
A Magyar Rádió épületei – Virtuális leletmentés: modern örökség
2024 őszén megkezdődött a Magyar Rádió épületeinek bontása. Hiába a nemzeti engedetlenkedés, a szakmai tiltakozások, jogi huzavonák: a dózer győzött, indul a Pázmány Campus építése! Lehetett volna úgy is, hogy az egyetem birtokba veszi és felújítja a telkén álló épületeket – azzal sem járt volna rosszul. Helyette bontott; lássuk, mi ment veszendőbe. Cikkünkhöz ismét a Virtuális leletmentés oldalát hívtuk segítségül.
Egy 2020-as kormánydöntés következtében a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) mintegy két évtizedes használat után sorsára hagyta a Makovecz Imre által tervezett piliscsabai campusát és a főváros egyik legértékesebb területére, a Palotanegyedbe, a Múzeumkert mögötti telektömbbe költözik. Arra a Nemzeti Múzeum telkével azonos szélességű területre, amelyet 1928 óta használt a Magyar Rádió, ekkor épült meg ugyanis a világ első stúdióépülete a Bródy Sándor utca 5-7 udvarán. A Rádió épületeinek bontása nem csak a környéken lakók ellenkezését váltotta ki, átláthatatlansága és az egyeztetések hiánya miatt nehezményezte a 8. kerületi Önkormányzat és komoly erőfeszítést tett a megmentésükért a Civilek a Palotanegyedért Egyesület is, melyben több helyben lakó építész is aktív. A többséget persze nem a szocializmus korának építészeti hagyatékának elherdálása hozta indulatba, sokkal inkább a szellemi és a műszaki örökség pusztulása, és a terület agresszív és a közösségi egyeztetést minden szempontból nélkülöző birtokba vétele váltott ki jogos indulatokat.
A tömb bontásra ítélt épületei között vannak:
- a Münnich Aladár által tervezett Szentkirályi utcai lakóházak, melyek helyén nyílik majd a campus egyik új bejárata, árkádos terecskével és harangtoronnyal;
- a Rádió első, központi épülete, amelynek csak az utcai traktusát tartják meg;
- a világ első stúdiójaként aposztrofált, háború előtt épült Stúdiópalota, és a bővítéseként a harmincas évek közepén átadott, legendássá vált 6-os stúdió;
- a kettő közti udvarban emelt büfé, az együttes szellemi központja, a Szabó István kezétől származó könnyűszerkezetes Pagoda;
- a Pollack Mihály térre néző háború utáni épületrészek (az üzemépület és az irodaház).
Az érvekről és ellenérvekről, a projektet képviselő jogi huzavonákról bőségesen tájékoztatott a sajtó, az előzményeket Vincze Miklós dokumentálta részletesen. Még a Pázmány költözésének hírére reagálva, 2020-ban az Építészfórum nagyon részletes leltárt közölt a Rádió létesítményeiről egy hajdani dolgozó, Ács Gábor tollából. E cikkben a szerző igyekszik objektívan értékelni az épületeket és műszaki tartalmukat, felvillantva azok hasznosításának lehetőségeit, nem tagadva, hogy jelenleg nem mindenben felelnek meg a mai igényeknek. A már lebontott legendás 6-os stúdióról egy akusztikus szakértő, Arató Éva írt részletes elemzést, szintén az Építészfórum oldalára.
A Rádió tömbjének sorsa tanulságos példája annak, hogy az urbanisztika mennyire nem csak építészeti kérdés. A tömbre rohamtempóban, már 2021-ben kiírt tervezési pályázat nyertese, a KÖZTI Zrt. nyilvánosságra került tervei alapján megállapítható, hogy az elvárt programot érzékenyen igyekeztek teljesíteni, értelmesen kihasználva a terület adottságait – tették ezt úgy, mintha a Rádió dzsungele ott sem lenne. A 19. századi paloták közé, minden egyéb elbontásával terveztek egy új épülettömböt, a Rádió szellemisége iránti kegyelet pedig a főépület homlokzatának és utcai traktusának megőrzésében és integrálásában mutatkozik meg. Bizonyos értelemben tiszta lapot teremtettek azzal, hogy a valóban szedett-vedett térstruktúrát megtisztították, és helyébe egy a klasszikus architektúrát stilizáltan idéző új tömböt alkottak. Küllemében a klasszikus építészeti gesztusok – árkád, harangtorony stb. – némiképp, bár nyilván nem szándékosan a harmincas évek olasz novecentójának ízeit idézik. A terv láthatóan magáévá tette a törvényerővel is megtámogatott döntéshozói értékrendet: a 19. század építészete értékes, a többi kuka; a polgári jóízlés kategóriájába tartozó klasszikus formák időtállók, minden egyéb üres formalizmus. A megoldás városszerkezetileg valóban tisztább képletet teremt, a tömbök között összefüggő köztereket hoz létre, a huszadik század építészetét mindenestül elutasítók szemében egyfajta kulturált rehabilitálása a Palotanegyed klasszikus értékeinek. Egyúttal nyilvánvaló ítélet a háború utáni hagyaték értékét illetően. A környező utcák felé az új beépítés téröblökkel kapcsolódik, ami különösen az igencsak szűk Szentkirályi utca esetében szerencsés. A már lezajlott bontások mutatják, mennyivel javult a Pollack Mihály tér hangulata és téraránya a paloták közti terület megnyitásával. Mi hát a probléma? Túl persze azon – az egyébként jogos, mégis illuzórikus vágyon –, hogy ha már eltűntek az épületek, mennyivel jobb lenne a helyükön egy hatalmas park a Belváros közepén. Itt jön képbe, hogy az építészet, az építés nem pusztán esztétikus tömegek rakosgatása a terepasztalon, hanem a társadalmi közegbe és a kultúrába ezer szállal ágyazódó civilizációs tevékenység.
Sajnos már a nulladik lépés is megkérdőjelezhető: jogosan kritizálható, hogy a Pázmány Egyetem, amely ingyen kapott telket Piliscsabán, melyre hatalmas állami pénzeken, a hatalom által legkiválóbbnak tartott építész, Makovecz Imre tervezett látványos kampuszt, úgy döntött, hogy elköltözik onnan; az államra, és ezzel sorsára hagyva a makoveczi életmű azóta is folyamatosan pusztuló, ikonikus darabját. Cserébe megkapta Budapest belvárosának egyik legjobb adottságú telkét, ahol szintén jelentős állami támogatással épít grandiózus, a terület adottságait messze túlhasználó program szerint, amely legkevésbé az ott lakók igényeit szolgálja. Most tapasztaljuk meg, hogy kurzusok és preferenciák mentén hogyan változik építészetileg a városi tér – befektetők, politikusok és építészek hatékony közreműködése mellett. De míg a mindenkori preferencia változékony, az épületek a helyükön maradnak, illetve csak rombolás és hatalmas anyagi áldozat, valamint környezetterhelés mellett törölhetők el a föld színéről. Nem elhanyagolható szempont, hogy mi kerül a város szimbolikus középpontjába.
A Magyar Rádió nem csupán és nem elsősorban épületegyüttes volt, hanem szellemi képződmény, kulturális relikvia, amelynek sorsa több figyelmet és érzékenységet érdemel, mint pusztán megfelelni a racionális beépítési mutatóknak. A jelenkor progresszív felfogása, a nemépítés és a városi zöld fontosságának felismerése mentén különösen meggondolandó egy ilyen volumenű bontás és építés, pusztán annak a környezetre gyakorolt hatása miatt is. A zöldfelületi mutatókkal bűvészkedés nem megoldás a környezeti károk igazolására.

A Festetics-palota kertje, kerítése, kapuja. Fotó: Klösz György, 1870 körül, FSZEK, Budapest Gyűjtemény
Igaz ez egyébként a Rádió épületeinek huszadik századi terjeszkedésére is. Amikor a rádiózás még valóban kizárólagos médiuma volt az információk terjesztésének, habozás nélkül áldozták be a paloták kertjeit – már a 2. világháború előtt is – az újabb és újabb stúdiók megépítésének oltárán.A főépület létrehozásához két eklektikus lakóházat építettek egybe, amely Gerlóczy Gedeon tervei alapján 1928-ban két plusz emeletet is kapott. Itt kaptak helyet a Magyar Telefonhírmondó és Rádió műszaki részlegei. Az első bővítmény az 1928-ban felépült Stúdiópalota volt, tervezője, Gerlóczy Gedeon a Bródy Sándor utcai historizáló épületet alakította át és kötötte össze az új stúdióval, amely így megelőzte a BBC stúdióját, és Európa első ilyen jellegű intézménye volt. A Bródy utcai főépület tágas udvarának déli végében egy kétemeletes épületet emeltek egy nagy- és egy kisstúdió, egy próbaterem, egy felolvasószoba, a hírrovati szerkesztőség, az igazgatóság, a műsorszerkesztés és az adminisztráció elhelyezésére. Az ingatlanon, illetve a szomszédos Festetics-palota megvásárolt kertjének területén 1932-36 között Münnich Aladár, majd 1939-44 között Cséry Miklós tervei alapján újabb bővítésekre került sor, amelyek a korabeli tudósítások szerint „eseményszámba mentek a magyar műszaki életben"[1]. Ezek eredményeként a Stúdiópalota kezdeti 275 négyzetméteres alapterülete 813-ra nőtt.
„… nemsokára megnyílnak az új stúdiók és Magyarország ezzel az újabb teljesítményeivel ismét tanúbizonyságát fogja adni, hogy megérdemli a kulturnemzetek között az őt megillető helyet." – jelentette ki a tervező, Münnich Aladár a Vállalkozók Lapja hasábjain.

A Károlyi-palota 1881 előtt és napjainkban. Fotók: Klösz György/Fortepan/Budapest Főváros Levéltára és Fb/A Rádió fénykora
A 6-os stúdió
A háború után tovább terjeszkedett az intézmény, és abban az időben nem is volt kérdés, hogy a kor nyelvén beszélő házak szülessenek a 19. századi paloták között. Ami a Rádió tömbjét illeti, fizikai mivoltában egyre inkább kaotikussá vált, a legkülönbözőbb megjelenésű üzemépületekkel. Nem az épületei voltak értékesek, hanem a belső tartalom, a világszínvonalú stúdiók kialakítása. És ez esik mindenestül áldozatul az új kampusz építésének. A 6-os stúdió akusztikai tervezője, Békéssy György az USA-ba emigrálása után, a hallás-mechanizmus területén végzett kutatásáért orvosi Nobel-díjat kapott, magyarországi alkotótevékenységének egyetlen tárgyi emléke a 6-os stúdió volt. Bár Bazsó Gábor a Műemléklap oldalán 2000-ben a stúdiót és a Pagodát is védelemre javasolta[2], a közhiedelemmel ellentétben nem kerültek műemléki védettség alá, így a pályázók a többi épülettel együtt szabadon dönthettek sorsukról. Mindössze egyetlen pályázat számolt az épületek újrahasznosításával, a Bántáti+Hartvig Építész Iroda pályaművének előremutató gondolatait azonban a zsűri nem értékelte.

A 6-os stúdió akusztikai próbája, 1935 – a jobb szélen háttal ül Dohnányi Ernő karmester, illetve az akusztikai tervet készítő Békésy György. Forrás: Rádió és Televízió Újság / Fortepan
A Pagoda
Az egyik nyilvánvaló veszteség a Rádió Pagoda néven elhíresült büféje. A Bródy Sándor utcai főépület és a Stúdiópalota közötti udvarban álló könnyed pavilon szellemi horgonypontot képezett a rádió tömbjének folyton bővülő labirintusában. A háború után, 1949-ben épült fel Szabó István irodájának tervei alapján. Szabó István (1914-1988) munkái közül legtöbben az 1977-ben átadott farkasréti Mindenszentek templomát ismerik, melyen haláláig dolgozott – egyébként ingyen. A Kelenföldi lakótelep közepén, a Bikás park mögött ötletszerűen landolt űrhajót idéző Ildikó téri temploma nem kevésbé figyelemfelkeltő. A Szervita (egykor Martinelli) téren álló, néhány éve lebontott, és mára új csodával pótolt irodaháza már kevésbé volt a budapestiek szíve csücske. Szabó, aki többek között a Hungexpo főépítésze is volt, mestere volt a szerkezetekben rejlő poézisnek, és ez a szerkezetelvűség az ideiglenes építmények és pavilonok esetében különösen hangsúlyosan juthatott szóhoz.
A kis építmény, mely nemcsak tervezője, de önálló építészeti kvalitásai nyomán is méltán tarthatott volna igényt az öröklétre. Napjainkban, amikor az 1945 utáni modernizmus emlékei sorra áldozatul esnek a pillanatnyi kultúrpolitika ízlésének, a Pagoda jelentősége nem hangsúlyozható eléggé. A kis épület példamutatóan egyensúlyoz a laikus közönség számára is értelmezhető klasszikus építészeti formák és a modernnek sokszor szemére hányt szikár szerkezetelvűsége között.
Nem kizárt, hogy éppen érzékeny építészeti gesztusainak köszönhető, hogy a labirintusszerű tömbben a karakteres építészeti fragmentum legendává tudott nőni, betöltve a legmagasztosabb feladatot, amire az építészet képes és hivatott: hellyé tudott válni a káoszban.

Nagy Tibor riporter, Mensáros László és Verebes István színművészek a Pagodában. 1974. Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán
2002-ben Flachner Szilvia (MÁVTI) tervei alapján újították fel: az egykor egyenes előtető helyére ekkor került íves üveg, bár nem a tető ívét követve. Emlékezetét számos más műfajú alkotás őrzi: Pagoda címen futott 1995-től a Magyar Rádió szakmai lapja, Bárdos Pál rádiódramaturg pedig Pagoda címmel adta ki a magyar művészvilág nagyjairól írott portréit. Jampecek a pagodában címmel jelent meg a Nemzeti Emlékezet Bizottságának kiadványa, amely a Magyar Rádió Kádár-korszak alatti könnyűzenei politikáját elemzi. A legendás épület akár szerepe, akár építészeti megformálása okán helyet találhatott volna egy 21. századi egyetem campusán. Akadt olyan pályázó, aki megőrzésre javasolta – meglepő módon a nem épp a helyi értékek iránti érzékenységéről híres Zaha Hadid irodával társult Finta Studio, Abud, és a Garten Studio csapata. A győztes pályamű azonban bontandónak ítélte, azzal az indokkal, hogy a Stúdiópalota megmaradó részéhez kapcsolt új kollégiumi szárny által körbezárt udvart alápincézik, ehhez a pavilont bontani kell, visszahelyezését pedig nem ajánlják. Pedig könnyűszerkezetes, elvben szétszedhető és bárhol felállítható építményről van szó, amelynek hasznosításáért, megmentéséért jó ideig küzdött a Magyar Építészeti Múzeum is, sajnos, sikertelenül.
Az Üzemépület
Hasonló a sorsa a Polack Mihály térre néző háború utáni épületeknek is, bontásuk épp most zajlik. Még áll az 1984-re Fekete Lajos és Schilling Zsolt tervei alapján elkészült Üzemépület. Mára hálóval takarták el és leszerelték a sötét üvegezésű, szerelt, függönyfalát, mely egykor a szomszédos Festetics palota kertjébe épült, annak fehérre festett kovácsoltvas kapuja mögött kissé visszahúzva. Emeletén működött a rádió étterme, a kaput koronázó címerrel egy magasságban. A címeren ágaskodó darut az itt dolgozók kócsagnak titulálták, az erre néző asztal volt a „kócsagos asztal". A tükröződő üveghomlokzat a kor egyik tipikus megoldása volt a klasszikus városszövetbe illesztésre, ugyanezzel az eszközzel élt Virág Csaba is a Budai Várban lebontott Teherelosztó épületének tervezésénél.
Sajnos az üvegfelület idővel tönkrement, elhomályosult, így ennek az épületrésznek esélye sem volt a túlélésre, dacára annak, hogy 2009-2010 között Dobos Botond és Borsiné Arató Éva (akusztika) tervei alapján belülről modernizálták. Kortárs belsőépítészeti eszközökkel kilenc vadonatúj stúdiót alakítottak ki benne, melyek közül mindössze egyet használtak, a többi érintetlenül kerül csákány alá. Pedig Ács Gábor már többször idézett elemzésében ennek az épületnek adta a legtöbb esélyt:
„Bárki legyen is az új tulajdonos, az Üzemépülettel jár a legjobban, hiszen bármilyen új funkcióhoz igazodhat a belső tér minden emeleten. Bárhol kiüthetők a falak, akár az összes kibontható, ahogy a földszint esetében ez már meg is történt. Itt tervezték kialakítani a hazai rádiózás és televíziózás történetét bemutató múzeumot. Be is installálták a tárlatot, de a kiállítás csak egy rövid ideig fogadta a látogatókat."

Az Üzemépület a 2009-es átépítés előtt, a Rádió étterme az első emeleten. Fotó: Fb/A Rádió fénykora
Az Irodaépület
Ugyancsak az enyészet a sorsa az 1952-ben, a hidegháború hevében világra jött, több méter vastag betonfalak közé szorított háromszintes, atombiztos stúdiónak is, mely egyébként szintén betolakodó: az Ybl Miklós tervezte Nemzeti Lovarda (1857-1858) helyét foglalta el.
A stúdióként sosem használt (a Rádióban dolgozók beszélgetéseit hallgathatták le innen) objektumnak jelenleg folyik a bontása, pedig izgalmas építészeti kihívás lehetett volna integrálni a vasbeton kockát az itt kialakuló köztér architektúrájába.
Sokatmondó, hogy a hatvanas évek végén, a Rádió további bővítése idején nem vesződtek az okafogyottá vált Bunkerstúdió felrobbantásával. 1969-ben a bunkert Szende László, Fekete György és Nánási Sándor (ÁÉTV) tervei szerint egy ötemeletes irodaépülettel építették körbe. A korábban historizáló köntösbe öltöztetett bunker ekkor új esztétikai minőséget kapott: egészen mostanáig Somogyi Józsefnek, a korszak emblematikus alkotójának homlokzati bronzplasztikája, a Szárnyas Niké díszítette. Utóbbi a tervek szerint a tömb más társművészeti alkotásával együtt megmenekül, az épületet azonban már elbontották. (Somogyi szobrára a Kiscelli Múzeum pályázik, de egyelőre tárolási gondokkal küzdenek.)

A Bunkerstúdió homlokzata 1969-ben, Somogyi József szobrász felhelyezi a Szárnyas Niké című térplasztikát. Fotó: Fortepan/RTV Újság
A földszint plusz öt szintes, H alaprajzú irodaházat szintén a beépítési vonaltól visszahúzva telepítették, korának tipikus homlokzatkialakításával. A horizontális tagolású homlokzaton a sávablakok alatti mellvédet világoszöld üveggel burkolták, amelyről a korabeli kritika megállapította, hogy később érdemes a környezet minőségéhez illeszkedő, nemesebb anyagra cserélni. Ami az anyaghasználatát illeti, a Kiscelli Múzeum – a virtuális leletmentésen felül – konkrét anyagmintákat is megszerzett, a stúdiók falburkolatától kezdve, a padlón, homlokzaton, belsőben használt kőanyagokig. Ezen felül, a tervek szerint, az Építészeti Múzeumba és a Műszaki Múzeumba is kerülnek anyagok. Az új irodaház megépülésével ide került át a rádió főbejárata, amihez reprezentatív előcsarnok csatlakozott, többféle nemes kőburkolattal, ahogy az a korban szokásos volt. A járófelület vörös márványként emlegetett tömött mészkő, az oszlopok alja fekete labradorit, a hengerpalástok sárgás, a falak sötétszürke tömött mészkő borítást kaptak, alumínium nyílászárók, cikcakkos műanyag álmennyezet és műanyag armatúrás világítótestek egészítették ki az összképet. Megjelent a korszak jellegzetes, helykihasználás szempontjából ideális, kissé az escheri rémálmainkra hajazó, ellentétes vonalvezetésű lépcsője is.
A márványterem
Érdekes kordokumentum, hogy míg az Ybl által tervezett Festetics és Károlyi palotákat a korabeli recenzens, Borosnyai Pál[3] is értékes emlékekként említi, és kiemeli a korszerű irodaház tervezőinek alázatát a főúri paloták architektúrája iránt, addig a rádió által használt Esterházy palota Baumgarten Alajos által tervezett eklektikus épületét műemlékileg jelentéktelennek nevezi.

Az Esterházy-palota 1890 körül, Klösz György fotográfiája. Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára
Ez utóbbiban működött a szintén legendás közvetítések és hangversenyek helyszínéül szolgáló Márványterem, amely az épülettel együtt megmenekül. A palota történetéről, titkairól és a stúdiók belső kialakításáról érdemes elolvasni Ács Gábor sokat hivatkozott sorait, melyeknél semmilyen építészeti elemzés nem tükrözi jobban a Magyar Rádió bontásával járó veszteségeket.

A Magyar Rádió Márványtermenek farsangi műsora, középen a hetvenes évek elejéig zongoraművészként aktív Antal Imre. Forrás: Szalay Zoltán / Fortepan
A sportközponttal, kollégiummal, kápolnával, konditeremmel megpakolt terv időközben, a tartós tiltakozás, na meg a pénzügyi nehézségek hatására kicsit szelídült, a sportfunkciót és a mélygarázst a zöldfelületek növelése érdekében újragondolták, cserébe megnőtt a magastetők meredeksége, és eltűntek a zöldtetők. A zöld amúgy is neuralgikus pontja a projektnek, józan ésszel belátható, hogy új beépítés nélkül is mindaz megvalósítható lenne, amit a projekt előnyeként sorolnak a mellette érvelők: a tömb megnyitása a városlakók előtt, a parkosítás, a műemlék paloták felújítása és ellátása közfunkciókkal. Ezek közül egyik sem igényli egy egész tömbbelsőt elfoglaló egyetemi campus jelenlétét, csekély kárpótlás a szabadon látogatható konditerem. A Palotanegyed eme tömbjének sorsa meglehetősen szomorú látlelet a 2020-as évek építéspolitikájáról, még azzal együtt is, hogy a minden bizonnyal megvalósuló épületegyüttes láthatóan értékteremtésre törekszik.
Zöldi Anna
[1] Vállalkozók Lapja, 1934-01-31 / 9-10. szám
[2] Műemléklap 2000 / 2. szám, p 9
[3] Borosnyai Pál: A Magyar Rádió Központi irodaháza, Budapest, VIII. Pollack Mihály tér. Magyar Építőművészet, 1970/6 pp. 34-35.
A Bánáti + Hartvig Építész Iroda jóvoltából a letölthető dokumentumok között megtekinthető az épületek tartalmas dokumentációja.
Szerk.: Borenich Levente
20:41
Társadalmi szempontból az ad igazán rossz szájízt ennek a dolognak, ahogy a színtisztán állami költségvetési pénzből épülő beruházás kapcsán az egyház az állam mögé bújik, az állam pedig harsányan hárítva folyton az egyházra mutat. Mindkettőnek z a végső érve, hogy felsőbb tényezők miatt nem megbeszélhető a dolog. (Az államhoz képest a közpénzből részesülő egyház a „felsőbb”, az egyháztól nézve az állam, aki a pénzt adja.) Ennyire kiemelt helyszín, ekkora közpénzösszeg mellett ez a kölcsönös hárítás, a felelősség alól való kibújás az igazán megalázó az átlag állampolgár, de főleg az építkezéssel közvetlenül érintettek számára. Nem könnyű, de nem lehetetlen egy több telekre kiterjedő, hatalmas, elegáns, nagyvonalú, méltóságteljes új épületet beilleszteni egy kialakult, nagyon sűrű belvárosi városszövetbe, de az ennek során tanúsított magatartás is méltóan etikus és méltóságteljes illene, hogy legyen. A Rádió épületei, ha túl is zsúfolták, de képesek voltak beilleszkedni a meglevő történeti városszövetbe jelentős bontások nélkül. Az etikus építés sajnos nem felelne meg az építtetők által kitűzött ideológiai céloknak.
10:15
Ezt az épületet senki le se bagózta, amíg nem kezdték el bontani. Olyan ronda volt, hogy a környékére se mentem, amíg Magyarországon éltem. Tényleg ennyit kell beszélni erről? És a szomszédban a Kálvin téri irodaház? Azt felépíteni is bűncselekmény volt, de nyilván itt azt is kimagasló értéknek tartják majd, ha bontásra kerül!
14:22
Mindig a szocmodern épületeken rugózik mindenki, ami elől van, látszik, ronda, vagy sem, de stílusidegen. Ami BELÜL VOLT, ami nem látszott, a Münich Aladár, Gerlóczy Gedeon és Békésy György által épített Stúdiópalota, amelynek elprédálása felmérhetetlen veszteség, azt nem reklamálják, mert botrányos rombabontása nem látszott. A 6-os stúdiót, ami a magyar zene katedrálisaban a szentély, péntek délután két röpke óra alatt dúlták szét úgy, hogy senki sem tudott róla. A Pagodát ugyanígy. Az egész bontás a büntethetetlenség tudatában végzett, durva szabálytalanságokkal terhelt barbár gányolás volt, meg lehet nézni a civilek videóin.
21:56
borzasztó épületek , soha nem értettem ezeket a förmedvényeket hogy lehetett ideépíteni A kommunizmus lenyomatai Nem ide valók , le kell bontani. A külvárosokban talán érdemes átépíteni ezeket , de egy ilyen környezetben szégyenletes lenne meghagyni ezeket
17:29
Az Üzemépület és az Irodaépület egy letűnt kor árnyai. Főleg az utóbbi, nagyon hasonlít a Bazilika mellett lévő modern banképületre. Közös jellemzőjük, hogy igénytelen megjelenésükkel, oda nem illő formájukkal, színükkel rontják a városképet. Nagyon helyes, hogy lebontják! Az új campus látványterve ígéretes, biztosan jobb lesz, mint a lebontott épület. Csak azt várom, hogy a Szent István téren lévő már említett banképületet is mihamarabb lebontsák!