Xpozíció a Fugában

Nyár elején Árvai András (6b.hu) és Masznyik Csaba új építészetelméleti beszélgetés-sorozatot hívott életre. A téma mindig egy közösen kiválasztott épület, amelyről négy meghívott résztvevő mondja el gondolatait, reakcióit. A nyárlejei bemutatkozó alkalom Virág Csaba Országos Villamos Teherelosztójáról, szeptemberben Reimholz Péter székesfehérvári Videoton Oktatási Központjáról, az októberi alkalmon pedig az id. Janáky István által tervezett, és ifj. Janáky István és György által felújított hódmezővásárhelyi kultúrházról szólt. Hartmann Gergely beszámolója.

Nyár elején Árvai András (6b.hu) és Masznyik Csaba új építészetelméleti beszélgetés-sorozatot hívott életre. A téma mindig egy közösen kiválasztott épület, amelyről négy meghívott résztvevő mondja el gondolatait, reakcióit. A nyárlejei bemutatkozó alkalom Virág Csaba Országos Villamos Teherelosztójáról, szeptemberben Reimholz Péter székesfehérvári Videoton Oktatási Központjáról, az októberi alkalmon pedig az id. Janáky István által tervezett, és ifj. Janáky István és György által felújított hódmezővásárhelyi kultúrházról szólt. A választott épületek abból a közelmúltbéli korszakunkból származnak, amelyről, bár nagyon közel van, mégis keveset beszélünk.

 

 

Nem tűnik túlzásnak kijelentenünk, hogy jelenünk és közelmúltunk építészetének feldolgozásában, értékelésében meglehetősen sok tennivalónk van még. Az épületek és folyamatok megítélése nem csak a köztudatban tűnik problémásnak, de a szakmán belül sem kellően kiforrott. Az építészek pedig mintha nem mindig tettek volna meg mindent azért sem, hogy kommunikációs csatornát nyissanak a nem szakmabeliek felé. Az elmúlt években elindultak hiánypótló kezdeményezések és nyíltak fórumok (elég akár a Fugára vagy a KÉK-re gondolnunk), azonban még mindig kevésnek érezhetjük a téma nagyságához és lehetőségeihez képest a beszélgetéseket, kiállításokat, a nyomtatott és online feldolgozásokat, kalauzokat. Jelzésértékűnek tűnik például, hogy húsz év után most jelent meg először összefoglaló jellegű építészeti kalauz Budapestről – egy német magánkiadó gondozásában, német nyelven, egyelőre magyar kiadó és fordítás nélkül. Vidéki építészetünk esetében pedig talán még nagyobb elmaradásunk.

Egyre aktuálisabbá teszi a kérdést az is, hogy az elmúlt korszakban épült házak nagy része egyre kritikusabb állapotba kerül. Sokszor nem csak az anyagok öregedtek túl gyorsan, de az akkor elképzelt funkciók sem aktuális mára. Alapvető átgondolásuk, rekonstrukciójuk tehát nem halogatható tovább. Mély megismerés és diskurzus nélkül azonban nehéz számba venni az értékeket, és eldönteni, hogy minek a megtartása tűnik fontosnak, mi alakítható át, és mindez hogyan. Persze ez beruházói szándék függvénye is, de mintha az építésszakma sem lenne képes mindig meggyőzően, egy belső konszenzusból kiindulva érvelni egy-egy védendő épület érdekében. Érzékelhetjük azt is, hogy a műemlékvédelem sem tudja (tudta) sok esetben ezeket a házakat kellőképpen felvállalni.

Masznyik Csaba és Árvai András ezen kényes kérdések sötét közepébe is megpróbál bevilágítani, amikor hiánypótló, sőt inkább hiány-feltáró jelleggel útjára indították beszélgetés-sorozatukat a Fugában, az Xpozíció-t. Ahogyan az az  alkalmakon is már többször elhangzott, ma még nem beszélhetünk modern (és kortárs) építészetünk esetében kialakult kánonról. Úgy tűnik, hogy még kiforróban vannak azok a fórumok és azok a módok is, ahogyan erről beszélnünk kellene. Így az Xpozíció is, bár visszautal a nyolcvanas évek végi Tölgyfa sorozatra és önmagát annak folytatásának is tekinti, sok esetben – nyilván úttörő jellegéből és eddigi rövid, három alkalmas pályafutásából is adódóan – néha még érzékelhetően keresi identitását és a megfelelő formát.

A cím azonban jó kiindulásnak tűnik, hogy elgondolkodjunk azon, mi is lehet a célja a beszélgetéseknek. A „expozíció" szó jelentése meglehetősen gazdag. Jelentheti például egy fényérzékeny anyag valamilyen rendszer szerinti megvilágításának folyamatát. Ebben az értelemben egy kényes, és egyben visszavonhatatlan történésről van szó, egy eddig nem lévő dolog végleges kialakításáról. Egy másik, irodalmi értelemben az expozíció egy drámai mű első része, amely a később kibontakozó cselekmény kiinduló helyzetének tisztázását adja. Mindkét jelentésben közös, hogy egy olyan kezdeti lépést vagy folyamatot jelent, amely önmagában feltételezi valami új kibontakozását és valamiféle továbbhaladást. Talán a beszélgetéssorozat nem kívánja (vagy nem is kívánhatja) az említett első jelentés szerinti végérvényes megvilágítását adni modern és kortárs építészetünk egész történetének, inkább a szó utóbbi értelmében vett előkészítés, megalapozás feladatát vállalhatja magára. Talán ez a jelentés egyben magába foglalhatja a nyitás fogalmát, hiszen a beszélgetések nem titkolt célja az is, hogy a kommunikáció ne csak az építészek belső köreiben folyjék, hanem legyen annak részese egyúttal egy szélesebben értelmezett közönség is.

A harmadik est után már kialakultnak mondható az egyes alkalmak lefolyása. Először Masznyik Csaba mutatja be az arra az alkalomra választott épületet sok, alaposan válogatott (felkutatott) képpel, rajzzal, tervvel. Rövid összefoglalójában elhelyezi a házat térben és időben, röviden kitér jelentőségére, tervezésének elméleti és gyakorlati hátterére is. A fényképek végig kivetítve maradnak, szükség esetén visszakeresve segítik a beszélgetés folyamatát. A 6b.hu pedig készít minden épületről egy-egy filmet, amely a portál honlapján (a beszélgetéssel együtt) később meg is nézhető. Az egyes alkalmakról is készül felvétel, ezt is visszanézhetjük a honlapon.

A felvezető után kezdődik maga a beszélgetés. A (többé-kevésbé) állandó résztvevők nevei ismerősek lehetnek: Szalai András művészettörténész, építész, Kerékgyártó Béla filozófus, Tardos Tibor belsőépítész és Szentpéteri Márton eszmetörténész, designkritikus. Dévényi Tamás is jelen volt az utóbbi két alkalmon. Sokszor kiderül, hogy a szakma eltérő területét is képviselő (de jellemzően nem a gyakorlattal, hanem elmélettel foglalkozó) szakemberek egészen eltérő szempontokat (is) meglátnak egy-egy épületben, és persze preferenciáik, véleményük sem feltétlenül egyezik. Hallhatunk fontos háttérismereteket, objektív megállapításokat, érzelmi reakciókat, és nem egyszer közvetlen személyes élmények, emlékek is kapcsolódhatnak egy-egy házhoz, vagy annak alkotójához. Néha éles kritikától sem mentesek a beszélgetések. Akkor állnak elő azonban a legizgalmasabb helyzetek, amikor valódi párbeszéd, akció-reakció helyzet tud kialakulni. Sokszor ugyanis az lehetett az érzésünk, hogy az elhangzottak egymást követő érdekes monológok maradnak, és nem állnak össze dialógussá. Talán a moderálás megfelelő módját kell még megtalálni. Érzésem szerint az első két alkalmat levezető Masznyik Csaba alapos felkészültségével – a bevezetésen túlmenően – inkább a beszélgetésbe kellene, hogy aktívan bekapcsolódjon, fontosak lehetnek nem csak kérdései, hanem reakciói is. Szentpéteri Márton pedig legutóbb talán kicsit túl hatékonyan tartotta kézben az előző alkalmakon valóban némileg szétfolyó beszélgetést.

Az estek lezárása előtt a közönségnek is van lehetősége kérdéseket feltenni. Ezek nem egyszer további érdekes szempontok kibontakozását segítették elő, és a legutóbbi alkalmon különösen is érdekes volt az éppen aktuálisan szereplő épület egyik tervezőjének, Janáky Györgynek a reakciója az est során elhangzottakra.

A lefolyás keretei tehát már adottak, még ha nem is mondhatóak teljesen kiforrottnak. A három alkalom talán még kevés arra, hogy egy világosan követhető tematika kialakuljon, de az érzékelhető, hogy az Xpozíció törekvése meglehetősen merész és összetett. Többek között talán azért, mert mintha több akkora feladatot is kitűzne maga elé, amelyek önmagukban is nagy lélegzetvételt igényelnek. Egyfelől a közelmúlt építészetére kérdez rá, másfelől kortárs épületek is előkerülnek. Ezen túlmenően a témák belső, és egy szélesebb közönség felé történő kommunikációját is felvállalja. Közelmúltunk és jelenünk építészeti történéseinek egy kalap alá vétele azért tűnik nehéznek, mert első esetben inkább egy lezárt korszak feldolgozásával kapcsolatos nagymértékű lemaradást kell pótolnunk, míg kortárs építészetünknél a bemutatáson túl az aktuális folyamatokat is szükséges diskurzus tárgyává tennünk. A beszélgetéssorozat ezt a helyzetet mintha úgy próbálná feloldani, hogy még ha nem is kortárs épületek kerülnek elő, akkor is olyanokat választ, amelyekkel éppen most történik (vagy éppen nagyon nem történik) valami. Jelenlegi helyzetüknek aktualitása van, következésképpen a kortárs folyamatokba is beleilleszthetőek.

Bár a Villamos Teherelosztó egy ideje üresen álló épületével kapcsolatban inkább általánosságban lehet rákérdezni ezen épületek várható sorsára, de a székesfehérvári Videoton Oktatási Központot története nagyon is konkrét és aktuális. Nemrég nagy küzdelmek árán sem lehetett megmenteni a "körbedrájvitolástól". Kicsit más a helyzet id. Janáky István, ifj. Janáky István és Janáky György hódmezővásárhelyi kultúrházával és a mellette elkészült új épülettel. Ekkor, a harmadik alkalmon került először terítékre új ház, a mellette álló, 1950 körülre elkészült kultúrház is méltó módon újult meg, és más szempontból is egyedi történet bontakozott ki. Már az is szokatlan például, hogy egy építésziroda lemond a már megkapott megbízásáról, mert úgy érzi, hogy a mára emblematikussá vált épület felújításával mégsem neki, hanem a tervező fiainak, ifj. Janákyéknak kell foglalkozniuk. Az apja házát átalakító fiúk történetének megismerésén túl az alkalmat különösen is személyessé tette Janáky István emléke, és az est végén Janáky György már említett hosszabb hozzászólása.

 

 

A beszélgetések tehát a tényszerűség megtartása mellett nem egyszer önmaguk is történetekké válnak. A szervezők és a beszélgetőpartnerek elköteleződése is erősen érzékelhető. Attól kezdve, hogy minden alkalmat megelőzően elutaznak az adott épülethez, egészen a beszélgetések után kialakuló, akár kisebb csoportokban tovább folyó eszmecserékig. A közönség létszáma talán az eddigi alkalmakon a téma súlyához és az esemény hiánypótló jellegéhez képest kicsit alacsonynak tűnt, ugyanakkor jó volt például látni, hogy minden korcsoport képviseltette magát. Azt sajnos nem lehetett megítélni, hogy mekkora a szakmabeliek és az érdeklődő lelkes „laikusok" aránya, de talán bizakodhatunk, hogy utóbbiak részvételi százaléka is jelentős volt, és csak emelkedni fog. Reméljük, hogy a következő alkalmakra már egyre többen szereznek tudomást az Xpozícióról, és egyre többen és aktívabban kapcsolódnak bele az itt történő megvilágítás, előkészítés és nyitás még alakuló, de mindenképpen hiánypótló folyamatába.

Hartmann Gergely