hogy minden rajta kívülálló nehezítés lehetőséget adott volna a visszalépésre, a megtorpanásra. Ehelyett ő úgy lépdelt előre megállíthatatlanul, mintha ezek a tényezők csak egy-egy tulajdonságai lettek volna egy nagyobb rendszernek (értsd: pályázat, tervezés, tanulás, stb.), amiket konstatált, beépített, elvetett, vagy egyszerűen csak nem tulajdonít különösebb figyelmet nekik. A női tervezőket ellenző fasiszta kormány nem tudott olyan akadályokat állítani elé, amelyeket ne ugrott volna meg.

Czigány Lilla

források és kapcsolódó oldalak:
https://www.elle.com/it/magazine/storie-di-donne/a40009656/elena-luzzatto-architetta/
https://www.unadonnalgiorno.it/elena-luzzatto/
https://www.nzz.ch/feuilleton/architektinnen-in-mussolinis-italien-elena-luzzatto-ld.1641708
https://www.architempore.com/elena-luzzatto-prima-architetta-italiana/
https://www.ilfattoquotidiano.it/2021/03/29/elena-luzzatto-e-alberto-sartoris-due-architetti-razionalisti-che-e-importante-ricordare/6147721/
https://www.geniuslociarchitettura.it/2018/04/03/donne-in-architettura-elena-luzzatto-valentini-1900-1983-di-carlo-gibiino/
https://www.instagram.com/una_donna_algiorno/

A cikk megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.