Romantikus búvóhely az újjáépült Bagolyvárban

A szobi Malomkert romos Bagolyvár épülete nagy átalakuláson esett át a Nanavízió építésziroda munkája nyomán: az újjáépített melléképületbe apartmanok, a toronyba pedig idilli nászutas lakosztály költözött. A projektről a vezető tervezővel, Pajer Nórával beszélgettünk.

A Malomkertnek különleges története van, mesélnél róla egy kicsit?
Pajer Nóra: Ez a terület, mint ahogy Szobon sok más is, a jelentős vagyonnal bíró, nagybirtokos Luczenbacher-család tulajdonában állt korábban. A Damásdi-patak mentén elhelyezkedő Malomkert a család nyári pihenőhelyeként szolgált, ahol a Bagolyvár eldugott kis épülete a könyvtárnak adott helyet, alatta, a domboldalban pedig egy pici kápolna van. A területen ezen kívül egy lakóépület is volt, amely ma szintén használatban van. A kommunizmus alatt termelőszövetkezet volt itt, és sajnos nagyon leromlott az épületek, így a Bagolyvár állapota is. A tornyos épületről dokumentáció sem maradt fenn, mindössze két képeslapot kaptunk, amelyek alapján sejthető volt, hogyan is nézett ki eredetileg.

Milyen koncepció mentén kezdtetek neki a tervezésnek?
P. N.: Amikor a jelenlegi tulajdonos, Dr. Sántha József megvette a területet a ´90-es években, egy ökoturisztikai központot álmodott meg ide, mert beleszeretett a csodás völgyben csordogáló patakba, és annak környékébe. A tavat már ők duzzasztották fel, a régi lakóépületből pedig egy fogadót alakítottak ki. A nagyszabású központ végül a válság miatt nem valósulhatott meg teljesen, de tartanak itt állatokat, és van egy nagy gyümölcsösük is, ami részben ellátja az itt működő éttermet is. A Bagolyvárat sokat nézegettük a tulajdonossal közösen, hogy milyen jó lenne egyszer hozzányúlni ehhez a romos, mégis nagyon bájos kis épülethez, és valamilyen funkcióval megmenteni, új életet adni neki. Mivel a Malomkert a fantasztikus miliő miatt kedvelt esküvői helyszín lett, így végül prémium szálláshelyként építettük újjá, amelyben egy négyfős, két kétfős apartmant, illetve egy nászutas lakosztályt alakítottunk ki.

Milyen adottságok vártak rátok, és milyen épületet álmodtatok meg?
P. N.: A tornyos rész, amin belül a két szintet egy csodálatos csigalépcső köti össze, viszonylag jó, a toldaléképület viszont borzalmas állapotban volt, a főfalakon kívül gyakorlatilag nem is nagyon lehetett mást hasznosítani a romokból. Ezért döntöttünk úgy, hogy ha már ilyen mértékben hozzá kell nyúlni, a teljes egészében újjáépítendő melléképület kapjon egy kicsit kortársabb külsőt, a tornyot viszont meghagytuk az eredetinek megfelelő fehér, vakolt felülettel. A hátsó, romos részt ugye teljesen újra kellett gondolni, és az egyik régi fényképen láttunk egy fából készült tornácot, ami elé volt építve – ebből inspirálódva döntöttünk végül a fa alapanyag mellett, az égetett fával pedig látványos, erősteljes kontrasztot szerettünk volna elérni.

A Bagolyvár apartmanjainak belsőépítészeti tervezését is a Nanavízió jegyzi – itt milyen látványt szeretettek volna elérni?
P. N.: Igen, a Nanavíziónál egyébként is nagyon sokat és örömmel foglalkozunk belsőépítészeti tervezéssel, így szerencsére nem volt kérdés, hogy a Bagolyvár kívül-belül a mi munkánk gyümölcse legyen. Belül is megkülönböztettük a régi és az új részeket, ennek megfelelően az új épület apartmanjaiban a lámpák és csaptelepek is modernebbek egy kicsit, a toronyban elhelyezett apartmanok pedig, így a nászutas lakosztály is, kicsit régiesebb vonalvezetésű kiegészítőket kapott, illetve egy-egy régi bútor is került oda. A berendezés és felszerelés természetesen minden igényt kielégít, a friss házasoknak szánt lakosztálynak például privát terasza és saját jakuzzija is van, hogy a pár a lehető legnyugodtabb körülmények között pihenhessen.

Összességében milyen élmény volt számotokra részt venni ebben a különleges projektben?
P. N.: Bár alapvetően egy mindössze 280 négyzetméter összeterületű tervezésről volt szó, nyugodtan kijelenthetem, hogy minden résztvevő – a tulajdonos, a magam és a társam, Soltész Noémi, illetve a kollégáim, Bartos Cecília Abigél, Gencsi Katalin és Guld Beatrix – számára is igazi szerelemprojekt volt. A tervezési folyamat nagyon gördülékeny volt, ami annak köszönhető, hogy az évek során remek viszonyunk alakult ki a tulajdonossal, végig úgy éreztük, hogy nagyon megbízik bennünk, teljes szabad kezet kaptunk, ami azért nagyon ritka. Még néhány különlegesebb pontnál sem ütköztünk ellenállásba – a tetőteraszra például, amit ugye csak az lát, aki felmegy oda, egy izgalmas, piros műgyanta padlót szerettünk volna tenni, és a víziónk ebben az esetben is megvalósulhatott.  

Csapó Bea

Szerk.: Borenich Levente