Végéhez közeledik a 2016–2020-as elnökségi ciklus

Tagsági beszámolóként Csapó Balázs BÉK elnök és Reith András alelnök Pesti Mónika kérdéseire foglalták össze az elmúlt négy év munkáját és szemléletmódját. „Építészeti minőség, összefogás, egység, transzparencia" – így összegezték a Budapesti Építész Kamara nemsokára lezáruló elnökségi ciklusát a szerkesztőségnek megküldött interjúban.

Pesti Mónika: Hogyan indult ez a ciklus? Milyen emlékeik vannak a kezdetekről?

Csapó Balázs: A 2016-os tisztújításon a korábbi gyakorlathoz képest szokatlanul fiatalon nyertük el az elnöki és alelnöki posztokat. A tagság meglehetősen passzív volt akkoriban, alig lehetett összeszedni a tisztújításhoz szükséges létszámot. Ugyanakkor az elnökségbe a korábbi ciklusokban már szerepet kapott tagok is bekerültek, egészséges egyensúlyi helyzet alakult ki. Rendkívül megtisztelő olyan elnökséggel dolgozni, amelynek tagjai komoly szakmai díjakkal kitüntetett, nagynevű építészek. Ez a felállás olyan dinamikus attitűdre lett képes, amellyel korábban elérhetetlennek tűnő célokat is elérhető közelségbe lehetett hozni. 

Reith András: Amikor megkerestek, hogy alelnökként vegyek részt a kamara munkájában, azt egyrészt óriási megtiszteltetésként éltem meg, másrészt volt bennem némi értetlenség amiatt, mert le kellett írnom a programomat. Kicsit skizofrén felvetésnek éreztem, ezért csak formailag tettem eleget a felkérésnek: úgy gondolom, az alelnöknek egyértelműen az elnököt kell támogatnia, és nagyon fontos, hogy a kamara egységet mutasson. Hangsúlyos része a munkánknak, hogy az egymásrautaltságot, egymás tiszteletét és segítését próbáljuk a kezdetektől mindenkinek egyértelművé tenni.

Hogyan kezdődött el a konkrét munka?

Csapó Balázs:: Meg kellett tanulni a testületi lét élethelyzeteit, képessé kellett válni arra, hogy befogadjunk egymásnak teljesen ellentmondó nézeteket. Talán ez az egyik legérdekesebb és legizgalmasabb tapasztalatom elnökként: az ember nézőpontja rendkívül ki tud nyílni. Elengedhetetlen együttműködni olyan kollégákkal, akik homlokegyenest ellentétes építészeti álláspontot képviselnek; megérteni a legkisebb és a legnagyobb szereplőket egyaránt; átlátni az egész spektrumot. Az ügyvitelben fontos momentum volt, hogy Sára Lászlóné Julika elköszönt a kamarától, 2017 januárjától Dobosné Fontana Vera váltotta őt a BÉK titkári posztján.

Mi is egyáltalán a budapesti kamara identitása? – ezt is fel kellett térképezni, feltárni és megfogalmazni. A kamarai rendszer kétlépcsős önkormányzatiságban működik: a területi kamarák – amelyek jellemzően megyei szinten szervezettek – rendelkeznek fizikai tagsággal, míg a Magyar Építész Kamara a területi kamarák összessége. A BÉK ezen a rendszeren belül a taglétszámából adódóan komoly súllyal rendelkezik, nagyon óvatosan mozdulhat csak, figyelnie kell a következményekre. Ugyanakkor szükség van arra, hogy határozott víziókat, koncepciókat, iránymutatást adjon. Ha van értelmes mondanivalónk, ahhoz igenis lehet partnereket találni, és ha meg tudunk fogalmazni pozitív célokat, azok mentén könnyebb olyan értékazonosságot felépíteni, amely kedvező alapot teremt a partneri együttműködéshez. 

Mik voltak a pozitív célok?

Csapó Balázs: Tudathasadásos helyzetben vettük át a kamarai közéletet. Működött egy olyan konvenció – amellyel nem tudtam azonosulni – miszerint kvalitás és kvantitás mentén kell szétvágni az építészetet. Vagyis a kamara foglalkozzon azzal, hogy mindenkinek kiadja a jogosultságát és pont. Így azonban nem tudja beteljesíteni küldetését. Nekünk alapélményünk, hogy az építészet egységes, nem lehet szétválasztani a jó műszaki megoldást az esztétikus műszaki megoldástól: ezek ugyanannak a dolognak különböző aspektusai. Jól érzékelteti ezt a Budapest Építészeti Nívódíja, amely az elmúlt években igen komoly pályát futott be. A díjat a főváros egy ideig nem adta ki, ezért 2015-ben a BÉK saját maga írta ki a pályázatot. Budapest azután két év múlva újra felkarolta, amiben nagy szerepe volt Mártonffy Miklós főépítésznek – ekkor azonban már a BÉK vitte a díjat. Csak a kötelező partnerség viszonya jöhetett szóba. 

Úgy gondolom, hogy egyedülálló együttműködési formára találtunk. Bár voltak feszültebb pillanatok, mégis büszkeséggel tölt el, ahogy egy magasabb rendű cél érdekében együtt tudtunk működni. Számomra nagy érték, hogy értő és kulturált partneri viszony jött létre a fővárossal, bízom benne, hogy ez hosszú távon is fenntartható. Csodálatos, hogy minden évben végigjárhatjuk a Budapesten frissen elkészült épületeket, és megismerhetjük, milyen eredmények születtek. A Nívódíj más szempontból is jó példa: nagyon figyeltünk rá, hogy a működő rendszereket – és alapvetően működő rendszereket vettünk át – ne felrúgjuk, hanem megpróbáljuk kiteljesíteni. Lehet, hogy ez bizonyos területekkel kapcsolatban ellentmondásnak tűnik, mert volt, amit újrakezdtünk: azonban ezekben az esetekben sem az motivált, hogy mindenképpen megszabaduljunk a régitől, hanem úgy éreztük, hogy mélyebb áttekintésre van szükség. 

Tehát az egyik céljuk az volt, hogy a kamara ne csak a hivatalos ügyek színtere legyen, hanem az építészeti minőséget is képviselje.

Csapó Balázs: Így van. Ennek nagyon jó eszköze a Budapest Építészeti Nívódíja. Ezenkívül az is határozott célunk volt – és talán eredményeink is vannak ebben a tekintetben – hogy vonzóvá tegyük a kamarai létet. Ehhez megint csak az értékek mentén vezet az egyetlen járható út, adminisztratív eszközökkel nem lehetséges bármit is vonzóvá tenni. A közösségi érzés, ami véleményem szerint szerves része a civil létnek, kizárólag értékrendek mentén tud kialakulni. Elég sokat dolgoztunk azon, apró eszközökkel is, hogy például a kamarai titkársági jelenlét személyesebb legyen. Ha valaki elfeletkezik a kötelező adminisztratív lépések egyikéről, megfelelő időben megtaláljuk, és jelezzük neki. A problémákat meghallgatjuk, megértjük, és próbálunk minél többet segíteni. Ez egy új szemlélet, ami, bízom benne, hogy a titkárságon dolgozóknak is kellemesebb közeget eredményez. 

Itt ki szeretném emelni a személyes szálat. Nem könnyű egy nagyságrendileg 3000 fős tagságnál személyes jelenlétet felmutatni, összetartozás-érzést elérni, hiszen minél nagyobb egy szervezet, annál személytelenebbé válik. Ezért nagyon figyelünk a ténylegesen találkozásokra, például amikor valakinek lejár a jogosultságához tartozó továbbképzési határideje, igyekszünk ezt a helyzet minél személyesebbé tenni. Törekszünk arra, hogy a tagok segítségként éljék meg ténykedésünket még úgy is, ha kötelező feltételek mentén kell működnünk. 

A tagság irányából érkezett már ezzel kapcsolatban valamilyen reakció?

Reith András: Az elmúlt időszakban az adminisztratív ügyek intézésével kapcsolatban nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam. De még mielőtt bárki azt gondolná, hogy elbíztuk magunkat, ez nem így van. Mi is látjuk, hol lenne még szükség erősítésre, és mivel tudnánk javítani a rendszeren annak érdekében, hogy tovább mozduljunk a szolgáltatói lét felé. Az is sokat segít, ha konstruktív kritikát kapunk, illetve ha a problémákkal bátran megkeresnek bennünket. Mindig vannak egyedi esetek, egyéni nehézségek, tragédiák, amelyek méltányosságot és segítséget érdemelnek vagy követelnek meg.

Mindemellett próbáljuk tudatosítani, hogy a tagság nemcsak lehetőségekkel, hanem kötelezettségekkel is jár: a kamarai tagság megnyitja az ajtót a szakmagyakorláshoz, de ebből adódnak kötelezettségek is, amelyekről nem szabad elfelejtkezni. Itt nem kizárólagosan a befizetésekre és a különböző szakmai feltételek teljesítésére gondolok, hanem arra, hogy a szakmagyakorlásnak fontos eleme az is, hogy amikor egységet kell mutatni, akkor erre képesek legyünk. Amikor véleményt formálunk, akkor ezt akár saját magunkkal kapcsolatban is meg tudjuk tenni, és lépni tudjunk egy magasabb szakmagyakorlási szint felé. Folyamatosan nőnek a velünk szemben támasztott igények. Egy-két kamara élére kinevezett tisztségviselő biztos, hogy kevés ahhoz, hogy az egész szakma számára megújulást hozzon, holott ennek egyre nagyobb az aktualitása az általános megbecsülés – itt erkölcsi és anyagi értelemben bármiről beszélhetünk – szintjén is. Amennyiben összefogást és egységet tudunk mutatni, sokkal egyszerűbb dolgunk van. 

Az egységet és az összefogást már a beszélgetésünk elején is hangsúlyozta, de ezek elég elvont fogalmak, amelyek könnyen üres szólamokká válhatnak. A gyakorlatban hogyan lehet ezeket megvalósítani?

Reith András: Az egymásrautaltság, az egység jelentőségét erősítik az általunk újra rendszeressé tett küldöttértekezletek, amelyeken a küldöttekkel meg tudjuk vitatni az aktuális kérdéseket. A transzparens működés által az országos fórumon egységet tudunk mutatni. Az olyan ügyekkel kapcsolatban, mint például a tagdíjmódosítás, világos, hogy mindenkiben felmerülnek kérdések. Fontos, új lehetőségeket is feltáró vitákon vagyunk túl, és nagyon büszke vagyok a tagságra, amiért megértette és támogatta a kezdeményezést. Annak érdekében, hogy a BÉK ne csak adminisztrációs nyűg legyen, hanem el tudjon mozdulni a régóta mindenki által várt és áhított szolgáltató testület irányába, eszközökre van szükség, hiszen jelentős lemaradásokat kell pótolnunk. A tagság ebben megint az egységet, az egymás és az Elnökség támogatását tudta demonstrálni a küldötteken keresztül, ami fantasztikus dolog. Messze nem vagyunk még ott, ahová szeretnénk eljutni, de az első pár lépést meg tudtuk tenni. 

A transzparenciára és nyitottságra törekvő működésünkre fontos és jó visszajelzésnek tartom, hogy jelentős létszámnövekedés indult a belsőépítészeknél. Egyre több és aktív fiatal jelenik meg a rendszerben, és az épp munkája hajrájához érő Választási Jelölőbizottság visszajelzései alapján is egyre több aktív jelentkező van a különböző tisztségekre. Mindez azt mutatja, hogy a tagok egyre fontosabbnak tartják az aktív és tevékeny részvételt. Annak ellenére, hogy a kamarai törvény miatt rendkívül kötöttek mind az országos, mind a területi kamarák működési jogkörei és lehetőségei, egyre több olyan szempontot igyekszünk Elnök Úr vezetésével bevinni a rendszerbe, ami a megújulás, az innováció és a közös gondolkodás irányába vezet. A tagdíjbefizetések kapcsán nagyon fontos volt a küldöttek és általuk a tagság felé is közvetíteni azt az üzenetet, hogy a tagdíjbefizetések elmaradásának egyértelmű és tiszta követése minden tag érdeke. Hiszen ha valaki nem fizeti be a tagdíját, azt a többieknek kell kifizetnie, ugyanis a területi kamaráknak a bejegyzett taglétszám után kell kötelező részt fizetniük az országos kamarának. Pozitív élmény volt számomra, hogy miután ezt közvetítettük, transzparenssé tettük és levontuk a konzekvenciákat, a tagdíjfizetési morál feltűnően javult, és ezért különösen hálás vagyok minden tagnak. 

Csapó Balázs: Lehet, hogy már túl sokat beszélünk a tagdíjról, de valóban van egy lélektani aspektusa is az összetartozásnak, hogy igen, a jövedelmem egy részét beadom a közösbe. Ezt azonban csak akkor tudom átélni, ha közösségi érzés is társul az egyébként kötelező befizetés mellé. 

Befejezésül térjünk még vissza kicsit ahhoz a gondolathoz, hogy egy-két tisztségviselő a kamara élén kevés a szakma egészének megújításához. Ez biztos, hogy így van, de azért nem is elhanyagolható a szerepük. 

Csapó Balázs: A reprezentatív képviselők nyilvánvalóan fontos szerepet játszanak a különféle víziók közvetítésében. Vallom, hogy a megbecsülés az önbecsüléssel kezdődik. Kicsit emelkedettebben fogalmazva: úgy hiszem, hogy nehezen látható, de jelentős lépéseket tettünk afelé, hogy a Budapesti Építész Kamarán belül az önbecsülésünket erősítsük. Most érzem először, hogy átlendült a folyamat, érkeznek megerősítő visszajelzések, olykor a legváratlanabb helyekről, sokszor pozitív kritika formájában, amelyek tovább hajtanak minket újabb és újabb ötletek felé. Korábban sokat beszéltünk arról, hogy milyen a szakma megbecsültsége. Úgy vállaltam az elnöki tisztséget, hogy ezzel a kérdéssel nem szeretnék foglalkozni: olyan építész szeretnék lenni, aki a helyén érzi magát, és azt szeretném, hogy a többiek is így érezzenek.

Reith András: A tisztségviselők szerepéről szólva mindenképpen meg kell említeni a Felügyelőbizottság munkáját. Az elnökségi üléseken szinte minden alkalommal teljes létszámban ott vannak, és hihetetlenül konstruktív gondolatokkal járulnak hozzá az Elnökség munkájához. Egyébként is, tágabb körben is nyitottak vagyunk olyan ötletekre, amelyek mögé aktivitást és kézzel fogható munkát lehet tenni, és az egész tagság érdekét szolgálják – erre többször fel is hívjuk mind a küldöttek, mind a tagság figyelmét. Szeretném hangsúlyozni, hogy még sok munka áll előttünk vagy a minket követő tisztségviselők előtt annak érdekében, hogy elérjük a valóban szolgáltató kamara szintjét. Ez akkor tud létrejönni, ha mögötte közös munka van, közös akarat és összetartás.  

Pesti Mónika