Épületek/Örökség
A gyügyei református templom helyreállítása
2006.01.11. 16:23
A gyügyei templom helyreállításának célja az épület értékeinek megmentésén túl, kutatási eredményekre és analógiákra alapozottan, az eredeti megjelenés visszaállítása volt.
A templom helyreállítása (részlet a tanulmányból)
A gyügyei templom helyreállításának célja az épület értékeinek megmentésén túl, kutatási eredményekre és analógiákra alapozottan, az eredeti megjelenés visszaállítása volt. Ahol pedig ez nem lehetséges ott kortárs iparművészeti alkotásokkal szándékoztunk pótolni az elveszett részleteket.
1998-99-ben bízták meg intézményünket (ÁMRK) a templom helyreállításának tervezésével. Részletes felmérést készítettünk, épületdiagnosztikai vizsgálatokat végeztünk, fa- és festőrestaurátori szondázó kutatás készült, régészeti ásatás, falkutatás indult meg. Az épület megismerése után a teljes beruházásra programtervet készítettünk, amellyel állami támogatás elnyerésére pályáztunk.
A Felső-Tiszavidék középkori templomait katolikusok építették, csak a XVI. századtól alakították át reformátussá nagy részét. Némi ellentmondás mutatkozott a középkori téralakítás, katolikus igeliturgia és a református vallásgyakorlás között. Előbbinél a szentély a liturgia és a papság helye, a hajó a híveké, a kettőt kapuként a diadalív választja el. A református liturgiában az igehirdetés válik hangsúlyossá, a lelkész és a hívők mintegy családot alkotnak, ehhez centrális jellegű térforma illik. Középre kerül az Úrasztala, a diadalív alá a szószék, megváltoztatva ezzel a diadalív jelentését. A kapuból világot átölelő boltozattá alakul át, amely a szószékből ered. A szentélyben az oltár helyére padtömb kerül.
Az átépítők anyaghasználatát az egyszerűség jellemzi, részben eszmei megfontolásból, másrészt a szerényebb anyagi lehetőségek miatt. A középkori szenteket ábrázoló freskókat az idők folyamán lemeszelték, de -mint az utóbbi évtizedek kutatásai egyre inkább bizonyítják-, ezek a falusi templomok nem voltak hófehérek, gazdag növényi ornamentika díszítette őket, feliratos táblák örökítették meg a nagyobb építkezések idejét és körülményeit, zsoltáridézetek emlékeztették az ide látogatókat az élet fontos dolgaira. Így születtek a festett kazettás famennyezetek, Úrasztalok, szószékek, Mózes székek, karzatok. Az ősi szimbolika is nyomon követhető a festéseken, a kazetták ábrázolásain.
A református templomok ülésrendje kötött. Külön foglalnak helyet a férfiak és nők, amint külön van az égen a Nap és a Hold. A fiatalok és idősek helye is más, miként a felkelő és lenyugvó Napé. A legények a karzatról szemlélhetik az eseményeket. Csak az anyák és lányaik maradnak együtt.
Az épület tömegét, eredeti arányait jelentősen megváltoztatta az átépített tetőforma, amely az eredetiből csak a kötőgerendákat hagyta meg, mivel ezek egyben a famennyezet rögzítésére is szolgáltak. A kötőgerendák csapolási helyeit felmérve, a középkori tetőszerkesztési szabályok ismeretében kiszerkeszthető volt az eredeti tetőforma. A rekonstrukció hasonló szerkezettel, facsapokkal készült, igényes kivitelezésben, kézzel faragott csüngőeresszel. Az 1927-ben fenyőfából készült szakszerűtlen tetőszerkezet nagyon rossz állapotban volt, ezért elbontását javasoltuk. Kötőgerendái azonban, melyre 1767-ben a deszka mennyezetet erősítették, egy jóval korábbi tölgyfa tetőből származtak. (Az 1845-ös renováláskor is megtartották a kötőgerendákat, s úgy gondolom, 1767-ben is egy korábbi tető kötőgerendáihoz rögzítették a mennyezetet.) A kötőgerendák és csapolások felméréséből következtetni lehetett a hajó és szentély oromfalas jellegére, s az állások kiosztására.
A tömeg és tetőrekonstrukció tervezését több oldalról közelítettem meg. Egyrészt írott forrásokra hagyatkoztam, amelyekből tudni lehetett a következőket: 1767-ben készítettek bele deszka mennyezetet. "E templomot hol szalmával, hol náddal, hol zsindellyel, hol tölgyfa eszkolával fedték be s így fedetett be legutoljára 1845-ben is, midőn a tetőzet fél magasságát leszedték."
Másrészt a levéltári kutatás adatait és a helyszíni kutatás eredményeit vettem alapul, így hitelesen rekonstruálhatóvá vált a nyugati kapuzat, a sekrestye, a diadalív, a szentély és a hajó ablakai, valamint bemutathatóvá váltak a szentély boltozatának lenyomatai is. A nyugati kapuzat befalazásait elbontva a rajzon látható, csarodaival rokonságot mutató bejárat körvonalazódott a szemünk előtt. Oromzatos, téglából készített kialakítását levésték, de formáját mutatja a lenyomat. A sekrestye alapfalai, ill. ennek kiszedett lenyomatai alapján ismertté vált annak kiterjedése, a falszövet vizsgálatával a födém megoldása, félnyeregtetőjének magassága. A diadalívet 1833-ban az északi karzat építésekor úgy bontották vissza, hogy alapozásából, csonkjaiból felszerkeszthető volt a formája. Az ablakokat a XX. század elején megnagyobbították, így erősen roncsolt állapotban maradtak ránk, de igen alapos festőrestaurátori, művészettörténeti kutatással még rekonstruálhatók voltak ezek is. A szentély boltozatának lenyomatai is láthatóvá váltak a kutatás során, de ennek rekonstrukcióját elvetettük a Kárpát-medencében, sőt az egyetemes emberi művelődéstörténetben is jelentős szerepet játszó, unikális, kazettás famennyezet megtartása miatt.
Harmadrészt saját helyszíni felméréseimre, megfigyeléseimre és korábbi tapasztalataimra építettem. Például korábban a XV. századi kisszekeresi templomnál találkoztam azzal a jelenséggel, hogy a középkori tetőt 1927-ben fele magasságúra csökkentették, s szintén azbesztcement palával fedték. Ott is meghagyták a kötőgerendákat, de a tölgyfa elemeket is megcsonkolva. Így a megmaradt elemek felmérése után kiszerkeszthető volt az 55-60o hajlásszögű ácsszerkezet, majd a kivitelezéskor az udvaron összerakott elemek a szerkesztést igazolták. Néhány évvel később előkerült egy fotó, amely még a tető csonkolása előtt készült, ez végképp bebizonyította a terv létjogosultságát. A gyügyei famennyezethez kapcsolódik ikonológiáját tekintve a csengersimai templom mennyezete. Itt a tetőszerkezet érintetlenül megmaradt, s ez is 55-60o meredekségű, facsapokkal készített állásaival analógiaként szolgált. Tovább lehetne sorolni a Szabolcs-Szatmár-megyéből, Kárpátaljáról származó analógiákat.
A templom régészeti kutatása a korábbi sekrestye helyét is feltárta, tisztázta magasságát, a sekrestyeajtó befalazott állapotban, de épségben maradt ránk, így a rekonstrukció elkészülhetett, a református egyház kiállítótérként hasznosítja majd. Itt szeretnénk bemutatni a templom történetének emlékeit. A XIV. századi kapuzat védelmét a nyitott-fedett előcsarnok biztosítja. A déli homlokzat rézsűs, bélletes, félköríves záródású keskeny ablakait az igen roncsolt állapot ellenére eredeti formájukban rekonstruáltuk. Ezekbe a belső színvilággal harmonizáló, játékos, kézigyártású butzni, valamint hengerfújt, anyagában színezett antik üvegek kerültek.
Az ökörszemes üvegablakok kora középkori jellemző használata puritánabb, egyszerűbb megjelenést kölcsönöz a behatárolt térnek, főként indokolt ez egy református szakrális térben – különös tekintettel az eredeti, restaurált, intenzív színhasználatú festett fa elemek együttesében. A butzni üvegek egyenetlen vastagsága, valamint a kipörgetésből adódó körkörös finom felületi faktúra segíti a fény változó útját a felületen. Ez az optikai játék egészíti ki a nagyon visszafogott /halványsárga/ színállást, s az egyszerű formát. A körformák körüli térkitöltő felületek halvány aqua színekben utalnak az egyik középkori technológiai sajátosságra, mely szerint nem voltak birtokában a kémiai és optikai színtelenítés tudományának. Ebből adódóan a természetből nyert szilícium homok speciális fémoxid szennyeződéseket hordozott, mely következtében az üveganyag minden esetben valamilyen csekély elszíneződést mutatott a sárgától, kéken-zöldön át a liláig s az egyéb földszínekig.
Az ablakok intenzívebb keretszíne igyekszik a különböző fényviszonyok mellett is egyfajta folyamatos színélményt biztosítani, hiszen a teljes felület kizárólag a nüanszokról szól. Emellett tovább hangsúlyozza az ablakok építészeti eszközökkel is kiemelt formai megjelenését. A keretszínek szín-szimbolikájukkal a profán térből érkezőt fogadják a kevert földszínekkel, /zöld-barna-mályva/ terelnek megtisztulva /kék/ a központi, egész teret befogó szemközti ablak felé, melyet aranysárga szín övez. A tradicionális ólomosztás a szakma szabályai szerint patinázott, antikolt felületet kapott.
A XIV. századi nyugati kapuzat rekonstrukciója nem lehetett teljes, mivel a beszűkített nyílásban ránk maradt a templom református berendezésével egykorú ajtólap, amelynek megőrzését indokoltnak éreztük. A kapu fölötti XVIII. századi kétfejű sas leválasztott töredéke, s akvarellen kiegészített formában történő bemutatása megtekinthető a sekrestyében. Mint korábban említettük, a szentélyt a XIV. században boltozat fedte, amely később leomlott, a hajó ekkor is síkmennyezetes lehetett. A két teret diadalív választotta el, amely 1767-ben, a famennyezet készítési idején még állt, s csak 1833-ban bontották el. A boltozat rekonstrukcióját az unikális famennyezet miatt nem javasoltuk, a diadalívet visszaépítettük, a középkori templom megmaradt részletei finom jelzéssel láthatók. A szentélyben gótikus pastofórium, ülőfülke, a homlokzaton a fűrészfogas párkánytöredék maradt ránk. A templombelsőben eredetileg földpadló volt, most a középkori síkhoz közeli téglapadló készült homokba rakva, kavicságyon.
A karzat jelenlegi formáját 1833-ban nyerte el, északi felén megtekinthető az 1762-ben készült falképtöredék. Mivel a karzat bővítésével egyidőben annak mellvédjét és oszlopait is kicserélték, s a padok előlapjait is egységesen átfestették, a szószékkoronát kicserélték, restaurátori szempontból csak a mennyezet és a szószékkosár tekintetében volt vállalható a legkorábbi állapot visszaállítása. Így a mennyezet és a szószékkosár idézi az 1760-as évek emlékét, de a berendezés tekintetében a több periódus ellenére harmonikus egységről beszélhetünk. Az újonnan készült Úrasztala igazodik a meglévő és restaurált faberendezéshez. A szerkezeti munkák nem igényeltek a szokásosnál bonyolultabb megoldást. A falakra és lábazatokra légpórusos vakolat készült, mészfestéssel. Ennek felhordása a homlokzaton és a templomtérben is kanálhátas, középkori jellegű. Az erősen nedves falakat utólagosan szigeteltük.
Mivel a középkorban a templomok világítása lényegesen különbözött a maitól, abban középkori hangulatot felidézni nem lehet. A templombelső megvilágítását úgy kívántuk megoldani, hogy a bekerülő elemek a XXI. századi követelményeket elégítsék ki mind használati, mind restaurátori szempontból. A modern, de egyszerű megjelenésű reflektorok a teret hagyják érvényesülni, a falak egyenletes, de visszafogott megvilágítása az építészeti tér szempontjából kedvező, a famennyezetet megvilágító, e célra fejlesztett reflektor, úgy ad egyenletes megvilágítást, hogy nem fakítja a műtárgy színeit. A belső térben műtárgy-világítási alapelvekkel dolgoztunk, ezért az egyik fontos szempont a káprázatmentesség, a helyes színvisszaadás, az egyenletes felületvilágítás, a műtárgyak szemlélésénél nem zavaró pozíciók voltak. A világítótestek funkcionalista szemléletűek. Modellkísérletekkel határoztuk meg a világítás egyenletességét biztosító pozíciókat.
A külső díszvilágítás célja, hogy az épületet a falu központjává tegyük, kiemeljük környezetéből. A kiemelés módja olyan, hogy közvetlen közelről, az épületet körbejárva se legyen kápráztató. A templom környezetében semmilyen magasabb szintű világítás nincs, így igen kis beépített teljesítmény elegendő, ezért 35W-os fémhalogén lámpákat alkalmaztunk. A világítás módja földre telepített erősen aszimmetrikus felületvilágítás. A faltól két méterre levő pozíciókból olyan szögben világítják meg a lámpatestek a falat, hogy annak kanálhátas struktúráját hangsúlyozzák. A megvilágítás maximuma kb. 1 m magasságban van, onnan fölfelé csökken és elhal. A tetőt nem világítjuk, nem cél a nagy távolságból való láttatás.
A kert kialakítása a falusi hangulatot és a helyi hagyományokat idézi. Palánkkerítés, természetes anyagok használata, kő, fa jellemzi a megoldásokat. A hajdani fa harangláb helyett, amit elmosott a Szamos, szilárd anyagból épült torony áll.
A gyügyei református templom műemléki helyreállításának költségeit a református egyház és a főként idősekből álló lakosság egyedül finanszírozni nem tudta, ezért komplex és előzetes vizsgálatokra alapozott beruházási tervvel indultunk a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma kulturális örökségek megmentésére kiírt pályázatán. Pályázatunk eredményes volt, bár a teljes összeget nem fedezte. Ebből valósult meg a templom kutatása és építészeti helyreállítása 2000-2001-ben. A következő évi restaurálási munkák fedezetét a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal biztosította. A Gazdasági Minisztérium pályázatot írt ki 50 műemléktemplom külső díszvilágításának kivitelezésére, amelyet a Lysis Kft nyert el. A programba a gyügyei templom is bekerült. A kert költségeit a Tiszántúli Református Egyházkerület állta. A helyreállítás költsége a kutatást, tervezést, restaurálást és kivitelezést beleértve 51 millió forintba került, 2003-ban volt az ünnepélyes felszentelés. A helyreállítás 2004-ben Europa Nostra Díjat kapott.
A falu infrastrukturális fejlesztésénél a légkábelek földkábelre való cseréjét nem sikerült megvalósítani, ez a feladat még várat magára. A templom padfűtésének alapvezetékeit sikerült kiépíteni, de a padfűtés beépítésére további szponzort keresnek.
2004-ben Europa Nostra díjat kapott a " kis gótikus templom gondos kutatáson alapuló magas színvonalú helyreállításáért, a tető hiteles rekonstrukcióját is beleértve, aminek eredményeképpen az a kis falu gyönyörű meghatározó elemévé vált"
szerző: M.Kaló Judit (szöveg), Kenéz Pál, Haasz Ferenc, M. Kaló Judit (kép)
Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurálási Központ
Építész vezető tervező: M. Kaló Judit
Régész: phd Gere László
Vezető restaurátor: Radovics Krisztina, Janó Irén
Statikus: Dr Gilyén Nándor
Épületgépész: Graffjódy Zsuzsanna
Elektromos: Karácsonyi Károly
Világítástechnika: Haasz Ferenc ERCO, Bengyel Katalin LISYS
Utólagos falszigetelés: Deschmann Alajos
Kertépítész: Dr Szikra Éva
Üvegművész: Balogh Eleonóra
Faldiagnosztika: Dr Valtinyi Dániel
Geodézia: Dr Hammer Edit, Szökrön Péter
Művészettörténész: Veres Lujza
Farestaurátorok: Takácsné Huszár Boglárka, Pankovits Aranka, Kiss Rita, Jankovics Annamária, Csizmadi Edit, Balázsné Nemesi Emma, Varsányi Zsuzsanna, Németh Katalin, Molnár Éva, Dorogi Katalin, Gőgös Ágota
Diagnosztika: Dr Horváth Zoltán, Szilágyi Gáborné
Szerkezeti munkák: Balázs Gyula, Sárosi György
Festőrestaurátor: Tarbay Anna, Gedeon Péter
Előzetes kutatás: Kiss Margit
Falképkutatás: Tarbay Anna, Lángi Józse
Kivitelező: Koncz István és munkatársai
Beruházó: Rutai Ilona, Géczy Csaba
Műszaki ellenőr: Tankóczy István
Vélemények (0)
