Miért nem lett idén Valyósan „jóhely” a rakpart – és hogyan lehetne az jövőre?

A Valyo tíz éve aktív formálója Budapest és a Duna kapcsolatának. Olyan projektek után, mint a Szabihíd, a Valyo Kikötő, a Római Szabadstrand, elkötelezettségüket aligha lehet kétségbe vonni. A főváros felkérésére készült, részletes koncepciójuk a pesti rakpart élhetővé tételére 2020-ban mégis papíron maradt. Miért? És miért remélik, hogy jövőre mégis megvalósul? Tömör Miklóssal és Rácz Lőrinccel, a projekt tervezőivel beszélgettünk.

Kosztolányi Dezső tér 7. Tömör Miklós szabadkozik, hogy még fűrészporos a konyhapult lapja, és kávéval sem tudnak megkínálni. A Valyo új főhadiszállása még nem készült el teljesen, de hamarosan közösségi munkatérrel, külön bejáratú műhellyel és igen: hamarosan profi kávégéppel várják a bekapcsolódni vágyókat a Kosztolányi Dezső téri sarokház földszintjén. Itt ülünk le mi is, hogy jobban megismerkedjünk a Rakpart Projekt 2020 koncepciójával.

A főváros tavaly megválasztott új vezetésének fontos, nyilvánosan is felvállalt célja a közterek gyalogosbarát átalakítása; a rakpartok szerepe, jövője ezért korán fókuszba került. A Valyónál ehhez megfelelőbb partnert aligha lehetne találni. A csoport, majd egyesület 2010-ben a budapesti Duna-partok élhető, közösségi célú átalakításának céljával jött létre, a természeti és az épített környezeti értékek és a lakossági igények összehangolásának szándékával. Többek között nekik köszönhető a Valyo Kikötő, a Petőfi híd alatti skatepark, a Mobil szauna, a Gellért téri lépcsősoron kialakított Kifolyó közösségi tér, de prominens szerepet játszottak a Szabihíd és a Római Szabadstrand megvalósításában is.

A Valyo és a főváros 2020 elején ültek le először egyeztetni, majd többkörös tárgyalások után megszületett a megállapodás: az egyesület terveket készít arra, hogy a pesti rakpart egy rövid, jól befogható szakaszát a Lánchíd és a Margit-híd között hogyan lehet egy háromhetes időszakban forgalommentesíteni és városi célponttá alakítani. A cél olyan ideiglenes tér létrehozása volt, ami előrevetíti a pesti alsó rakpart forgalom-csillapításának lehetőségét, illetve felvillantja a területben rejlő potenciált és a lehetséges használati módokat.

Mindkét félnek voltak kikötései. A főváros azt kérte: minimálisnak tekinthető, 30 millió forintos költségvetéssel készüljön a koncepció, a főváros tulajdonában, felügyelete alatt elérhető forrásokat és anyagokat használva. A Valyo pedig ahhoz ragaszkodott, hogy nem fesztiválhelyszínt építenek – ezért a külön rendezvény-infrastruktúra vagy a foodtruck-ok be sem kerültek a tervbe. „Fontos volt számunkra, hogy a hely élhető, és mindenki számára hozzáférhető maradjon" – szögezi le Tömör Miklós. „Márpedig ahol több ezer forintot kell édességre vagy streetfoodra költened, oda legközelebb nem mész vissza." A Valyo korábbi tapasztalatai természetesen fontos muníciót jelentettek a tervezés folyamán; a helyzetet azonban nehezítette az alacsony költségvetés, a rakpart hiányos infrastruktúrája és persze az, amire senki sem számított: a járványhelyzet.

A tényleges szerződéskötés és a munka nagy része ugyanis már a karantén idejére esett. Bár a Valyo jellemzően nagy körben, az egyesület tagjait bevonva dolgozik, most kénytelen voltak munkaköröket dedikálni és Zoomon tartani a kapcsolatot. A feladat csak látszólag tűnik egyszerűnek; valójában egy közel egy kilométeres, alapvetően közlekedési infrastruktúraként használt rakpartszakaszt kellett élhetővé tenni nagy tömegek számára, az időközben kitört járvánnyal kapcsolatos előírásokat is figyelembe véve. Hol lehet vízhez jutni? Hova rakhatóak a mosdók? Legyen-e szolgáltatás, és ha igen, micsoda? Milyen pihenőhelyeket, árnyékot lehet kínálni a látogatóknak? Hogyan szabályozandó a kerékpáros és a gyalogos közlekedés? Miként lesz ebből az egészből élmény, ami miatt érdemes visszajönni is?

A funkcióelemzés során gyorsan kiderült, hogy a lehetőségeket voltaképp két nagy feladatrész határozza meg – részletezi Rácz Lőrinc, aki hosszabb ismeretséget követően első alkalommal kapcsolódott be a Valyo munkájába - a felhasználható anyagok, objektumok, illetve a helyszín adottságai. A korlátozott költségvetés nyilvánvalóvá tette a tervezők számára, hogy alapvetően az elérhető eszközökkel kell dolgozni. „Mutassuk meg, mije van a fővárosnak!" – sommázza Tömör Miklós. Volt olyan fővárosi cég, amely pontos kimutatást tudott küldeni a raktárában fellelhető tárgyakról, de akadt olyan is, ahol csak a helyszínen derült ki, mi lenne felhasználható. Nagyon pozitív tapasztalatokat szereztek a Főkerttel: innen néhány, még átadás előtt álló park előnevelt növényeit sikerült kölcsönkérni – utóbbiakból készült a „tiszafaerdő" a Lánchídnál levő buszparkoló helyére.

A Valyo elsősorban azt szerette volna, hogy a rakparton kötelezettségek nélkül lehessen jól érezni magunkat. A lehetséges funkciókat is ez határozta meg. A szakasz így három részre oszlik: a Margit híd és a Parlament épülete között gyerek- és sportzóna, az Országház előtt Korzó, a Lánchídig tartó részen pedig piknik zóna alakulna ki.

A Margithídhoz közeli rakpart-kiszögellésen egy sportszigetet alakítanának ki: itt a talajburkolatnak köszönhetően lehetne jógázni, használni a street-workout eszközöket, sőt, egy mászófalat is. A közeli parkoló helyére ide tervezett stégbútorok kerülnének, árnyékolással. A 4x2 méteres platformok éppen egy parkolóhelynyi helyet foglalnak el, tehát flexibilisen akár később is felhasználhatóak lennének. A gyerekek időtöltését az aszfaltra festett, játékra alkalmas ábrák, a családi igényeket egy fagyizó-kávézó szolgálná ki.

Az Országház előtt csak növénysor húzódik, hogy ne zavarja az ikonikus látványt. Itt rendelkezésre állnak padok, az elkeskenyedő útszakasz, valamint a kétoldali panoráma egyébként is alapvetően nézelődésre csábít. A korzó déli részén viszont megjelenik a vintage életérzés: a szekszárdi Wosinszky Mór Megyei Múzeum vállalta, hogy kölcsönadja erre a négy hétre a gyűjteményükben őrzött, hatvanas évekbeli újságosbódét (Hornicsek László emblematikus designdarabja egykor Budapesten is több helyen megjelent), amely infópontként szolgálna.

Az Országháztól a Lánchídig tartó szakasz az egyetlen árnyékos, fákkal borított térrész – magától értetődőnek tűnt, hogy ide kerül a pihenést, nyugalmat szolgáló funkció. A meglévő köztéri padok mellé újabb bútorokat, piknikasztalokat helyez el a terv, valamint a pavilonban itt állítaná ki a Rak-park projekt terveit. A Lánchíd két legsajátosabb tartozékát, a pesti rakparton álló bástyákat növénytoronyként képzelték el, a buszparkoló helyén pedig dézsás fákkal erdőszerű, árnyas, barátságos helyszínt alakítanának ki.

A Valyo alapvető célja egy hétköznapi használatra alkalmas, mindenki számára elérhető tér kialakítása volt. Összesen 18 vízvételi helyet alakítottak ki, nagyrészt a meglévő tűzcsapok és az öntözőhálózat használatával. Megtervezték az új szemetesek helyét és kialakítását, egyeztettek a környék intézményeivel a mosdók megnyitásáról, és még azt is felmérték, hol lehetne megbontani a szalagkorlátot. 

„Szerencsére a Valyo korábbi projektjei alapján tudjuk, mennyi dologra kell egy ilyen helyzetben odafigyelni, a gyerekbarát festéktől a közlekedési koncepcióig" – magyarázza Tömör Miklós. Apropó, közlekedés: a Kerékpáros Klubbal egyeztetve döntöttek úgy, hogy külön gyalogos- és kerékpáros sávok helyett egyszerűen csak 10 km/órás sebességkorlátozást vezetnek be, „együtt közlekedünk" figyelmeztető táblákkal. Ugyancsak külön figyelmet érdemeltek a speciális térrészek, mint a Cipők a Duna-parton emlékmű, vagy a Margit-híd mellett spontán kialakult emlékhely, amely a Hableány-hajó katasztrófája áldozatainak emlékét őrzi. Utóbbi miatt került az ide szánt konténermosdó távolabb, a Fehér Ház elé.

A hétköznapi „jóhelységből" a projektet a művészeti beavatkozások emelik ki. A legkomolyabb a Lánchíd közúti alagútjának átalakítása volt az Art Quarter Budapest együttműködésével, Magyar Dorottya vezetésével zajlott. Az egész szakasz kapujaként itt Mátrai Erik fény- és Jérôme Li-Thiao-Té hanginstallációja üdvözölné a látogatókat, valamint az AllCaps kollektíva graffitiképe. Valami azonban még ezen a ponton is hiányzott; a tervezők ekkor kezdtek el azon gondolkodni, hogyan lehetne „ezt az óriási területet  egyben tartani, megjelölni, hogy valóban látványos legyen" – mondja Rácz Lőrinc. Végül neki jutott eszébe, hogy erre a meglévő közvilágítási elemeket használják fel. Felmérték hát a területen álló 82 darab, típusában, fényerejében és minőségében is meglehetősen vegyes lámpaállományt, és Blaumann Edit operatőrrel önálló koncepciót dolgoztak ki a színes fénysávra – amelyről Budáról nézve a dunai tükröződésnek köszönhetően megkettőződik. A BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. szakemberei abszolút partnerek voltak a kezdeményezésben – meséli Lőrinc –, akadt, aki már a találkozóra konkrét technikai ötletekkel érkezett.

A pesti rakpart lezárásának kiviteli tervei 2020 júniusára készültek el, de akkorra már érezni lehetett az elbizonytalanodást: a fővárosnak szervezési problémái adódtak, a kibontakozó COVID-19-járvány közepette pedig igen nehezen lehetett felmérni a valós igényeket. Bár a terv készítésénél már próbáltak erre a helyzetre reflektálni azzal, hogy nincsenek valódi gócpontok és sorban állást, csoportosulást ösztönző funkciók, a bizonytalan egészségügyi helyzetben még így is komoly kritikákat válthatott volna ki a terv megvalósítása. Így a főváros végül úgy döntött, hogy külön infrastruktúra nélkül, egyszerűen csak megnyitja hétvégenként a rakpartot – azt viszont teljes hosszában. Ennek aztán fényes sikere lett: minden hétvégén kocogó, sétáló, bringázó emberek százai lepték el a Duna partját.

Ez a Valyót is bizakodással tölti el a jövőre nézve. Idén kiderült, hogy a megnyitásra van valós társadalmi igény – a tervezők bíznak benne, hogy a terv jövőre megvalósulhat, és ezzel a főváros az megfogalmazódó igényekre az idei, minimálishoz képest összetettebb választ tud adni.

Kovács Dániel