Sárospataki Fecskevár

A másodszor megrendezett Sárospataki Szerves Építészeti Tábor - a legendás visegrádi tábor hagyományainak folytatója - jelenleg az egyetlen olyan lehetőség a műegyetemi hallgatók számára, ahol a tervezéstől az átadásig végigélhetik egy alkotás megvalósulását. Idén Kiss Marianna Fecskevár nevű épületét készítették el saját kezükkel.

A ’80-as években jónéhány műegyetemi hallgató úgy döntött, hogy az egyetemen hallottak mellett másik alternatívát keres, mert az oktatott tárgyak önmagukban nem elegendőek a szakma magas szintű megismeréséhez. Makovecz Imréhez fordultak segítségért, aki felismerte, hogy a diákoknak mire van szüksége: építésre. A maguk közül legjobbnak választott tervet megépíteni a két kezükkel, hogy megismerjék az építőanyagok tulajdonságait, hogy „ne vágják egymás lábába a csákányt", hogy végigéljék az építés drámáját.

 

 

A Visegádi Táborok azóta legendává lettek, s az ott alkotó fiatalok közül sokan elismert építészmesterekké váltak. A táborok megszűntével viszont betöltetlen űr keletkezett, s sokan, sokáig próbálkoztak szellemiségének újraélesztésével. A régi visegrádi fiatalok közül páran kiveszik részüket az egyetemi oktatásból is, szerves építészeti kurzusokat tartanak. Mikor 2007-ben a hallgatók felvetették az építőtábor igényét, ők felvállalták a felelősséget, hogy a mai diákoknak is megadassék az a bizonyos plusz, amit csak az önálló építés küzdelme adhat meg.

Idén már méltán beszélhetünk tradícióról, hiszen második évben vívják ki a BME hallgatói a sárospatakiak tiszteletét és támogatását a következő évi munkához.

A legfontosabb dolgok nem változtak Visegrád óta: szavazással, maguk közül választják ki a diákok a megépítendő tervet – idén Kiss Marianna Fecskevár nevű játszótéri épületét, – önmaguk építkeznek, mellette mulatoznak és az utolsó kalapácsütéskor kicsit közelebb kerülnek saját maguk megismeréséhez, a szakma valóságához, a közös munka kulcsához.

A Sárospataki Szerves Építészeti Tábor jelenleg az egyetlen olyan lehetőség a műegyetemi hallgatók számára, ahol a tervezéstől az átadásig végigélhetik egy alkotás megvalósulását.

Csontos Gyula

 

---

A Fecskevárról
Ez év tavaszán is számos építészhallgató felvette a Szerves építészet 2 című tárgyat, amit Turi Attila építész tartott. A félév során nagyszerű előadásokat hallhattunk, mégis mindenki a félév végi tervezési feladatot várta. Azt a lehetőséget, hogy olyat tervezzen, ami meg is épül… A május annak rendje és módja szerint eljött, megtörténtek a konzultációk, és hamarosan eljött a döntés napja is. Kiraktuk a terveinket, félve figyelve, mit hozott a másik. A szavazás egyszerűen zajlott: mindenki szavazhatott, aki hozott tervet, a Tanár Uraknak pedig 3-3 szavazata volt. Rengeteg jó ötlet gyűlt össze, és pont ezért én voltam a legjobban meglepődve, mikor egy másik tervvel együtt az én tervemet hozták ki holtversenyben elsőnek. A két terv gyökeresen eltért egymástól, így a végső döntés joga a sárospatakiaké maradt. Ők pedig az én tervemet, a Fecskevárat választották.

Miért is lett Fecskevár a neve? Talán azért, mert kicsit olyan, mint egy fészek, ami befogadja, védi a fiókákat, vagy azért mert egy vár, egy erődítmény, amit meg kell hódítani. Vagy talán azért, mert a játszórész rönkfa anyagát félúton felváltja a fűzfafonás. Mindenesetre a Fecskevár spirális formában felfűzött három játékával (a három „próbatétellel") és az erődítményével (a „várral") egy mesébe próbálja belecsöppenteni a gyerekeket.

 

 

A félév végén még várt rám a feladat, hogy kidolgozzam a játszótér kiviteli terveit. Szokatlan, új kihívás volt ez, mint ahogy az is, hogy augusztusban huszonöt olyan emberrel dolgozzak együtt, akiket a táborba érkezésünkkor még alig ismertem.

Az érkezés utáni napon elkezdtük a munkát, és ezzel együtt elkezdődött egy furcsa szerepjáték, olyan, ahol még senki sem ismerte a szabályokat. Meg kellett tanulnunk minden nap újra és újra alkalmazkodni, feltalálni magunkat, döntéseket hozni, és elfogadni azokat másoktól. Meg kellett tanulnunk elfogadni a feltételeket, abból gazdálkodni, amink van, igazodni a változásokhoz, önállóan megoldani a problémákat, és ami a legfontosabb, hogy mindezt együtt tegyük. Voltak, akik azonnal megtalálták a helyüket, a feladatukat, és volt olyan is, akinek segíteni kellett. De azokban a pillanatokban, mikor szükség volt rá, mikor egyedül nem ment volna, ott volt mindenki, ahol kellett, és nem volt kérdés, csak a feladat volt maga. Akkor és ott nem gondoltunk bele abba, hogy mennyire szükségünk volt egymásra.

A helyszín adottságai igencsak próbára tettek minket. Az alapok ásása a feltöltött talaj miatt kemény és verejtékes munka volt. Ekkor jöttem rá, hogy ez a pár nap mennyire kevés. Az alapásás után már gyorsabban haladtunk, főleg a betonozásnál, amikor minden kézre szükség volt. Később, az ácsmunkáknál és a vesszőfonásnál is akkor haladt jól a munka, mikor egy kisebb társaság jobban összeszokott, és mindent egymás kezére adtak.

Ez a tizenegy nap olyan volt, mint egy kis jellemtanulmány. Megismertük egymás szokásait, életfelfogását, hozzáállását, erősségeit, gyengeségeit, és jobban megismertük magunkat, a saját képességeinket és korlátainkat is.  Megtapasztaltuk az anyagok tulajdonságait, az eszközök használatának nehézségeit. Közelebb jutottunk a valósághoz.

Voltak vidám percek és nehéz pillanatok egyaránt, de mégis, a rengeteg munka és fáradtság meghozta gyümölcsét. Még el sem készültünk, mikor az első kíváncsi apróságok már próbára tették a játékokat. Azok a mosolygós arcocskák, az a kacagás, ahogy élvezték az újdonságot, azt hiszem, megfizethetetlen. Volt avatóünnepség is, mégis az igazi, nagybetűs Ünnep nem a beszédekben, de nem is a pezsgőbontásban rejlett, hanem azokban a csillogó szempárokban, akik értelmet adtak ennek a tizenegy napnak, és megtöltötték a kispataki játszóteret élettel. Ez a legnagyobb elismerés, amit kaphattunk.

Kiss Marianna

Akik nélkül az építőtábor nem valósulhatott volna meg:

Turi Attila – építészmesterünk
Hörcsik Erika – Kiwanis Klub elnök
Szabó András – területi képviselő
Klíma János – városgazdálkodás
Telenkó Miklós – görögkatolikus atya
Laci bácsi – kosárfonómester

A résztvevő hallgatókat arra kértük, hogy élményeiket öt mondatba sűrítve fogalmazzák meg, ezek a vallomások a csatolt dokumentumban tanulmányozhatók.