Tanösvény az enteriőrben, bálterem a személyzeti szárnyban

Habár a boldog békeidők rózsaszín felhőinek megidézése jelen van, az anakronizmus porszeme mégsem került a gépezetbe a Konkrét Stúdió legújabb műemléki felújítása során. Az ICOMOS-díjas gyulai Almásy-kastély nemrég felújított személyzeti szárnyában többek között egy rendezvényterem, közösségi főzőtér és kiállítás is helyett kapott szemrevaló design-nal kísérve.

A nagyszabású kastélyt ugyan már a 18. században elkezdte építtetni a Harruckern család, de az épületet a későbbi örökösök, a Wenckheimek és Almásyak alakították tovább. A barokk stílus jegyeit ma is megtartó épület Czigler Antal építőmester tervei által, a 19. század elején nyerte el döntően jelenlegi formáját, de még 1902-ben is építettek hozzá az emeleten szobasorokat. E kor rekvizitumaival együtt láthatjuk a kiállítással megtöltött enteriőröket. Miközben az alkotók egy konkrét műemlék épületet „értelmeztek" - a cseppben a tenger filozófia alapján – egy egész régió, az Alföld többi főúri kastélyának világát is megidézték. Az emeleti enfilade-on végigvitt magas „járópadról", mint afféle tanösvényről tekinthetünk le és be a tengelyre felfűzött helyiségek titkaiba, a többi térben pedig precíz dokumentációval, korszerű technikával tájékozódhatunk a magyar arisztokrácia békebeli mindennapjairól. A grófi kastélyból Gyulán látogatóközpont lett, ahol szimbiózisban él épület és kiállítás, ahol a kor és a hely szelleme együtt jelenik meg, és ami 2017-ben ICOMOS-díjat is érdemelt mindezért. A projektről akkoriban az Építészfórum is beszámolt.

Egy kiállítást sokszor a tárgyszerűség, az élettől elidegenített, művi előállítás esztétikuma jellemez. Így van ez esetünkben is, a bemutató egy tárgyakból kiválóan összerakott kompozíció, afféle caravaggiói értelemben. Szép tárgyak felmutatása történik itt manierista csendéletfestők igényével. Ám a rendezők mintha nem akarnának érzelmeket társítani a múlt tárgyaihoz, mintha nem akarnák, hogy közünk legyen az aranyozott porcelán edényekhez, a grófné csipkés párnahuzataihoz, a gróf tajtékpipáihoz, a bemutatás tehát távolságtartóan racionális. Nem epikus, nem kronologikus, szigorúan ismeretterjesztő és oly módon zanzásít, hogy közben állást foglal, üzenete van. A message pedig az, hogy Európában vagyunk és főúri elődeink a 19. században is a Nyugathoz tartoztak. Nem maradtak el tőle, életmódjukkal, télikertjükkel, víztoronyból öntözött kertágyásaikkal, kiváló konyhájukkal, praktikus háztartásukkal, trendi öltözetükkel, illemszabályaikkal (táncrendekkel, menükártyákkal borítottak be szellemesen néhány falat). Látszik, hogy ezek az alföldi urak és hölgyek vigyázó szemüket Párizsra, Bécsre vetették anno.

A kutató és gyűjtőmunka láthatóan arra inspirálta az alkotókat, hogy valami olyan truvájt hozzanak a képbe, ami az összegyűjtött tárgyi kontingenst megfejelheti. A nóvum egy különös nézőpont lett: hogy a kiállítás a személyzet, a cselédség látószögéből is láttatni engedi az arisztokrácia mindennapjait. Nos, a magyar tévénéző számára az inasok, komornák, komornyikok világa itt is feltárul, az ő szobájukat, öltözéküket, tárgyaikat is megismerhetjük. A „személyzet tisztelő" attitűdre ráerősít, hogy a rangosabb cselédek fekete árnykép formájában a folyosók falairól is ránk köszönnek, az ablakok üvegén is megjelenik egy-egy kulcsárnő vagy libériás inas sziluettje.

A kiállítás installációja igényes belsőépítészet, 21. századi anyagokból a legújabb technológiával készült. Vivőanyaga az acél és az üveg, olyan attraktív, hogy látványa néha túlszárnyalja a látni és olvasni való információt. Konzervatívabb szemnek kicsit talán meglepő a rózsaszínű világítócsíkokkal ellátott információs fal, de a szuper modern technológia tudatosítja a látogatóban, hogy nem csupán egy késő barokk - klasszicista térben nézelődik, hanem egy múzeumi bemutató színhelyen. Ezt az érzést az interaktivitást biztosító érintős infós táblák is megerősítik, a rendezők a „Z "és az Alfa generációnak is igyekeznek kedvezni.

A rangos díjjal kitüntetett főépület után az épület mellékszárnyát is felújították és átadták a látogatóknak. A kert hátsó oldalán, a főépületre merőlegesen elhelyezkedő épületrész, azaz a földszintes „kiskastély" mindig fontos szerepet töltött be az itt lakók életében. A hosszan elnyúló épülettömb a múltban a főépület urait szolgálta ki (de olyan is volt, hogy a tulajdonosok ínséges időkben itt laktak). Az épületrészt – amit Weckheim grófnéra emlékezve Stefánia-szárny névre kereszteltek – a felújítás kapcsán teljesen átalakították és komplex funkcióval látták el.

Most is amolyan „kiszolgálásféle" történik benne, de az előzőeknél emelkedettebb formában. Az áztató- és mosókádak, mángorlók, valamint az uradalmi számvevők irodái helyett korszerű recepciós pult fogadja a látogatót, a mintegy két évtizeddel korábban már összenyitott kisebb helyiségekből kialakított, most befejezett térben millenniumi hangulatú rendezvényterem pompázik.

Így lett itt bálterem, ami – a kastély Erkel-hagyományaira is tekintettel, mivel a család három generációja működött itt közel negyven éven át – kisebb kamarahangversenyek, egyéb események rendezésére is alkalmas. A méretes helyiség "teknőboltozata" valójában a gépészetet és világítást is rejtő álmennyezet, a már adottságként kapott vonóvasakkal megerősített szeglemezes tető alatt. A boldog békeidőket idézi a fehér faburkolat és a tölgy padló. A tervezők habos függönyökkel, csillogó üvegcsillárokkal és a terem két végfalát borító tükrökkel egy Sisi világot varázsoltak a régi helyére. Igaz, ebben az épületrészben ezek a tárgyak sohasem voltak honosak, de hogy ez a „díszterem" ebbe a szárnyba került, az mégis szerencsésebb, mintha a főépület kompakt egységét bontották volna meg. A korszerű technikát ide is be kellett lopni: a hangszórókat a falikarok mögé a falba rejtették, az elektromos csatlakozókat a padlószintbe süllyesztették, rejtett hangulatvilágítást terveztek, így a terem alkalmas helyszíne lett az akusztikus hangversenyek és az elektromos muzsikálást kedvelők összejövetelei számára is.

A Stefánia-szárnyban kialakított „csemegetár" kifejezetten turistáknak készült: itt elegáns, méretes üvegszekrényben helyi finomságokat, gyulai húsárukat kínálnak a látogatóknak. A csemegetárhoz főúri látványkonyha is tartozik, ez gasztronómiai rendezvények rendezésére alkalmas helyszín. A konyha ékessége a zöld csempeburkolatú tűzhely, melyben lert, grillezőt, kenyérsütőt is elhelyeztek. A szárny legvégén egy hihgtech csodakonyhát és egy bisztrót is kialakítottak, utóbbi küllemében nagyon is eltér a főúri stílustól. A modernebb lámpatestek, téralakítások a szuperkonyha hangulatát igyekeznek követni, átvezetve így a vendéget a 19-ből a 21. századba. 

A csapatépítő tréningek számára is kiválóan alkalmas "közösségi főzőtérben", a  munkálatok közben a résztvevők egy gasztrotörténeti kiállítást is megtekinthetnek, a csemegetár pedig bemutatja mindazokat a történeti, valamint tájjellegű ételeket, gasztronómiai különlegességeket, amelyek az elmúlt évszázadok, valamint Gyula város és környéke ízvilágát tükrözik. Így élményszerű formában kapnak a látogatók információkat azokról a történeti ételekről, amelyeket éppen elkészítenek a szakavatott csemegetári személyzet segítségével.

A Stefánia-szárny tablós és érintőképernyős kiállításában a vendégek megismerhetik a 19. századi illusztrált receptkönyveket, a korabeli ételek elkészítési módját, valamint bepillanthatnak a kastély akkori tulajdonosai, Woracziczky Johanna grófnő és báró Schell József 1938-ban Gyulán megtartott esküvőjének a levéltárban fennmaradt menüsorába. Így hát a kastély kiállítás mellett, a régi-új szárnnyal kiegészülve  valóban mindenki számára lehetővé válik itt a hétköznapokat és az ünnepeket főúri módon megélni. Csak beléptető kártyát kell váltani.

Pacsika Emília

Szerk.: Pleskovics Viola

Az elmúlt időszak kastélyfelújításairól szóló bemutatóinkat, híreinket az alábbi dossziéban találják.