Ismerős gesztusok – Ház Révfülöpön

A Nanavízió által tervezett révfülöpi ház a helyi építészeti hagyományokat gondolja újra néhány egyszerű, de a teljes épület jellegét meghatározó kortárs építészeti gesztussal. A ház így hozzájárul ahhoz, hogy lakóját méginkább befogadja a település közössége.

Építészeti íróként amikor családi házról írok, az épületről kialakuló képhez az építtetők személyisége is szorosan hozzátartozik, hiszen – a tervezőkkel közösen – saját igényeik szerint formálják a megépülő házat. Megtisztelő, amikor a bizalmukba fogadnak annyira, hogy beengedjenek otthonukba, hogy rajtam keresztül megismerhesse a szélesebb nyilvánosság is az épületet. Jelen esetben az a szokatlan helyzet állt elő, hogy az építtető régi ismerős is egyben, aki ráadásul egy külön erre a célra létrehozott Facebook-csoportban részletesen dokumentálta ahogy a ház testet ölt. Ennek köszönhetően egészen más élmény volt bejárni az épületet, amely tulajdonosához hasonlóan régi ismerősként tűnt fel előttem.

A történet a COVID alatt kezdődött, amikor egy véletlen folytán Révfülöpön talált kiadó nyaralót a leendő építtető, ahol a városból elmenekülve eltöltheti az időt. Ezalatt a néhány hónap alatt annyira megkedvelte a települést, hogy visszahúzta a szíve, úgy érezte, hosszú távon el tudja képzelni itt az életét, így elkezdte figyelni az eladó ingatlanokat. Így talált rá a telekre, amelyen egy pici nyaralóépület állt, mely szinte alig látszott ki az elburjánzott növényzetből. Ide költözött, majd egy év után úgy döntött, eljött az idő, hogy az igényeinek megfelelő otthont építsen. A KÉK egyik kerekasztal-beszélgetését hallgatva talált rá a Nanavízió építészirodára, akiknek szellemisége egyből szimpatikus lett a számára – az pedig külön pozitívum volt, hogy női megbízóként női építészcsapattal dolgozhat – így őket bízta meg a tervezéssel.

Megbízó és tervező hamar egymásra hangolódtak, és bár az első koncepcióban még más beépítési mód szerepelt, annak mentén ki tudott alakulni az a közös gondolkodás, amely a végül megvalósuló tervhez vezetett. A megrendelő saját ízlése és értékrendje szerint, kompromisszumok nélkül hozott döntést mindenben, hogy a házat végül valóban sajátjának érezhesse. A Nanavízió csapata ugyanakkor mind ízlésben, mind értékrendben hasonló szemléletet képvisel, így gördülékenyen zajlott a közös munka, mindkét fél örömmel gondol vissza erre a folyamatra.

Mire elkezdődött az építkezés, a megbízó már jól ismert minden szomszédot, az állandó lakosokat és a nyaranta a szabadságukat itt töltőket is. Nem lep meg, ahogy ezt meséli: annak idején az egyetemen is pillanatok alatt olyan volt, mint aki már évek óta ismer mindenkit – tanárokat és diákokat egyaránt. Az építkezés közben azonban – jó viszony ide vagy oda – a helybéliek közül néhányan gyanakodni kezdtek, hogy nem fog odailleni az új ház, és amúgy is, miért kellett lebontani a régi kis nyaralót. A kételkedés szerencsére nem tartott sokáig, amint elkészült a vörös homokkő burkolat, mindenki megnyugodott.

A ház ugyanis egyszerű képlet szerint épült: az alsó szint vörös homokkő-burkolatú, súlyos tömegére a felső szint fehérsége könnyedén helyezkedik rá, megidézve a környék hagyományos építészetét. Kortárs elem a fő épülettömeghez ferdén kapcsolódó emeleti terasz, és az ennek vonalát követve kiszélesedő nappali az alsó szinten; valamint a fehér tető, amelynek köszönhetően a felső szint még homogénebbé válik. Izgalmas kontraszt alakul így ki az alsó rész vörös homokkövével – amely ugyan szintén egynemű, de az anyag sajátosságai miatt jóval komplexebb felületet képez. A fehér tetőcserép fényvisszaverő-képessége miatt ráadásul remekül véd a túlzott felmelegedés ellen a forró nyári hónapokban.

Gyakran használja a szakma és a szaksajtó is az "építészeti gesztus" kifejezést, melyen a laikus közönség sokszor értetlenkedik. Iskolapéldája lehetne ennek az egyetlen ferde vonal, amely szinte szó szerint egyetlen gesztus, egyetlen mozdulat eredménye, mely mégis meghatározó az épület tömege, térstruktúrája, alaprajzi rendszere és részletképzése szempontjából egyaránt. Kijelöli a bejáratot, melyet esővédetté is tesz, helyet teremt az emeleti terasznak, egyúttal kb. másfélszeresére növeli a konyha-étkező-nappali terét, amely így kellően tágas lesz ahhoz, hogy mindhárom funkció kényelmesen helyet kapjon benne.

Az épület telepítésénél a telekadottságok mellett az ott álló öreg körtefa helyzete nyújtott támpontot, amelyet az új tulaj mindenképp meg kívánt őrizni. A bejárat nagyjából ezzel egyvonalba esik, így a kiszélesedő épülettömeg is a fa vonalától indul, ami olyan érzetet kelt, mintha a ház tisztelettudóan megkerülné a körtefát – holott jó pár méter távolság van a kettő között. A fától felfelé, az utca felé eső részen találhatóak a különböző kiszolgálóhelyiségek, vendégszobák, attól lefelé pedig a süllyesztett nappali. A körtefa helyzete így a térszervezésben is igazodási pontot nyújt – mely talán nem is tudatos döntés eredménye.

A süllyesztett nappali a telek lejtéséből adódott, de visszaköszön benne a megrendelő számára fontos inspirációs forrás, Alvar Aalto építészete is. A modern építészet gondolatisága több helyen tetten érhető a házban, mely nem tervezői önkény, hanem a megrendelő ízléséből fakad. A nappali-konyha-étkező nagyméretű, és így szabadon alakítható tere, a hatalmas üvegfelületek, a belső térben álló oszlopok mind ezt idézik. Érdekes, hogy az eredeti tervek szerint jóval színesebb lett volna a belső kialakítása, de megrendelői kérésre végül a fehér szín dominál, fa elemekkel kiegészülve. Ismerve a megrendelőt, személyiségéből logikusan következne a színekkel teli lakásbelső, de mint meséli, jobban kedveli a letisztult tereket, melyek aztán a használat során telnek meg élettel.

A ház talán legizgalmasabb részlete az a térelválasztó rács, amely az előszobát és a nappalit határolja. A balatoni nyaralók kerítéseit imitáló, idilli vitorlásjelenetet mintázó szerkezetet egy helyi mester készítette, aki évtizedek óta nem kapott hasonló megbízást, így nagy örömmel vállalta a munkát. A bejáraton belépve e rácson át vizuálisan feltárul a tágas és fényes nappali, de a fémszerkezet mégis leválasztja az előteret, a két tér közötti szintkülönbségre is felhívva a figyelmet. Az ugyanazon mester által készített korlátok a lépcsőn és az emeleti teraszon szép egységbe rendezik e szerkezeti elemeket.

Az emeleti helyiségek éppúgy napfényben úsznak, mint a nappali. Dupla tetőablakok engedik be a természetes fényeket, az oromfalakon lévő megnyitások pedig tovább növelik a benapozottságot. A hálószobában lévő oromfal-ablak tájolásának köszönhetően az ágyból is látszik a Balaton.

Összességében az épület úgy is felfogható, mint a 20. század balatoni építészetének 21. századi parafrázisa. Minden megvan benne, ami a környék házaira jellemző, csak egy kicsit máshogy – de épp csak annyira, hogy az ne legyen zavaró azok számára sem, akik nem szeretik, ha valami eltér a megszokottól. A kortárs elméleti diskurzusban központi téma, hogy a nem-emberi dolgoknak is van ágenciája, vagyis nem csak passzív elszenvedői az emberi tevékenységeknek, hanem aktívan hatnak fizikai és társadalmi környezetükre. Ez a ház is ilyen, aktív szerepe van abban, hogy lakója elfogadott tagjává váljon a település közösségének, betelepülőből – vagy "bebíróból", ahogy néhány kilométerre északra, a Káli-medencében mondanák – helyivé avanzsáljon.

Hulesch Máté